Bálványimádás veszélyei

(Józs 24:22-24). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. (23) Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek közöttetek vannak, és fordítsátok oda szíveteket az Úrhoz, Izráel Istenéhez! (24) A nép így felelt Józsuénak: Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. /RÚF/

 A bálványimádás fenyegetése nem elméleti probléma. Korábban egy hasonló helyzetben Mózes már kért ilyen döntést a néptől Moáb mezején. 

(5Móz 30:19-20. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! (20) Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. /RÚF/)

 Az itt a látótérbe kerülő istenek immár nem Egyiptom istenei, vagy amelyek a folyón túl voltak, hanem amelyek „köztetek vannak”. Ezért Józsué kérleli a népet, hogy hajtsák a szívüket Isten felé. A héber natah kifejezés jelentése „nyújtani”, „hajlítani”. Úgy mutatja be Istent, mint akitől azt várják, hogy lehajol néphez és meghallja imáikat. 

(2Kir 19:16). Uram, fordulj hozzám figyelmesen, és hallgass meg! Uram, nyisd ki a szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! /RÚF/; 

(Zsolt 31:3-4). Fordítsd felém füledet, siess, ments meg engem! Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam! (4) Mert te vagy az én sziklaváram; vezess és terelgess engem nevedért! /RÚF/; 

(Dán 9:18). Istenem, fordítsd felém füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és lásd meg: milyen pusztulás ért bennünket és azt a várost, amelyet terólad neveztek el! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. /RÚF/]

Ezt a hozzáállást várják el Izraeltől később a próféták.

(Ézs 55:3). Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok! Örök szövetséget kötök veletek, mert a Dávid iránti hűségem rendíthetetlen. /RÚF/; 

(Jer 7:24). De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott gonosz szívük tanácsát követték; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. /RÚF/

Salamon hitehagyására is utal, amikor szíve idegen istenek felé hajlott.

 (1Kir 11:2, 4, 9). Olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert saját isteneikhez fordítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel. (4) Így történt, hogy Salamon szívét feleségei vénségére más istenekhez fordították, és szíve nem maradt teljesen Istenéé, az Úré, mint volt apjának, Dávidnak a szíve. (9) Megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elfordult szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki /RÚF/

A bűnös emberi szívnek nincs meg az a természetes hajlama, hogy meghajoljon és hallgasson Isten szavára, tudatos döntésekre van szükség a részünkről ahhoz, hogy Isten akaratának teljesítése felé fordítsuk.

 Az izraeliták válasza szó szerint így hangzik: „odafigyelünk majd az Ő hangjára.” A kifejezés kihangsúlyozza az engedelmesség kapcsolati oldalát. Nem arra kéri őket Isten, hogy rutinból kövessenek holt szabályokat. A szövetség élő kapcsolatról szól Istennel, amit nem lehet puszta szabályokkal kifejezni. Istennek sosem volt az a szándéka, hogy Izrael vallása törvényeskedő legyen, hanem hitben folytatott párbeszédnek és szeretetkapcsolatnak kellett volna lennie a kegyelmes Megváltóval.

 Még azután sincs említés arról, hogy ez valóban megtörtént volna, hogy a nép háromszor megígéri: szolgálni fogják az Urat, ami Józsué parancsának megfelelően azt jelenti, hogy el kell távolítaniuk maguk közül az idegen isteneket. Az egész könyvben általános jellemző, hogy az engedelmesség példájaként Józsué (vagy Mózes) parancsainak teljesítéséről számolnak be. Ennek hiánya most a könyv végén nyitva hagyja Józsué kérését. A könyv központi felhívása az Úr szolgálatára nemcsak Józsué nemzedékének szól, hanem Isten népe minden új nemzedékének is, amely olvassa vagy hallja ezt az üzenetet.

White idézet: Józsué parancsára a szövetség ládáját elhozták Silóból. Igen ünnepélyes alkalom volt, és Józsué Isten jelenlétének jelképével akarta mélyíteni a népre tett hatást. Miután bemutatta Istennek Izrael iránti jóságát, Jahve nevében felszólította őket: tegyenek vallást, kit akarnak szolgálni. Bizonyos mértékben még mindig titokban gyakorolták a bálványimádást, és Józsué most döntésre hívta a népet, hogy vessék ki Izraelből ezt a bűnt. „Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok!” (Józs 24:15) Isten szolgálatára kívánta vezetni őket, de nem kényszerrel, hanem szabad akaratból. A vallás igaz alapja az Isten iránti szeretet. A jutalom reményében vagy a büntetés félelmében való szolgálat értéktelen az Úr előtt. A nyílt hitehagyás sem sértőbb Isten előtt, mint a képmutatás és a csupán formai imádat.

 Az idős vezető arra kérte a népet, hogy nagyon komolyan gondolja át, amit eléje tárt, és döntsön, valóban úgy akar-e élni, mint a körülötte lakó, romlásba jutott bálványimádó nemzetek. Ha terhére lenne Jahve tisztelete, aki a hatalom és az áldás forrása, úgy válasszon ezen a napon: kinek akar szolgálni – „akinek a ti atyáitok szolgáltak”, aki Ábrahámot kihívta, vagy „az emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok”. Eme utolsó szavak éles szemrehányást tettek Izraelnek. Az emoreusok istenei nem tudták megvédeni tisztelőiket. Utálatos és megalázó bűne miatt lett e gonosz nemzet elpusztítva, és az egykor birtokolt „jó föld” Isten népének adatott örökségül. Milyen balgaság Izraelnek azokat az isteneket választani, melyeknek tisztelete miatt az emoreusok kiirtattak! „Én azonban és az én házam – mondta Józsué – az Úrnak szolgálunk.” (Józs 24:15) A vezető szívét ihlető szent buzgalom a népre is átragadt. Felhívása habozás nélküli választ várt. „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat szolgálván idegen isteneknek.” (Józs 24:16)

 „Nem szolgálhattok az Úrnak – mondotta Józsué –, mert szent Isten Ő, ...nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket.” (Józs 24:19) Mielőtt szó lehetett volna tartós megújulásról, a népet rá kellett vezetni, hogy elismerje: önmaga teljesen képtelen Istennek engedelmeskedni. Az Úr törvényét megszegték, s ez elítélte őket mint törvényszegőket, és nem ad módot a szabadulásra. Amíg saját erejükben és igazságukban bíznak, lehetetlen a bűnbocsánat biztosítani. Nem tudtak eleget tenni Isten tökéletes törvénye követelményének, s így hiábavaló volt a menny szolgálatára tett ígéretük. Csak a Krisztusba vetett hit által biztosíthatták bűneik bocsánatát, és nyerhettek erőt az Atya törvénye iránti engedelmességhez. Fel kellett hagyniuk az üdvösség megszerzésére tett saját erőfeszítéseikkel. Teljesen bízniuk kellett a Megváltó érdemeiben, hogy elfogadhassa őket Isten. – Pátriárkák és próféták, 523-524./old.

Szabadon szolgálni

Mint igaz és hűséges vezető, Józsué tiszteletben tartja a nép szabad akaratát, és azt kívánja, hogy bárcsak szabadon választanák az Urat, nem kényszerből. Pontosan erre utal a „választottátok” ige szándékos használata.

 (Józs 24:22). Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. /RÚF/)

 Más szövegekben a bakhar ige („választani”) Jahve Izraelre eső választását fejezi ki

 (5Móz 7:6-7). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. (7) Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között -, /RÚF/; 

(5Móz 10:15). Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is. /RÚF/; 

(5Móz14:2). Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy. /RÚF/) 

Izrael még az isteni kiválasztás után is szabadon mondhat nemet az Úrnak, ha ez abszurd és értelmetlen is lenne. Mondhat igent, hogy élete folytatódjon, de hátat is fordíthat neki, hogy aztán megszűnjön létezni.

(Józs 24:16-21). Erre így válaszolt a nép: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! (17) Az Úr a mi Istenünk! Ő hozott föl bennünket és atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, és tette azokat a nagy jeleket a szemünk láttára. Ő vigyázott ránk végig az úton, amelyet megtettünk, és minden nép között, ahol átvonultunk. (18) Kiűzött előlünk az Úr minden népet, akik az országban laktak, még az emóriakat is. Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (19) Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (20) Ha majd elhagyjátok az Urat, és idegen isteneket szolgáltok, akkor ő újra meg újra csapást hoz rátok, és megsemmisít, ha addig jót is tett veletek. (21) A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az Urat akarjuk szolgálni! /RÚF/

 Határozottan pozitív válaszukkal az izraeliták elismerik, hogy atyáik és a pátriárkák Istene most már a „mi Istenünk” (Józs 24:17-18), és hajlandóak osztatlan hűséggel szolgálni Őt. Egyértelmű hűségüket kifejező szavaikra megerősítést és bátorítást várnánk reakcióként Józsuétól. Mégsem ez történik. A vezető és a nép közötti párbeszéd ekkor radikális fordulatot vesz, amelyben Józsué az ördög ügyvédjét játssza. Isten múltbeli kegyelmes gondviseléséről szóló beszédéből átvált, és fenyegető képet rajzol fel róla, mint akit nem olyan könnyű szolgálni.

 Józsué ismeri az első nemzedék ingatagságát, akik hasonló módon fogadkoztak, hogy engedelmeskednek Istennek 

(2Móz 19:8). Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott. Mózes elvitte a nép válaszát az Úrnak. /RÚF/; 

(2Móz24:3). Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr. /RÚF/; 

(5Móz 5:27). Menj hát te oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked, mi pedig meghallgatjuk és teljesítjük azt. /RÚF/, ...de még ajkukon volt a szó, amikor már elfeledkeztek ígéretükről (2Mózes 32). Ennek okán a retorika eszközeivel több dologra is rá akarja ébreszteni az izraelitákat.

(2Mózes 32:1-35). Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2) Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! (3) Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz. (4) Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (5) Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz! (6) Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. (7) Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból. (8) Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból. (9) Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. (10) Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek. (11) Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? (12) Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt! (13) Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz. (14) Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt. (15) Mózes azután megfordult, és lement a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. A táblák mindkét oldalukon tele voltak írva; erről is, arról is tele voltak írva. (16) A táblákat Isten készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt. (17) Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! (18) De ő így felelt: Nem diadalének hangja ez, nem is legyőzöttek énekének hangja, dalolás hangját hallom én! (19) Amikor a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút meg a táncot, haragra lobbant Mózes, ledobta kezéből a táblákat, és összetörte a hegy lábánál. (20) Majd fogta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, vízbe szórta, és megitatta azt Izráel fiaival. (21) Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! (22) Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. (23) Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. (24) Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle. (25) Amikor látta Mózes, hogy a nép így elvadult, mert Áron hagyta őket elvadulni ellenségeik csúfjára, (26) odaállt Mózes a tábor kapujába, és így kiáltott: Ide hozzám, aki az Úré! Erre Lévi fiai mind odagyűltek hozzá. (27) Ő pedig ezt mondta nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenki kardot az oldalára! Járjátok be a tábort egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont! (28) Lévi fiai Mózes parancsa szerint cselekedtek, és elesett azon a napon a népből mintegy háromezer ember. (29) Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az Úrnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok. (30) Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek most az Úrhoz, talán engesztelést tudok szerezni vétketekért. (31) Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Nagyon nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból istent csinált magának. (32) Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál! (33) Az Úr így felelt Mózesnek: Csak azt törlöm ki könyvemből, aki vétkezett ellenem. (34) Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számon kérem majd a vétküket. (35) És megverte az Úr a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített. /RÚF/

 Először, hogy az Isten szolgálatára vonatkozó döntés komoly dolog, az egész népet Isten kijelentése szerint kell formálnia. Az cél követésének áldásai nyilvánvalóak, de az engedetlenség következményeit is teljes mértékben meg kell érteni. A bűnbocsánathoz nincs elidegeníthetetlen joga az emberiségnek, az Isten kegyelmének csodája.

 Másrészt fontos, hogy a saját választásuk legyen a döntés, hogy Istent szolgálják, nem lehet az valamelyik vezető, akár Józsué rájuk kényszerített akarata sem.

 Harmadszor, Izraelnek muszáj átlátnia, hogy az ember nem képes a saját erejéből szolgálni Istent. Isten szolgálata nem a szövetség előírásainak mechanikus betartásával valósul meg, hanem a megváltó Úrral való személyes kapcsolat révén.

(2Móz 20:1-2). Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket: (2) Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. /RÚF/; 

(5Móz 5:6-7). Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. (7) Ne legyen más istened rajtam kívül! /RÚF/

 White idézet: Egy hadsereg erejét a soraiban harcoló közkatonák alkalmassága határozza meg. Az előrelátó tábornok utasítja tisztjeit, hogy minden egyes katonát képezzék ki a tevékeny szolgálatra. Minden beosztottját a lehető legképzettebbé igyekszik tenni. Ha kizárólag tisztjeire támaszkodhatna, soha nem számíthatna sikeres hadjáratra. Számolnia kell serege minden egyes tagjának hűséges és fáradhatatlan szolgálatával. A felelősség oroszlánrésze a közkatonákon nyugszik.

 Ugyanez a helyzet Immánuel fejedelem seregében is. Vezetőnk, aki még soha nem vesztett el csatát, készséges és hű szolgálatot vár serege minden egyes tagjától. A jóság erői és a gonoszság seregei között folyó végső nagy küzdelemben elvárja a részvételt a gyülekezeti tagoktól és a lelkészektől egyaránt. Mindenkinek, aki belépett a seregébe, hűséges szolgálatot kell végeznie egyéni felelőssége tudatában.

 Az Úr seregében nem mindenki lesz százados, hadnagy, de még őrvezető sem. Nem mindenkire hárul vezetői felelősség. Másféle nehéz munkát is el kell végezni. Lesz, akinek árkokat kell ásnia, erődítményeket építenie vagy üzeneteket továbbítania. Noha egy hadseregnek kevés tisztre és sok közkatonára van szüksége, mégis minden egyes katona hűségén múlik a siker. Egyetlen ember gyávasága vagy árulása szerencsétlenséget hozhat az egész seregre.

 A hit nemes és szép harcában komoly munkát kell végeznünk egyénileg. Örök érdekek forognak kockán. Öltsük magunkra az igazságosság teljes fegyverzetét, és álljunk ellen az ördögnek, hiszen biztos ígéretünk van arra nézve, hogy meg fog futamodnia előlünk. A gyülekezet folytasson mozgalmas hadviselést, hódítson Krisztus számára, mentsen lelkeket az ellenség hatalmából. Isten és a szent angyalok vesznek részt ebben a küzdelemben. Tegyünk annak kedvére, aki katonáiként hívott el bennünket. – Isten csodálatos kegyelme, 29./old. (január 21.)

 Úgy érhetjük el életünk megszentelődését, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe befogadta Krisztust, tetteivel bizonyítja vallását. A jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága szent, igaz életmódhoz kapcsolódik, az isteni szabályok szent cselekedetekhez.

 Akik a megszentelődés áldásait óhajtják, előbb meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az önfeláldozás. Krisztus keresztje az a főoszlop, amely „igen-igen nagy, örök dicsőséget” hordoz (2Kor 4:17). „Ha valaki jönni akar énutánam – mondja Jézus –, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” (Mt 16:24) Embertársaink ir ánti szeretetünk mutatja Isten iránti szeretetünket. A türelmes szolgálat szerez nyugalmat a léleknek. Alázatos, szorgalmas és hűséges munka növeli Isten gyermekeinek jólétét. A Mindenható támogatja és erősíti, aki Krisztus útján akar haladni. – Az apostolok története, 560./old.

Tökéletesen és hűségesen

 (Józs 24:14-15). Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok hűen és feddhetetlenül! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok! (15) De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek most a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! /RÚF/ 

Józsué felhívása világos: Izraelnek dönteni kell, hogy hűséges lesz-e Teremtőjéhez, és ezzel megtartja különlegességét, élhet a földjén, vagy visszaszürkül, hogy egy legyen a bálványimádó népek közül, zavaros identitással, céllal és küldetéssel. A választás az övék. Józsué felhívása kétrétű: Izraelnek félnie kell az Urat, valamint „tökéletesen és hűségesen” szolgálni Őt. Az Úr félelme nem állandó remegést és érzelmi bizonytalanságot jelent. Inkább arra a tiszteletre és áhítatra utal, amely egyrészt Isten kifürkészhetetlen nagyságának, szentségének és végtelenségének, másrészt a mi kicsinységünknek, bűnösségünknek és végességünknek a felismeréséből fakad. Az istenfélelem annak folytonos tudatosítása, hogy Istennek komoly elvárásai vannak velünk szemben; annak felismerése, hogy Ő nemcsak mennyei Atyánk, hanem isteni Királyunk is. Ennek tudata vezeti életünket a neki való engedelmességben. 

(3Móz 19:14). A süketet ne szidalmazd, a vak elé ne vess gáncsot! Félj Istenedtől: Én vagyok az Úr! /RÚF/; 

(3Móz 25:17). Ne csapjátok be honfitársatokat! Féld Istenedet! Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. /RÚF/; 

(5Móz 17:19). Tartsa azt magánál, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni az Urat, az ő Istenét, s hogy megtartsa ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket. /RÚF/; 

(2Kir 17:34). A mai napig is követik a régi szokásokat. Nem félik az Urat, és nem követik az ő rendelkezéseit, előírásait, törvényét és parancsolatát, amelyet pedig az Úr parancsolt meg Jákób fiainak, akinek az Úr az Izráel nevet adta. /RÚF/

 Míg a félelem a belső hozzáállást írja le, amelynek alakítania kell az izraeliták jellemét, a tisztelet gyakorlati megjelenése nem más, mint az Istennek való szolgálat. 

Az Izraeltől megkívánt szolgálatot két héber kifejezés jellemzi: „őszinteségben, tökéletességben” és „igazságban, hűségben”. Az első kifejezést (héberül: tamim) többnyire melléknévként használják az áldozati állat tökéletességének leírására. A második kifejezés, amely Izrael szolgálatára utal, az „igazság” vagy „hűség” (héberül: ’emet), és ez általában állandóságot, stabilitást jelent. Többnyire Istenre utal, akinek jellemét eredendően jellemzi a hűség, így viszonyul Izraelhez. 

A hűséges személy megbízható, akire lehet számítani. Józsué alapvetően nem mást kér, minthogy Izrael ugyanolyan hűséget tanúsítson Isten iránt, mint ahogy Ő viszonyult hozzájuk történelmük során. Mindez nem pusztán az Isten követelményeinek való külső megfelelés, hanem az, ami a szívük mélyéről, osztatlan következetességükből fakad. Azért kell az életükkel tükrözniük az Isten iránti hálát, mert Ő már annyi mindent tett értük. Alapjában ma is így kellene viszonyulnunk Jézushoz

White idézet: Jézus a mennybe vezető lépcső… és Isten hív, hogy induljunk el felfelé ezen a lépcsőn. Viszont ezt nem tehetjük meg addig, míg földi kincsekkel terheljük magunkat. Önmaguknak ártunk, amikor Isten dolgai elé helyezzük saját kényelmünket és előnyünket. Nincs üdvösség a földi javakban vagy a körülöttünk található tárgyakban. Nem azért értékes egy ember Isten szemében, mert földi javakat birtokol. Ha igazi tapasztalatokat szerzünk a folyton fölfelé haladásban… félre kell tennünk minden akadályt. A magasba tartóknak határozottan kell rálépniük a lépcső minden egyes fokára. 

Ezeken a lépcsőfokokon fölfelé haladva, Krisztust szemlélve és Krisztusba kapaszkodva nyerünk üdvösséget, ha lépésről lépésre növekszünk Jézus teljességének mértékére, hogy Ő legyen számunkra a bölcsesség, az igazság, a szentség és a megváltás. Íme, a lépcsőfokok: hit, erény, ismeret, mértékletesség, türelem, kegyesség, testvéri és emberek iránti szeretet. 

Bátorságra, kitartásra, hitre és Isten üdvösséget adó erejében való bizalomra van szükségünk. Ezek a mennyei ajándékok nem egy szempillantás alatt sajátíthatók el, hanem éveken át szerzett tapasztalatok révén. Viszont az őszintén és komolyan kutató ember az isteni természet részesévé válhat. Mélységes vágy hatja át lelkét, hogy megismerje a minden ismeretet felülhaladó szeretet teljességét. Miközben halad előre a mennyei tapasztalatban, egyre inkább megérti Isten Igéjének magasztos és nemesítő igazságait, mígnem szemlélés által elváltozik, és hasonlóvá válik Megváltójához. 

Isten gyermeke, angyalok figyelik a jellemedet, mérlegelik szavaidat és tetteidet; éppen ezért figyelj oda az utadra… Azt bizonyítsa az életed, hogy Isten szeretetében vagy. 

Istent szeretni mindenek felett és embertársainkat, mint önmagunkat – ez az igazi szentség. – The Faith I Live By, 120./old. 

Nap mint nap és óráról órára végbe kell, hogy menjen bennünk az önmegtagadás és a megszentelődés folyamata, és akkor arról fognak bizonyságot tenni a tetteink, hogy Jézus lakik hit által a szívünkben. A megszentelődés nem zárja be a lelket az ismeret előtt, hanem elkezdi fejleszteni és ihletni az elmét, hogy keresse az elrejtett kincset, Isten akaratának megismerése pedig arra készteti, hogy haladjon előre a megszentelődés útján. A menny létezik, és ó, milyen komolyan kell küzdenünk azért, hogy oda jussunk! Kérlek benneteket… higgyétek, hogy az Úr Jézus a Megváltótok. Higgyétek el, hogy Ő kész a kegyelme által segítséget nyújtani, ha őszintén mentek elé. Harcolnotok kell az élet koronájáért. Harcoljatok, mivel Sátán el akar ragadni, és ha ti nem szakadtok el tőle, akkor megbénít, majd tönkretesz. Jobbról és balról, elöl és hátul is ellenség vesz körül, akit el kell taposnotok. Küzdjetek, mert el kell nyernetek a koronát. Harcoljatok, mert ha nem nyeritek el a jutalmat, mindent elveszíthettek ebben és az örök életben is. Harcoljatok, de feltámadt Megváltónk ereje által! 

Hamarosan tanúi leszünk királyunk megkoronázásának. Akinek az élete el van rejtve Krisztusban, akik ezen a földön megharcolták a hit nemes harcát, Isten országában Megváltójuk dicsőségében fognak fényleni. – The Faith I Live By, 124./old.