Isten ideális akarata és helyreállító akarata

Mit mond (Ef 1:9-11) szakasza a predesztinációról? Vajon Isten egyeseket előre üdvösségre rendel el, míg másokat kárhozatra szán? 

 (Ef 1:9-11). Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybe foglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. (11) Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; /RÚF/

A görög prooridzó szó itt és a Szentírásban másutt is alapvetően nem azt tanítja, hogy Isten határozza meg a történelmet. A görög kifejezés egyszerűen azt jelenti, hogy „előre eldönt”

  Természetesen lehetséges egyoldalúan előre meghatározni valamit, de mások szabad akara tát figyelembe véve is meg lehet előre határozni a dolgokat. A Szentírás tanítása szerint Isten ez utóbbit teszi.

Egy görög kifejezés itt és másutt is [pl. (Róm 8:29-30). Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. (30) Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. /RÚF/] úgy szerepel a fordításban, hogy „eleve elrendel”. Ez Istennek a jövővel kapcsolatos terveire vonatkozik – miután figyelembe veszi, amit előre tud a teremtményei szabadon meghozott döntéseiről. Tehát gondviselésében a mindenki számára kívánatos, jó végkimenetel felé irányítja a történelmet, miközben tiszteletben tartja teremtményei szabadságát, ami szükséges az őszinte szeretetkapcsolathoz.  

(Ef 1:11) verse kijelenti, hogy Isten „mindent az ő akaratának tanácsából munkál”. (ÚRK) Vajon ez azt jelenti, hogy eldönti: minden pontosan az Ő kívánsága szerint legyen? A szövegkörnyezetéből kiragadva úgy tűnhet, hogy (Ef 1:9-11) ezt a nézetet erősíti. Azon ban ez a magyarázat ellentmondana sok eddig vizsgált szövegnek, amelyek szerint az emberek időnként elutasítják „Isten akaratát” Lk 7:30, ÚRK;  (Zsolt 81:12-15) De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem. (13) Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint. (14) Oh, ha az én népem hallgatna reám, s Izráel az én utaimon járna! (15) Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem. /RÚF/; (Lk 13:34) Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki meg ölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam össze gyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! /RÚF/] Ha a Biblia nem mond ellent önmagának, hogyan érthetjük ezeket a szakaszokat egymással összeférő módon?  

A szakasz tökéletesen érthető, ha felismerjük a különbséget aközött, amit Isten „ideális akaratának”, illetve „helyreállító akaratának” nevezhetünk. Isten „ideális akarata” az, amit szeretne, hogy megtörténjen. Ez akkor valósul meg, ha mindig mindenki pontosan azt teszi, amit Ő szeretne. „Helyreállító akarata” pedig az, amelyben már számításba vett minden egyéb tényezőt, a teremtményei saját – az Ő akaratától időnként eltérő – döntését is. (Ef 1:11) Isten „helyreállító akaratára” látszik utalni.  

White idézet: Wesley kora előtt Angliában… sokan azt állították, hogy Krisztus eltörölte az erkölcsi törvényt, ezért a keresztényeknek nem kötelező betartani; hogy a hívő megszabadult „a jó cselekedetek szolgaságából”… 

 Mások, akik szintén azt vallották, hogy „a választottak nem eshetnek ki a kegyelemből, és nem veszthetik el Isten kegyét”, arra a még megdöbbentőbb következtetésre jutottak, hogy „a gonosz cselekedetek, amelyeket elkövetnek, valójában nem bűnösek, és nem kell őket Isten törvénye áthágásának tekinteni; következésképpen a választottaknak nincs okuk arra, hogy megvallják bűneiket, sem pedig arra, hogy megtérés útján szakítsanak velük”. Ezért kijelentették, hogy még a legsúlyosabb bűn „sem bűn Isten szemében, amely különben az isteni törvény áthágásának minősül”, ha a választottak egyike követte el… 

 Lényegében ugyanezeket az ellenszenves dogmákat… ezt az elgondolást ugyanaz a mesteri szellem sugallja, aki már a menny bűntelen lakói között elkezdte munkáját, mert meg akarta dönteni az isteni törvény jogos korlátozásait. – A nagy küzdelem, 260-261./old.  

A test és a lélek kölcsönhatása

 

"A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat van. Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, a másik is megérzi. A lélek állapota sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják.

A testi-lelki beteg lássa meg Krisztusban a helyreállítót. "Mert én élek - mondja Jézus -, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). A Szentírás így tanítja azokat, akik szeretnék visszanyerni, ill. megőrizni egészségüket: " meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, hanem teljesedjetek be Szentlélekkel" (Ef 5:18).

"Békességet hagyok néktek ...Jn 14:27. Ez a békesség Krisztusban rejlik, és csak akkor kaphatjuk meg, ha magát Krisztust is elfogadjuk.

A mi világunk a szenvedés világa. A mennyei hazánk felé vezető úton véges-végig nehézségek, próbák és gyötrelmek várnak reánk. Isten minden próbában gondoskodik segítségről. Ne engedjük, hogy a jövő a maga súlyos problémáival és nyugtalanító kilátástalanságával elcsüggessze szívünket, remegővé tegye térdeinket, kezünket pedig erőtlenné. Akik Isten vezetésére bízzák és szolgálatára szentelik életüket, sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik.

Bármi legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki igazgatja utunkat;
bármilyen bonyolult is a problémánk. Biztos Tanácsadónk van; bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is, együttérző Barátunk van.

Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket. Ne önmagunkra tekintsünk, hanem Krisztusra! Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a sötétség, tekint arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a sötétség eloszlatásához. A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába lépünk.

Akkor hát neveljük szívünket és nyelvünket Isten páratlan szeretetének dicsőítésére! Szoktassuk lelkünket bizakodásra, és maradjunk mindig a Golgota keresztjéről sugárzó fényben! Terheinket, bajainkat elfeledve dicsőítsük Istent, amiért nevének dicsőségére élhetünk!

Amikor valaki hogyléted felől érdeklődik, ne próbáld valami szomorú dologgal sajnáltatni magad! Ne beszélj hited kicsiségéről, fájdalmaidról, szenvedéseidről!

"Mindenkor hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok" (I Thessz 5: 18). Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk.

Ha a betegségben szenvedőkkel a másokért való szolgálat elfeledtetné önmagunkat, ha az Úr parancsát követve a nálunk nyomorultabbaknak szolgálnának, akkor megtapasztalnák, hogy mennyire igaz a prófétai ígéret: "Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik" (Ésa 58:8)."

 E.G.W. A nagy orvos lábnyomán c.

Szeretni Istent

 

Isten mindenható, ez azonban nem jelenti, hogy azt is megteheti, ami logikailag lehetetlen. Így például nem határozhatja meg, hogy valaki önként szeresse Őt. Az önkéntes cselekvés azt jelenti, hogy valaki kényszer nélkül teszi, amit tesz, tehát a meghatározás természetéből adódóan lehetetlen kötelezni az önkéntes cselekvésre. Amint tehát láttuk, és ezt újból meg kell erősíteni, Isten senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse Őt, mert kikényszerített szeretet nem létezik.

(5Móz 6:4-5). Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5) Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/

 (Mt 22:37). Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” /RÚF/  

Az Isten szeretetére szólító nagy parancsolat is bizonyítja, hogy Isten vágyik mindenkinek a szeretetére, mégsem szereti Őt mindenki. Miért nem hat oda, hogy mindenki szeresse? Megint csak azért, mert a szeretetnek önkéntesnek kell lennie, hogy szeretet legyen.

  (Tit 1:2). Az örök élet reménységére, amelyet Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért /RÚF/

 (Zsid 6:17-18). Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. (18) Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. /RÚF/

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék.” (4Móz 23:19) Isten nem hazudik (Tit 1:2), tartja a szavát, nem szegi meg az ígéretét. (Zsid 6:17-18) Ebből következik, hogy ha megígért vagy vállalt valamit, további cselekvése az ígérete által megszabott erkölcsi korlátok között mozog. Vagyis mivel Isten a legtöbb esetben megadja teremtményeinek a szabad akaratot, hogy másként döntsenek, mint ahogy Ő szeretné, az emberek választása nem Istenen múlik. Elkötelezte magát a szabad akarat biztosítása mellett, így az embernek lehetősége van Isten ideális elvárásával is szembemenve élni a szabadságával. Tragikus módon sokan így gyakorolják a szabadságukat, amiből következik, hogy sok minden megtörténik, amit Isten nem szeretne, ami a szó szoros értelmében nem rajta múlik. 

White idézet: Az Úr senkit sem kötelez arra, hogy kövesse az igazságot, szeresse az irgalmasságot, és járjon alázatosan Isten előtt, de az ember elé helyezi a jót és a rosszat, és érthetően tudtára adja, mi lesz választásának a következménye. Krisztus hív: „Kövess engem!” De sosem kényszerít arra, hogy a lábnyomában járjunk. Csak saját döntésünk alapján követhetjük Őt. Miközben megértjük Krisztus életét és jellemét, egyre erősebb vonzalmat érzünk arra, hogy olyanok legyünk, mint Ő, és törekszünk még jobban megismerni. Ezután pedig megértjük, hogy miért van az, hogy „az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”. – Counsels on Stewardship, 138./old.