Szelíd válasz

(Józs 22:21-29). Ekkor megszólaltak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, és így szóltak Izráel nemzetségfőihez: (22) Tudja az Úr, az erős Isten, az Úr, az erős Isten, és tudja meg Izráel is, hogy lázadás vagy az Úr elleni hűtlenség-e ez! Ha igen, úgy ne segítsen meg bennünket ezen a napon! (23) Maga az Úr vizsgálja meg, hogy azért építettünk-e oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, és égőáldozatot meg ételáldozatot készítsünk vagy békeáldozatot mutassunk be rajta! (24) Sőt inkább azért csináltuk ezt, mert attól tartunk, hogy holnap ezt mondják a ti fiaitok a mi fiainknak: Mit akartok ti az Úrtól, Izráel Istenétől? (25) Hiszen a Jordánt határrá tette az Úr köztünk és köztetek, Rúben fiai és Gád fiai; nincs nektek közötök az Úrhoz! Így a ti fiaitok lesznek az okai annak, ha a mi fiaink nem félik majd az Urat. (26) Azért ezt mondtuk: Fogjunk hozzá, és építsük meg ezt az oltárt, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, (27) hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek meg az utánunk következő nemzedékek között arra, hogy mi az Urat akarjuk tisztelni az ő színe előtt bemutatott égőáldozatainkkal, véresáldozatainkkal és békeáldozatainkkal. Ne mondhassák holnap a ti fiaitok a mi fiainknak: Nincs nektek közötök az Úrhoz! (28) Azt mondtuk tehát: Ha ezt mondják majd nekünk vagy az utódainknak, akkor azt fogjuk felelni: Nézzétek az Úr oltárának a mását, amelyet atyáink készítettek, de nem égőáldozatra és nem véresáldozatra, hanem hogy ez legyen a tanú köztünk és köztetek. (29) Távol legyen tőlünk, hogy fellázadjunk az Úr ellen, és elforduljunk ma az Úrtól azzal, hogy égőáldozatra, ételáldozatra vagy véresáldozatra való oltárt építsünk Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül, amely az ő hajléka előtt áll. /RÚF/

(Péld 15:1). A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. /RÚF/

A megvádoltak válasza éppoly egyenes és erőteljes volt, mint a vád, és tematikusan és szerkezetileg is ez képezi a fejezet középpontját. A törzsek eddig nem feleltek a felvetésekre, hanem csendben végighallgatták az ellenük felhozottakat. Tekintettel azok súlyosságára, türelmük példamutató, hiszen a mondás valódi jelentését mutatják be: „A szelíd válasz lecsillapítja a haragot, a bántó szó viszont haragot szül” (Péld 15:1), /ÚRK/

A védelem nyitó mondata az Izrael Istenének tulajdonított isteni nevek sora: El, Elohim, Jahve

(Józs 22:22). Mindez kétszer ismétlődik meg, egyre nagyobb erővel, amivel ünnepélyes esküvé válik, eloszlatva a kételyeket és hamis vádakat, amelyek majdnem polgárháborúhoz vezettek Izraelben. Komolyan meg vannak győződve arról, hogy Isten teljes mértékben ismeri, érti a helyzetet, és remélik, hogy a jelenlévő küldöttség is erre a következtetésre jut. A két és fél törzs az Úr előtt is elismeri elszámoltathatóságát, és felszólítja Őt, hogy tegyen igazságot

(5Móz 18:19). És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben hirdet, azt majd én felelősségre vonom. /RÚF/;

(1Sám 20:16). Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az Úr. /RÚF/), amennyiben valóban bűnt követtek el.

Meglepő kinyilatkoztatás következik, amely egyrészt bizonyítja, hogy a vád alaptalan (egy oltár nem csak áldozati hely lehet), másrészt felfedi valódi motivációjukat. Nem a hitehagyás, hanem az Izraeltől való elszakadás félelme volt cselekedetük valódi oka. Így az oltár építése nem a hitehagyás bizonyítéka, ahogyan azt feltételezték. Valójában éppen az ellenkezője igaz: az Úr félelméből cselekedtek, ahogyan a nyugat-jordániai törzsek is tették. Izrael egységének igazi alapja nem a földrajzi helyzet vagy az örökség fizikai kiterjedése, hanem az Úr követelményeihez való lelki hűségük.

A folyó nyugati oldalán élő törzsek őszinte aggodalma valódi örömükben is megmutatkozik, amikor meggyőződtek a keleti oldalon élő törzsek ártatlanságáról. Ahelyett, hogy legyőzöttnek érezték volna magukat testvéreik érvei hallatán, megmutatkozik valódi boldogságuk, amikor a gyanújukról kiderült, hogy téves. Ezzel elkerülték a polgárháborút Izraelben, valamint megőrizték a nemzet egységét.

(Zsolt 37:3-6, 34, 37). Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor az országban lakhatsz, és biztonságban élhetsz. (4) Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (5) Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: (6) világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. (34) Reménykedj az Úrban, maradj az ő útján! Ő felmagasztal, és öröklöd a földet; meglátod, hogy kiirtja a bűnösöket. (37) Vigyázz, hogy feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! /RÚF/

White idézet: Az élet fegyelmez. A keresztények káros hatásokkal találkoznak a világban. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy életerő árad az élő szőlőtőkéből a vesszőkbe. Ez az élet Krisztus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha megfelelően hordozzuk ezeket, keresztény jellemet fejlesztenek bennünk, és megkülönböztetik Krisztus tanítványait a világ fiaitól.

Magas szintet kell elérnünk, ha mint Isten gyermekei nemesek, tiszták, szentek és szeplőtlenek kívánunk lenni. Ha ezt el akarjuk érni, szükségünk van arra, hogy az Úr lemetssze a vadhajtásainkat. Hogyan beszélhetnénk metszésről, ha nem kellene nehézségekkel szembeszállnunk, akadályokat leküzdenünk, ha semmi sem tenné próbára türelmünket és állhatatosságunkat? E próbák nem jelentéktelen áldások, hanem fontos tapasztalatok az életünkben. Az a céljuk, hogy minden erőnkkel a sikerre összpontosítsunk. Ne törődjünk bele, hogy hátráltassanak, elkeserítsenek és elpusztítsanak, hanem használjuk ezeket Isten eszközeiként a magunk felett aratott döntő győzelmek kivívására.

Jellemünk próbára kerül. Ha valóban az élő szőlőtőke vesszői vagyunk, Krisztus nyilvánul majd meg bennünk. Kellemetlenségek és feszültségek között is türelmesek, szeretetteljesek, elnézőek és vidámak leszünk. Napról napra, évről évre meg kell hódítanunk magunkat, és nemes hősökké kell fejlődnünk. Ez a kijelölt feladatunk, de nem végezhetjük el Jézus állandó segítsége, kemény elhatározás, szilárd szándék, szüntelen éberség és szüntelen ima nélkül. Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát. Mindenkinek a maga módján kell diadalmaskodnia küzdelmeiben és csüggedéseiben. Akik kitérnek a harc elől, elveszítik edzettségüket és a győzelem örömét. Senki, még Isten sem vihet minket ölben a mennybe, ha mi magunk nem tesszük meg a szükséges erőfeszítéseket. Fogadjuk életünkbe a szépséget! Vessük ki magunkból visszataszító vonásainkat, amelyek ellentétesek Jézus jellemével. Isten fáradozik bennünk, dolgozzunk együtt vele! Krisztus vallása átalakítja a szívünket, világi gondolatainkat mennyeiekre cseréli, általa az önző ember önzetlenné válik, mert ilyen Jézus jelleme is. A számító és becstelen ember becsületes lesz, második természetévé válik azt tenni, amit szeretne, hogy mások tegyenek vele. A kicsapongó megtisztul, mert Krisztus evangéliuma életre keltő illat számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 344-345./old.

Kísért a múlt

 

(Józs 22:13-15). Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk /RÚF/

(4Mózes 25:1-19). Amikor Izráel Sittímben tartózkodott, elkezdett a nép paráználkodni Móáb leányaival, (2) mert ezek meghívták a népet isteneik áldozati lakomáira. A nép velük evett, és leborulva imádta azok isteneit, (3) és odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz. De haragra gerjedt az Úr Izráel ellen, (4) és ezt mondta az Úr Mózesnek: Fogasd el a nép minden főemberét, és akasztasd fel őket fényes nappal az Úr előtt, hogy elforduljon Izráelről az Úr izzó haragja. (5) Mózes tehát ezt mondta Izráel bíráinak: Gyilkolja le mindenki a maga emberei közül azokat, akik Baal-Peórhoz szegődtek! (6) Éppen akkor jött egy izráeli férfi, aki egy midjáni nőt hozott testvéreihez Mózes szeme láttára, meg Izráel egész közösségének a szeme láttára, amikor azok a kijelentés sátrának a bejárata előtt sírtak. (7) Amikor meglátta ezt Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia, kilépett a közösség soraiból, dárdát fogott a kezébe, (8) bement az izráeli férfi után a sátor belsejébe, és hasba szúrta mindkettőjüket: az izráeli embert és azt a nőt is. Ezzel elhárult a csapás Izráel fiairól. (9) Huszonnégyezer halottja lett a csapásnak. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük, s ezért nem semmisítettem meg Izráel fiait felindulásomban. (12) Mondd meg tehát: Íme, az én békességem szövetségével ajándékozom meg őt: (13) Övé és utódaié lesz a papság szövetsége örökre, mert haragra indult Istenéért, és engesztelést végzett Izráel fiaiért. (14) Annak a megölt izráeli férfinak a neve, akit a midjáni nővel együtt öltek meg, Zimrí volt, Szálú fia, Simeon egyik nagycsaládjának a fejedelme. (15) A megölt midjáni nő neve pedig Kozbí volt, annak a Cúrnak a leánya, aki a midjáni törzsek egyik nagycsaládjának a feje volt. (16) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (17) Támadjátok meg a midjániakat, és pusztítsátok őket, (18) mert ők is ellenetek támadtak, amikor aljas tervet eszeltek ki ellenetek Peór révén és húguk, Kozbí, a midjáni fejedelem leánya révén, akit megöltek a Peór miatt támadt csapás napján. (19) A csapás után a következők történtek: /RÚF/

Mielőtt a keleti törzsek függetlenségéről szóló pletykáknak felülnének, a kétszer is „Izrael fiaiként” említett kilenc és fél törzs küldöttséget állít össze, és elküldi őket, hogy tisztázzák az oltáremelés okát és értelmét. A delegáció tagja Fineás, a főpap, Eleázár fia, aki apja halála után az utódja lesz.

(Józs 24:33). Meghalt Eleázár, Áron fia is, és eltemették fiának, Fineásnak a városában, Gibeában, amelyet Efraim hegyvidékén adtak neki. /RÚF/)

Fineás ekkorra már nevet szerzett magának, mint az a pap, aki elvette Izrael gyalázatát Baal Peórnál (4Mózes 25)

„Amikor meglátta ezt Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, kilépett a gyülekezet közül, és kezébe vette dárdáját. Bement az izráeli férfi után a sátorba, és hason szúrta mindkettőjüket, mind az izráeli férfit, mind az asszonyt. És megszűnt a csapás Izráel fiai között” (4Móz 25:7-8), /ÚRK/

Fineásnak minden bizonnyal volt némi befolyása. A többi küldött a kilenc és fél törzs jeles képviselői közül került ki, mindegyik az izraeli klánok közül valamelyik törzs vezetője (szó szerint „atyjuk házának feje”) volt.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak

(Józs 7:1). De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. /RÚF/), és többször előfordul Mózes öt könyvében

(3Móz 5:15); Ha valaki hűtlenül bánik az Úrnak szentelt adományokkal, de nem szándékosan vétkezik, vigye el jóvátételi áldozatát az Úrnak: egy hibátlan kost a nyájból, amelynek becsült értéke egy-két sekel, a szent sekel szerint, jóvátételi áldozatul. /RÚF/;

(3Móz 6:2). Helyett (3Móz 5:21). Ha vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen azzal, hogy eltagadja honfitársának a rábízott, letétbe helyezett vagy tőle elrabolt holmiját, vagy zsarolja honfitársát, /RÚF/;

(4Móz 5:6, 12). Mondd meg Izráel fiainak: Ha egy férfi vagy egy nő bármilyen vétket követ el egy másik ember ellen, az az Úr ellen követ el hűtlenséget, és így kártérítéssel tartozik. (12) Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valakinek a felesége eltévelyedik, és hűtlenséget követ el ellene /RÚF/

Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

A küldöttség a szentségtörés és a lázadás vádját a hivatalos prófétai formulával nyitja: „Így szól”. A különbség itt az, hogy nem az Úr beszél, hanem „az Úr egész gyülekezete” (Józs 22:16), /ÚRK/. Azzal vádolják a keletieket, hogy vétket, árulást és lázadást követtek el. A „vétek” kifejezés ugyanaz a héber szó, amelyet Ákán bűnének leírására használtak (Józs 7:1), és többször előfordul Mózes öt könyvében (3Móz 5:15); (3Móz 6:2); (4Móz 5:6, 12). Ákán és Baal Peór példája precedensként szolgál: az egyik az árulásra, a másik a lázadásra. Kifejezik a kilenc és fél törzs félelmét is, hogy az illetéktelen oltár építése hitehagyáshoz, bálványimádáshoz és erkölcstelenséghez vezet, ami az Úr haragját vonja maga után Izrael egész népére.

White idézet: Bálám tanácsára a moábiták királya isteneik tiszteletére nagy ünnepséget rendezett, és titokban megbeszélték, Bálám vegye rá a részvételre az izraelitákat. Nem volt nehéz számára a cél elérése, miután őt Izraelben is Isten prófétájának tartották. A nép nagy része vele ment az ünnepség megtekintésére. Tiltott területre merészkedtek, s így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve megszegték Isten iránti hűségüket. Amint a mulatságban és lakomában egyesültek, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. Úrrá lett felettük a szenvedély, s miután ily módon beszennyezték a lelkiismeretüket, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek a pogány oltárokra, és részt vettek a szertartásokon.

Nemsokára halálos fertőzésként terjedt a méreg Izrael táborában. Azok, akik a harcban legyőzték ellenségeiket, a pogány asszonyok ravaszsága legyőzte őket. A nép megbabonázottnak látszott. Vezetői és fejedelmei elöl jártak a törvényszegésben, és a nép közül sokan bűnösök voltak abban, hogy a nemzetre is átterjedt a hitehagyás. „És odaszegődék Izrael Baál-Peórhoz.” (4Móz 25:3) Amikor Mózes felfigyelt erre, és észrevette a gonoszságot, az ellenség annyira eredményes volt, hogy az izraeliták már nemcsak részt vettek Peór hegyeinél a féktelen imádatban, hanem saját táborukban is gyakorolni kezdték a pogány szertartásokat. Az ősz vezető felháborodott, és Isten haragja fellobbant.

Gonosz mesterkedésük megtette, amit Bálám minden varázslása sem tudott elérni – elválasztotta őket az igaz Istentől. A gyorsan bekövetkező ítélet rádöbbentette a népet szörnyű bűnére. Borzasztó pestisjárvány tört ki a táborban, melynek hamarosan tízezrek estek áldozatul. Isten elrendelte, hogy a bírák öljék meg e hitehagyás vezetőit. Azonnal engedelmeskedtek a parancsnak. A bűnösöket megölték, azután holttestüket az egész nép szeme láttára felakasztották, hogy – a vezetőkkel való szigorú bánásmódot látva – a gyülekezet érezhesse Istennek bűneiktől való undorát és irántuk való haragjának borzalmát.

Mindnyájan érezték a büntetés igazságosságát, s a nép a szent sátorhoz sietett, sírva és mély alázattal vallotta be vétkét. Mialatt ők Isten előtt sírtak a sátor ajtajánál, és a csapás még szedte halálos áldozatait, s a bírák végrehajtották rettenetes megbízatásukat; Zimri, az előkelő izraeliták egyike merészen bejött a táborba egy midiánita parázna nő, „a midián fejedelem leánya” társaságában, aki őt sátrába kísérte. Sohasem volt a bűn merészebb vagy konokabb. Bortól felhevülten Zimri a bűnével „Sodoma módjára” kérkedett (Ésa 3:10), és gyalázatát dicsőítette. A papok és vezetők fájdalmukban és megalázottságukban sírva borultak le „a tornác és az oltár között” (Jóel 2:17). Remegő szívvel kérték Istent, kímélje meg népét, és ne hagyja szégyenben örökségét, amikor Izrael fejedelme az egész gyülekezet szeme láttára kérkedik bűnével, mintha kihívná Isten bosszúját, és a nemzet bíráit gúnyolná. Fineás, Eleázár pap fia felkelt a gyülekezet közül, és dárdát ragadván „beméne az izraelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjüket” (4Móz 25:8). Így megszűnt a csapás, s ezért a papot, aki végrehajtotta az isteni ítéletet, egész Izrael előtt tisztelték, és neki és egész házának örökre megerősíttetett a papság. – Pátriárkák és próféták, 454-455./old.

Vádaskodások

(Józs 22:9-20). Akkor megfordultak, és eltávoztak Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének fele Izráel fiaitól a Kánaán földjén levő Sílóból, elmentek Gileád földjére, arra a földre, amelyet birtokba vettek az Úrnak Mózes által adott parancsa szerint. (10) Amikor Gelílótba értek, amely még Kánaán földjén, a Jordán mellett van, oltárt építettek ott, a Jordán mellett Rúben fiai, Gád fiai és Manassé törzsének a fele, egy feltűnően nagy oltárt. (11) Izráel fiai azonban meghallották, hogy oltárt építettek Rúben fiai, Gád fiai és a Manassé törzsének a fele Kánaán földjének a határán, a Jordán mellett, Gelílótnál, az izráeli oldalon. (12) Amikor ezt Izráel fiai meghallották, összegyűlt Izráel fiainak egész közössége Sílóban, hogy hadat indítsanak ellenük. (13) Ekkor Izráel fiai elküldték Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének a feléhez Gileád földjére Fineást, Eleázár pap fiát, (14) és vele együtt tíz fejedelmet; egy-egy fejedelmet Izráel valamennyi törzséből, egy-egy nagycsaládból. Mindegyikük a maga nagycsaládjának a feje volt Izráel nemzetségei között. (15) Amikor megérkeztek Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és Manassé törzsének feléhez Gileád földjére, így beszéltek hozzájuk: (16) Ezt üzeni az Úr egész közössége: Micsoda hűtlenséget követtetek el Izráel Istene ellen, hogy máris elfordultatok az Úrtól? Ti most az Úr ellen lázadtatok azzal, hogy oltárt építettetek magatoknak! (17) Nem elég, hogy Peór miatt bűnbe estünk, amelyből még máig sem tisztultunk meg, és amely miatt csapás érte az Úr közösségét? (18) Ti pedig máris elfordultatok az Úrtól? Pedig ha ti ma fellázadtok az Úr ellen, holnap ő Izráel egész közösségére fog haragudni. (19) Ha tisztátalan föld a ti birtokotok, jöjjetek át erre a földre, amely az Úr birtoka: ahol az Úr hajléka van, és legyen közöttünk a birtokotok. De az Úr ellen ne lázadjatok fel, és ellenünk se lázadjatok azzal, hogy oltárt építetek magatoknak Istenünknek, az Úrnak az oltárán kívül. (20) Amikor Ákán, Zerah fia hűtlenül bánt a kiirtásra rendelt dolgokkal, Izráel egész közösségére haragudott meg az Úr. Pedig ő csak egyetlen ember volt! Nem kellett-e bűne miatt elpusztulnia? /RÚF/ 

Szemben az 1. versben történő használattal, ahol a keleti törzseket a szokásos módon (rúbenitáknak, gáditáknak stb.) nevezték, itt más kifejezéseket találunk: „Rúben fiai”, „Gád fiai” és „Manassé fél törzse”, ami eltér az „Izrael fiai” kifejezéstől (Józs 22:11), a korábbiaktól különböző szerveződésre utalva. 

Az elbeszélésben az „Izrael fiainak egész gyülekezete” kifejezés csak a kilenc és fél törzsre utal, amely a Jordán nyugati oldalán telepedett le. Ez hangsúlyozza az elválasztást a két csoport között, felvetve a kérdést, hogy vajon a folyó másik oldalán lévő törzsek egyáltalán izraelitáknak tekinthetők-e még. 

Azt várnánk, hogy a történet simán lezárul, azonban feszültséget okoz, hogy a keleti törzsek a beszámolók szerint oltárt emeltek a Jordánnál. A szöveg itt nem ad magyarázatot a tettre, és nem írja le az oltár funkcióját, illetve a hozzá kapcsolódó konkrét tevékenységet sem. Az oltár jelentésével kapcsolatos kétértelműség még inkább fokozódik, ha megfigyeljük a 3. és 4. fejezetben szereplő, a Jordánon való első átkelésre vonatkozó visszatekintéseket, amikor egész Izrael belépett a Jordán szélébe, hogy átkeljen a folyón Kánaánba. Itt Izrael egy része újra a Jordánhoz érkezik, de most azért, hogy az ellenkező irányban keljen át a folyón. 

Mindkét esetben kőépítményt emeltek. Az első emlékműként szolgált, a másik viszont impozáns oltárnak tűnt. Nyilvánvaló a kérdés: Mire szolgálnak ezek a kövek? 

(Józs 4:6, 22). Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek! És ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek (22) magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. /RÚF/ 

Áldozni fognak rajtuk, vagy ez csupán egy emlékhely? A keleti törzseknél elindult a hitehagyás? 

A Józsuéval, Eleázárral vagy a törzsi vezetőkkel való konzultáció hiánya teret ad a félreértéseknek, amelyek potenciálisan szörnyű konfliktushoz vezethetnek. 

Mire utal Jézus és Pál, amikor arra int, hogy ne ítélkezzünk mások felett?  (Lk 6:37, Jn 7:24 és 1Kor 4:5) Miért olyan könnyű téves következtetésekre jutni mások indítékait illetően?

(Lk 6:37);  Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. /RÚF/ 

(Jn 7:24) Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet! /RÚF/ 1Kor 4:5. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. /RÚF/ 

White idézet: A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket, és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fineás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek: ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket, és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon. 

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, hogy az oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságul annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói. 

A követek nagy örömmel fogadták el a magyarázatot, és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, a nép örült, és dicsérte Istent. 

Gád és Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték, és azt mondták: „Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!” (Józs 22:34) Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni, ami kísértést okozhatna. 

Milyen gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, akiket a legnemesebb indítékok vezetnek – előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, megdorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! – Pátriárkák és próféták, 518-519./old.