Miért nem most?

„Mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűnüket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:34) {AG 348.1}

Jézus így szólt: „És az Isten országának ez az evangélium hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég” (Mt 24:14). Isten országa addig nem jön el, amíg Isten kegyelmének örömüzenete el nem jut az egész világra. Ezért, amikor Istennek adjuk át magunkat, és más embereket is megnyerünk Krisztus számára, ahol Isten országának eljövetelét. Csakis azok esedeznek szívből Isten országának eljöveteléért, akik Isten szolgálatára szentelik magukat… {AG 348.2}

Aki azt kéri, hogy „legyen meg a te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is”, azért imádkozik, hogy a Földön érjen véget a gonoszság uralma, Isten örökre törölje el a bűnt, és állítsa fel a szentség országát. Akkor a Föld is, mint a Menny, beteljesedik „a jóban való teljességgel” (2Thessz 1:11). {AG 348.3}

Krisztus nem nyugszik meg addig, amíg győzelme nem lesz teljes, és „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ésa 53:11). A Föld minden népe meghallja majd a Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el Krisztus kegyelmét, de „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22:31). „Az ország pedig, és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének” (Dán 7:27); „...mert teljes lészen a Föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ésa 11:9). „És félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét” (Ésa 59:19). {AG 348.4}

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! [...] Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalja az Úr a népét [...] Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határa Istenünk szabadítását ” (Ésa 52:7–10). {AG 348.5}

Mit hoz a jövő?

 Krisztus tanítványai a dicsőség országának közeli eljövetelét várták, Ő azonban, amikor ezt az imát adta nekik, arra tanította őket, hogy
Isten országát, az új Földet nem alapítja meg, hanem imádkozniuk kell eljöveteléért. A kérés azonban megnyugtatás is volt nekik. Bár a tanítványok nem akkor láthatták meg a dicsőség országának eljövetelét, ez az ima mégis azt bizonyítja, hogy Isten országa a megfelelő időben bizonyosan elérkezik. {AG 347.2}

Isten kegyelmének országa most épül, amint naponként a bűnnel és lázadással teli szívek meghajolnak a szeretet uralkodásának. Ám a dicsőség országának teljes megalapítása csak Krisztus második eljövetelével következik be. {AG 347.3}

Isten népe csak Krisztus személyes adventjekor kaphatja meg a mennyek országát. A Megváltó így szólt: „Amikor pedig eljő az embernek Fia az Ő dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének királyi székébe. áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta…” (Mt 25:31–34) Amikor az ember Fia eljön, a halottak romolhatatlan testben feltámadnak, az élők pedig elváltoznak. Így készülnek fel az ország átvételére… Az ember jelenlegi állapotában halandó, romlandó, Isten országa pedig romolhatatlan, és megmarad Jézus örökké. vegye birtokba azt az országot, eddig csak örököse volt. {AG 347.4}

Ha a Krisztuséi vagytok, úgy „minden a tiétek” (1Kor 3:23, 21). Igaz, hogy most még kiskorú gyermekekként élünk, akik még nem rendelkezhetnek örökségük felett. Isten nem bízza ránk ezt az értékes tulajdonjogot, nehogy Sátán megbűvöljön minket, ahogy Édenben is megcsalta az első emberpárt. Krisztus megőrzi örökségünket, hogy a pusztító ne férhessen hozzá. {AG 347.5}

A Menny földi megvalósulása

 

„És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, és felvivé őket magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük, és az Ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Mt 17:1–2) {AG 346.1}

Alkonyodik, amikor Jézus maga mellé szólítja három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost; átvezeti őket a mezőkön, messze föl egy rögös ösvényen, egy magányos hegyoldalra… {AG 346.2}

Néhány lépésre eltávolodik, s a fájdalmak férfia erős kiáltással és könnyhullatással esedezik. Erőért könyörög, hogy kiállhassa a próbát az emberiség érdekében… Kiönti szívbeli vágyakozását a tanítványaiért, hogy a sötétség hatalmának órájában el ne fogyatkozzék a hitük… {AG 346.3}

Imájának most az a tárgya, hogy tanítványai szemlélhessék ama dicsőséget, amely az Övé volt az Atyával együtt a világ alapítása előtt, s országát emberi szemükkel meglássák, és így a tanítványai erősödjenek meg, mert látták azt. Azért könyörög, hogy lássák istenségének megnyilatkozását, ami majd vigaszt nyújt nekik szenvedései tetőfokának órájában; s biztosan tudhassák, Ő Isten Fia, és szégyenteljes halála a megváltási terv részét képezi. {AG 346.4}

Imája meghallgattatik. Miközben alázatosan a sziklás földre borul, hirtelen megnyílik az ég, Isten városának aranykapui szélesre tárulnak, s a hegyről leszálló szent fényesség beragyogja a Megváltó alakját. Istensége belülről átragyog az emberin, s egybeolvad a fentről jövő dicsőséggel. Térdéről felemelkedve, ott áll Krisztus isteni fenségben. Megszűnt a lelki gyötrelem. Arca most fénylik, „mint a nap”, ruhája „fehér, mint a fényesség” (Mt 17:2). {AG 346.5}

A tanítványok fölébrednek, nézik a hegyet beragyogó dicsőség áradatát. Félelemmel vegyes ámulattal szemlélik Mesterük sugárzó alakját. Amint szemük hozzászokik a csodás fényhez, látják, hogy Jézus nincs egyedül. Mellette áll két mennyei lény, aki bensőségesen beszélget vele. Egyikük Mózes, aki a Sínai hegyen beszélt Istennel, másikuk Illés, akinek megadatott az a kiváltság, ami Ádám fiai közül rajta kívül csak egynek, akit sohasem győzött le a halál hatalma… A hegyen kicsinyített formában látható volt a dicsőség jövendő országa: Krisztus, a király; Mózes, a feltámadott szentek, és Illés, az elváltozott szentek képviselője. {AG 346.6}  E.G.W.