Ha megmaradsz a hit útján

(Kol 1:23). Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. /RÚF/

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/ 

(Kol 2:5). Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. /RÚF/

A görögben négy külön formája van annak, hogy „ha”, árnyalataiban mindegyik különböző. (Kol 1:23) esetében a „ha” arra utal, hogy a feltétel helytálló. Vagyis Pál bátorítja a kolossébelieket, hogy valóban megmaradnak a hitben. Majd nem sokkal később hozzáteszi, hogy már látta hitük és állhatatosságuk bizonyságát. (Kol 2:5) A reménységük azonban továbbra is ahhoz a feltételhez kötött, hogy kitartanak a hit útján, amire ráléptek. 

A kitartás gondolatát hordozza az a görög szó, ami a fordításban „megmaradtok”. (Kol 1:23) Utal ez a szó az írástudókra és farizeusokra, akik továbbra is választ követeltek Jézustól, hogy mi legyen a házasságtörésen kapott nővel 

(Jn 8:7). Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. /RÚF/); vagy amikor Péter tovább kopogtatott az ajtón, miután Rodé megismerte ugyan a hangját, mégsem nyitott ajtót neki, hanem beszaladt, hogy elmondja a többieknek. 

(ApCsel 12:16). Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak. /RÚF/) Pál is használta ezt a szót, amikor bátorította Timóteust, hogy maradjon hű a tőle kapott tanbeli és gyakorlati útmutatásokhoz. 

(1Tim 4:16). Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. /RÚF/) A most tárgyalt részben szintén hasonló az értelme, de itt általánosságban szól a hívőkhöz. 

Amint a következő heti tanulmányban látni fogjuk, az foglalkoztatta Pált, hogy a kolossébeliek nehogy elhajoljanak az üdvösség emberi elgondolásai felé, hanem továbbra is ragaszkodjanak az evangélium kínálta reménységhez. 

(Kol 2:8, 20-22). Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz igazodik. (20) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: (21) „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” (22) Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. /RÚF/] 

Az „alaposan” vagy „szilárdan” (RÚF, ÚRK) arra utal, hogy Isten Igéje hitük és szeretetük szilárd alapja. 

(Mt 7:25). És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva. /RÚF/; 

(Ef 2:20). Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus /RÚF/; 

(Ef 3:17). Hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva /RÚF/) 

Ezzel kapcsolatos az a görög szó, ami a fordításban „erősen” vagy „rendíthetetlenül”. (ÚRK) Előfordul még (1Kor 15:58) versében is: „erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” 

Sokan azt hiszik, hogy aki egyszer üdvösségre jut, annak az üdvössége már örökre biztos. Pál azonban egészen mást mond. 

Tapasztalatod szerint mennyire fontos folyamatosan gyakorolni a hitet? Vagyis miért kell mindig tudatosan azt választanod? Mi történik, ha nem így teszel? 

White idézet: Isten azt szeretné, hogy bízzunk benne, és örüljünk jóságának. Nap mint nap felkínálja ajándékait, nekünk csak szemünk kell, hogy legyen, és értelmünk, hogy felfogjuk Őt. Bármilyen nagy és dicsőséges is a teljes és tökéletes szabadulás a gonosztól, amit majd elnyerünk a mennyben, nem kell mindent a végső szabadítás napjára halogatni. Isten már most szabadulást hozhat az életünkbe. Naponta táplálnunk kell a Megváltó jelenlétébe vetett hitet. Felettünk álló hatalomban bízva, a láthatatlan támogatásba és a szükségben levők esedezésére váró erőbe vetett hittel bízhatunk mind a felhős, mind pedig a napfényes napokon, s dicsőíthetjük énekünkkel az Ő szeretetének jelenlétét. Most kell az Isten Fiában vetett hit által élnünk. 

A keresztény ember élete a szomorúság és az öröm, a csalódás és a reménykedés, a félelem és a bizalom furcsa egyvelege. Mély elégedetlenséget érez önmagával szemben, miközben azt tapasztalja, hogy szívét felzaklatják a szinte mindent túlélő szenvedélyek, ezt követően pedig megjelenik a lelkiismeret-furdalás, a szomorúság és a megtérés, amelyeket azonban mélységes békesség és öröm követ, mivel tudja, hogy miközben a hite belekapaszkodik az Isten Igéjében felfedezett ígéretekbe, a hosszútűrő Üdvözítő megbocsátó szeretetében részesül. Ezért igyekszik beengedni az életébe és beleszőni jellemébe a Megváltót. 

Az Isten jóságával kapcsolatos eme felfedezések késztetik arra a lelket, hogy megalázkodjon és hálatelten felkiáltson: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2:20) Van okunk a vigaszra. A külső megpróbáltatások nyomást gyakorolhatnak annak lelkére, akiben Jézus lakozik. De forduljunk Őhozzá azért a vigasztalásért, amit felkínált Igéjében. A reménység és vigasztalás földi forrásai látszólag kiapadhatnak, de a mennyei források, amelyek táplálják Isten folyóját, azok sosem száradnak ki. Isten azt szeretné, hogy forduljatok el a nehézségektől, és tekintsetek rá lelketek és testetek Urára. Szereti a lelketeket és ismeri annak értékét. Ő az igazi Szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. Csak úgy teszünk szert lelki táplálékra, ha Jézushoz, az emberi lélek Életadójához folyamodunk. – This Day with God, 62./old., február 23. 

Csak Isten kegyelmének befolyása fogja arra késztetni az embereket, hogy álljanak az önfeláldozás nemes oldalára. Isten ügyét semmiképp sem szabad akadályozni. „Térjetek Istenhez” – hangozzék mindenütt a világon. Isten ingyen kínálta fel ajándékait, a Napot és az esőt, hogy a növényzet szépen növekedhessen, és Ő elvárja minden hűséges szolgájától, hogy tanúsítson nagylelkűséget az igazság ügyéért. Most kell dolgoznunk úgy, ahogy korábban soha, hogy az evangélium, ami nem más, mint Isten hatalma az üdvösségre, eljusson mindenhová a világon. Azok pedig, akik megtértek, önfeláldozásuk által olyan eszközökké váljanak, akik adományaikkal járulnak hozzá, hogy legyen ennivaló az Úr tárházában. – This Day with God, 347./old., december 4. 

Megbékélve

(Kol 1:21-22). Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, (22) most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. /RÚF/

(Ef 5:27). Így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. /RÚF/

Pál mindig is sötét képet festett az emberiségről, mármint a Krisztus igazságától elkülönülő emberről. Ma, közel kétezer évvel később ugyan ki vitathatja ezt? Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy az egyetlen keresztény tanítás, aminek az elfogadásához nem kell hit, az éppen az ember bűnössége. A bűn megjelenésétől fogva Isten lépett fel kezdeményezőként a megbékéltetésünkért, bármennyire rosszak is vagyunk. Eleve azon fáradozott, hogy megoldja a bűn problémáját, noha a megoldást csakis az Ő kereszthalála jelenthette. 

Az Édenben mesteri módon megalkotott teremtményét, Ádámot szólította: „Hol vagy”? (1Móz 3:9) Ma is tovább keresi elveszett bárányát – bennünket. Egyenként keres meg. Tökéletes tervet készített, hogy elérjen minket, 1Móz 3:15. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. /RÚF/ ősevangéliuma ígérete szerint ellenségeskedést szerez közöttünk és Sátán között. 

Néha annyira bonyolultan, elméleti síkon mutatják be az evangéliumot, mintha a 21. századi életben kevés gyakorlati jelentőséggel bírna, pedig valójában elég egyszerű és érthető. 

Az evangélium három részből áll: 

1). hogy képtelenek volnánk magunkat megmenteni, ezért Jézus eljött meghalni a bűneink miatt. 

 (Róm 5:6-8). Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. (7) Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. (8) Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. /RÚF/] 

2): hogy hit által Jézus halálát a sajátunkként elfogadva, megtérve, megkeresztelkedve megigazulunk, és felszabadulunk a bűn kárhoztatása alól. 

(Róm 5:9-11). Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. (10) Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által. (11) Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben. /RÚF/;

 (Róm 6:6-7) Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (7) Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. /RÚF/

3). mostani életünk annak az eredménye, hogy Krisztushoz tartozunk, tapasztaljuk újjáteremtő hatalmát és Ő bennünk él. 

(2Kor 5:17-21). Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! (21) Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. /RÚF/;

 (Gal 2:20). Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. /RÚF/ 

Ezek nem feltétlenül különálló lépések vagy események, egyszerre is történhetnek, amint készen állunk rá, hogy az életünkbe fogadjuk Jézust. És mindez naponta megújulhat, amikor minden reggel átadjuk magunkat neki. Függetlenül attól, hogy ki-ki miként tapasztalta Krisztus megváltó munkáját az életében, az alap mindig Jézus halála. Folyton ehhez kell visszatérni. 

Amikor önmagunkra, a jellemünkre, a bensőnkre tekintünk, mit mondhatunk, mégis mennyire vagyunk ráutalva a keresztre? 

White idézet: Krisztus által a megbékélés mellett helyreállítás is történt az emberért. A Kálvária keresztje átívelte a bűn okozta szakadékot. Jézus teljesen megfizette a váltságot, s így a bűnös bűnbocsánatot nyerhet, a törvény igazsága pedig helyreáll. Mindenki Krisztushoz jöhet, és bűnbocsánatot nyerhet, aki hiszi, hogy Ő az engesztelő áldozat. Krisztus érdeme lehetőséget nyitott az Isten és az ember közti érintkezésre. Isten a gyermekének fogadhat engem, én pedig szerető Atyámnak tartva Őt, örvendezhetek benne. Mennyei reményeinket egyedül Krisztusra alapozhatjuk, mert Ő a mi helyettesünk és kezesünk… 

Megszegtük Isten törvényét, és a törvény cselekedetei által egy test sem igazulhat meg. Az ember legjobb törekvései is értéktelenek, ha azok saját erőből valók, és nem tudnak eleget tenni az áthágott szent és igaz törvény kívánalmainak. Azonban a Krisztusban való hit által Isten Fia mindenre elegendő igazságáért folyamodhat. Krisztus – emberi természetben – eleget tett a törvény követelményeinek. A bűnös helyett elhordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal, mert isteni természet részesévé lett, s így életében az isteni és az emberi természet eggyé vált. 

A lehetetlent kísérli meg az, aki saját cselekedetei – a törvény betöltése – által próbálja elérni a mennyet. Az ember engedelmesség nélkül nem üdvözülhet, de cselekedetei nem lehetnek saját erejéből valók. Krisztusnak kell munkálnia benne mind az akarást, mind a véghezvitelt, jókedvéből… Mindazt, amit az ember Krisztus nélkül tenni képes, önzés és bűn szennyezi be; ami viszont hit által történik, az elfogadásra talál Istennél. Lelki fejlődésben van részünk akkor, amikor Krisztus érdemein keresztül törekszünk a Menny elérésére. Jézusra, mint hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintve győzelemről győzelemre jutunk, mert Isten kegyelme Krisztus által tette lehetővé teljes megváltásunkat. 

Nem tudjuk felbecsülni annak a váltságdíjnak az értékét, amelyet Isten a bukott ember megváltásáért fizetett. Az ilyen csodálatos szeretetet szívünk legjobb és legszentebb odaadásával kellene viszonoznunk. – Isten csodálatos kegyelme, 177./old., június 18. 

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül... bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:4) S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) … 

A törvény nélkül az embernek nincs igazi fogalma Isten tisztaságáról és szentségéről, sem pedig a maga bűnösségéről és tisztátalanságáról. Nem látja be igazán bűnös voltát, és nem érzi a megtérés szükségességét. Az ember megsértette Isten törvényét, és ezért elveszett állapotban van. De mivel nincs elveszett állapotának tudatában, azt sem ismeri fel, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére. A megváltás reménységét szívének gyökeres megváltozása és életének megújulása nélkül fogadta el. Szép számmal van ilyen felszínes megtérés, és tömegek csatlakoznak az egyházhoz, akik soha nem forrtak össze Krisztussal. – A nagy küzdelem, 468./old. 

Megbékélés és remémység

 

„Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21) 

Pál folytatja a megbékélés témáját, amit eleven erővel ecsetelt versében, érzékeltetve annak kozmikus hatókörét, a folytatás pedig személyes és egyéni lett.

(Kol 1:20). És hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. /RÚF/

Kereszthalála által Jézus mindenkit és mindent megbékéltetett, kiváltképpen az embereket, akik a bűn miatt elidegenedtek az Istennel való élettől, most azonban hit által megbékélhetnek vele. 

 Mint a kozmikus szférában, egyéni életünkben is Krisztus halála által történik a megbékélés. Egyéni szinten a kereszt távolról sem passzív szimbólum, hanem aktív valósággá válik, Isten szeretete átformálja az embereket, ahogy hallják az evangéliumot és befogadják Krisztust, a dicsőség reménységét. 

Pál beszél a titokról is, „amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta”. (Kol 1:26), /ÚRK/ 

White idézet: A Jelenések könyve Sátánt az „atyafiak vádolója” névvel illeti, „ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt”. (Jel 12:10) Ez a harc dúl minden lélekért, aki meg lett váltva a gonosz hatalmától, és akinek neve bekerült az élet könyvébe. Sátán családjából sosem kerül valaki úgy Isten családjába, hogy esete ne váltsa ki a gonosz erők ellenkezését… 

Az ördög kételyekbe sodorja az embereket, hogy veszítsék el Isten iránti bizalmukat és szakadjanak el szeretetétől. Megkísérti, hogy hágják át törvényét, majd saját rabszolgáinak tekintve őket kétségbe vonja Krisztus azon jogát, hogy a kezébe vegye a sorsukat. Tudja, hogy akik kitartóan keresik Istent, hogy megbocsátást és kegyelmet nyerjenek, azok meg is fogják találni, ezért folyton a bűneiket emlegeti, hogy elcsüggessze őket… Álnok és kegyetlen stratégiák által igyekszik elérni, hogy biztos legyen a kárhozatuk. 

Ezekre a vádakra az ember nem tud válaszolni. Ott áll Isten előtt szennyes ruhában, megvallva bűneit. De Jézus, a mi Ügyvédünk hatékony védelmet kínál mindazoknak, akik megtérés és hit által Őrá bízzák lelkük védelmét. Kiáll ügyükért, és a vádolót a Golgota erőteljes érveivel győzi le. Mivel Krisztus tökéletes engedelmességet tanúsított Isten törvénye iránt egészen a kereszthalálig, ezért néki adatott minden hatalom mennyen és földön, mely alapján irgalmat és megbékélést kér Atyjától a bűnös ember érdekében… 

Az Üdvözítő nem fogja megengedni, hogy akár egyetlen lélek is az ellenség uralma alá kerüljön, aki megtérve és hittel könyörög oltalomért. Szava biztosíték számunkra: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” Ígérete mindenkihez szól: „Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: … ki-és bejárást engedek néked ez itt állók között.” (Zak 3:7) Isten angyalai jobb- és balfelől kísérni fogják már ezen a földön, végül pedig ott állhat majd az Isten trónusát körülvevő angyalok társaságában. – The Faith I Live By, 324./old. 

Azzal, hogy Krisztus a tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát Megváltójukként… Mikor elfogadjuk a kenyeret és a bort, amely számunkra Krisztus megtört testét és kiontott vérét jelképezik, akkor képzeletben csatlakozunk a felházban lejátszódott úrvacsorai jelenethez. Gondolatban átmegyünk azon a kerten, amelyet annak a Jézusnak a kínszenvedése szentelt meg, aki elhordozta a világ bűneit. Tanúi leszünk annak a küzdelemnek, amellyel Jézus elnyerte Istennel való megbékéltetésünket. Krisztus úgy mutatkozik meg lelki szemeink előtt, mint akit éppen most és közöttünk feszítettek keresztre. 

A megfeszített Megváltóra tekintve még teljesebben fogjuk fel annak az áldozatnak a nagyságát és értelmét, amelyet a mennyei Fenség hozott a világért. Az üdvözítés terve előttünk dicsőül meg, és a Golgota gondolata eleven és szent érzelmeket ébreszt fel bennünk. Szívünkben és ajkunkon Istennek és a Báránynak szóló dicséret zendül. Igen, mert gőg és önimádat nem növekedhet többé a lelkünkben, ha frissen őrizzük a Golgotán lejátszódó események emlékét. – The Faith I Live By, 300./old.