2025. augusztus 5., kedd

Továbbadni a következő generációnak

 

A zsoltáros leírja, hogyan ismerhetik meg a gyerekeink Istent és szerető gondviselését: „Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s hirdeti hatalmasságodat”. (Zsolt 145:4), /ÚRK/ Az egyik család beszéljen a másiknak Istenről, a csodatetteiről, a tanításairól, méghozzá azért, hogy a bibliai ismereteket átadják a következő generációnak.

2Móz 12:24-28. Tartsátok meg ezt az utasítást. Örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak. (25) Amikor bementek arra a földre, amelyet az Úr ad nektek, ahogyan megígérte, akkor is tartsátok meg ezt a szertartást. (26) És ha majd megkérdezik tőletek a fiaitok, hogy mit jelent ez a szertartás, (27) akkor így feleljetek: Páskaáldozat ez az Úrnak, mert kihagyta Izráel fiainak a házait Egyiptomban, amikor megverte Egyiptomot, de a mi házainkat meg kímélte. Ekkor mélyen meghajolt a nép, és leborult. (28) Azután elmentek Izráel fiai, és eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan Mózesnek és Áronnak megparancsolta az Úr. /RÚF/ 

Izraelben a szülők voltak az első tanítók, nekik kellett elbeszélniük a kivonulás történetét a gyerekeiknek. Nem csupán régi történelmi eseményként kellett arról beszélniük, hanem a saját tapasztalatukként, még ha régen is történt. A páska megünneplése volt az őseikkel való azonosulás módja, amikor újból átélték az akkor történteket, hogy azok megelevenedjenek előttük. Az apák ilyenkor elmondták: „Én Egyiptomban voltam, láttam az egyiptomi istenek vereségét, az egyiptomi csapásokat, és Isten megszabadított.” Mózes második könyve kétszer is kiemeli, mit feleljenek a szülők, ha a gyerekeik a páskáról kérdezik őket.

(2Móz 13:14-16). És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. (16) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. /RÚF/;

 (5Móz 6:6-8). Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. (7) Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! (8) Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon; /RÚF/)] 

Amit szintén érdemes megjegyezni: az izraeliták még Egyiptomban voltak, amikor Isten meghagyta nekik, hogy ünnepeljék meg az Egyiptomból való szabadulást, a hit cselekedetét jelentette az egész ünnep. Az elhangzottak után „mélyen meghajolt a nép” (2Móz 12:27), /RÚF/, imádta a Megváltót, és mindent a páskára vonatkozó utasítások szerint tettek. Ötödik könyvében Mózes emlékeztette az izraelitákat, hogy a saját tapasztalatukként adják tovább a történetet, azonosuljanak vele. Figyeljük meg a beszámoló kollektív hangvételét és azt, hogy milyen hangsúlyt helyez a jelenben való átélésre! „

„Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott. Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény rabszolgamunkát végeztettek velünk. Akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk segítségért, az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között. Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet”. (5Móz 26:5-9), /HUNB/

 Amikor a szülők a páska (és a szent történelem bármely más eseményét) újból elbeszélték a gyermekeiknek, ez nagy segítséget jelentett nekik is abban, hogy az emlékezetükben tartsák, mit tett Isten értük és a népért. A történet elmondása éppen annyira használt a beszélőnek, mint annak, aki hallgatta.

White idézet: Az Úr különleges utasításokat adott Mózesnek arra vonatkozóan, hogy Izrael gyermekei miként óvják meg magukat és családjaikat a rettenetes csapástól, amit az Egyiptomiakra készül kitölteni. Emellett Mózesnek utasítania kellett a népet Egyiptom elhagyására vonatkozóan is. Az egyiptomiak számára rettenetes, viszont Isten népe számára dicsőséges éjszakán adatott a húsvét ünnepének rendje. Az isteni parancs szerint minden családnak vagy egyedül, vagy más családokkal társulva kellett leölniük egy szeplőtlen bárányt, aminek a vérét egy köteg izsóp segítségével az ajtófélfára kellett hinteniük. Amikor az öldöklő angyal éjszaka eljött, látva a jelet nem tért be abba a házba. A bárányt meg kellett sütni, majd kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett elfogyasztani úgy, ahogy azt Mózes elrendelte: „derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az.” Így nevezték el ezt az ünnepet annak emlékére, hogy az öldöklő angyal elkerülte az otthonaikat, és ez maradt fenn emlékünnepül Izrael következő nemzedékei számára. – From the Heart, 222./old.

 Krisztus életének egyetlen eseménye sem volt jelentéktelen, hiszen jövendőbeli követőinek a javát szolgálta. Krisztus Jeruzsálemben maradása fontos lecke mindazok számára, akik majd hisznek Őbenne. Sokan jöttek el távoli vidékekről a húsvét ünnepére, ami a zsidókat csodálatos szabadulásukra emlékeztette. Ennek az ünnepnek az volt a rendeltetése, hogy figyelmüket a világi érdekekről és a mulandókkal kapcsolatos aggodalmakról Isten nagy művére tereljék. Visszaemlékeztek Isten csodáira, irgalmára és szeretetteljes jóságára, amit tanúsított irántuk, és egyre mélyülő szeretetük és hódolatuk arra késztette őket, hogy csak az Urat szemléljék, Őbenne bízzanak megpróbáltatásaikban, és ne forduljanak idegen istenek felé.

A húsvét ünnepe fájdalmas benyomást tett Isten Fiára. A megöletett bárányban saját halálának az előképét látta. Az ünneplő embereket arra tanították, hogy a bárány megáldoztatásában Isten eljövendő Fiának halálát szemléljék. Az ajtófélfákra hintett vér Krisztus vérét jelképezte, ami majd megtisztítja a bűnöst, aki hisz, és megszabadítja őt Isten azon haragjától, amely majd eljön a megtéretlen és hitetlen világra, akárcsak annak idején az egyiptomiakra. De senki sem részesülhet az ember megmentésének isteni előjogában, ha nem tesz eleget annak a feladatnak, amit Isten rá bízott. Az embernek is meg kell tennie a maga részét: cselekedeteivel kell bizonyítania a megváltási tervbe vetett hitét. – Advent Review and Sabbath Herald, 1872. december 31.

2025. augusztus 2., szombat

Pészah kovásztalan kenyér ünnepe

 

(2Móz 12:17-23). Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. (18) Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. (19) Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házaitokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászosat eszik, akár jövevény, akár az ország szülötte. (20) Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek mindenütt, ahol laktok. (21) Mózes ekkor összehívta Izráel összes véneit, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyetek magatoknak juhokat nemzetségenként, és vágjátok le a páskát. (22) Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok az edényben levő vérbe, majd kenjetek az edényben levő vérből a szemöldökfára és a két ajtófélfára. Senki se menjen ki közületek reggelig a háza ajtaján. (23) Amikor átvonul az Úr, hogy meg verje Egyiptomot, és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélfán, akkor kihagyja az Úr azt az ajtót, és nem engedi, hogy bemenjen a pusztító a ti házaitokba, és megverjen titeket is. /RÚF/

Ennek az ünnepnek meghatározó eleme a feláldozott állat vére. A résztvevők meghintették a házuk ajtókereteit a levágott bárány vérével. Ezzel adták tanújelét Istenbe vetett hitüknek. Hitték, hogy Ő megszabadítja népét attól, ami azokra szakad, akiket nem fedez a vér. 

A páskabáránynak hibátlannak kellett lennie, mert Jézus Krisztusra mutatott – Ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”! (Jn 1:29), /ÚRK/ Az állat vérének kulcsfontosságú szerepe volt: a védelmet szimbolizálta, az élet jele volt a halál idején. 

„És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét.” (2Móz 12:13)  

Az evangélium egészét összekapcsolták a páskaünneppel, ami nemcsak a szolgaságból való szabadulásra és az ígéret földjére való átmenetre mutatott, hanem Jézus Krisztusnak a bűneinkért hozott áldozatára, amelynek érdemei vonatkoznak mindazokra, akiket Jézus vére befedez. Évszázadokkal később Pál erre az ünnepre való tekintettel mondta: „Tisztítsátok el a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk”. (1Kor 5:7)  

A kovászt, amivel különféle tésztákat készítettek, az izraeliták Egyiptomból való kivonulásának előestéjén említi először a Biblia, a kovásztalan kenyér elkészítése kapcsán. El kellett távolítaniuk a kovászt az otthonukból. 

(2Móz 12:8, 15-20). Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (15) Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. (16) Az első napon tartsatok szent összejövetelt, és a hetedik napon is tartsatok szent összejövetelt. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. (17) Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. (18) Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. (19) Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házaitokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászosat eszik, akár jövevény, akár az ország szülötte. (20) Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek mindenütt, ahol laktok. /RÚF/; 

(2Móz 13:3-7). Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. (4) Ma, ábíb hónapban vonultok ki. (5) És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. (6) Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. (7) Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. /RÚF/

 Ebben az összefüggésben a bűn a kovász szimbóluma... 

(1Kor 5:6-8). Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. /RÚF/,

... ezért a páskaünnep hetében nem fogyaszthatták. A kovásztalan kenyér a bűntelen Messiás szimbóluma, aki minden kísértést legyőzve az életét adta értünk. 

(Jn 1:29). Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki el veszi a világ bűnét! /RÚF/; 

(1Kor 5:7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. ; (Zsid 4:15). Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. /RÚF/

 Belemártottak a vérbe „egy köteg izsópot”, ami Isten megtisztító kegyelmét szimbolizálta. 

(Zsolt 51:9. Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. /RÚF/) 

Röviden tehát: a páska egész ünnepe Jézus megváltó munkájának kinyilatkoztatása.  

White idézet: A páskhának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia… 

Az izsóp, amit a vér hintésére használtak, a megtisztítás jelképe volt. Ilyen értelemben alkalmazták a leprások megtisztításánál és azoknál, akik megfertőztették magukat a halottak megérintésével. A zsoltáríró imájából is kitűnik az izsóp jelentősége: „Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál”. (Zsolt 51:9)  

A bárányt egészben kellett elkészíteni. Egy csontját sem volt szabad eltörni. Ekképpen „Isten Báránya” – aki értünk halt meg – egyetlen csontjának sem volt szabad megtöretnie. „...Az ő csontja meg ne törettessék.” (Jn 19:36) Így jelképezte Krisztus áldozatának tökéletes voltát.  

A bárány húsát meg kellett enni. Nekünk sem elegendő, ha csak bűneink bocsánatáért hiszünk Krisztusban. Hittel állandóan Krisztustól kell kapnunk a táplálékot és lelki erőt. Krisztus azt mondta: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon”. (Jn 6:53-54) Hogy hallgatóinak megmagyarázza e kijelentésének értelmét, ezt fűzte hozzá: „...a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet”. (Jn 6:63) Az Úr Jézus elfogadta Atyja törvényét, életében megvalósította annak alapelveit és kinyilatkoztatta szellemét, valamint megmutatta jótékony erejét az emberi szívben. János azt mondja: „Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14)… 

A bárányt keserű füvekkel kellett enniük, ami Egyiptomban elszenvedett fogságuk keserűségére mutatott rá. Éppen így, amikor Krisztus testével táplálkozunk, akkor ezt mi is csak töredelmes szívvel tehetjük meg bűneink miatt. A kovásztalan kenyér használatának is megvolt a maga jelentősége. A páska-törvény kifejezetten hangsúlyozta azt az utasítást, amit a zsidók szigorúan be is tartottak gyakorlatukban, hogy az ünnep ideje alatt egy csipetnyi kovász se legyen található a házukban. Hasonló módon a bűn kovászát nekünk is el kell távolítani magunkból, ha meg akarjuk kapni az életünket és a táplálékunkat Krisztustól. Pál így ír erről a korinthusi gyülekezetnek: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában”. (1Kor 5:7-8) – Pátriárkák és próféták, 277-278./old.  

2025. július 29., kedd

A páska

 (2Móz 12:1-20). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mond játok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. (12) Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. (14) Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek. (15) Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. (16) Az első napon tartsatok szent összejövetelt, és a hetedik napon is tartsatok szent összejövetelt. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. (17) Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. (18) Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. (19) Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házaitokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászosat eszik, akár jövevény, akár az ország szülötte. (20) Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek mindenütt, ahol laktok. /RÚF/

Az ember azt gondolhatná, hogy Isten azt fogja elmondani Mózesnek és Áronnak, hogyan szervezzék meg az indulást Egyiptomból, vagyis milyen előkészületeket tegyenek a meneküléshez, főleg az idősekre, a kisgyermekes anyákra, az állatokra stb. vonatkozóan. Ám meglepő módon az isteni utasítás azt írta elő, hogyan ünnepeljék meg a páskát. Más szóval, a figyelem központjába az Úr imádata került, aki megváltani készült őket, az összes többi dologra pedig majd sor kerül a maga idejében.  

Minden családnak el kellett készíteni egy bárányt úgy, hogy semmi ne vesszen kárba. Mindenkinek meg kellett ennie a maga részét, és ha a család nem tudott egy egész állatot elfogyasztani, egy másik családdal kellett összefogniuk. 

A kivonulást minden évben meg kellett ünnepelni, nem egyszerűen a múltbeli eseményemlékére, amit Isten az atyáikért vitt végbe, hanem a kortárs nemzedék számára is érthetővé téve, Isten felszabadító tettét közelhozva. Friss tapasztalatként kellett ezt megélnie minden generációnak. 

A (2Móz 12. és a 13). vers magyarázza el a páska jelentését: az isteni pusztító ítélet „elmegy az izraeliták mellett”, erről kellett megemlékezniük. A pusztítás „elment az izraeliták házai mellett”, ahol az ajtófélfákat megjelölték bárányvérrel, ez volt az élet és a szabadulás jele. A húsvét héber neve pészah, és abból az igéből származik, aminek jelentése: „elmegy mellette”.  

A páska megünneplésének arra a hatalmas és kegyelmes tettre kellett minden izraelitát emlékeztetnie, amit Isten végbevitt a népért. Ez az emlékünnep erősítette nemzeti identitásukat és vallási meggyőződésük pecsétjeként szolgált.  

Röviden tehát: a páska egész ünnepe Jézus megváltó munkájának kinyilatkoztatása. 

White idézet: Izrael fiaitól ezt várta el Isten, ezt kellet megcselekedniük, és tetteik által így tettek bizonyságot azon szabadulásban vetett hitükben, amit Isten ígért nekik. Ha el akarták kerülni a szörnyű büntetést, amit Isten az egyiptomiakra hozni szándékozott, akkor a házaikon fel kellett tüntetniük a vér jelét. El kellett különülniük az egyiptomiaktól, saját otthonaikban kellett összegyűlniük a gyermekeikkel együtt, különben, ha akár egy izraelita is egyiptomiak házában tartózkodott volna, az öldöklő angyal áldozatául esik. Ezen kívül utasítást kaptak, hogy az isteni rendeletek alapján ünnepeljék meg a páskát, és amikor majd a gyermekeik megkérdezik, hogy mi a jelentősége az ünnepnek, meséljék el, hogy milyen csodálatosan őrizte meg az életüket az Úr Egyiptomban. Mondják el, hogy amikor az öldöklő angyal a kivonulás éjszakáján megölte emberek és állatok elsőszülötteit, nem tért be a zsidók otthonaiba, ahol az ajtófélfán a vér jelét látta, s így egyetlen zsidó sem pusztult el. Az emberek meghajtották a fejüket és imádták az Urat, hálát adva ezért a csodálatos emlék ünnepért, ami gyermekeiket is Isten gondviselésére emlékeztette. A csodák és jelek láttán nagyon sok egyiptomi elismerte, hogy a héberek Istene az egyedüli igaz Isten. Ezek az emberek arra kérték a zsidókat, hogy azon az éjszakán fogadják be őket otthonaikba, miközben Isten öldöklő angyala átmegy Egyiptomon, hogy megölje az elsőszülötteket. Meg voltak róla győződve, hogy isteneik semmire sem képesek, és nincs hatalmukban sem megmenteni sem elpusztítani őket. Ezért ettől kezdve Izrael Istenét választották Istenüknek. Eldöntötték, hogy elhagyják Egyiptomot, és Izrael fiaival tartanak, hogy imádhassák Istent. Az izraeliták befogadták otthonaikba a hívő egyiptomiakat. – Spiritual Gifts, 3. köt., 223./old.  

Ez évek alatt a népnek állandóan emlékeznie kellett arra, hogy isteni büntetés alatt van. A Kádesben kirobbant lázadásban elvetették Istent, és egy időre Isten is elvetette őket. Mivel hűtleneknek bizonyultak Isten szövetégéhez, ezért nem kaphatták meg a szövetség jelét, nem részesülhettek a körülmetélés szertartásában. Az a kívánságuk pedig, hogy térjenek vissza a rabszolgaság földjére, méltatlanná tette őket a szabadságra. Így a szabadulásuk emlékére rendelt páska szertartást sem tarthatták meg.  (Pátriárkák és próféták)

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...