Megtérés: Krisztusban maradni

 „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok.” (Jn 15,4)

„Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha a parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben; amiképpen én megtartottam Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15,9–10)

 „Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (1Jn 4,16)

„Mi pedig az Úr dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18)

„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (2Kor 10,5)

 

Krisztus a „maradjatok énbennem” többszöri megismétlésével nyomatékosítani kívánta a vele való folyamatos közösség szükségességét – mint a gyümölcstermés elengedhetetlen feltételét. Ebben legnagyobb és első számú akadály az Istentől elidegenedett emberi természetünk, másrészt az Ellenség folyamatos munkája, hogy gondolatainkat és érzelmeinket különböző praktikákkal elvonja Istentől. Azonban nem vagyunk egyedül. Krisztus szeretetteljesen vonz bennünket, hogy hit által belé kapaszkodjunk, és Ővele közösségbe kerülve győzhessünk önmagunk felett.

 

„Ha gondolataink a saját énünknél időznek, akkor eltávolodunk Krisztustól, az élet és erő forrásától. Sátán azért igyekszik állandóan elvonni a figyelmünket Megváltónkról, hogy lelkünk minden vele való közösségét meghiúsítsa. A világ örömeire, az élet gondjaira, akadályaira és nehézségeire, saját gyengéinkre vagy fogyatkozásainkra, mások tökéletlenségeire irányítja figyelmünket. De ne essünk a csapdájába! Még valóban lelkiismeretes embereket is, kik Istenért kívánnak élni, gyakran félrevezet, hogy saját gyengeségeikkel és bűneikkel foglalkozzanak, s ily módon elszakítva őket Krisztustól, győzelmet arat felettük. Sátán minden csábításával azt akarja elérni, hogy elszakadjunk Jézustól. Legyünk éberek, imádkozzunk és küzdjünk állandóan, nehogy elcsábítva más mestert válasszunk. Nézzünk mindig Krisztusra, aki megtart bennünket. Amíg Őrá figyelünk, addig biztonságban vagyunk. Semmi sem ragadhat ki bennünket a kezéből. Ha állandóan Őt szemléljük, »ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, az Úr Lelke által« (2Kor 3,18).” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)

 

„Ahol Krisztussal való egység van, ott szeretet van. Bármilyen gyümölcseink is vannak, azoknak semmi hasznuk nem lesz, ha a szeretet hiányzik az életünkből. Vallásunk lényege az Isten és embertársaink iránti szeretet. Senki nem szeretheti Krisztust, ha nem szereti Isten gyermekeit. Ha egyesülünk Krisztussal, akkor az Ő értelme, Lelke uralkodik bennünk. Tisztaság és szeretet ragyog jellemünkben, életünket szelídség és igazság uralja. Még az arckifejezésünk is megváltozik. A lélekben lakozó Krisztus kiárasztja átalakító erejét, s a külső megjelenés a belül uralkodó békéről és örömről tesz bizonyságot. Úgy merítünk Krisztus szeretetéből, mint ahogyan a szőlővessző veszi táplálékát a szőlőtőből. Ha Krisztusba oltattunk, ha rostról rostra egyesültünk az élő szőlőtővel, akkor azt élő gyümölcsök gazdag fürtjeivel fogjuk igazolni. Ha kapcsolatban vagyunk a világossággal, akkor a világosság csatornáivá válunk, s szavainkkal és tetteinkkel fényt árasztunk a világban.” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I., Az élő szőlőtővel egyesülve c. fej.)

 

„Milyen örömmel birtokolná Jézus lelkünk templomát, ha engednénk! A Biblia szavai szerint Jézus a szív ajtajánál várakozik, és kopogtat. Miért nem lép be? Mert a bűnök szeretete bezárta előtte a szív ajtaját. Amikor engedünk annak a késztetésnek, hogy feladjuk bűneinket és beismerjük vétkeinket, a lelkünk és a Megváltó közötti akadály elhárul.” (The Signs of the Times, 1892. december 5.)

Megtérés: Szükség van a növekedésre Krisztusban

„Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek.” (1Pt 2,2–5)

„Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,4–6)

 „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, Krisztusban.” (Eféz 4,13–15)

 

Vö. Kol 2,6–7; Mk 4,26–29.  

 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a természetünk milyen mélyen megromlott a bűn miatt, ahogyan Pál apostol is megvallotta saját küzdelmét: „Mert tudom, hogy nem lakik bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Rm 7,18) Ezért kell naponta tudatosítanunk, hogy magunkra nem támaszkodhatunk, csak akkor győzhetjük le a tagjainkban lévő bűnt, ha Krisztusban maradunk.

 

„Hogy szent és Istennek tetsző életet élhessünk, éppen olyan mértékben függ Krisztustól, mint a szőlővessző növekedése a szőlőtőkétől, melyből a gyümölcsterméshez szükséges erőt nyeri. Tőle elszakadva híjával leszünk az erőnek, amelynek segítségével szembeszállhatunk a kísértésekkel, s növekedhetünk a kegyelemben és szentségben. De ha „benne maradunk”, életünk Krisztuséból sarjadzik, nem száradunk el, sem terméketlenné nem válunk. Folyópartra ültetett fához leszünk hasonlókká.

Sokan úgy vélik, hogy a munka egy részét maguknak kell elvégezniük. Bíznak Krisztus bűnbocsánatában, de saját erejükből akarnak igaz életet élni. Az ilyen próbálkozások sikertelenek lesznek. »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.« (Jn 15,5) A kegyelemben való növekedésünk, örömünk és hasznosságunk mind a Krisztussal való egységünktől függ. Csak ha napról napra, sőt óráról órára közösségben vagyunk vele – ha Őbenne maradunk –, akkor növekedhetünk a kegyelemben. Ő nemcsak a szerzője, hanem befejezője is hitünknek. Krisztus az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Ám nemcsak a kezdetnél és a végnél, hanem minden lépésünknél legyen velünk. Fenségesen fejezik ki ezt Dávid szavai: »Az Úrra néztem szüntelen, mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.« (Zsolt 16,8)” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Növekedés Krisztusban c. fej.)

 

Növekedés nélkül nincs élet sem a természetben, sem a lelki életben. A növény vagy fejlődik, vagy elpusztul. A csecsemő életben maradásának, növekedésének is alapvető feltétele, hogy születése pillanatától a szervezetének szükséges táplálékhoz kell jutnia. A keresztény ember újjászületését Péter apostol az újszülött állapotához hasonlítja (1Pt 2,2), akinek feltétlenül szüksége van „a tiszta és hamisítatlan tejjel” való táplálásra. Ez ugyanaz az eledel, amelybe már a keresztény ember az újjászületése előtt, megtérésekor is belekóstolt, tudniillik „hogy jóságos az Úr”.

Nem baj, ha egy csecsemő – miként egy frissen megtért keresztény is – sok mindenre képtelen. A lényeg az, hogy újjászületésétől kezdve Isten szeretetéből, kegyelméből minél nagyobb kortyokban, minél többet megismerve és ezáltal növekedve eljusson az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére”. Viszont e folyamatos táplálkozás és az ezzel együtt járó növekedés nélkül – miként a természetben is – elkerülhetetlen a visszafejlődés, végül pedig a pusztulás. A keresztény ember lelkileg vagy előrehalad, vagy visszafejlődik. Stagnáló, azonos szinten megrekedt lelkiállapot nem létezik.

Miként vizsgálhatjuk meg magunkat, hogy lelkileg, hitben növekszünk, fejlődünk-e, vagy visszaestünk?

Megtérés: Hogyan nyerhetünk megerősítést Krisztusban?

 

„Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Rm 6,3–4)

 „Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.” (Ap csel 22,16)

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében a bűnök bocsánatára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Ap csel 2,38)

 

Lásd még: Mt 3,15; 28,19; Tit 3,5; Mk 1,4–5; 16,16.

 

Az új élet születéséhez a réginek meg kell halnia, el kell temettetnie. Ennek a meghalásnak és újjászületésnek külső megpecsételése a vízben való alámerítkezés, azaz a felnőttkeresztség. Ez a jelképes cselekmény kifejezi azt a vágyunkat is, hogy szeretnénk a múltunkat elrendezni, bűneinkre bocsánatot nyerni, lemosni magunkról minden szennyet. Amikor ezt a döntésünket meghozzuk, valójában Isten tisztítja meg az életünket minden bűntől, szívünket, lelkünket újjáteszi, és Szentlelkének ajándékát adja nekünk. A keresztség az Istennel való szövetségkötés jele is.

Foglaljuk össze, mi mindent fejez ki ez a jelképes cselekmény:

– meghalás a bűnnek, a régi élet eltemetése,

– feltámadás egy új, Krisztusban való életre,

– a bűn szennyének lemosása,

– Isten segítségül hívása, a vele való szövetség megkötése,

– a keresztség által „beleszületünk” a mennyei családba, és csatlakozunk a földi egyház tagjaihoz is.

A döntő azonban a belső változás, amely nélkül puszta formaság, üres szertartás marad a keresztség, még akkor is, ha a Biblia útmutatása szerint bemerítéssel történik. Nem választható külön a belső és külső történés, ahogyan Jézus megfogalmazta: „Aki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.”

 

„Az újjászületés ritka tapasztalat az emberi történelemnek ebben a szakaszában. Ez az oka annak, hogy oly sok nyomorúság van a gyülekezetekben. Sokan, akik Krisztus nevét vallják, megszenteletlenek és szentségtelenek. Megkeresztelkedtek, de élve temettettek el. Az énjük nem halt meg, ezért nem is támadtak fel új életre Krisztusban.” (Ellen G. White, 148. kézirat, 1897)

 

Mit tehetünk azért, hogy ne csupán szép emlékként éljen bennünk a Krisztussal való szövetségkötésünk, hanem naponként erőt meríthessünk belőle?