Jézus irgalommal fordult a szenvedőkhöz

 

Az Újszövetség az Ószövetségéhez hasonló képekkel festi le Isten irgalmát. Pál úgy utal az Atyára, mint aki az „irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene”. (2Kor 1:3.) Majd elmondja, hogy „irgalomban gazdag”, megvált bennünket „az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett”. (Ef 2:4), ÚRK)

Példázataiban Jézus újból és újból meghitt, szívszorító érzésekkel ábrázolja Isten irgalmát. (Mt 18:27). Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. /RÚF/; (Lk 10:33). Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta. /RÚF/; (Lk 15:20). És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. /RÚF/.] 

Az evangéliumokban is ugyanazzal az isteni könyörületességet leíró nyelvezettel találkozunk, amikor Jézus irgalommal fordult a szenvedőkhöz, mint az Ó- és az Újszövetség többi részében.  

(Mt 9:36). Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. /RÚF/

 (Mt 14:14). Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. /RÚF/ 

 (Mk 1:41). Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! /RÚF/ 

 (Mk 6:34). Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. /RÚF/ 

 (Lk 7:13). Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! /RÚF/ 

 (Mt 23:37). Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! /RÚF/  

Az evangéliumok újra meg újra megjegyzik, hogy Krisztus könyörületre indult, amikor az emberek bajban, szükséghelyzetben voltak. Nem csak szánakozott, meg is adta, amire szükség volt. 

Igen, Jézust is elszomorította az emberek helyzete. Szinte látjuk könnyes szemét, amikor a városra tekintett: „Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, miképpen a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok”. (Mt 23:37.) Itt is látni, mennyire egybecseng Krisztus panasza azzal, amit az egész Ószövetség mutat Istennel kapcsolatban. Valójában sok biblikus teológus megjegyzi, hogy az ókori Közel-Keleten csak az istenségre vonatkoztatták a kicsinyeit óvó madár hasonlatát. Ebben a versben sokan utalást látnak (5Móz 32:11). Ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt. /RÚF/ versére, amely Istent a fiókái felett lebegő madárhoz hasonlítja, amint védi őket, gondoskodik róluk.

White idézet: Mikor Krisztus végigtekintett a köréje gyűlt sokaságon, „könyörületességre indult, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélküli juhok”. Látta a körülötte szorongók betegségét, bánatát, szükségleteit és nyomorát. A látvány emlékeztette Őt az egész világ szükségleteire és bajaira. Ott látta a társadalmi osztályokban azokat, akik pontosan azokra az áldásokra vágytak, melyeket a világra hozott. Olyanokat látott, akiknél csak kegyelmének ismerete hiányzott, hogy országának alattvalóivá váljanak. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9:36, 38.)  

Isten könyörületes szeretete az emberiség iránt

 

Hóseás próféta könyvében találkozunk azzal, hogy mennyire mély, felmérhetetlen Isten könyörületes szeretete az emberiség iránt. Az Úr megparancsolta Hóseás prófétának: „Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket, mert bizony paráználkodik az ország, nem követi az Urat”. (Hós 1:2) ÚRK  Hóseás 11. fejezete pedig a gyermekét szerető apa hasonlatával érzékelteti Istennek a népével való kapcsolatát.

(Hóseás 11:1-11). Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. (2) Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. (3) Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem ismerték fel, hogy én viselem gondjukat. (4) Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik. (5) Vissza fog térni Egyiptomba, vagy Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni. (6) Fegyver pusztít városaiban, véget vet a fecsegésnek, és megemészti őket terveik miatt. (7) Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul. (8) Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebójimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. (9) Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, hogyan is törnék a vesztetekre? (10) Az Urat fogják követni, mert oroszlánként ordít majd, és ha ordít, remegve jönnek fiai nyugat felől. (11) Remegve jönnek Egyiptomból, mint a madár, és az asszírok földjéről, mint a galamb. Letelepítem majd őket házaikba – így szól az Úr /RÚF/ 

(Hós. 12:1). Hazugsággal fordult hozzám Efraim, Izráel háza pedig alattomosan. De Júda még Isten útján jár, a szentek népe állhatatos. /RÚF/

Ez a szakasz a gyengéd szülői szeretethez hasonlítja Isten szeretetét. A Szentírás olyan képekkel írja le, mint a kisgyermek járni tanítása, a szeretett gyermek karbavétele, gyógyítás és táplálás, de megjelennek a szeretetteljes törődés egyéb formái is. Isten úgy „hordozta” népét, mint „az ember az ő fiát” (5Móz 1:31.); „…szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napján”. (Ézs 63:9), ÚRK 

Isten rendíthetetlen hűsége ellenére a nép újból és újból hűtlen lett hozzá, végül el is taszította, amivel ítéletet hozott magára és mélységesen megszomorította az Urat. Isten könyörületes, de sosem az igazság kizárásával. 

A szív (benső) megindulásának (kámar) képe jelenik meg abban a történetben is, amelyben két asszony járult Salamon elé, akik mindketten a magukénak mondtak egy gyermeket. Amikor Salamon elrendelte, hogy a kicsit vágják ketté (persze nem akart ártani neki), az Igében ez a kép fejezi ki az igazi édesanya érzelmi reakcióját. (1Kir 3:26). Ekkor azt mondta az élő gyermek anyja a királynak, mivel megesett a szíve a fián: Kérlek, uram, adjátok neki inkább az élő gyermeket, csak meg ne öljétek! A másik azonban ezt mondta: Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágjátok ketté! /RÚF/;

  (1Móz 43:30). Akkor azonban elsietett József, mert öccsét látva elérzékenyült, és a sírás környékezte. Bement azért a belső szobájába, és ott kisírta magát. /RÚF/) 

White idézet: A Megváltó mennyei szánalommal fordult a kananeus asszony felé. Szíve megindult az asszony fájdalmán. Szerette volna azonnal megnyugtatni, és imáját meghallgatni. De valamire meg akarta tanítványait tanítani. Egy darabig úgy tűnt, hogy az asszony meggyötört szívének jaja nem is érinti… 

 Krisztus tette az asszonyt olyan állhatatossá, hogy nem lehetett visszautasítani. Krisztus adott a könyörgő özvegynek is bátorságot és határozottságot a bíróval szemben. Századokkal előbb a Jabbok partján vívott titokzatos küzdelemben Krisztus éppilyen állhatatos hitet ébresztett Jákóbban. Azt a bizalmat, amelyet Ő adott, meg is jutalmazta. – Krisztus példázatai, 175./old. 

Isten szeretett gyermekeiként bánik velünk

Az emberi tapasztalatokban talán a szülői szeretet a legerősebb. A Biblia gyakorta használja a szülő-gyerek kapcsolat hasonlatát, hogy érzékeltesse Isten nagy jóságát az emberek iránt. Azt emelik ki ezek a képek, hogy Isten könyörülete hatványozottan nagyobb ennek az érzésnek legmélyebb és legszebb emberi megnyilvánulásánál.

Zsolt 103:13. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. /RÚF/

Ézs 49:15. Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! /RÚF/ 

 Jer 31:20. Hát nem az én drága fiam Efraim? Hát nem az én kedves gyermekem? Valahányszor megfenyegetem, végül mégis elfog a szánalom iránta: megremeg érte a bensőm, irgalmaznom kell neki – így szól az Úr. /RÚF/ 

Isten szeretett gyermekeiként bánik velünk, úgy szeret, mint a jó szülő. Ézsaiás próféta szerint megeshet, hogy egy anya elfeledkezik gyermekéről, nem könyörül „méhe fián” (Ézs 49:15), Isten azonban sosem feledkezik meg övéiről, könyörületessége nem fogy el.

(JerSir 3:22. Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: /RÚF/)  

(Jer 31:20) versében Isten úgy nevezi szövetséges népét, hogy „drága fiam… kedves gyermekem”, pedig gyakran lázadtak ellene és megszomorították, ennek ellenére kijelenti: „Bensőm megindult miatta, bizony könyörülök rajta”. (ÚRK) Az itt szereplő héber szó a ráham, a fordításban: „könyörülök”. A „bensőm megindult” fordulat különösen bensőséges módon ábrázolja az isteni érzelmet, ezzel is jelezve Isten népe iránti könyörületes szeretetének mélységét. Hűtlenségük dacára Isten továbbra is bőséggel árasztja könyörületét és irgalmát a népére, minden érthető elváráson túl.  

White idézet: Krisztusnak a gyermekei iránti szeretete épp olyan erős, amilyen gyöngéd. Erősebb a halálnál, hiszen meghalt érettünk. És biztosabb bármely édesanya szereteténél. Az anyai szeretet változhat, Krisztus szeretete azonban változatlan. Pál mondja: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38-39)  

Mennyei Atyánk irgalommal teljes áldásaiban végtelen szeretetének és gyöngéd irgalmának számtalan bizonyítékát találjuk, melyek meghaladják még az édesanya buzgó ragaszkodását is megátalkodott gyermeke iránt. Amikor a kereszt fényében tanulmányozzuk az isteni jellemet, meglátjuk, amint az irgalom, a jóság és a megbocsátás összefonódik az igazsággal. Jánoshoz hasonlóan kijelentjük: „Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!”

A trón közepén látjuk azt, akinek a kezei, lábai és oldala hordozza azokat a sebeket, amelyekkel megbékéltette az embert Istennel és Istent az emberrel. Ez a semmihez sem fogható irgalom egy végtelen Atyát mutat be, aki megközelíthetetlen fényességben lakozik, de aki Fia érdemei alapján elfogad téged. – Reflecting Christ, 284./old.