Az Úr vitéz harcos. Isten háborúban áll a bűnnel

 (2Móz 2:23-25). Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. (24) Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek./RÚF/

(2Móz 12:12-13). Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

(2Móz 15:3-11). Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. (4) Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. (5) Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. (6) Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. (7) Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. (8) Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. (9) Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. (10) Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. (11) Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? /RÚF/

 A hosszú egyiptomi tartózkodás alatt az izraeliták elfeledkeztek atyáik Istenéről. A pusztai tartózkodás számos eseménye alapján látjuk, hogy megkopott a szemükben Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének a képe, és vallási gyakorlataikat pogány elemekkel tűzdelték tele. 

(2Móz 32:1-4). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. /RÚF/

Az egyiptomi elnyomás alatt az Úrhoz kiáltottak (2Móz 2:23-25), és a maga idejében Isten fellépett az érdekükben.

 A konfliktus, amelyet Mózes második könyvének első tizenkét fejezete ír le, nagyobb volt, mint csupán Mózes és a fáraó összetűzése. A korabeli Közel Keleten úgy gondolták, hogy a népek közötti háborús konfliktus valójában különböző istenek összecsapása. (2Móz 12:12) közli, hogy Isten nemcsak a fáraón hajtja végre az ítéletet, de Egyiptom istenein is, a démoni erőkön 

(3Móz 17:7). Ne áldozzák ezután véresáldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez nekik nemzedékről nemzedékre. /RÚF/; 

(5Móz 32:17). Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. /RÚF/), amelyek az egyiptomi elnyomó hatalom és igazságtalan társadalmi rendszer mögött álltak.

 Végeredményben Isten háborúban áll a bűnnel, és nem fog a végtelenségig tűrni. 

(Zsolt 24:8). Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban. /RÚF/; Jel 19:11. És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, /RÚF/; 

(Jel 20:1-4, 14). És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből, az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. (2) Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, és megkötözte ezer esztendőre, (3) levetette az alvilágba, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre. (4) És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. (14) És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. /RÚF/

 Végül el fog pusztulni minden bukott angyal, ahogy az emberiség azon része is, amely véglegesen és visszavonhatatlanul azonosult a bűnnel. Ennek a fényében a föld lakosaival vívott csatákat úgy kell látnunk, mint ennek a nagy igazságtételnek az előzményeit, amely a kereszten érte el a csúcspontját, végső beteljesedése pedig az utolsó ítélet lesz, amikor Isten igazsága és szeretettel teljes jelleme igazolást nyer.

 A kánaániak teljes elpusztításának irányelvét a Biblia világképén keresztül kell megértenünk, amelyben Isten egy kozmikus konfliktusban küzd, a világegyetem gonosz erőivel harcol. A háború kimenetelének tétje Isten hírneve és jelleme.

 (Róm 3:4). Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug”, amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged.” /RÚF/;

 (Jel 15:3). És énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: /RÚF/)

 Mivel a bűn belépett az emberi élettérbe is, senki sem maradhat semleges területen. Mindenkinek vagy Isten, vagy a gonosz oldalán kell állnia. Ezen a háttéren úgy kell tekintetünk a kánaániták megsemmisítésére, mint a végső ítélet előképére.

White idézet: A héber sereg tökéletes rendben menetelt. Elöl a hadviselő férfiak válogatott serege haladt harci ruhába öltözve, de most nem azért, hogy karjuk ügyességét gyakorolják, hanem higgyenek és engedelmeskedjenek a kapott utasításoknak. Azután a hét pap következett trombitával. Utánuk Isten frigyládája haladt, amely aranytól csillogott, és dicsfény lebegte körül. A frigyládát a papok vitték, szent tisztségüket kifejező, gazdag, jellegzetes ruhákba öltözve. Izrael hatalmas serege tökéletes rendben követte őket, minden törzs az ő saját zászlója alatt. Így járták körül a várost Isten frigyládájával. Egy hang sem hallatszott, csak a hatalmas sereg lépései és a trombiták hangja zengett a dombokon át, és visszhangzott Jerikó városán.

 Az elítélt város őrállói kíváncsian és riadtan figyelték a sereg minden mozdulatát, és jelentették feljebbvalóiknak. Nem értették, mit jelent ez a látványosság. Némelyek nevettek azon a gondolaton, hogy ilyen módon be lehet venni a várost; mások szent félelemmel teltek el, amikor szemlélték a frigyláda ragyogását, a papok méltóságteljes és ünnepélyes megjelenését, Izraelnek őket követő seregét, amelynek élén Józsué haladt. Még emlékeztek rá, hogy 40 évvel azelőtt ketté vált előttük a Vörös-tenger, és nemrég száraz lábbal keltek át a Jordánon. Túlságosan rettegtek ahhoz, hogy gúnyolódjanak. Gondosan bezárták a város kapuit, amelyeket hatalmas harcosok őriztek.

 Izrael seregei hat napig tették meg körmenetüket a város körül. A hetedik napon hétszer járták körül a várost. A népnek most is megparancsolták, mint rendesen, hogy legyen csendben. Csak a trombiták hangja hallatszott. A népnek figyelnie kellett, mert amikor a trombiták hosszabban szólnak majd, akkor mindnyájuknak hangosan kell kiáltaniuk, mivel Isten nekik adta a várost. „És történt a hetedik napon, hogy felkeltek, mihelyt a hajnal feljött, és megkerülték a várost a szokott módon hétszer. Csak ezen a napon kürtöltek a papok a kürtökkel, Józsué pedig mondta a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost! … Kiáltott azért a nép, mihelyt kürtöltek a kürtökkel. Történt ugyanis, hogy amint meghallotta a nép a kürtnek szavát, kiáltott a nép nagy kiáltással, és leszakadt a kőfal magától és felment a nép a városba, ki-ki az előtte való helyen, és bevették a várost.”

 Isten meg akarta mutatni az izraelitáknak, hogy Kánaán bevételét nem tulajdoníthatják maguknak. Az Úr seregének Fejedelme, vezére győzte le Jerikót. Ő és angyalai vonultak fel a harcra. Krisztus megparancsolta a mennyei seregeknek, hogy rontsák le Jerikó falait, hogy előkészítsék Józsué és Izrael seregeinek bevonulását. Ezen rendkívüli csoda által Isten nemcsak megerősítette népe hitét hatalmában, amellyel leigázta ellenségeit, hanem megdorgálta előbbi hitetlenségükért is.

 Jerikó dacolt Izrael seregei és a menny Istene ellen. Amikor látták, hogy Izrael serege minden nap körül járja egyszer a várost, megrettentek, de erős védelmükre, szilárd magas falaikra tekintettek, és biztonságban érezték magukat; hitték, hogy képesek ellenállni minden támadásnak. Amikor azonban erős falaik hirtelen meginogtak, és rettenetes robajjal leomlottak a leghangosabb mennydörgés dörejéhez hasonlóan, megbénultak a félelemtől úgy, hogy képtelenek voltak ellenállást kifejteni. – A megváltás története, 179-181./old.

Háború a Mennyben (konfliktus oka)

(Dán 10:12-14). Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. (13) A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, (14) de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. /RÚF/

(Jel 12:7-9). Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, (8) de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. (9) És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. /RÚF/

 Isten felelősségteljes és szabad akarattal rendelkező lényekkel töltötte meg a világot, képessé téve őket a szeretetre. Választhatnak, hogy Isten akaratával megegyezően vagy az ellen fognak cselekedni. Az egyik leghatalmasabb angyal, Lucifer fellázadt Isten ellen, számos angyalt magával rántva.

 (Ézsaiás 14:1-32). Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön, jövevények társulnak hozzájuk, és Jákób házához csatlakoznak. (2) Fölkarolják és hazaviszik őket a népek, Izráel pedig tulajdonává teszi azokat az Úr földjén mint szolgákat és szolgálóleányokat. Fogságba vivőiket foglyul ejtik, és uralkodnak volt sanyargatóikon. (3) Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, (4) ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Jaj, hogy vége lett a sanyargatónak, vége lett az erőszaknak! (5) Összetörte az Úr a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját, (6) amely népeket vert dühében szüntelen veréssel, és nemzeteket tiport haragjában, kegyetlenül üldözve őket. (7) Megnyugodott, békés az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek. (8) Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk! (9) Megrendült odalent a holtak hazája, amikor meglátta jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasát, fölkelti trónjukról a népek királyait. (10) Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél! (11) Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! (12) Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! (13) Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. (14) Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (15) De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (16) Akik csak meglátnak, rád csodálkoznak, elámulnak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok? (17) Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat? (18) A népek királyai mind tisztességben nyugszanak, mindegyik a maga sírboltjában. (17) Téged azonban temetetlenül dobnak el, mint valami hitvány gyomot; elborítanak a legyilkoltak, akiket karddal öltek meg, mint egy eltaposott hullát. Nekik kőhalom alatt lesz a sírjuk, (20) de téged nem temetnek el velük, mert pusztítottad országodat, saját nemzetedet gyilkoltad. Nem emlegetik soha többé a gonosztevők ivadékát! (21) Állítsatok vágóhidat fiainak őseik bűne miatt, hogy talpra állva el ne foglalják a földet, és be ne töltsék városokkal a világot! (22) Rájuk támadok – így szól a Seregek Ura –, és kiirtom Babilon nevét és maradékát, még az írmagját is – így szól az Úr. (23) Bölömbikák tanyájává teszem, vadvizes mocsárrá, és elsöpröm pusztító seprűvel – így szól a Seregek Ura. (24) Megesküdött a Seregek Ura: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. (25) Országomban töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. (26) Ezt terveztem el az egész földdel szemben, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. (27) Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? (28) Áház király halála esztendejében hangzott el ez a fenyegető jövendölés: (29) Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréről vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz. (30) A legszegényebbek jól élnek, és a szegények bizton heverésznek, a te gyökeredet azonban éhhalállal sújtom, maradékodat meggyilkolom. (31) Jajgass, kapu, kiálts, város, rettegjetek, ti filiszteusok! Mert füst gomolyog északról, senki se hagyja el a kijelölt helyét! (32) Mit szólnak majd ehhez a népek követei? Azt, hogy az Úr vetett a Sionnak alapot, és oda menekülnek népe szegényei! /RÚF/

(Ezékiel 28:1-26). Így szólt hozzám az Úr igéje: (2) Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan nagyra, akár egy isten. (3) Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad előtted titokban semmi! (4) Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. (5) Nagyon értesz a kereskedéshez, így gyarapítottad egyre gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál. (6) Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, (7) ezért íme, idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened, bármilyen szép és bölcs legyél is, és véget vetnek fényűzésednek. (8) Sírba taszítanak, halálra sebzetten pusztulsz el a tenger közepén. (9) Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én!? Csak ember vagy te, nem Isten, kiszolgáltatva azoknak, akik az életedre törnek! (10) A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam – így szól az én Uram, az Úr! (11) Így szólt hozzám az Úr igéje: (12) Emberfia! Kezdj siratóénekbe Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. (13) Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. (14) Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerúb voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. (15) Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. (16) Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerúb, a tüzes kövek közül. (17) Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (18) Sok bűnöddel, álnok kufárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. (19) Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi! (20) Így szólt hozzám az Úr igéje: (21) Emberfia! Fordulj Szidón irányába, és prófétálj ellene! (22) Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom rajtad dicsőségemet. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom rajta, hogy szent vagyok! (23) Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert rátör a fegyver mindenfelől. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr! (24) Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmas tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Úr! (25) Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor a népek szeme láttára mutatom meg rajtuk, hogy szent vagyok; mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam. (26) Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, megtudják majd, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük. /RÚF/

 Ézsaiás és Ezékiel utal erre a konfliktusra, bár néhányan igyekeznek az (Ézsaiás 14) és (Ezékiel 28) fejezetében lévő szövegek ilyen értelmét gyengíteni, mondván, hogy ezek Babilon királyára és Tírus uralkodójára vonatkoznak. Eközben világos utalások mutatják, hogy az említett szövegek egy természetfeletti valóságra vonatkoznak. A babiloni király megjelenik a mennyben Isten trónja előtt (Ézs 14:12-13), Tírus királyáról pedig azt mondja a szöveg, hogy Édenben védelmező kerubkénét volt az Isten hegyén (Ez 28:12-15) Ezekből egy sem igaz Babilon és Tírus királyára.

 Egyik földi királyról sem mondható el, hogy hibátlan, „az arányosság pecsétgyűrűje” (Ez 28:12) lett volna. Ebből következik, hogy ezek a karakterek túlmutatnak a szó szerinti Babilon vagy Tírus királyain.

 Ézsaiás példázatot mond (héberül mashall), amely a közvetlen történelmi képen túlra mutat. Ebben az esetben a babiloni király a lázadás, az önelégültség és a büszkeség jelképévé válik. Ehhez hasonlóan Ezékiel különbséget tesz Tírus fejedelme (Ez 28:2) és királya (Ez 28:11-12) között, ahol a fejedelem, aki földi birodalmában tevékenykedik, a mennyei birodalomban cselekvő király szimbólumává válik.

 (Dán 10:12-14) szerint ezek a lázadó mennyei lények akadályozzák Isten tervének földi betöltését. A menny és a föld kapcsolatának fényében kell megértenünk az Isten által szentesített háborúkat, amelyeket Izrael vívott. Úgy kell tekintenünk rájuk, mint az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem földi megnyilvánulásaira, amelyek végső célja, hogy Isten igazsága és szeretete helyreálljon az elbukott világban.

 Miként válik láthatóvá a körülöttünk lévő világban és a mi életünkben is a jó és a rossz között folyó kozmikus küzdelem valósága?

 White idézet: Sátán mindig is arra törekedett, hogy álnokságaival megtévessze az ember elméjét. Így sikerült becsapnia Évát, és ezzel próbálkozik a ma élő embereknél is. Akik Isten Igéjét tévesen idézve igyekeznek kifogást találni a bűneikre, az Évát becsapó és Krisztust megkísértő ördög nyomdokaiba lépnek. Az isteni Igét az ellenség megtévesztő kijelentésekkel helyettesítette.

 A mennyei angyalok egy részét elcsábító hatalom ma is hasonló erővel próbál hatni az ember elméjére. Álnok kijelentéseivel sok angyal bizalmát elnyerte, s ezzel háborút robbantott ki a mennyben. Mihály és angyalai harcoltak Sátán és az őt követő angyalok ellen…

 Azok, akik közvetlen Istentől kaptak utasításokat és figyelmeztetéseket, szándékosan vetették meg a kapott üzenetet. Ezzel Sátán csapdájába estek, mintha megvakították volna őket. Sátán a lelkükkel játszik. Mások pedig, akik segíthettek volna ezen csapdába ejtett lelkeknek, ők maguk is az őscsaló áldozatául estek.

 Isten határtalan szeretetet tanúsít egyháza iránt, és megtett mindent annak növekedése és terjedése érdekében. Népe iránti gondoskodása sosem ér véget. Figyelmeztetett az őscsaló hamis tanai és álnok sugallataira vonatkozóan. Figyelmeztetéseket, feddéseket és üzeneteket küldött népe megmentése érdekében. De Krisztus számos tanítványához hasonlóan egyesek mégis megbántva érzik magukat, mivel félreértik az Istentől származó üzeneteket.

 Amikor Isten szükségesnek látja, megpróbáltatásokat enged egyházára. A próbák alatt egyesek nem a szívüket alázzák meg, hanem úgy érzik, hogy ők hátrányos megkülönböztetésben részesültek, és ezért megbotránkoznak. Sátán lesi az alkalmat, hogy számukra kellemesen hangzó üzenetekkel lefoglalja a megkísértettek elméjét, s ezzel elfogadtatja velük meséit. A becsapott emberek így olyan csatornákká válnak, amelyek révén más elméket is megfertőzhet álnok érzelmeivel…

 Isten nem kívánja a bűnösök halálát. Hosszú időn át eltűrte az ember megátalkodott és megkövesedett szívét. Aki Krisztust adta a világnak, figyelmeztető üzeneteket is küldött, de sokan nem akarták ezeket meghallani. Hosszan tűrt olyan emberekért, akik nem dicsőítették az Ő nevét. Most pedig népét szólítja fel kitartó munkálkodásra és arra, hogy távolodjon el a botránkozás minden kövétől. Készítsük Urunk útját. – The Upward Look, 338./old.

 Mivel nem sikerült titokban elhitetnie a Krisztussal kapcsolatos álnokságait, Sátán elhatározta, hogy kijelentéseivel és hamis tanításokkal megpróbálja aláaknázni az Üdvözítő munkáját. Ebből robbant ki aztán a mennyei háború, aminek a végén Sátán levettetett a mennyből. Ő lett Krisztus legádázabb ellenlábasa, halálos ellensége. Szüntelenül igyekezett bármi áron megakadályozni Krisztusnak a lelkek megváltása érdekében folytatott munkáját. – This Day with God, 256./old.

Az Úr seregének vezére

(Józs 5:13-15). Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? (14) Az pedig így felelt: Nem, én az Úr seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? (15) Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. /RÚF/

 Izrael éppen átkelt a Jordánon, és belépett az ellenséges földre. Jerikó erődített városa előttük fekszik, erősen bereteszelt kapukkal 

(Józs 6:1). Jerikó olyan alaposan be volt zárva Izráel fiai miatt, hogy se ki, se be nem mehetett senki. /RÚF/) 

Ezen a ponton a népnek fogalma sincs bármilyen háborús stratégiáról. Ráadásul Izrael csupán parittyákkal, lándzsákkal és íjakkal van felszerelve egy olyan várossal szemben, amit arra terveztek, hogy hosszú ostromokat is kiálljon.

 Vitathatatlan, hogy a furcsa idegen elég homályos választ adott Józsuénak a kilétét firtató kérdéseire: „Nem”. Jól látszik, hogy az ismeretlen látogató nem hajlandó belehelyezni magát azokba a kategóriákba, amelyeket Józsué megadott. Másként szólva: a végső kérdés nem az, hogy az illető Józsué oldalán áll-e, hanem inkább az, hogy Józsué az Ő oldalán áll-e.

(Józs 5:14-15) (2Kir 6:8-17). Arám királya háborút indított Izráel ellen. Megbeszélte udvari embereivel, hogy melyik helyen legyen a tábora. (9) Az Isten embere azonban ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne vonulj át ezen a helyen, mert ott állnak lesben az arámok! (10) Izráel királya ekkor embereket küldött arra a helyre, amelyet az Isten embere mondott neki, figyelmeztetve őt, hogy ott vigyázzon magára. Így történt többször is. (11) Felháborodott emiatt Arám királya, összehívatta udvari embereit, és ezt mondta nekik: Miért nem jelentitek nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? (12) Ekkor az egyik udvari embere így szólt: Senki, uram, királyom! De az Izráelben levő Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről te a hálószobádban beszélsz. (13) A király ezt parancsolta: Menjetek, és nézzetek utána, hogy hol van, hadd fogassam el! Jelentették neki, hogy most Dótánban van. (14) Akkor lovakat, harci kocsikat és tekintélyes sereget küldött oda. Azok megérkeztek éjjel, és körülvették a várost. (15) Amikor az Isten emberének a szolgája korán felkelt és kiment, a sereg már körülvette a várost lovakkal meg harci kocsikkal. A szolgája így szólt hozzá: Jaj, uram! Mit tegyünk? (16) De ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! (17) Majd Elizeus így imádkozott: Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az Úr megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal. /RÚF/

(Neh 9:6). Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg. /RÚF/

(Ézs 37:16). Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerúbokon trónolsz! Egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad az eget és a földet! /RÚF/

 Miközben az itt használt kifejezés („az ÚR seregének vezére”), /ÚRK/ egyedülálló a héber Szentírásban, a „vezér” és a „sereg” szavak kombinációja majdnem mindig katonai vezetőre utal. A „sereg” kifejezés a Szentírásban vonatkozhat katonai egységre, angyalokra vagy akár egyéb mennyei lényekre is.

 Krisztus a testet öltését megelőzően itt nem pusztán szövetségesként jelenik meg Józsué előtt, sőt még csak nem is Izrael seregének valódi parancsnokaként, hanem az angyalok láthatatlan, mégis valóságos seregének parancsnokaként, amely sokkal nagyobb konfliktusban vesz részt Józsué és a kánaániták harcainál. Ez a valaki egyenlő Istennel, és Józsué leborul előtte mély tisztelete és imádata jeleként. (1Móz 17:3). Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: /RÚF/; 

(Józs 5:14) (2Sám 9:6). Amikor megérkezett Dávidhoz Mefíbóset, Saul fiának, Jónátánnak a fia, arccal a földig hajolt, és leborult előtte. Dávid megszólította: Mefíbóset! Ő így felelt: Itt van a te szolgád. /RÚF/; 

(2Krón 20:18). Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. /RÚF/

Józsué készen áll, hogy megkapja a stratégiai tervet a támadáshoz, amely valójában része egy nagyobb konfliktusnak, amelyben maga a Seregek Ura harcol.

 Mennyire lehet biztató a tudat, vagy kellene annak lennie, hogy „az ÚR seregének vezére” véd bennünket?

 White idézet: Józsué visszavonult Izrael seregeitől, hogy elmélkedjen és imádkozzon, miközben látott egy hatalmas termetű férfiút, harci ruhába öltözve, kivont karddal a kezében. Józsué nem ismerte fel benne Izrael seregének egyik harcosát sem, azonban ellenségéhez sem hasonlított. Buzgóságában e szavakkal szólította meg őt: „Közülünk való vagy-e te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborult Józsué a földre arccal, és meghajtotta magát, és mondta néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? És mondta az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, amelyen állsz. És úgy cselekedett Józsué.” (Józs 5:13-15)

 Ez a személy nem közönséges angyal volt, hanem Jézus Krisztus, aki a hébereket vezette a pusztában éjjel tűzoszlopba, nappal felhőoszlopba burkolózva. A helyet jelenléte szentté tette, azért Józsué parancsot kapott, vesse le saruit.

 Az Úr ekkor kioktatta Józsuét, hogy foglalja el Jerikót. Minden hadviselő férfi parancsot kapott, hogy járja körül a várost minden nap egyszer, hat napon át, a hetedik napon pedig hétszer járják körül Jerikót. – A megváltás története, 178./old.

 Tanulmányozzátok tüzetesen Izrael népének utazását Kánaán felé… Őrizzük meg élénken a szívünkben és elménkben, elevenítsük fel azokat a leckéket, amiket az Úr adott hajdan népének, s akkor az Ige tanításai, amelyeket az Úr adott, mindig érdekesek és meghatóak lesznek számunkra is.

 Amikor Jerikó bevétele előtt Józsué reggel kiment a táborból, megjelent előtte egy harcos teljes fegyverzetben. „És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem.” Ha megnyilatkoztak volna Józsué szemei úgy, ahogy Elizeus szolgájának is Dótánban, és ha elviselhette volna a látványt, akkor látta volna, hogy az Úr angyalai tábort járnak Izrael körül. A mennyei sereg azért jött, hogy harcoljon Isten népéért, és az Úr seregeinek Fejedelme parancsnokként állt e sereg élén. Jerikó bevételénél nem emberi kéz érintette meg a város falait, hanem az Úr angyalai rombolták le a falakat és hatoltak be a városba. Nem Izrael hódította meg Jerikót, hanem az Úr seregeinek Fejedelme. Azonban az izraelitáknak is volt tennivalójuk: hitet kellett tenniük üdvösségük Fejedelme oldalán. – Conflict and Courage, 117./old.