Adományok és a Lélek

(2Móz 35:4-35) És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván (5)Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.(6)És kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], és kecskeszőrt. (7)Veresre festett kosbőröket, és borzbőröket és sittim-fát. (8)Világító olajat, arómákat a kenet olajához, és fűszereket a füstöléshez.(9)Ónix köveket és foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.(10)És a kik ti köztetek ahhoz értők, jőjjenek elő, hogy csinálják meg mindazt, a mit az Úr parancsolt: (11)A hajlékot, annak sátorát és takaróját, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait. (12)A ládát és annak rúdjait, a fedéllel egybe, és a takaró függönyt.(13)Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerekhez valókat. (14) A világító gyertyatartót és a hozzá való eszközöket, mécseit, és világító olajt. (15)A füstölő oltárt és rúdjait, a kenetnek olaját, és a jó illatú füstölőt, a hajlék ajtajára ajtótakarót. (16) Az egészen égőáldozat oltárát, annak réz rostélyát, rúdjait és minden eszközeit, a mosdómedenczét és annak lábát. (17) A pitvar szőnyegeit, oszlopait, talpait, és a pitvar kapujának leplét. (18) A hajlék szegeit, a pitvar szegeit, és azoknak köteleit.(19)A szolgálati ruhákat, a szent hajlékban való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron papnak, és az ő fiainak ruháit, a papi szolgálatra. (20)Azután kiméne az Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes elől. (21)És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat. (22)És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, a kit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karpereczet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind a kik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak. (23) És minden ember, kinek a mije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket. (24) Minden, a ki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és a kiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt. (25) Az asszonyok közűl pedig mind, a kik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és a [lenfonalat]. (26)Azok az asszonyok pedig, a kik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt. (27) A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez. (28) Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez. (29) Minden férfi és asszony, a kit szíve önként indíta, hogy áldozzon az egész munkára, melyet az Úr parancsolt Mózes által, hogy véghez vigyenek: [mind] önként hoztak ajándékot az Úrnak az Izráel fiai. (30) És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből. (31) És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománnyal minden mesterségben: (32) Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni; (33) És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni. (34) Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.(35) Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket. (KAR)

(2Móz 36:1-7). Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az Úr, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az Úr! (2) Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az Úr, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. (3) Ezek átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szentély istentiszteleti eszközeinek az elkészítéséhez. De továbbra is vittek minden reggel felajánlásokat Mózeshez. (4) Eljöttek mindazok a hozzáértő emberek, akik a szentély különféle eszközein dolgoztak, mindenki otthagyva a maga munkáját, amelyen éppen dolgozott, (5) és ezt mondták Mózesnek: Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges azokhoz az istentiszteleti eszközökhöz, amelyek elkészítését megparancsolta az Úr. (6) Ekkor Mózes parancsára kihirdették a táborban: Se férfi, se asszony ne készítsen már semmit felajánlásként a szentély számára! Így kellett a népnek elrendelni, hogy ne hozzon több adományt. (7) Mert elég volt az anyag az egész munka elvégzéséhez, sőt még maradt is. /RÚF/

A szent sátor elkészítéséhez a különféle értékes anyagokból igen sok kellett, de minden össze is gyűlt a bőkezű adományokból. Az emberek jó szívvel adtak, készségesen, örömmel. Vittek aranyat, ezüstöt, rezet, finom vásznakat, drágaköveket, különleges szöveteket, akáciafát, olívaolajat, fűszereket és még megannyi más szükséges dolgot. A munkájukat is felajánlották, hiszen a sátorhoz és annak berendezéséhez számos különleges tárgyat kellett szorgos művészi munkával elkészíteni. A szabók varrták meg a szent sátorban feladatot ellátó papok ruháit, valamint a főpap gazdagon kidolgozott öltözetének darabjait, a hósennel és a süveggel együtt. Isten gazdagon megáldotta az izraelitákat az egyiptomiaktól a kivonulás előtt kapott ajándékokkal. Ekkor viszont ők fejezhették ki hálájukat a kegyelmes és hatalmas Istennek, aki vezette őket, és ez szívük mélyéről arra indította őket, hogy elvégezzék ezt a munkát az Ő dicsőségére. Olyan örömmel és bőségesen adakozott a nép, hogy idővel a felelősök ezt jelentették Mózesnek: „Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az Úr által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges”. (2Móz 36:4, /ÚRK/

Mózesnek ekkor le kellett állítani az adakozást, „Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt”. (2Móz 36:6), /ÚRK/ A Szentlélek irányításával Isten képességeket és erőt adott az embereknek, hogy a pontos minta szerint elkészítsék a szent sátort. Bésaléelt, Aholiábot és másokat is „betöltötte… Istennek lelkével” (2Móz 35:31), ami azt jelenti, hogy mesteri fogások ismeretét, bölcsességet, művészi képességeket nyertek minden munka tökéletes elvégzéséhez. Ez roppant nagy feladat volt, és mindent pontosan a Mózesnek megmutatott minta szerint kellett elkészíteni. Nagy a jelentősége annak, hogy a Szentlélek ajándékát az emberek különböző képességeivel, szakértelmével hozza az Ige kapcsolatba, mindazzal, amire a szent sátor elkészítéséhez szükség volt. A Lélekkel való betöltekezés nem mágikus folyamat, és nem azt jelenti, hogy különleges lelki erők költöznek az emberekbe. Művének haladása és missziója teljesítése érdekében Isten képessé teszi a követőit arra, hogy valóra tudják váltani az Ő céljait, méghozzá jól.

(Gal 5:22-23). A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, (23) szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. /RÚF/

White idézet: Akik Isten fiai, azoknak a jelleme Jézus Krisztust képviseli. Munkájuknak Isten Fiának végtelen kedvessége, együttérzése, szeretete és feddhetetlensége szerez jó illatot. Minél inkább a Szentléleknek szenteljük elménket és testünket, annál kedvesebb lesz áldozatunk illata is.

Ha az önmegtagadás és az önfeláldozás lelkülete tölti be mindazok szívét, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, akkor mindannyian Jézust képviselik a világ előtt. A magukat Jézus követőinek vallók önzése okozza azt, hogy Krisztus evangéliuma oly erőtelen. Ha szívünkből kiűznénk minden önzést, a Krisztustól áradó élet vize – vagyis a feddhetetlenség és a halhatatlanság evangéliumi világossága – szétáradhatna a veszendő emberekre. Önzetlen odaadásunk által lelkeket nyerhetnénk meg Krisztusnak.

Isten úgy rendelkezett, hogy férfiak, nők és gyermekek tanuljanak Igéjéből, hogy Krisztus munkatársaivá válhassanak a mennyei ajándékok terjesztésének nagy művében. Akik erre a munkára vállalkoznak, azoknak Krisztushoz hasonlókká kell válniuk. Képmását kell hordozniuk, tiszta és önzetlen életet élniük, mint Ő. Túlságosan sokan vannak, akik miatt az emberek csak részlegesen értik meg Isten Fiának munkásságát. A menny Fensége, a dicsőség Királya, mégis „gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok”. Semmit sem tett önmaga érdekében, hanem örömmel adta életét, hogy megválthassa a világot. Helyről helyre járva jót cselekedett, és nekünk is ezt kell tennünk, ha a munkatársaivá akarunk válni. Az önzésnek, az önös élvezeteknek és az önmagunkért végzett szolgálatnak nincs helye az igazi keresztény ember életében.

Krisztus élete annak a példája, hogy mire képes a keresztény ember az Istentől kapott erői révén. Ne csüggedj, ha ajándékod nem olyan nagy, mint a társadé. Kínáld fel örömmel azt, amid van, és Isten meg fogja áldani erőfeszítéseidet. Minél közelebb kerülsz Krisztus vérző oldalához, a Szentlélek annál inkább hatalmába kerít, és szíved válaszolni fog hívására. Úgy fogsz dolgozni, ahogyan Ő dolgozott: szeretettel és önzetlenül. Hited megerősödik, miközben szeretettel és tiszta lelkülettel munkálkodsz. Mennyből megerősített erőddel képes leszel eleget tenni az Úr elvárásainak, eltökélt odaadással teljesíthetsz még nehéz feladatokat is, áldozatkész, szeretetteljes cselekedeteket vihetsz végre az Úrért. – Advent Review and Sabbath Herald, 1896. november 24.

Az Úr Szombatja

 A szombatot el nem fogadók minden – téves – érvelésével szemben, miszerint ez csak a zsidókra vonatkozik Isten az Édenben különítette el és szentelte meg a hetedik napot, és szemben a szintén téves vélekedéssel, miszerint a zsidók a Sínai-hegynél hallottak először erről. A zsidók már a Sínai előtt is megtartották a szombatot.

(1Móz 2:1-3). Így készült el az ég és a föld és azok minden serege. (2) A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. (3) Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után. /RÚF/, 

 (2Móz 16:22-29). A hatodik napon történt, hogy kétszer annyi kenyeret szedtek, fejenként két ómerrel. Akkor elment a közösség összes főembere, és jelentették Mózesnek. (23) Ő így szólt hozzájuk: Ez az, amiről az Úr beszélt, hogy a nyugalom ideje lesz holnap, az Úr szent szombatja. Süssétek meg, amit sütni akartok, és főzzétek meg, amit főzni akartok, és tegyétek félre magatoknak mindazt, ami fölösleg, hogy megmaradjon másnapra. (24) Félre is tették másnapra, ahogy Mózes megparancsolta, és nem büdösödött meg, féreg sem volt benne. (25) Akkor ezt mondta Mózes: Ma ezt egyétek, mert ma az Úr szombatja van: ma nem találtok mannát a mezőn. (26) Hat napon át szedhetitek, de a hetedik napon szombat van: akkor nem lesz. (27) Mégis voltak a nép között olyanok, akik a hetedik napon is kimentek szedni, de nem találtak. (28) Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Meddig akartok még ellenszegülni parancsolataimnak és törvényeimnek? (29) Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való kenyeret. Maradjon mindenki otthon, a hetedik napon senki se mozduljon ki a helyéről! /RÚF/, vitathatatlan, hogy a szombat kezdettől fogva nagyon is része volt a héber nép életének.

(2Móz 35:1-3). Azután összegyűjtötte Mózes Izráel fiainak egész közösségét, és ezt mondta nekik: Ezek azok az igék, amelyekről azt parancsolta az Úr, hogy meg kell tennetek: (2) Hat napon át végezzétek munkátokat, de a hetedik napot tartsátok szentnek, az Úrnak szentelt nyugalom nagy napja legyen az! Meg kell halnia mindenkinek, aki munkát végez ezen a napon! (3) Lakóhelyeteken sehol se gyújtsatok tüzet szombaton! /RÚF/

(2Móz 35:1-3) És egybegyűjté Mózes az Izráel fiainak egész gyülekezetét, és monda nékik: Ezek azok a dolgok, a melyeket parancsolt az Úr, hogy cselekedjétek: Hat napon át munkálkodjatok; a hetedik nap pedig szent legyen előttetek, az Úr nyugodalmának szombatja. Valaki azon munkálkodik, megölettessék. Ne gerjesszetek tüzet a ti házaitokban szombatnapon. (KÁR)

A szombat és annak üzenete Istenről szólt, szól és fog mindig is szólni, arról, hogy ki Ő és milyen hatalmas dolgokat cselekedett. A szombat az Úr teremtő és megváltó tetteire emlékeztet, a népe között lakozni kívánó Istenre összpontosítja a figyelmünket. A szombat és a szentély tehát ugyanabba az irányba mutat: Isten jelen van az életünkben.

 Az ószövetségi nép szombatja által közvetített üzenet sokrétű, aminek a lényegét öt meghatározó pontban lehet összefoglalni:

 1. Isten a Teremtő – a Biblia ezzel az elképesztő és alapvető kijelentéssel nyit. (1Móz 1:1). Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. /RÚF/) A szombat Isten teremtő művének eleven emlékünnepe. (1Móz 2:2-3); 

(2Móz 20:8-11) Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (9) Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! (10) De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. (11) Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt. /RÚF/

(2Móz 20:8-11) Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt. /KÁR/

Ebből az igazságból – hogy Isten a Teremtő – ered minden más bibliai igazság.

 2. A Messiás el fog jönni, ez a reménység aköré az ígéret köré összpontosul, amit Isten adott a Magra vonatkozóan, aki legyőzi a kígyót (Sátánt) és győz a gonoszság felett.

 3. Isten megalapítja országát, aminek a szombat az előíze.

 4. Az üdvösség az Úrtól van, Isten népe bizonyságot tesz arról, hogy Ő a Szabadító, a Megváltó, egyedül a kegyelme által nyerhetünk üdvösséget.

 5. Isten minden ember legfőbb Bírája. Aki makacsul dacol vele és visszautasítja, annak nincs jövője, viszont a követőinek ingyen ad örök életet az Úr. 

White idézet: „A szombatnak, mint a teremtés emlékünnepének az az igazi jelentősége, hogy állandóan arra emlékeztet, miért is illeti Istent imádat.” Azért mert Ő a Teremtő, mi pedig a teremtményei. „A szombat tehát Isten imádásának éppen a gyökerét érinti, mert semmi más intézmény nem tanítja ezt a nagy igazságot ilyen meggyőzően. Isten imádásának igazi alapját – nem csupán a hetedik napinak, hanem minden istentiszteletnek – a Teremtő és teremtményei közötti különbségben kell megkeresni. Ez a nagyszerű tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni.” Isten az Édenben azért rendelte el a szombatot, hogy az embert állandóan emlékeztesse erre az igazságra. Ameddig Istent azért imádjuk, mert Ő a teremtő, addig a szombat lesz ennek a jele és emlékeztetője. Ha a szombat egyetemes ünnep lett volna, az ember értelmével és szívével felfogta volna a Teremtőt, akit tisztelet és imádat illet, és soha senki nem lett volna bálványimádó, istentagadó vagy hitetlen. A szombat ünneplése az igaz Istenhez való hűségünk jele, ahhoz az Istenhez, „aki teremtette a mennyet és a földet és a tengert és a vizek forrásait”. Tehát az Isten imádására és parancsolatai megtartására felszólító üzenet a negyedik parancsolat megtartására különös súllyal szólít. – A nagy küzdelem, 437./old. 

Fő feladata Isten ótestamentumi népének (mint ami nekünk is ma)

„Ekkor a felhő befedte a gyülekezet sátrát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot… Mert az Úr felhője volt a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz volt rajta. Izráel egész háza látta ezt vándorlása egész idején.” (2Móz 40:34, 38), /ÚRK/

Az volt a fő feladata Isten ótestamentumi népének (mint ami nekünk is ma), hogy közeli kapcsolatban legyen az Úrral, Őt imádják és szolgálják, és igaz képet mutassanak róla az embereknek. 

(5Móz 4:5-8. Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. (6) Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! (7) Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?! (8) És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?! /RÚF/

Az Éden kertjében Ádám és Éva elrejtőzött Isten elől, mert a bűnük miatt féltek tőle. Természetes, hogy a bűn Istentől való félelmet ébreszt az emberben, ami eltorzítja benne a jelleméről alkotott képet. Jó hír viszont, hogy Isten teszi meg az első lépést a szakadék áthidalásáért, beforrasztja a törést, helyreállítja a megtört kapcsolatot. Visszahívja a bűnöst magához: „Hol vagy”?

(1Móz 3:9). De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? /RÚF/ 

Ezért tehát a fő küldetésünk, hogy a környezetünkben helyes képet mutassunk Isten jelleméről, szeretettel teljes, igazságos cselekedeteiről. Amikor az emberek Isten felé fordulnak, akkor meggyőződnek önzetlen szeretetéről, átadják az életüket neki és engedelmesen megteszik, amit tőlük kér, mivel tudják, hogy az a javukat szolgálja.

 A szentély bemutatta, hogy Isten közel van az emberekhez, és eléjük tárta a legnagyszerűbb igazságot, vagyis azt, hogyan üdvözíti a hittel hozzá fordulókat.

White idézet: Sátán hamis fényben tüntette fel Isten jellemét és a saját tulajdonságait erőltette rá. Úgy mutatta be Istent, mint merev, szigorú lényt. Azzal, hogy árnyat vetett az emberiség és az istenség közé, megakadályozta, hogy a világ megláthassa Isten igazi jellemét. Krisztus lejött világunkba, hogy eltávolítsa ezt a homályt. Lejött, hogy az Atyát képviselje. Ő mondotta: „Aki engem látott, látta az Atyát.” Azért imádkozott, hogy a tanítványok egyek legyenek vele, ahogy Ő is egy az Atyával. Az emberek azt állították, hogy ilyen egység Krisztussal lehetetlen, de Krisztus mégis lehetővé tette, összhangba hozva az emberiséget önmagával élete és áldozata érdemei révén. Miért kételkednénk Isten szeretetében és hatalmában? Miért nem állunk a hit oldalára? Keresitek-e Jézus szépségét és szeretetét, amellyel magához vonz? Igyekezzetek a nyomdokain járni! Eljött, hogy kinyilatkoztassa az Atyát a világnak, és ránk bízta a munkát, hogy képviseljük az Ő szeretetét, feddhetetlenségét, jóságát és az emberek iránti megértő kedvességét. – Signs of the Times, 1889. április 15.