Kísért a múlt

 

(Józs 22:13-15). Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk /RÚF/

(4Mózes 25:1-19). Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, (2) mert ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira. A nép velük evett, és leborulva imádta azok isteneit, (3) és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az Úr Izráel ellen, (4) és ezt mondta az Úr Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az Úr előtt, hogy elforduljon Izráelről az Úr izzó haragja. (5) Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! (6) Éppen akkor jött egy izráeli férfi, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izráel egész közösségének a szeme láttára, amikor azok a kijelentés sátrának a bejárata előtt sírtak. (7) Amikor meglátta ezt Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia, kilépett a közösség soraiból, dárdát fogott a kezébe, (8) bement az izráeli férfi után a sátor belsejébe, és hasba szúrta mindkettőjüket: az izráeli embert és azt a nőt is. Ezzel elhárult a csapás Izráel fiairól. (9) Huszonnégyezer halottja lett a csapásnak. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük, s ezért nem semmisítettem meg Izráel fiait felindulásomban. (12) Mondd meg tehát: Íme, az én békességem szövetségével ajándékozom meg őt: (13) Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert haragra indult Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért. (14) Annak a megölt izráeli férfinak a neve, akit a midjáni nővel együtt öltek meg, Zimrí volt, Szálú fia, Simeon egyik nagycsaládjának a fejedelme. (15) A megölt midjáni nő neve pedig Kozbí volt, annak a Cúrnak a leánya, aki a midjáni törzsek egyik nagycsaládjának a feje volt. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Támadjátok meg a midjániakat, és pusztítsátok őket, (18) mert ők is ellenetek támadtak, amikor aljas tervet eszeltek ki ellenetek Peór révén és húguk, Kozbí, a midjáni fejedelem leánya révén, akit megöltek a Peór miatt támadt csapás napján. (19) A csapás után a következők történtek: /RÚF/

Mielőtt a keleti törzsek függetlenségéről szóló pletykáknak felülnének, a kétszer is „Izrael fiaiként” említett kilenc és fél törzs küldöttséget állít össze, és elküldi őket, hogy tisztázzák az oltáremelés okát és értelmét. A delegáció tagja Fineás, a főpap, Eleázár fia, aki apja halála után az utódja lesz.

(Józs 24:33). Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/)

Fineás ekkorra már nevet szerzett magának, mint az a pap, aki elvette Izrael gyalázatát Baal Peórnál (4Mózes 25)

„Amikor meglátta ezt Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, kilépett a gyülekezet közül, és kezébe vette dárdáját. Bement az izráeli férfi után a sátorba, és hason szúrta mindkettőjüket, mind az izráeli férfit, mind az asszonyt. És megszűnt a csapás Izráel fiai között” (4Móz 25:7-8), /ÚRK/

Fineásnak minden bizonnyal volt némi befolyása. A többi küldött a kilenc és fél törzs jeles képviselői közül került ki, mindegyik az izraeli klánok közül valamelyik törzs vezetője (szó szerint „atyjuk házának feje”) volt.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak

(Józs 7:1). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. /RÚF/), és többször előfordul Mózes öt könyvében

(3Móz 5:15); Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sekel, a szent sekel szerint, jóvátételi áldozatul. /RÚF/;

(3Móz 6:2). Helyett (3Móz 5:21). Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát, /RÚF/;

(4Móz 5:6, 12). Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy férfi vagy egy nő bármilyen vétket követ el egy másik ember ellen, az az Úr ellen követ el hűtlenséget, és így kártérítéssel tartozik. (12) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valakinek a felesége eltévelyedik, és hűtlenséget követ el ellene /RÚF/

Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak (Józs 7:1), és többször előfordul Mózes öt könyvében (3Móz 5:15); (3Móz 6:2); (4Móz 5:6, 12). Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

White idézet: Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett, és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá a részvételre az izraelitákat. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek, s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve megszegték Isten iránti hűségüket. Amint a mulatságban és lakomában egyesültek, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. Úrrá lett felettük a szenvedély, s miután ily módon beszennyezték a lelkiismeretüket, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek a pogány oltárokra, és részt vettek a szertartásokon.

Nemsokára halálos fertőzésként terjedt a méreg Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, a pogány asszonyok ravaszsága legyőzte őket. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei elöl jártak a törvényszegésben, és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a nemzetre is átterjedt a hitehagyás. „És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz.” (4Móz 25:3) Amikor Mózes felfigyelt erre, és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is gyakorolni kezdték a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott, és Isten haragja fellobbant.

Gonosz mesterkedésük megtette, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni – elválasztotta őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy a bírák öljék meg e hitehagyás vezetőit. Azonnal engedelmeskedtek a parancsnak. A bűnösöket megölték, azután holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy – a vezetőkkel való szigorú bánásmódot látva – a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.

Mindnyájan érezték a büntetés igazságosságát, s a nép a szent sátorhoz sietett, sírva és mély alázattal vallotta be vétkét. Mialatt ők Isten előtt sírtak a sátor ajtajánál, és a csapás még szedte halálos áldozatait, s a bírák végrehajtották rettenetes megbízatásukat; Zimri, az előkelő izraeliták egyike merészen bejött a táborba egy midiánita parázna nő, „a midián fejedelem leánya” társaságában, aki őt sátrába kísérte. Sohasem volt a bűn merészebb vagy konokabb. Bortól felhevülten Zimri a bűnével „Sodoma módjára” kérkedett (Ésa 3:10), és gyalázatát dicsőítette. A papok és vezetők fájdalmukban és megalázottságukban sírva borultak le „a tornác és az oltár között” (Jóel 2:17). Remegő szívvel kérték Istent, kímélje meg népét, és ne hagyja szégyenben örökségét, amikor Izrael fejedelme az egész gyülekezet szeme láttára kérkedik bűnével, mintha kihívná Isten bosszúját, és a nemzet bíráit gúnyolná. Fineás, Eleázár pap fia felkelt a gyülekezet közül, és dárdát ragadván „beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket” (4Móz 25:8). Így megszűnt a csapás, s ezért a papot, aki végrehajtotta az isteni ítéletet, egész Izrael előtt tisztelték, és neki és egész házának örökre megerősíttetett a papság. – Pátriárkák és próféták, 454-455./old.

Vádaskodások

(Józs 22:9-20). Akkor megfordultak, és eltávoztak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele Izráel fiaitól a Kánaán földjén levő Sílóból, elmentek Gileád földjére, arra a földre, amelyet birtokba vettek az Úrnak Mózes által adott parancsa szerint. (10) Amikor Gelílótba értek, amely még Kánaán földjén, a Jordán mellett van, oltárt építettek ott, a Jordán mellett Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, egy feltűnően nagy oltárt. (11) Izráel fiai azonban meghallották, hogy oltárt építettek Rúben fiai, Gád fiai és a Manassé törzsének a fele Kánaán földjének a határán, a Jordán mellett, Gelílótnál, az izráeli oldalon. (12) Amikor ezt Izráel fiai meghallották, összegyűlt Izráel fiainak egész közössége Sílóban, hogy hadat indítsanak ellenük. (13) Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk: (16) Ezt üzeni az Úr egész közössége: Micsoda hűtlenséget követtetek el Izráel Istene ellen, hogy máris elfordultatok az Úrtól? Ti most az Úr ellen lázadtatok azzal, hogy oltárt építettetek magatoknak! (17) Nem elég, hogy Peór miatt bűnbe estünk, amelyből még máig sem tisztultunk meg, és amely miatt csapás érte az Úr közösségét? (18) Ti pedig máris elfordultatok az Úrtól? Pedig ha ti ma fellázadtok az Úr ellen, holnap ő Izráel egész közösségére fog haragudni. (19) Ha tisztátalan föld a ti birtokotok, jöjjetek át erre a földre, amely az Úr birtoka: ahol az Úr hajléka van, és legyen közöttünk a birtokotok. De az Úr ellen ne lázadjatok fel, és ellenünk se lázadjatok azzal, hogy oltárt építetek magatoknak Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül. (20) Amikor Ákán, Zerah fia hűtlenül bánt a kiirtásra rendelt dolgokkal, Izráel egész közösségére haragudott meg az Úr. Pedig ő csak egyetlen ember volt! Nem kellett-e bűne miatt elpusztulnia? /RÚF/ 

Szemben az 1. versben történő használattal, ahol a keleti törzseket a szokásos módon (rúbenitáknak, gáditáknak stb.) nevezték, itt más kifejezéseket találunk: „Rúben fiai”, „Gád fiai” és „Manassé fél törzse”, ami eltér az „Izrael fiai” kifejezéstől (Józs 22:11), a korábbiaktól különböző szerveződésre utalva. 

Az elbeszélésben az „Izrael fiainak egész gyülekezete” kifejezés csak a kilenc és fél törzsre utal, amely a Jordán nyugati oldalán telepedett le. Ez hangsúlyozza az elválasztást a két csoport között, felvetve a kérdést, hogy vajon a folyó másik oldalán lévő törzsek egyáltalán izraelitáknak tekinthetők-e még. 

Azt várnánk, hogy a történet simán lezárul, azonban feszültséget okoz, hogy a keleti törzsek a beszámolók szerint oltárt emeltek a Jordánnál. A szöveg itt nem ad magyarázatot a tettre, és nem írja le az oltár funkcióját, illetve a hozzá kapcsolódó konkrét tevékenységet sem. Az oltár jelentésével kapcsolatos kétértelműség még inkább fokozódik, ha megfigyeljük a 3. és 4. fejezetben szereplő, a Jordánon való első átkelésre vonatkozó visszatekintéseket, amikor egész Izrael belépett a Jordán szélébe, hogy átkeljen a folyón Kánaánba. Itt Izrael egy része újra a Jordánhoz érkezik, de most azért, hogy az ellenkező irányban keljen át a folyón. 

Mindkét esetben kőépítményt emeltek. Az első emlékműként szolgált, a másik viszont impozáns oltárnak tűnt. Nyilvánvaló a kérdés: Mire szolgálnak ezek a kövek? 

(Józs 4:6, 22). Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek (22) magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. /RÚF/ 

Áldozni fognak rajtuk, vagy ez csupán egy emlékhely? A keleti törzseknél elindult a hitehagyás? 

A Józsuéval, Eleázárral vagy a törzsi vezetőkkel való konzultáció hiánya teret ad a félreértéseknek, amelyek potenciálisan szörnyű konfliktushoz vezethetnek. 

Mire utal Jézus és Pál, amikor arra int, hogy ne ítélkezzünk mások felett?  (Lk 6:37, Jn 7:24 és 1Kor 4:5) Miért olyan könnyű téves következtetésekre jutni mások indítékait illetően?

(Lk 6:37);  Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. /RÚF/ 

(Jn 7:24) Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet! /RÚF/ 1Kor 4:5. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. /RÚF/ 

White idézet: A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket, és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fineás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek: ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket, és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon. 

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, hogy az oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságul annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói. 

A követek nagy örömmel fogadták el a magyarázatot, és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, a nép örült, és dicsérte Istent. 

Gád és Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték, és azt mondták: „Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!” (Józs 22:34) Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni, ami kísértést okozhatna. 

Milyen gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, akiket a legnemesebb indítékok vezetnek – előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, megdorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! – Pátriárkák és próféták, 518-519./old. 

Elkötelezettség

(Józs 22:1-8). Akkor összehívatta Józsué a rúbenieket, gádiakat és Manassé törzse felét, (2) és ezt mondta nekik: Megtartottátok mindazt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek megparancsolt, és hallgattatok a szavamra, bármit is parancsoltam nektek. (3) Nem hagytátok el testvéreiteket e hosszú idő alatt mind a mai napig, hanem hűségesen megtartottátok azt a parancsolatot, amelyet az Úr, a ti Istenetek elrendelt. (4) Most már nyugalmat adott Istenetek, az Úr testvéreiteknek, ahogyan megígérte nekik. Azért most menjetek vissza sátraitokba, arra a földre, amelyet nektek adott birtokul Mózes, az Úr szolgája a Jordánon túl. (5) De nagyon vigyázzatok! Tartsátok meg mindazt a parancsolatot és azt a törvényt, amelyet Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és mindenben az ő útjain járjatok; tartsátok meg parancsolatait, ragaszkodjatok hozzá, és őt szolgáljátok teljes szívetekből és teljes lelketekből! (6) Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba. (7) Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban. A másik felének pedig Józsué adott testvéreik között a Jordánon innen, a nyugati oldalon. Ezeket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket. (8) Ezt mondta nekik: Térjetek vissza sátraitokba mindazzal, amit megszereztetek: igen sok jószággal, ezüsttel és arannyal, rézzel és vassal meg igen sok ruhával. De osszátok meg testvéreitekkel azt, amit az ellenségeitektől zsákmányoltatok! /RÚF/

Józsué megerősíti, hogy a Jordán keleti oldalán örökséget kapó törzsek teljesítették kötelességüket, amit Mózes és ő rájuk mért, ami jelentős elkötelezettségről és áldozatvállalásról tett tanúbizonyságot Izrael közös ügyei mellett. Testvéreik oldalán küzdöttek „sok napon át”, ami valójában körülbelül hat-hét évet jelentett.

  (5Móz 2:14). Harmincnyolc év telt el azóta, hogy elindultunk Kádés-Barneából addig, hogy átkeltünk a Zered-patakon, míg ki nem veszett a táborból a harcosok egész nemzedéke, ahogyan megesküdött nekik az Úr. /RÚF/; 

(Józs 11:18). Hosszú ideig viselt háborút Józsué ezek ellen a királyok ellen. /RÚF/;

 (Józs14:10). Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. /RÚF/) 

Gyerekeik és feleségeik otthon maradtak, a Jordán másik oldalán, mégis úgy döntöttek, hogy vállvetve küzdenek testvéreik mellett, vállalva azt, hogy megsérülhetnek vagy meg is halhatnak a harcokban. Ezek a versek közvetett módon hangsúlyozzák a nemzet és a föld egységének fontosságát, egyúttal előkészítik az utat az ezt követő történethez, amely végső soron az egységről szól. Vajon az izraelita törzsek egységesek maradnak, annak ellenére, hogy a Jordán jelentős természetes határt képez közöttük? Hagyják-e, hogy a földrajzi helyzet rányomja bélyegét nemzeti identitásukra, vagy azon dolgoznak, hogy az egyetlen Isten iránti közös imádatuk megtartsa őket az Ő választott népeként, amely az Ő teokratikus vezetése alatt lesz egységes és erős? Józsué elmagyarázza, mi az egyetlen módja az efféle hűségnek: nem a többi izraelitának, hanem Jahvénak szolgáltak a tettükkel, aki a küldetéssel megbízta őket. Az Újtestamentumban is megtaláljuk ugyanezt az alapelvet. Pál apostol intette a keresztényeket, hogy úgy végezzék szolgálatukat, mintha Istennek szolgálnának, nem csak embereknek.

 (Ef 6:7). jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek /RÚF/;

( Kol 3:23). Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek /RÚF/; 

1Thessz 2:4. Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. /RÚF/

 Mi lehetne magasztosabb hivatás annál, hogy a világmindenség Teremtőjének szolgálunk? A mindennapokban gyakran szembesülünk kihívásokkal, nehézségekkel, amelyek könnyen elkedvetleníthetnek, arra ösztönözve, hogy feladjuk a küzdelmet. Néha könnyű így tenni. Viszont segítségül hívhatjuk az Úr erejét, aki megígérte, hogy velünk lesz és képessé tesz bennünket mindarra, amire elhívott. Szem előtt tartva e magasztosabb elhívásunkat, motiváltak maradhatunk a továbblépésre, annak ellenére, hogy a nyilvánvaló kihívások és gyengítő hatások részét képezik bűnös életünknek itt a földön. 

White idézet: Az angyalok azért lettek kiűzve a mennyből, mert nem akartak összhangban dolgozni Istennel. Mivel magasabb pozícióra vágytak, elvesztették kiváltságos helyüket. Önmagukat akarták felmagasztalni, de elfelejtették, hogy személyiségük és jellemük szépségét az Úr Jézustól kapták. Az elbukott angyalok háttérbe akarták szorítani azt a tényt, hogy Krisztus Isten egyszülött Fia, és úgy gondolták, hogy nem kell figyelembe venniük Krisztust. 

A félrevezetést egy angyal robbantotta ki, és addig folytatta ténykedését, mígnem lázadás tört ki a mennyei angyalok között. Saját szépségük miatt önmagukat magasztalták. 

Ebből mindenkinek meg kell tanulnia, hogy Isten előtt egyéni felelősséggel tartozik. Ha teljes szívvel fogja szeretni Istent, bölcsnek bizonyul az üdvösségre. Az ő akaratát fogja cselekedni, világossága pedig szüntelenül dicsőségét fogja jelenteni, és nem is csökken, mivel elismeri Krisztust Urának, féli Őt, és neki szolgál. Minden lélek ünnepélyes kötelessége Jézus Krisztus szolgájának tartani magát, mivel keresztségi szövetségkötésekor ünnepélyesen megígérte, hogy felöltözi Krisztus igazságát. Követjük Jézus Urunk élő példáját? 

Utasítást kaptam, hogy mondjam el: minden hívőnek őrködnie kell imában, nehogy kudarcot valljon a keresztény életben. Minden léleknek naponta, reggel, délben és este kell keresnie az Urat teljes szívvel, elméjének pedig Isten Igéjére kell összpontosítania, hogy megértse az Úr elvárásait. 

Nagyon fontos teljes szívvel szolgálnunk az Urat. Keresnünk kell Őt, hogy övé legyen a szívünk és az elménk. Mindazok, akik tanácsért a Megváltóhoz mennek, megkapják a szükséges segítséget, ha alázattal és teljes bizalommal viszonyulnak az ígérethez: „Kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) ...

Emeljétek magasba a mércét. Kezdjétek a teljes odaszentelődéssel, és folytassátok az Úr parancsolatai iráni egyszerű engedelmességben, hogy összhangba kerüljetek az ő különleges utasításival. Az Ige egyetlen fontos kijelentését sem szabad figyelmen kívül hagyni. – This Day With God, 128./old.