Alázatos hős

 

Az Izrael törzseinek kijelölt területek határain a helységnevek hosszú listáját az első kikémlelés két hősének, Kálebnek és Józsuénak a föld elosztásáról szóló jelentése zárja. Káleb elsőként, Józsué pedig utolsóként kapta meg az örökségét. Eddig a pontig Józsué osztotta ki a földet Izrael törzseinek, de ekkor eljött az ideje, hogy Izrael népe megadja neki a saját örökségét.

(Józs 19:49-51). Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. (50) Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott. (51) Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az Úr színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását. /RÚF/

 Józsué Timnat-Szerah városát kapta, amelynek neve egy szóösszetétel. Az első rész, Timnat, a manah igéből származik, amelynek jelentése: „megszámolni” vagy „hozzárendelni”, és ebben az összetételben „kijelölt részt” vagy „területet” jelent. Az összetétel második tagja, Szerah, a héber szerach igéből származik, jelentése pedig „felesleg” vagy „maradék”. 

(2Móz 26:12). Ami pedig a sátortető lapjainak lelógó részét illeti: a lelógó sátorlap fele lógjon rá a hajlék hátuljára, /RÚF/) Ezek alapján Józsué városának neve így fordítható: maradék rész vagy a megmaradt terület.

 A város neve, amelyet Józsué választ abból, ami maradt, Izrael második vezetőjének nemes gondolkodására utal. Először is, addig várt, amíg mindenki meg nem kapta a saját részét. Másrészt, nem a sűrűn lakott vidékek közül választ, nem a legvonzóbb városok közül kerül ki az öröksége, ami neki jut, az egy szerény város, sőt, valószínűleg annak a romjai, hogy aztán fáradságos munkával kelljen azt helyreállítani. (Józs 19:50) Az Úr parancsa szerint azt a várost adták neki, amelyet kért: Timnat-Szerahot, Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott.

 Ugyanakkor Timnat-Szerah Silóhoz közel feküdt, a szentély közelségében, ami arra utal, milyen prioritásai voltak Józsuénak, hova húzott a szíve. Bizonyára, miután az újonnan született Izrael népe az ígéret földjét birtokba vette, és Isten segítségével minden törzs és család számára biztosítva lett az öröksége, senki nem tiltakozott volna, ha Józsué impozánsabb örökséget akar magának. Ő azonban elégedett volt az egyszerű élettel, amelynek a fókusza a lefontosabb dolgon nyugodott, megjelenítve a gondolatot, ami később Dávid imájában jelenik meg: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam életem minden napján; hogy nézhessem az ÚR szépségét, és gyönyörködhessem templomában” (Zsolt 27:4), /ÚRK/

 White idézet: A hódító hadjárat befejeződött, és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába… Az Úr felszólította hűséges szolgáját, hogy tegye azt, amit előtte tett Mózes – ismételje el a népnek történelmüket, és emlékeztesse az izraelitákat arra, milyen feltételekkel bízza rájuk az Úr szőlőjét.

 Néhány év múlt el, mióta a nép a birtokain letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét, és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt, amit nekik mondott… Jóllehet a kananeusokat leigázták, a föld jelentős része még azok birtokában volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen, és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie...

 Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét… Sátán sok embert vezet félre azzal a tetszetős elmélettel, mely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. A gonosz azt állítja, hogy míg az az Úr Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit – kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében –, és bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás a menny uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené...

 Isten tisztán bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek a figyelmeztetések nem lettek volna igazak, hogy lehetnénk biztosak abban, hogy teljesednek az ígéretei? Az igazságot figyelmen kívül hagyó úgynevezett jóindulat valójában nem is jóindulat, hanem gyengeség...

 Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, felszólította őket Jahve nevében: Tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni… Az Úr szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igazi alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen a Mindenható előtt. Nem sértőbb a nyílt hitehagyás Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat. – Christ Triumphant, 139./old.

A példa ereje

 (Józs 15:16-19). Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. (17) Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. (18) Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? (19) Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidékre adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! Káléb pedig neki adta a Felső-forrásokat és az Alsó-forrásokat. /RÚF/

(Bír 1:13). Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. /RÚF/

(Bír 3:7-11). Izráel fiai azt tették, amit rossznak lát az Úr. Elfeledkeztek Istenükről, az Úrról, és a Baalokat meg az Asérákat tisztelték. (8) Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket Kúsan-Risátajimnak, Arám-Naharajim királyának. Izráel fiai nyolc évig szolgálták Kúsan-Risátajimot. (9) Ekkor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz, és az Úr szabadítót támasztott Izráel fiainak, hogy megszabadítsa őket: Otníélt, Káléb öccsének, Kenaznak a fiát. (10) Az Úr Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája. Hadba vonult, az Úr pedig kezébe adta Kúsan-Risátajimot, Arám királyát, és kemény kézzel bánt el Kúsan-Risátajimmal. (11) Így béke lett az országban negyven esztendeig. Azután meghalt Otníél, Kenaz fia. /RÚF/

 Ebben a szakaszban Káleb megígéri, hogy annak adja feleségül a lányát, Akszát, aki beveszi Debírt. Otniél elfoglalja a várost, és elnyeri Aksza kezét. Ez a történet azért fontos, mert ismét megmutatja Káleb bátorságát, hitét és készségét a kihívások vállalására. Azt is látjuk, hogy Izrael következő generációja követte a hit óriásainak, Kálebnek és Józsuének a példáját. Amint az idősebb generáció közeledik szolgálatának a befejezéséhez, az új generáció készen áll szembenézni a kihívásokkal, folytatni Isten Izraellel kapcsolatos tervének betöltését.

 Hasonlóan, mint amikor Káleb kérte Józsuét, hogy „add nekem ezt a hegyvidéket”, Aksza, férje bátorítására ugyanolyan hitről és elszántságról tesz bizonyságot, mint amit apja tanúsított. Odaadásával és bátorságával apja példáját követi az ígéret betöltésében, ami szerint végül birtokolni fogják a földet.

 A föld Jahve ajándéka Izraelnek, de Izraelnek meg kell tanulnia hittel és bátorsággal igényelni azt, Isten ígéreteire hivatkozva. Aksza elszántsága előrevetíti azoknak az evangéliumokban szereplő nőknek a kitartását, akiket sem a tömeg, sem a tanítványok nem tudtak eltéríteni, és nem voltak hajlandóak feladni céljukat, amíg meg nem kapták Jézus áldását magukra és családjukra.

(Lk 18:1-5). Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. (2) Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. (3) Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! (4) Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, (5) mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. /RÚF/

 White idézet: Káleb azért volt bátor, mert Istenbe vetette a hitét. Ezért nem félt az emberektől, az óriásoktól sem. Ezért tudott merészen és ingadozás nélkül az igaz ügy mellé állni. Ugyanebből a magasztos forrásból – a mennyei seregek hatalmas vezérétől – kell Krisztus minden igaz katonájának erőt és bátorságot meríteni ma is, hogy legyőzzék a gyakran leküzdhetetlennek látszó akadályokat. Az emberek erőtlenné tették Isten törvényét, ezért mindazok, akik teljesíteni akarják kötelességüket, mindig készségesen úgy szólnak, ahogy Isten mondja nekik, nem pedig a kételkedés, csüggedés és kétségbeesés szavaival. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 378./old.

 Az országot kikémlelők közül ketten másképp vélekedtek: „Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet…” (4Móz 13:31) – hangoztatták, mert Isten ígéretét nagyobbnak tekintették az óriásoknál, a körülkerített városoknál és a vas hadi szekereknél. Számukra az Úr Igéje igaz volt. Bár megosztották testvéreikkel a negyvenéves vándorlás fáradalmait, Káleb és Józsué bemehetett az ígéret földjére. Káleb olyan bátor szívvel, mint amikor az Úr seregeivel kivonult Egyiptomból, kérte és megkapta részéül az óriások erődítését. Az Úr erejével kiűzte a kánaánitákat. A szőlőkertek és olajligetek, ahova lépett, az ő tulajdonai lettek. A gyávák és lázadók elvesztek a pusztában, a hit emberei pedig ettek Eskol szőlőjéből.

 A Biblia egy igazságot se tárt olyan világosan elénk, mint az igazságtól való egyetlen eltérés veszedelmét, amely egyaránt utoléri mind a gonoszság cselekvőit, mind azokat, akiket ők befolyásoltak. A példának hatalmas ereje van, azért ha természetünk gonosz hajlamainak engedünk, rossz példánk másokat is ellenállhatatlan erővel sodor a bűnbe. – Előtted az élet, 149-150./old.

 Ezrek fogadnák el az igazságot, ha lemondás, önmegtagadás nélkül tehetnék, hanem az ilyenek sosem építik föl Isten ügyét, sosem vonulnának ki bátran az ellenség ellen – a világ, a maguk szeretete, a test kívánságai ellen – isteni vezetőjükben bízva, hogy győzelmet ad nekik. A gyülekezetnek hű Kálebekre, Józsuékra van szüksége, akik Isten egyszerű feltételével az engedelmesség útján készek elfogadni az örök életet. Gyülekezeteink munkáshiányban szenvednek. Munkaterületünk a világ. Hittérítőkre van hát szükség a városokban és falvakban, melyeket oly bizonyosan gúzsba kötött a bálványimádás, mint a keleti pogányokat, akik sose pillantották meg az igazság fényét. Elhagyta a gyülekezeteket az igaz hittérítő lelkület, noha nagyszerű hitet vallanak. Szívük nem izzik többé a kívánságtól, hogy embereket vezessenek Krisztus nyájába. Lelkiismeretes, buzgó munkásokra van szükség. Hát senki se tesz eleget a hívásnak, mely a négy égtájról hallatszik: „Gyertek át, és segítsetek rajtunk?” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 155./old.

Káleb hite

(4Móz 14:24). De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és hűségesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai fogják majd birtokba venni azt. /RÚF/

(4Móz 32:12). kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az Urat. /RÚF/

(5Móz 1:36). Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat. /RÚF/

(Józs 14:6-14). Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az Úr Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. (7) Negyvenéves voltam, amikor elküldött engem Mózes, az Úr szolgája Kádés-Barneából kikémlelni ezt az országot, és én megbízható híreket hoztam neki. (8) Társaim, akik velem jöttek, megrémítették a nép szívét; én azonban hűségesen követtem Istenemet, az Urat. (9) Azon a napon megesküdött Mózes: Bizony, a te örökséged lesz és a te fiaidé mindörökké az a föld, amelyet bejártál, mivel hűségesen követted Istenemet, az Urat. (10) Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. (11) Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen erőm volt akkor, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. (12) Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amelyet megígért az Úr azon a napon, hiszen te is hallottad akkor, hogy anákiak vannak ott és nagy, erődített városok. Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr. (13) Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának. (14) Azért lett hát Hebrón a kenizzi Kálébnak, Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert hűségesen követte az Urat, Izráel Istenét. /RÚF/

(Lk 6:45). A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. /RÚF/

 Káleb sosem felejtette el az ígéretet, amit az Úr Mózesen keresztül adott neki: be fogja vinni a földre, amelyen már járt. (4Móz 14:24) Negyven évvel később e szavakban – „és én olyan hírt hoztam neki, amilyen a szívemből jött” (Józs 14:7), ÚRK) – visszautal saját beszámolójára arról, amikor először járt ott. Amit mondott, meggyőződésből jött, miszerint Isten vezetésével és segítségével Izrael képes elfoglalni a földet.

 Szemben a tíz másik kémmel, akik félelemtől vezérelve számoltak be a látottakról, Káleb a szívéből fakadó hitét közvetítette, elkötelezetten Isten ígéretei iránt. A héber kifejezés, amely így jelenik meg a Bibliában: „én mindenben híven követtem az Urat” (Józs 14:8), ÚRK), valószínűleg a rövid változata egy hosszabb formának, ami így hangozhatott: „a szívem teljes egészében követte az Urat”; „eltökéltem a szívemben, hogy az Úr után/mögött menjek”. Szemben azokkal, akik idegen istenek után jártak és nem követték teljes szívvel az Urat, Káleb szíve mélyéből az Úrnak szentelte magát.

 Ugyanez a kifejezés később még kétszer szerepel, hangsúlyozva Káleb hűségét (Józs 14:9, 14). Jelleme összhangban állt azzal, amit az Úr „más lélekként” azonosított (4Móz 14:24), ez különböztette meg a másik oldalt képviselő tíz kémtől. Még 85 éves korában is példaként szolgált arra, hogy az Úr mit tud elérni azokon az embereken keresztül, akik teljesen neki és az Ő ügyének szentelik a szívüket.

 Káleb megértette, hogy az egyes törzsek által végül elnyert terület egyenesen arányos azzal, hogy mennyire bátrak igényelni az Úr ígéreteit, és hogy mekkora földet hajlandóak hittel bejárni. Isten ígéretei nem automatizmusok, nem válnak valóra az akaratunktól függetlenül. Nagyon is igénylik a hitünket, amihez határozott cselekvésünk társul. A héber ulay („talán”) szó (Józs 14:12) félelmet és kétséget fejezhet ki, ugyanakkor általában jelzi a reményt és a várakozást is, hogy valami pozitív dolog fog történni. 

(1Móz 16:2). Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme, az Úr bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálóleányomhoz: talán az ő révén lesz fiam! És hallgatott Abrám Száraj szavára. /RÚF/; 

(4Móz 22:6, 11). Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy áldott lesz, akit te megáldasz, és átkozott, akit te megátkozol. (11) Egy nép jött ki Egyiptomból, és ellepte a föld színét. Jöjj tehát, és verd meg rontással a kedvemért, talán akkor meg tudok vele küzdeni, és el tudom űzni. /RÚF/; 

(4Móz 23:3). Majd ezt mondta Bálám Báláknak: Állj oda az égőáldozatod mellé, én pedig elmegyek. Talán találkozhatom az Úrral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked. És fölment egy kopár hegytetőre. /RÚF/

 White idézet: Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué hozott jó jelentést az ígéret földjéről, bátorítva a népet, hogy menjen fel, és foglalja el az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hűsége jutalmául kapott: „A föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat.” (Józs 14:9) És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul...

 Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna az óriási erődítmény bevételét rábízni...

 Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi, és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat… Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, mely dicsőíti Istent, és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.

 Káleb elnyerte örökségét, mely után negyven éven át sóvárgott a szíve, és Istenben bízva „kiűzé onnan ...Anáknak három fiát” (Józs 15:14) ...

 A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek a hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították: lehetetlen Kánaánt bevenni, és nem is birtokolhatták. De akik bíztak Istenben, és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. – Pátriárkák és próféták, 511-513./old.

 Ma is teljesen megbízható emberekre van szükségünk, akik mindenben követik az Urat, akik nem hallgatnak, mikor szólniuk kell, akik acélszilárdan kitartanak az elvek mellett, akik célja nem a hatásvadász szereplés, hanem alázatosan járnak Istennel. Türelmes, kedves, megnyerő, udvarias emberekre, akik megértik, hogy az ima tudománya a hit gyakorlása és olyan cselekedetek végzése, melyek Isten dicsőségéről szólnak, és népének javát szolgálják… Jézus követése a kezdetektől fogva teljes szívből való megtérést kíván, és e megtérés naponkénti meg ismétlését.

 Kálebnek az Istenbe vetett hite adott bátorságot, ami megőrizte őt az emberi félelemtől, és lehetővé tette, hogy bátran és rendíthetetlenül kiálljon az igazság védelme mellett. Ugyanerre a hatalomra, a mennyei seregek hatalmas tábornokának erejére támaszkodva a kereszt minden igaz katonája erőt és bátorságot kaphat a legyőzhetetlennek tűnő akadályok leküzdéséhez. – Isten Fiai és leányai, 207./old. (július 19.)