2025. augusztus 24., vasárnap

Isten törvényének szerepei

 

A törvény megmutatja Isten jellemét, azt, hogy ki Ő. Isten szent, igaz és jó, mint ahogy a törvénye is az. Pál megerősíti: „De a törvény szent, és a parancsolat szent, igaz és jó”. (Róm 7:12), ÚRK)

A Biblia határozottan pozitív fényben mutatja be Isten törvényét. 

(Mt 5:17-18). Ne gondol játok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. (18) Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. /RÚF/; 

(Jn 14:15). Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat /RÚF/; 

(1Kor 7:19). Sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem ér semmit, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos. (20) Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott. /RÚF/] 

A törvényről lehet verset írni (Zsoltár 119), énekelni róla (Zsoltár 19), éjjel és nappal elmélkedni rajta.

  (Zsolt 1:29). Hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. /RÚF/;

 (Józs 1:8). Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éj jel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. /RÚF/] 

Megőriz a rossztól, bölcsességet, értelmet, egészséget, jólétet és békességet ad. 

(5Móz 4:1-6)Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek. (2) Semmit se tegyetek hozzá ahhoz, amit megparancsolok nektek, és semmit se vegyetek el belőle! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket megparancsolok nektek. (3) Saját szemetekkel láttátok, mit tett az Úr Baal-Peór miatt, hogyan pusztította ki közületek Istenetek, az Úr mindazokat, akik Baal-Peórt követték. (4) De ti, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az Úrhoz, ma is mindnyájan éltek. (5) Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! /RÚF/;

 (Példabeszédek 2:1-22). Fiam, ha megfogadod mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, (2) ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, (3) bizony, ha bölcsességért kiáltasz, és hangosan kéred az értelmet, (4) ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, (5) akkor megérted, mi az Úr félelme, és rájössz, mi az istenismeret. (6) Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik. (7) A becsületeseknek jutalmat tartogat, pajzsot a feddhetetlenül élőknek. (8) Vigyáz a törvény ösvényeire, és híveinek útját megőrzi. (9) Majd megérted, mi az igazság és a törvény, a becsületesség és az igazán jó út. (10) Bölcsesség költözik szívedbe, és az ismeret gyönyörködteti lelked. (11) Megfontolás őrködik feletted, értelem oltalmaz téged. (12) Megment a helytelen úttól és az álnokul beszélő embertől; (13) azoktól, akik elhagyják az egyenes ösvényeket, és sötét utakon járnak. (14) Örülnek, ha rosszat tehetnek, vigadnak a gonosz fonákságokon. (15) Ösvényeik görbék, útjaik hamisak. (16) De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől, (17) aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. (18) Mert halálba süllyed a háza, és útja az árnyak közé. (19) Aki bement hozzá, nem tud visszafordulni, és nem talál rá az élet ösvényeire. (20) Te azért járj a jók útján, és ügyelj az igazak ösvényeire! (21) Mert a becsületesek fogják lakni a földet, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta. (22) De a bűnösök kivesznek a földről, és a hűtlenek kipusztulnak onnan. /RÚF/ 

(Példabeszédek 3:1-35). Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, (2) mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked! (3) A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! (4) Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. (5) Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! (6) Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (7) Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat! (8) Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. (9) Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, (10) akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. (11) Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! (12) Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. (13) Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap. (14) Mert több haszna van en nek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. (15) Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled. (16) Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. (17) Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség. (18) Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok. (19) Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget. (20) Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek. (21) Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy! (22) Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat. (23) Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg. (24) Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. (25) Nem kell attól félned, hogy hirtelen fölriadsz, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. (26) Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától. (27) Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd! (28) Ha van mit adnod, ne mondd felebarátodnak: Menj el, jöjj vissza holnap, majd akkor adok! (29) Ne koholj rosszat felebarátod ellen, aki melletted lakik gyanútlanul! (30) Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled! (31) Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd! (32) Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van. (33) Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja. (34) A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (35) Dicsőséget örökölnek a bölcsek, az ostobáknak pedig nő a gyalázatuk. /RÚF/  

1. Isten törvénye olyan, mint a kerítés, ami az élethez tágas, szabad teret biztosít, de figyelmeztet, hogy egy bizonyos ponton túl veszélyek, problémák, bonyodalmak fenyegetnek, sőt még a halál is.

 (1Móz 2:16-17). Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, (17) de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. /RÚF/; 

(Jak 2:12). Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. /RÚF/] 

 2. A törvény egyben jelzőtábla is, ami Jézusra mutat, mert Ő az, aki megbocsátja bűneinket és megváltoztatja az életünket. 

(2Kor 5:17). Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. /RÚF/;

 (1Jn 1:7-9). Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (8) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. (9) Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. /RÚF/

A törvény elvezet bennünket Krisztushoz, mint egy paidagógosz, azaz nevelő/védelmező. 

(Gal 3:24). Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. /RÚF/

(Jak 1:23-25). Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. (24) Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. (25) De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. /RÚF/ 

A tükörben megláthatjuk a hibákat, igen, de a tükör semmin nem képes változtatni. Meg mutatja a problémákat, de megoldást nem kínál. Ugyanez a helyzet Isten törvényével. Ha a törvény betartásával próbálnánk megigazulni Isten előtt, az olyan lenne, mintha folyamatosan néznénk a tükörbe, remélve, hogy előbb-utóbb eltűnik a probléma, amit látunk benne. 

Az üdvösséget hitből, nem a törvény cselekedetei által nyerjük, erre hivatkoznak egyes keresztények, akik szerint Krisztus eltörölte a törvényt, ezért már nem kell betartanunk azt. Figyelembe véve azonban, hogy a törvény határozza meg, mi a bűn – „a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által” (Róm 7:7) – ez az állítás nagyon is tévesen értelmezi a törvény és az evangélium közötti kapcsolatot. Pontosan a törvény miatt van szükségünk az evangéliumra. 

White idézet: Az Úr Jézus lejött a földünkre, hogy bemutassa az Atya jellemét. Eljött, hogy megélje a törvényt, szavai és jelleme naponta Isten törvényének helyes megnyilvánulásai voltak. Személyes példájával bemutatta a világnak, angyaloknak és embereknek, hogy meg tartja Isten törvényét, így hát példaként állt az emberiség előtt. „Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.” Jézus a törvény élő kinyilatkoztatása volt, jelleme be mutatta a törvény igazi jelentőségét, és rámutatott arra, hogy amennyiben megtisztítjuk a hagyományok és az emberi rendelkezések szennyétől, a törvény az egyedüli megoldás a létező gonoszságra. A törvény úgy, ahogy bemutatták azt az írástudók és a farizeusok, tévútra vezetett, és megrontotta azok jellemét, akik az emberi hagyományokat és rendelkezéseket elfogadták.  (Signs of the Times, 1895. március 14.)

Tízparancsolat ajándék

 

(2Móz 20:1-17). 1 És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: 2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. 3 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. 5 Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. 6 De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. 7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. 8 Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. 9 Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; 10 De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; 11 Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. 12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. 13 Ne ölj. 14 Ne paráználkodjál. 15 Ne lopj. 16 Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. 17 Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé. /Kár/

Figyeljük meg, hogy a Tízparancsolat nem a rendelkezésekkel kezdődik, hanem Isten kegyelmes tettének említésével, amit népéért vitt végbe: „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” (2Móz 20:2). Az Úr először is azzal mutatta meg kegyelmét, hogy szabadságot és megváltást adott Izraelnek, és csak az után jelentette ki akaratát. A parancsolatokat szeretetből és a tettei miatti hálából kell betartani.  

A Tízparancsolat legjobb összegzése Isten szerint a „szeretet”. (Róm 13:10). A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. /RÚF/) A legfőbb a szeretet parancsa, amit két úton lehet kifejezésre juttatni: Isten szeretetével (5Móz 6:5). Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! /RÚF/) és a felebarát szeretetével. (3Móz 19:18. Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szem ben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr! /RÚF/)  

Az első négy pontban a Tízparancsolat azt magyarázza, hogy mit jelent szeretni Istent, míg a következő hat a felebarát szeretetének jelentését határozza meg. A Tízparancsolat azzal kezdődik, hogy mindenek felett Istennek adjunk tisztességet (függőleges irányú szeretet), majd pedig a többi ember tiszteletével (vízszintes irányú szeretet) folytatódik:

  1. Tiszteljük, féljük Istent, életünk minden helyzetében neki tulajdonítsuk az első, legfőbb helyet (első parancsolat)! 
 2. Tartsuk tiszteletben és őrizzük meg Isten kivételes pozícióját, és ne cseréljük Őt fel semmiféle – sem fizikai, sem szimbolikus, sem lelki természetű – bálvánnyal. Legtisztább érzéseink az Úrhoz kötődjenek (második parancsolat)! 
 3. Tiszteljük Isten nevét – jó hírét és jellemét (harmadik parancsolat)! 
 4. Tartsuk tiszteletben imádatának és nyugalmának napját, a szombatot (negyedik pa rancsolat)! 
 5. Tiszteljük a szüleinket (ötödik parancsolat)! 
 6. Tiszteljük az életet (hatodik parancsolat)! 
 7. Tartsuk tiszteletben a házasságot (hetedik parancsolat)! 
 8. Tartsuk tiszteletben az emberek tulajdonát (nyolcadik parancsolat)! 
 9. Tiszteljük mások hírnevét (kilencedik parancsolat)! 
 10. Tiszteljük önmagunkat, nehogy az önző vágyak megrontsák jellemünket (tizedik pa rancsolat)!

Ahogy Jézus mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”. (Jn 14:15)
(1Jn 4:20-21). Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (21) Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. /RÚF/] Tehát az igazi engedelmesség egyszerűen a Jézus iránti szeretet és hála kifejezése, amit a legerősebben azzal mutathatunk be, ahogyan a többi emberrel bánunk. 

White idézet: „És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala, és az Isten felel vala néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak. És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magokat, hogy reájuk ne rontson az Úr.” Az Úr félelmetes dicsőségben jelentette ki törvényét a Sínai-hegyről, hogy a nép hitét megerősítse. Utána pedig hatalmának magasztos megnyilvánulásait mutatta be, hogy tudják meg, Ő az egyedül élő és igaz Isten. Mózesnek megtiltotta, hogy belépjen a dicsőség felhőjébe, viszont megközelíthette, és beléphetett a felhőt körülvevő sűrű homályba. Mózes ezzel a nép és az Úr közé állt. Miután Isten megmutatta hatalmának bizonyítékait, elmondta, ki is Ő: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.” Ugyanaz az Isten jelentette ki a törvényt, mint aki megmutatta hatalmát az egyiptomiaknak is. – Spiritual Gifts, 3. köt., 264-265./old.  


Felkészülés az Úr fogadására a Sínai-hegyen

 

(2Móz 19:9-25). Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Íme, eljövök hozzád sűrű felhőben, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és higgyenek majd neked is mindenkor. És elmondta Mózes a nép válaszát az Úrnak. (10) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat! (11) Legyenek készen harmadnapra, mert a harmadik napon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre. (12) De vonj határt a nép körül, és mondd meg nekik: Vigyázzatok, ne menjetek föl a hegyre, még a szélét se érintsétek! Aki megérinti a hegyet, halállal lakoljon! (13) Nem szabad kézzel hozzányúlni az ilyenhez, akár állat, akár ember: meg kell kövezni, vagy nyíllal lelőni, nem maradhat életben. Majd csak akkor szabad fölmenni a hegyre, ha a kürt hosszabban zeng. (14) Akkor lejött Mózes a hegyről a néphez, elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossák ki felsőruhájukat. (15) Majd ezt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra! Asszonyhoz ne közeledjetek! (16) A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés.  Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. (17) Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. (18) Az egész Sínai-hegy füst be borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füst je, és az egész hegy erősen rengett. (19) A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. (20) Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. (21) Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. (22) Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr! (23) Mózes azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, hiszen te így figyelmeztettél bennünket: Vonj határt a hegy körül, és rendeld el, hogy szenteljék meg azt! (24) De az Úr ezt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel Áronnal együtt! De a papok és a nép ne törjön előre, és ne jöjjenek föl az Úrhoz, hogy rájuk ne rontson. (25) Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik. /RÚF/

Isten konkrét utasításokat adott arra nézve, hogyan kell az izraelitáknak felkészülni a törvényadásra a Sínai-hegynél. Külső tisztaságuknak azt kellett tükröznie, hogy teljes mérték ben Istennek szentelték magukat. Készen kellett állniuk akkorra, amikor az Úr dicsősége ragyogó módon megnyilatkozik. Amikor pedig ez megtörtént, „mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült”. (2Móz 19:16), /ÚRK/ A Tízparancsolat Isten kinyilatkoztatásának és bibliai etikájának szíve-lényege. Ez a lényege és az alapja az egész emberiségre vonatkozó isteni zsinór mértéknek, elvei örökkévalóak és egyetemesek.  

A bibliai beszámoló szerint Isten jelentette ki a Tízparancsolatot. (2Móz 19:19); (2Móz 20:1); (5Móz 5:4-5, 24). Szemtől szemben beszélt hozzátok az Úr azon a hegyen a tűz közepéből. (5) Én ott álltam akkor köztetek és az Úr között, mert ti féltetek a tűztől, és nem mertetek felmenni a hegyre. Így mondtam el nektek az Úr igéit (24) és ezt mondtátok: Íme, az Úr, a mi Istenünk, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél vele. /RÚF/, 

és Ő maga írta is le. (2Móz 24:12). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegy re, és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat. /RÚF/; 

(2Móz 31:18). Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/; 

(5Móz 5:22). Ezeket az igéket mondta el az Úr nektek, az egész gyülekezetnek a hegyen, a tűzből, a felhőből és a homályból hangos szóval; mást nem mondott. Felírta azokat két kőtáblára, és ideadta nekem. /RÚF/

 Külön ajándékként Mózes kétszer is megkapta. (2Móz 32:19). Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. /RÚF/; 

(2Móz 34:1). Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat! Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél. /RÚF/; 

(5Móz 10:1-2). Abban az időben ezt mondta nekem az Úr: Faragj két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jöjj fel hozzám a hegyre! Készíts egy faládát is! (2) Én pedig majd felírom a táblákra azokat az igéket, amelyek az előbbi táblákon voltak, amelyeket összetörtél, és tedd bele azokat a ládába! /RÚF/ 

Mózes második könyve úgy nevezi a Tízparancsolatot, hogy „bizonyság” (héberül: ’édút; 

(2Móz 31:18). Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. /RÚF/), vagy „a szövetség szavai” (héberül: dibbrehabberit; 

(2Móz 34:28). Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/).

 Mózes ötödik könyve említi „a szövetségnek tábláit”. (5Móz 9:9, 11, 15). Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam, (11) A negyven nap és negyven éjjel elteltével adta át nekem az Úr a két kőtáblát, a szövetség tábláit. (15) Akkor megfordultam, és lejöttem a hegyről; a hegy tűzben égett, a szövetség két táblája pedig a két kezemben volt. /RÚF/

 A héberben egyik könyvben sem szerepel a „Tízparancsolat” (héberül: micvot, „parancsolatok”) kifejezés, helyette háromszor is az áll, hogy „tíz szó”. Héberül ‘aseret haddebarim, ami a dábár szóból származik, a jelentése: „szó”, „mondat”, „ügy”, „dolog”, „beszéd”, „történet”, „ígéret”, „ki jelentés”.

 (2Móz 34:28). Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét. /RÚF/; 

(5Móz 4:13). Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára. /RÚF/; 

(5Móz 10:4). Ő pedig felírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét, amelyet el is mondott nektek az Úr a hegyen a tűz közepéből, amikor ott volt a gyülekezet. És átadta nekem azokat az Úr. /RÚF/] 

A Tízparancsolatnak két változata van, egész kis eltéréssel. Az elsőt szakaszban  (2Móz 20:1-17). 1 És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván: 2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. 3 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak. 5 Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek. 6 De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják. 7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi. 8 Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. 9 Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; 10 De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; 11 Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. 12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked. 13 Ne ölj. 14 Ne paráználkodjál. 15 Ne lopj. 16 Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. 17 Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé. /Kár/

A másodikat (5Móz 5:6-21). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! (8) Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. (9) Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szere tő Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. (10) De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. (11) Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! (12) Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr. (13) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat, (14) de a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a lakóhelyeden élő jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálóleányod hozzád hasonlóan! (15) Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral ki hozott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolta meg neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját. (16) Tiszteld apádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (17) Ne ölj! (18) Ne paráználkodj! (19) Ne lopj! (20) Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (21) Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami a fele barátodé! /RÚF/ 

Verseiben találjuk. A második változatot Mózes mondta el Izraelnek, csaknem negyven évvel a Sínai eseménye után, közvetlenül azelőtt, hogy a nép bevonult az ígéret földjére. 

(5Móz 1:3-4). A negyvenedik évben, a tizenegyedik hónap elsején történt, hogy Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt neki az Úr, (4) miután megverte Szíhónt, az emóriak királyát, aki Hesbónban lakott, meg Ógot, Básán királyát, aki Astárótban lakott, Edreí mellett. /RÚF/; 

(5Móz 4:44-47). Ez az a törvény, amit Mózes adott Izráel fiainak. (45) Ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és előírásokat mondta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból, (46) a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak királyának a földjén, aki Hesbónban lakott, és akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. (47) Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát: az emóriak e két királyáét, akik a Jordánon túl nap keletre laktak, /RÚF/ 

A körülmények magyarázzák a kettő közötti árnyalatnyi különbséget.

Amikor Pál azt az összefoglalást adta, hogy a törvény a szeretet, a Tízparancsolatból idézett. (Róm 13:8-10). Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. (9) Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (10) A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. /RÚF/

 Isten törvényének összegzése valóban a szeretet, hiszen Ő a szeretet Istene. (1Jn 4:16). és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. /RÚF/)  

White idézet: Ezek után az Úr pontos utasításokat adott Mózesnek arra vonatkozóan, hogy a népnek miként kell felkészülnie arra, amikor majd lejön hozzájuk, hogy Ő maga jelentse ki a törvényt. „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma meg holnap, és hogy mossák ki az ő ruháikat; és legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.” Megparancsolta, hogy hagyják abba a mindennapi teendőiket és földi aggodalmaikat, és szent gondolatokkal foglalkozzanak. Isten azt is megkövetelte, hogy mossák ki a ruháikat. Az Úr napjainkban sem kevésbé alapos, mint akkor volt. Ő a rend Istene, és azt kéri földi gyermekeitől, hogy tartsák be a szigorú tisztasági előírásokat. Helytelenül tesznek azok, akik koszos ruhában és ápolatlan külsővel mennek elé imában. Az Úr nem tűri a tiszteletlenséget, és nem fogadja el a koszos, illetlen imádókat, mivel ezzel Teremtőjüket gyalázzák meg. Az ég és föld Teremtője különösen fontosnak tartotta a tisztaságot, ezért rendelte el: „Mossák ki az ő ruháikat.”  Spiritual Gifts, 3. köt., 262-264./old.

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...