Ruth és Boáz

(Ruth 1:1-5). Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Elment ezért a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként Móáb mezején lakjon. Vele volt a felesége és két fia. (2) A férfi neve Elímelek volt, a feleségének Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a júdai Betlehemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. (3) De meghalt Elímelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. (4) Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Ruth. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. (5) De meghaltak ők is mind a ket ten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül. /RÚF/

Naomit annyi keserűség érte az életben, hogy azt kérte, Márának hívják. (Ruth 1:20). Ő azonban azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserítette sorsomat a Mindenható. /RÚF/) A bűn súlyosan megrontotta a Teremtővel való kapcsolatunkat, lelki ínségbe taszítva bennünket. A kilátásaink sötétek, az életünket úgy töltjük, hogy csak a mező szélén szedegetjük a kalászt, a megtört világban még fellelhető örömnek csupán a morzsáin tengődünk. Azonban minden egészen más lesz, amint felfedezzük, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk.  

Naomi nem vehette birtokba a férje, Elimelek földjét a férje családjának támogatása nélkül. Az asszony remélte, hogy elhunyt férje egy közeli rokona feleségül veszi Ruthot, aki majd gyermeket szül Elimelek nevének. Isten úgy rendelkezett, hogy az izraeliták visszaszerezhetik örökségüket az ígéret földjén, ha egy közeli rokon megváltja. Boáz nem csupán egy jóindulatú gazda volt, hanem Elimelek közeli rokona is, aki megválthatta a földet. 

A lehető legjobb hír volt Naomi számára, hogy Boáz nemcsak egy kedves, nagylelkű férfi, hanem rokon is, mert így a két nő szegénységének nem kell örökké tartania. 

Boáz beleszeret Ruthba, feleségül akarja venni, de komoly akadályba ütközik: van egy közelebbi rokon, aki szintén igényt tart a nőre és a földre. Boázt Krisztus előképének tekintve ez a helyzet rámutat a nagy küzdelem egy fő kérdésére. Krisztus szeret bennünket, de van egy „közelebbi rokon”, Sátán, aki követelően lép fel. 

(Ruth 4:1-12). Bóáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Bóáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, testvérem! Az odament, és leült. (2) Azután maga mellé vett Bóáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. (3) Ekkor azt mondta Bóáz a legközelebbi rokonnak: Naomi, visszatérve Móáb mezejéről, el akarja adni azt a szántóföldet, ami a rokonunk, Elímelek birtokrésze volt. (4) Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. (5) De Bóáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, az elhunyt feleségét is el kell venned, hogy az elhunyt nevét fenntartsd az örökségében. (6) Erre a legközelebbi rokon azt felelte: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni! (7) Régente Izráelben úgy erősítettek meg minden rokoni kötelezettséggel vagy cserével kapcsolatos ügyet, hogy az egyik fél le húzta a saruját, és odaadta a másiknak. Ez volt a hitelesítés módja Izráelben. (8) Akkor te hát a legközelebbi rokon azt mondta Bóáznak: Vedd meg te magadnak! Majd lehúzta a saruját. (9) Ekkor azt mondta Bóáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok a tanúim, hogy én ma megvettem Naomitól mindazt, ami Elímeleké volt, és mindazt, ami Kiljóné és Mahlóné volt. (10) Sőt a móábi Ruthot, Mahlón feleségét is feleségül veszem, hogy fenntartsam a meghaltnak a nevét örökségében, hogy ki ne vesszen a meghaltnak a neve testvérei közül lakóhelyének a kapujából. Ti vagytok most ennek a tanúi. (11) A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az Úr, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehemben! (12) Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az Úr ad neked ettől a fiatalasszonytól!/RÚF/ 

Boáz elment Betlehem kapujába – Krisztus ebben a városban jött világra közeli rokonunkként. A város vénei összegyűltek, és a megbeszélés végén a másik férfi átadta a saruját (mint tulajdonjogának szimbólumát). A városkapuban szokták a különböző ügyeket eldönteni.

White idézet: Jézusnak a népéhez fűződő viszonyát gyönyörűen szemlélteti az Izraelnek adott törvény. Ha egy elszegényedett zsidó kénytelen volt megválni vagyonától, s magát is el kellett adnia szolgának, legközelebbi rokonának kötelessége volt kiváltani őt és örökségét. (Lásd: 3Móz 25:25, 47-49; Ruth 2:20.) Így a bűn következtében elveszített örökségünk és magunk meg váltásának műve ráhárult, aki „közeli rokonunk”. Megváltásunkért lett hozzátartozónkká. Megváltó Urunk közelebb áll hozzánk, mint apánk, anyánk, testvérünk, barátunk, hitvesünk. „Ne félj – mondja –, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” „Mivel kedves vagy az én szememben, becses vagy, és én szeretlek: embereket adok helyet ted, és népeket a te életedért.” (Ésa 43:1, 4) 

 Krisztus szereti a trónját körülvevő mennyei lényeket, de mi magyarázza azt a nagy szeretetet, mellyel bennünket szeret? Nem érthetjük meg, csak tapasztalhatjuk, hogy így van. Ha pedig vele tartjuk a rokonságot, milyen gyöngéden kell tekintenünk Urunk fivéreire és nő véreire! Nem kellene igyekeznünk felismerni, mire kötelez Istennel való rokonságunk? Az Úr a családjába fogadott bennünket, nem kellene-e tehát tisztelnünk Atyánkat és rokonságunkat? – Jézus élete, 327./old.  

Az advent előtti ítélet

 Dániel 7. fejezetének ítéleti jelenetében bepillantunk a függöny mögé. Csodálatos lehetőség, hogy megláthatjuk, hogyan oldja meg Isten a bűn problémáját, miközben megváltást biztosít azoknak, akik szövetséges kapcsolatban kívánnak élni vele. 

 (Dániel 7:1-28). Bélsaccar babilóniai király uralkodásának első évében álmot látott Dániel, és látomásai támadtak fekhelyén. Az álmot leírta; itt kezdődik a beszámolója, a saját szavaival: (2) Ezeket mondta el Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy az ég négy szele felkorbácsolta a nagy tengert. (3) Négy hatalmas vadállat emelkedett ki a tengerből, mind egyik különbözött a többitől. (4) Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, hogy kitépték a szárnyait, és fölemelték a földről, két lábra állították, mint egy embert, és emberi értelmet adtak neki. (5) A következő, a második vadállat medvéhez hasonlított. Félig már fölkelt, és három borda volt a szájában, a fogai között. Ezt mondták neki: Kelj föl, egyél nagyon sok húst! (6) Azután láttam a következőt, amely olyan volt, mint egy párduc, de négy madárszárny volt a hátán. Négy feje is volt a vadállatnak, és hatalmat adtak neki. (7) Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, félelmetes és rendkívül erős volt. Hatalmas vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt. (8) Figyeltem a szarvakat: egyszer csak egy újabb, kicsi szarv bújt elő közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és kérkedő szája volt. (9) Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és helyet foglalt egy öreg korú. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz. (10) Tűzfolyam fakadt és áradt ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a törvényszék, és könyveket nyitottak fel. (11) Akkor láttam, hogy a kérkedő szavak miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot. Láttam, hogy a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégjen. (12) A többi vadállattól is elvették a hatalmat, de ideig-óráig életben hagyták őket. (13) Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hason ló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. (14) Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg. (15) Én, Dániel, megdöbbentem emiatt, és látomásaim megrettentettek. (16) Odamentem az ott állók egyikéhez, és felvilágosítást kértem tőle mindezekről. Az pedig felelt nekem, és megmagyarázta ezt a dolgot: (17) Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. (18) De a Felséges szentjei nyerik majd el a királyságot, és örökre ők birtokolják azt, örökkön-örökké. (19) Ezután többet akartam megtudni a negyedik vadállatról, amely más volt, mint a többiek: roppant ijesztő volt, vasfogai és rézkarmai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. (20) Tíz szarv volt a fején, majd egy újabb is előbújt közöttük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak és kérkedő szája, és nagyobbra nőtt a többinél. (21) Láttam, hogy ez a szarv hadat indított a szentek ellen, és legyőzte őket, (22) míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek birtokba vették a királyságot. (23) A válasz így szólt a negyedik vadállatról: Lesz egy negyedik királyság a földön, amely egészen más lesz, mint a többi királyság volt. Az egész földet bekebelezi, eltapossa és összezúzza. (24) A tíz szarv ezt jelenti: Ebben az országban tíz király uralkodik, majd még egy másik is következik utánuk; ez más lesz, mint az előzők, és három királyt fog leverni. (25) Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felséges szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra meg két időszakra és egy fél időszakra. (26) De majd összeül a törvényszék, és elveszik hatalmát; megsemmisül, és végleg elpusztul. (27) A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd és neki engedelmeskedik minden hatalom. (28) Így végződött a beszéd. Engem, Dánielt, gondolataim nagyon megrémítettek, még az arcom is bele sápadt. De a mondottakat eszemben tartottam. /RÚF/

Vitathatatlan, hogy Isten ítéletet tart az emberiség felett: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz” (Préd 12:16). Pál arra emlékeztet, hogy nem kell ítélkeznünk egymás felett, „Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélő széke elé”. (Róm 14:10) Istennek természetesen nincs szüksége feljegyzésekre ahhoz, hogy tudja, ki üdvözül és ki nem, de lehetnek kérdései az angyaloknak, akik mindvégig figyelemmel kísérték a megváltási tervet. (1Pt 1:12). Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. /RÚF/) Tanúi voltak Sátán lázadásának, látták, hogy Isten kivetette a mennyből az angyalok harmadát (Jel 12:4. farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor megszülte, felfalja a gyermekét. /RÚF/), most pedig bennünket hoz a színe elé. Isten kinyitja a könyveket, és engedi, hogy a szentek mindent megnézzenek.  

Fontos bepillantást ad az ítéletbe az a történet, amikor Ábrahám kérleli Istent Sodoma és Gomora érdekében – ez a jelenet az ítélet előképe. Nyilvánvaló, hogy már megvizsgálták Sodoma bűneit. Isten elmondja: gonoszsága miatt a városnak olyan rossz híre volt, hogy sokan kiáltottak fel ellene [1Móz 18:20. Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jaj kiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, /RÚF/] Persze nem csak Sodoma és Gomora városának dolgait vizsgálták meg a büntetés előtt. Az Úr Ábrahámnak lehetőséget adott arra is, hogy tanulmányozza, Ő helyesen cselekedett-e, amikor döntött a gonoszok pusztulásáról. 

Eközben Dániel 7. fejezetében nem más, mint „az emberfia” (Dán 7:13); (Mt 20:28). Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. /RÚF/), Jézus jelenik meg a mennyei törvényszéken, „hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek”. (Dán 7:22, ÚRK) Egyedül az Ő tökéletes igazsága által maradhat meg népe az ítéletben.  

White idézet: Az ítélethozók az emberek nevét és cselekedeteit nyilvántartó mennyei könyvek alapján döntenek. Dániel próféta ezt mondja: „Ítélők ülének le, és könyvek nyitta tának meg.” Amikor János leírja ezt a jelenetet, hozzáteszi: „Majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20:12)  

Az élet könyve azok nevét tartalmazza, akik valaha is Isten szolgálatába léptek. Jézus azt mondta tanítványainak: „Örüljetek, hogy a ti nevetek fel van írva a mennyben.” (Lk 10:20) Pál beszél hűséges munkatársairól, „akiknek neve benne van az élet könyvében”. (Fil 4:3) Dániel, bepillantva abba a „nyomorúságos idő”-be, „amilyen [még] nem volt”, kijelenti, hogy Isten népe, „aki csak beírva találtatik a könyvben”, megszabadul. A Jelenések könyv ének írója pedig azt mondja, hogy csak azok lépnek be Isten városába, „akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé” (Dán 12:1; Jel 21:27). – A nagy küzdelem, 480./old. 

Az egész föld bírája

Sodoma pusztulása előtt különös eset történt Mamré tölgyesében. Isten megjelent Ábrahámnak, két angyal kíséretében. Amikor a pátriárka meglátta a mennyei látogatókat, étellel kínálta őket. Isten ekkor ígérte meg, hogy Ábrahámnak és Sárának fia születik, akinek a vonalából születik majd a Messiás. Jézus valóban Ábrahám leszármazottja. (Gal 3:16). Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. /RÚF/). Aztán a történet hirtelen átváltott a síkság gonosz városainak kérdésére.

(1Móz 18:17-32). Az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok? (18) Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe. (19) Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja maga után fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az Úr is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak. (20) Azért ezt mondta az Úr: Mi vel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, (21) lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom. (22) Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. (23) Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? (24) Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igaz ért, akik ott laknak? (25) Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös! Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem hozna-e igaz ítéletet? (26) Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek. (27) Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok. (28) De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt. (29) Ismét szólt hozzá, és ezt mondta: Hátha negyven található ott! Az Úr így felelt: Nem teszem meg a negyvenért. (30) Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek – szólt Ábrahám –, de hátha csak harminc található ott! Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat. (31) Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért. (32) Ábrahám ezt mondta: Ne haragudjon az én Uram, hogy még egyszer szólok: hátha csak tíz található ott! Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért. /RÚF/ 

Isten nem tartozik magyarázattal nekünk, de úgy döntött, hogy nem rejti el az indítékait és terveit az emberiség előtt. „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr – mondja Ámósz próféta –, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak”. (Ám 3:7)  

Mielőtt Isten elpusztítaná Sodomát és Gomorát, kijelenti, hogy jónak látja közölni Ábrahámmal, mi fog történni, hamarosan minek lesz a tanúja. Isten egy darabig még elidőzött Ábrahámnál, míg a két angyal elindult a bűnös városba kihívni azokat, akik hallgatnak figyelmeztető szavukra. Óhatatlanul is eszünkbe juttatja ez a történet, hogy az angyaloknak ugyanez a feladata az utolsó napokban is: Isten még Babilonban élő népét kihívják onnan. 

 (Jel 14:6-12). És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; (7) és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait! (8) Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. (9) Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, (10) az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; (11) gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét. (12) Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. /RÚF/; 

Jel 18:1-4. Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. (2) És ezt kiáltotta erős hangon: Elesett, el esett a nagy Babilon, amely ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan lélek, minden tisztátalan madár és minden tisztátalan és utálatos állat rejtekhelyévé lett. (3) Mert féktelen paráznaságának borából ivott minden nemzet, vele paráználkodtak a föld királyai, és eldőzsölt javaiból gazdagodtak meg a föld kereskedői. (4) Hallottam, hogy egy másik hang szól az égből: Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és hogy a rá mért csapások ne érjenek titeket; /RÚF/

 Miközben hangzott az utolsó figyelmeztetés, Isten arról beszélgetett Ábrahámmal, hogy mi fog történni, és nyitottan fogadta a pátriárka kérdéseit.  

„Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt” – mondta Ábrahám. „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot” (1Móz 18:25), ÚRK Ábrahám nemcsak Sodoma esetét vizsgálta, hanem Isten jellemét is. Hasonlóképpen, mielőtt eljön a vég, Isten kinyitja a mennyei könyveket és engedi, hogy beletekintsünk a bizonyítékokba, és csak utána hoz alá tüzet a földre. Ezerévünk lesz, hogy feleletet kapjunk a sok kérdésünkre, amelyekre most még nem tudjuk a választ. 

Jel 20:4, 11-15. És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imád ták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt: színe elől elfutott a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. (12) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. (13) A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. (15) Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett. /RÚF/ 

White idézet: Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy a második adventet fogja követni ez az ítélet. „Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titka it, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (1Kor 4:5) Dániel kijelenti, hogy amikor „el jöve az Öregkorú”, „ítélet adaték a magasságos egek szenteinek” (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja a Jelenések könyvében: „Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.” „Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (Jel 20:4, 6) Erről mondta Pál, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (1Kor 6:2), azaz Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedeteik szerint döntik el. Majd cselekedeteik szerint kiszabják a gonoszok büntetését, és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe. – A nagy küzdelem, 660./old.