Honnan tudjuk, milyen lélek van bennük?

 

A Biblia adja meg a választ: ,Gyümölcseikről ismeritek meg őket'... Sokfajta lélek van a világban, és mi azt a parancsot kaptuk, hogy próbáljuk meg a lelkeket. Az a lélek, amely nem készteti az embert arra, hogy józanul, becsületesen és Istent félve éljen a jelenvaló világban, az nem Krisztus Lelke. Egyre jobban meggyőződöm arról, hogy Sátánnak sok köze van ezekhez a féktelen mozgalmakhoz... Sokan közülünk, végtelenül szentnek mutatva magukat, emberi hagyományokat követnek, és nyilvánvalóan éppolyan járatlanok az igazságban, mint mások, akik nem keltenek ilyen látszatot.” „A tévelygés szelleme eltérít az igazságtól, Isten Lelke pedig elvezet az igazságra. De – mondod te – sok tévelygő gondolhatja azt, hogy az igazságban jár. S akkor mi a teendő? A válaszunk: a Lélek és az Ige között összhang van. Ha az ember megbírálja magát Isten Szavával, és úgy látja, hogy a teljes Igével összhangban van, akkor azt kell hinnie, hogy az igazságban jár; de ha úgy találja, hogy az őt vezető lélek nincs összhangban Isten törvényének vagy Igéjének lényegével, akkor vigyázzon, nehogy az ördög kelepcéjébe essen.” „Sokszor jobban meggyőzött a belső kegyességről egy fénylő szempár, egy könnyes arc, egy elcsukló hang, mint a nagyhangú kereszténység” (EGW A nagy küzdelem)

Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság." Ám mi történik akkor, ha a bibliai tudás, ismeret nem változtatja meg az illető szokásait, életmódját, hogy megegyezzék az igazság világosságával? A lélek harcol a test ellen, a test a lélek ellen. Valamelyik győzelmet arat. Ha az igazság megszenteli a lelket, akkor gyűlöli és kerüli a bűnt, mert Krisztus szívesen fogadott és megbecsült vendége. Ám Krisztus nem lakozhat megosztott szívben. Jézus és a bűn sosem társulhatnak. Aki őszintén elfogadja az igazságot, aki eszi Isten Fiának a testét és issza a vérét, örök élete van annak. Jézus mondotta: "A beszédek, melyeket én szólok néktek, lélek és élet." Ha az igazságot befogadó lélek együttműködik a Szentlélekkel, akkor felelősségérzetének tudatában továbbítja az üzenetet embertársainak. Sosem válik belőle csupán erkölcsprédikátor. Szívvel lélekkel végzi a nagy művet, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Minthogy valóban gyakorolja Krisztus vallását, jó munkát végez a lélekmentésben.  (EGW Bizonyságtételek) 

A Szentlélek önt szavakba minden őszinte imát. Felismertem, hogy amikor másokért imádkozom, akkor a Lélek esedezik értem és minden szentekért. Az ő közbenjárása Isten akarata szerint való, és sohasem ellenkezik azzal. "A Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek"; és a Lélek - mivel Ő is Isten - tudja Isten gondolatait; ennélfogva minden betegekért, vagy más szükségletekért mondott imánkat Isten akarata szerint veszi figyelembe. "Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke." (1Kor 2:11)  (EGW A Szentlélek eljő reátok)

Isteni személyek a Szentháromság

Akiknek igaz ismeretük van Istenről, azok nem válnak olyannyira az anyagi törvények és a természet működésének rabjaivá, hogy ne vegyék észre vagy ne akarják elismerni Isten folyamatos munkálkodását a természetben. A természet nem azonos Istennel és soha nem is volt az. A természet maga - noha szava bizonyságot tesz Istenről - nem Isten. Mindössze arról van szó, hogy a teremtés munkájaként tanúságot tesz Isten hatalmáról. A természet szerzője a Szentháromság. A természet világának nincs önmagában való hatalma, csak az, amivel Isten ruházza fel. Az Atya személyes Isten, a Fiú pedig személyes Krisztus. "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban" (Zsid 1:1-3).

" Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk: miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség" (ApCsel 17:24-29)

Egyedül Krisztus volt képes az Istenség bemutatására. Egyedül Ő, aki a kezdetektől fogva az Atya jelenlétében élt és aki a láthatatlan Isten képe volt, teljesíthette ezt a feladatot. Nincsenek olyan szavak, melyek be tudnák mutatni Istent a világnak. Isten bemutatáshoz tiszta életre, a törvényt illető tökéletes bizalomra és alávetettségre, továbbá olyan alázatos életkörülmények elfogadására volt szükség, melytől a leghatalmasabb mennyei szeráf is visszariadt volna. Ennek megtétele érdekében Megváltónk emberi természetbe burkolta isteni természetét. Emberi képességekkel élt, mert egyedül az ezekhez való alkalmazkodás által érthette meg Őt az emberiség. Csupán emberként tudott közel kerülni az emberekhez. Az Istentől kapott emberi testben Isten jelleme szerint élt. A világ áldására volt azáltal, hogy emberi testében Isten életét élte, s ezzel igazolta, hogy volt hatalma az emberi és az isteni természet egyesítésére.

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben, noha addig összeköttetésben volt az erkölcsi törvénnyel, és dicsőséges is volt. Az egész az Istenség pecsétjét hordozta és Isten szentségét és igazságát fejezte ki. Ha pedig az árnyékszolgálat dicsőséges volt, mennyivel inkább dicsőségesnek kellett lennie annak a valóságban, amikor Krisztus eljött, hogy életadó, megszentelő Lelkét adja a benne hívőknek? 

Akik nem ismerték fel a világosságot, nem voltak bűnösek annak elutasításában. Isten Lelke egyedül azt a réteget nem érhette el, akik szembeszálltak a mennyből érkező világossággal. És ahogy azt már említettem, ebbe az osztályba tartoztak azok, akik elutasították az eléjük tárt üzenetet, és azok is, akik elfogadták ugyan, de később megtagadták hitüket. Lehet, hogy őnáluk megvolt az istenség látszata és Krisztus követőinek tartották magukat. De mivel nem volt élő kapcsolatuk Istennel, Sátán csalásai foglyul ejtették őket. A látomás erről a két osztályról szól: azokról akik az elfogadott világosságot később csalásnak nevezték, és a világ bűnöseiről, akiket Isten elvetett, mivel ők is elvetették világosságát. Nincs szó azokról, akik nem ismerték fel a világosságot, s így nem is vétkesek annak elutasításában. (Szemelvények E. G. White írásaiból 1. kötet)

Bölcsen élni

Efezus. 5:1-20.

 Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, (2) és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. (3) Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, (4) se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. (5) Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (6) Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. (7) Ne vegyetek tehát részt ezekben! (8) Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. (9) A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (10) Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, (11) és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. (12) Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, (13) de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. (14) Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (15) Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, (16) kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (17) Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. (18) Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, (19) mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, (20) és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. /RÚF/

A levél szakaszának egészére azt látjuk, hogy Pál határozottan állást foglal a bűn és a gonoszság, kiváltképp a paráznaság és a durva beszéd ellen. Nem hajlandó megtűrni Isten népe sorai között a romlott viselkedést. Felszólítja az efezusi hívőket: viselkedésükkel tartsák magukat a magas mércéhez, illetve fogadják el, hogy „szeretett gyermekek” és „szentek”.(Ef 5:1-10)

  Mer hinni abban, hogy amikor a keresztények közössége világosságot áraszt a sötétségbe, illetőleg segít másoknak is megszabadulni az önpusztító szokásoktól, Isten kegyelme és igazsága felé fordítják az embereket. (Ef 5:11-14) Az apostol lelki szemei előtt látja, hogy az egyház felélénkül, amikor elkötelezik magukat és úgy kezdenek el járni, „mint a világosság gyermekei” (Ef 5:8, ÚRK; lásd még Ef 5:15- 16), miközben Krisztus visszajövetelére várnak. Így gyűlnek istentiszteletre Krisztus áldott jelenlétében. (Ef 5:14) Megtelnek Szentlélekkel (Ef 5:18), áthatja őket, hogy ők Isten szeretett gyermekei, akikért Krisztus meghalt. (Ef 5:1-2) Közös áhítatukat életerő és öröm jellemzi, amikor énekben együtt dicsőítik az Urat, Jézus Krisztust és az Atya Istent. Erősen kapaszkodnak a mennyei valóságokba, úgy ünneplik a jövőbe mutató reményüket, ami abban a történetben gyökerezik, hogy Isten mit vitt véghez, mit tesz most és mit fog még megtenni Jézus Krisztus által. (Ef 5:18-20)

Amennyiben ezt az igeszakaszt így értjük, több lesz a keresztény életre vonatkozó, egymással össze nem függő parancsok soránál. Prófétai felhívás, hogy a keresztények tudják, kik is ők valójában, elkötelezettek legyenek, közösséget alkossanak és imádják Istent az utolsó napokban. Pátosszal szólít fel bennünket, hogy ragadjuk meg a lehetőséget, ami Krisztus visszajöveteléig érhető el. (Ef 5:16)