Négy kifogás Mózestől

(2Móz 4:1-18). Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! (2) De az Úr erre megkérdez te tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. (3) Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. (4) Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. (5) Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. (6) Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a ruhád alá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és ami kor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. (7) Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. (8) Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgat nak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. (9) De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. (10) Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. (11) De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! (12) Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (13) De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! (14) Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mond ta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. (15) Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. (16) Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. (17) Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket! (18) Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék vissza menni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! /RÚF/

Mózes ismét megpróbálta kimenteni magát a feladat alól, amit Isten kért tőle. (2Móz 3:11). Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? /RÚF/) Nem akart Egyiptomba menni és szembe szállni a fáraóval. Végtére is, korábban már kudarcot vallott, amikor egymaga próbált segíteni a hébereken. Még a saját népe sem hitt benne, nem fogadta el vezetőnek. Ezért is mondta Mózes a harmadik kifogást: „De ha nem hisznek nekem, s nem hallgatnak a szavamra” (2Móz 4:1), ÚRK. Nem valami újat akart megtudni, hanem megpróbálta elhárítani a feladatot, aminek az elvégzésére kérte Isten.  

Mózesnek két csodát kellett tenni, előbb Izrael vénei, majd a fáraó előtt: 

 1) a botja kígyóvá változott, majd újból bot lett, és 

 2) a keze leprás lett, majd azonnal meggyógyult. 

A két csodának arról kellett meggyőzni a véneket, hogy Isten közbelép értük. Amennyiben mégsem hittek volna neki, harmadik csodaként jött a víz vérré változtatása. [2Móz 4:8-9.]  

Isten ezeket a nagy csodákat tette, Mózes azonban újabb kifogással állt elő, a negyedikkel, azzal, hogy ő nem tud jól beszélni.

 A négy kifogás sorozata mutatja, hogy Mózes habozott Isten hívását követni. „Logikus” mentségekkel palástolta, hogy nem akart elindulni. Az első három kifogását kérdésként mondta el: 1) Ki vagyok én? 2) Ki vagy te? 3) Mi van, ha nem hisznek nekem? És 4) – a negyedik egy kijelentés volt: „nem vagyok én ékesenszóló”. (2Móz 4:10) Isten mindenre válaszolt, erős megoldást adott, Mózes kifogásaira sok felemelő ígéretet mondott. 

Ezek után Mózes elmondta az ötödik, egyben utolsó kifogását, nyíltan ezt kérte Istentől: „Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz”. (2Móz 4:13) Erre Isten azt felelte neki, hogy már elküldte a testvérét, Áront, aki támogatni fogja. Mózes végül csendben elfogadta a megbízást, és mielőtt útnak indult Egyiptomba, Jetró áldását kérte. 

White idézet: Mózes az Úrhoz fordult: „De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.” De Isten biztosította őt, hogy a kígyóvá változó pálcával valamint a bélpoklossá váló kezével tett csodák által félelmet fog kelteni a fáraóban és az egyiptomiakban, és nem fogják bántani őt. Ezekkel a jelekkel próbálta megerősíteni Mózest abban a hitében, hogy meg fogja győzni a fáraót és népét arról, hogy egy nála magasztosabb hatalom ereje nyilatkozik meg előttük. De elmondta azt is, hogy a fáraó még a csodák láttán sem bocsátja majd el Izraelt. Mózes szeretett volna mentesülni e nehéz feladat alól. Azzal próbálta mentegetni magát, hogy nem beszéli jól a nyelvet, mivel már jó ideje elhagyta Egyiptomot. 

Az Úr megfeddte Mózest félelméért. Úgy félt, mintha az őt kiválasztó Isten nem tehette volna képessé a feladatra, vagy mintha Isten rosszul választott volna. „Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?” Micsoda felhívás, micsoda feddés ez a bizalmatlanok számára!

 „Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz.” Kitartóan kérte az Urat, hogy küldjön mást erre a szolgálatra. Mózes tartózkodása kezdetben alázatából, önbizalmának hiányából és szerénységéből fakadt. De miután Isten megígérte, hogy eltávolítja minden nehézségét, hogy ajkával lesz és megtanítja arra, amit mondania kell, és hogy Ő vezeti sikerre a küldetést, viszont ő mégis fenntartásokat fogalmazott meg, ezzel kiváltotta Isten nemtetszését. Mivel nem volt hajlandó vállalnia azt, amiért Isten tulajdonképpen megtartotta az életét, és amire felkészítette őt, és még annak ellenére is hitetlenségről és égbekiáltó bátortalanságról tett bizonyságot, hogy Isten a jelenlétéről biztosította őt, az Úr megdorgálta hitetlenségét. Mózes valójában már nem reménykedett Izrael szabadulásában, és nem hit te, hogy küldetését siker fogja koronázni. – Spiritual Gifts, 3. köt., 192-193./old.

Az Úr Neve

 (2Móz 3:13-22). De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? (14) Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. (15) Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre! (16) Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és mondd meg nekik: Az Úr, atyáitok Istene: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartalak benneteket és mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek, (17) és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre. (18) Ők majd hallgatnak a szavadra. Azután menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az Úrral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért ki háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak! (19) Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged majd, (20) de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot minden féle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. (21) És jóindulatot ébresztek e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel. (22) Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket meg ruhákat, és adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra: így szereztek majd zsákmányt Egyiptomtól. /RÚF/

Isten úgy mutatja be magát Mózesnek, hogy „’ehejeh ’aser ’ehejeh”, ami szó szerint azt je lenti: „leszek, aki leszek” vagy „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Amikor (2Móz 3:12) versében Isten kijelenti Mózesnek, hogy „Én veled leszek!” (ÚRK), ugyanazt az ’ehejeh igét mondja, mint a 14. versben. Ez azt jelenti, hogy Isten örökkévaló, transzcendens Isten, ugyanakkor közel van hozzánk, ott lakozik „a megtörttel és alázatos szívűvel is”. (Ézs 57:15), /ÚRK/

Isten népe már kezdettől fogva ismerte a nevét, azt, hogy „Jahve” (Úr), még ha ennek a mélyebb jelentésével nem is voltak tisztában. Mózes is ismerte a Jahve nevet, de mint mások, ő sem tudta, mi az igazi jelentése, és erre kérdezett rá: „Mi a neved?”  

Segítséget nyújt Isten kijelentése (2Móz 6:3) versében: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de az Úr [Jahve] nevemen nem voltam előttük is mert” (ÚRK). Itt nem arról van szó, hogy Ádám, Noé, Ábrahám és a többi pátriárka nem ismerte a „Jahve” 

 (1Móz 2:4, 9). Ez az ég és a föld teremtésének története. (9) Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. /RÚF/; 

(1Móz 4:1, 26). Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól! (26) Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét. /RÚF/; 

(1Móz 7:5). Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az Úr megparancsolta ne ki. /RÚF/;

 (1Móz 15:6-8). Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. (7) Az után ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. (8) Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? /RÚF/ stb. nevet, csak a mélyebb jelentése volt ismeretlen a számukra. 

 A Jahve név arra mutat, hogy Isten személyes – a népe Istene, a szövetség Istene. Övéihez közel van, meghitt kapcsolatot tart velük, beleszól az emberi ügyekbe. A Mindenható Isten 

  (1Móz 17:1). Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! /RÚF/) csodát tesz, hatalma által közbelép. Jahve olyan Isten, aki erkölcsi erejét szeretettel és gondoskodással mutatja be. Úgy is ismerjük még, hogy „Elohim” („hatalmas, erős, transzcendens Isten”, „minden nép Istene”, „a világmindenség Ura”, „mindenek Teremtője”), de a Jahve név az emberiséggel való kapcsolatának más vetületeit mutatja meg.

Nincs varázserő Isten nevének ismeretében vagy nevének kimondásában. A neve kinyilatkoztatja, hogy mi az igazság Istenről és az általa mindazoknak felkínált üdvösségről, akik hittel fordulnak hozzá. Amint Jóel mondja: „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül” (Jóel 2:32)

White idézet: Amikor betelt az idő, Isten utasította Mózest, hogy pásztorbotját cserélje isteni pálcára, ami erőt nyújt neki – ezzel fog csodákat és jeleket tenni elnyomott népe meg szabadítása érdekében, és ezzel fogja megóvni őket az ellenségtől. „Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Egyiptomból? És felele: Én veled leszek! És ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 188./old. 

  

Az Úr Angyala "Jézus Krisztus" megjelent Mózesnek

 

Az „Úr angyala” megjelent Mózesnek „tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből”. (2Móz 3:2) Maga az Úr Jézus szólt Mózeshez „a csipkebokorból”. (2Móz 3:4)

Ne csodálkozzunk, hogy „az Úr angyala” cím Jézus Krisztusra vonatkozik! Az angyal szó egyszerűen azt jelenti: „küldött” (héberül male’ák), és mindig a szövegkörnyezet határozza meg, hogy embert vagy Istent kell-e érteni az angyal alatt. 

(Mal 3:1). Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura. /RÚF/) 

Több példa van arra a Bibliában, hogy „az Úr angyala” isteni személyre utal. (1Móz 22:11, 15-18). Kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. (15) Az Úr angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, (16) és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az Úr, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, (17) azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, (18) és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra. /RÚF/; 

(1Móz 31:3, 11, 13). Akkor ezt mondta az Úr Jákóbnak: Térj vissza atyáid földjére, a rokonaidhoz, én veled leszek! (11) Akkor ezt mondta nekem álmomban az Isten angyala: Jákób! Én azt feleltem: Itt vagyok. (13) Én vagyok Bétel Istene, ahol szent oszlopot kentél föl, és fogadalmat tettél nekem. Most indulj, menj el erről a földről, és térj vissza szülőföldedre! /RÚF/;

 (Bír 2:1-2). Az Úr angyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha, (2) de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt? /RÚF/;

 (Bír 6:11-22). Azután eljött az Úr angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. (12) Az Úr angyala megjelent neki, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz! (13) Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, Uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszéltek nekünk, amikor azt mondták, hogy az Úr hozott föl bennünket Egyiptomból? Most meg eltaszított minket az Úr, és Midján kezébe adott! (14) Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! (15) Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb! (16) Az Úr így válaszolt neki: Én majd veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egyetlen ember volna. (17) Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, adj nekem egy jelet, hogy valóban te vagy az, aki velem beszél! (18) Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, ki nem hozom ajándékomat, és eléd nem teszem. Ő így felelt: Itt maradok, amíg visszatérsz! (19) Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát meg egy véka lisztből néhány kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. (20) Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő így is tett. (21) Ek 4 kor az Úr angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az Úr angyala pedig eltűnt a szeme elől. (22) Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, ezt mondta Gedeon: Jaj nekem, Uram, ó, Uram, mert az Úr angyalát láttam színről színre! /RÚF/; 

(Zak 3:1-2). Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az Úr angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. (2) Az Úr angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? /RÚF/

Az Úr angyala nem csupán az Úr nevében szól, hanem Ő maga az Úr. Jézus Isten küldötte, aki az Atya Igéjét közli velünk.

  (2Móz 3:7-12). Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. (8) El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. (9) Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. (10) Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! (11) Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? (12) De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent. /RÚF/

A nyomorúság és a kiáltás szavak érzékeltetik Isten népének egyiptomi szenvedéseit. Isten hallotta a kiáltásaikat és odafigyelt rájuk.

  (2Móz 2:23-25). Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. (24) Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. (25) Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek. /RÚF/]

 Azt mondta róluk, hogy „az én népem” (2Móz 3:7), tehát már a Sínai és a szövetség életbe léptetése előtt az Ő népe voltak. Azt akarta, hogy Kánaán földjén lakozzanak jólétben (amennyiben engedelmeskednek), ahogy atyáiknak ígérte.  

Isten elmondta Mózesnek, hogy konkrét feladattal küldi a fáraóhoz: „Most azért eredj, el küldelek téged a Fáraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból” (2Móz 3:10). Itt is úgy utalt rájuk, hogy „az én népem”. 

Micsoda feladatot bízott Isten a szolgájára! Mózes azonban egy kérdéssel felelt: „Kicsoda vagyok én”? (2Móz 3:11) Vagyis amint kezdte felfogni annak a jelentőségét, ami történni fog és mindabban a saját szerepét, azon tépelődött, hogy miért éppen őt választotta az Úr. Már itt, ilyen korán utalást találunk a jellemére, a szerénységére. Tudatában volt a méltatlanságának arra, amire elhívást kapott.  

White idézet: Míg Mózes a pusztában lakott, az Úr elküldte angyalait, hogy készítsék fel őt jövendőbeli szolgálatára. Ott tanulta meg az önfegyelem és az alázat nagy leckéit. Miközben Jethró juhait őrizve alázatosan tett eleget pásztori feladatának, Isten arra készítette fel őt, hogy népének, Izrael juhainak az őrizője legyen. Korábban teljes kiképzést kapott arra vonatkozóan, hogy hadvezérként álljon a seregek élére, most pedig az Úr meg akarta tanítani őt népe hűséges pásztorává lenni, hogy vigyázzon sanyargatott és tévelygő juhaira. A pusztában terelgetve nyáját, Mózes eljutott Isten hegyéhez, Hórebhez, ahol „megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld. És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és fel vigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, amellyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek: Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Egyiptomból.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 187./old.