Kövesd Jézus Krisztust a Bárányt

 

Kérdezték már tőled, hogy mit vársz legjobban az örökkévalóságban? Ha gyerekeket kérdezel, talán azt válaszolják, hogy a „tigrisen lovaglást”; hogy „lecsúszhatok egy zsiráf nyakán”; „elrepülhetek különböző bolygókra”. Ha tinédzsereket kérdeznél, talán ilyeneket mondanának: „nem kell többé házi feladatot írni”, „felfedezhetem a mennyet anélkül, hogy félnem kellene a sérülésektől”. Ha egy felnőtt csoportnak tennéd fel a kérdést, talán azt válaszolnák, hogy „olyan helyen élhetek, ahol nincs többé fájdalom, szenvedés vagy halál”, vagy „újra találkozhatok a szeretteimmel”. Minden válasz jó és helyes, és még sokkal több minden van, amire vágyhatunk az új égen és új földön. Az örökkévalóság tüze fűti a szívünket, és valahol belül érezzük, hogy az életben többnek kell lennie, mint amit itt és most látunk belőle. 

(Ézs 25:8). Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról, leveszi népéről a gyalázatot mindenütt a földön! – Ezt ígéri az Úr! /RÚF/ 

(Jel 7:17). mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet. /RÚF/ 

(Jel 21:4). és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. /RÚF/

Biztosak lehetünk benne, a legnagyobb áldás az lesz, hogy végül láthatjuk Jézust, és személyesen megköszönhetjük neki mindazt, amit értünk tett az elbukott földön. Minden imádatunkat rá szeretnénk árasztani, mert a kereszten saját szenvedése által megmentett bennünket az örök haláltól.

 „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, tisztesség, dicsőség és áldás” (Jel 5:12), /ÚRK/

 Keresztelő János úgy mutat rá Krisztusra, mint aki az Isten Báránya.

 (Jn 1:36). és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! /RÚF/

 János két tanítványa hallotta ezt a kijelentést, majd követték Jézust. 

(Jn 1:37). Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. /RÚF/

 (Jel 14:4). Ők azok, akik nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, /RÚF/ 

...szerint nekünk is hasonlóan kell tennünk:

  „Ezek azok, akik követik a Bárányt, ahova megy”. (Jel 14:4), /ÚRK/ 

Ám ha követni akarjuk Őt a mennybe, először itt, a földön is követnünk kell. Jézus a Bárány, de egyben a Pásztor is, aki úgy vezet az ösvényeken, mint senki más. Megnyugtató a számunkra, miközben átküzdjük magunkat a nehéz időkön, hogy Jézus mindig vezet bennünket, még a mennyben is, ahogy 

(Jel 7:17) mondja: „mert a Bárány, aki a trón közepén van, legelteti őket, és élő vizek forrásaihoz viszi őket”. /ÚRK/ 

Isten népének, nyájának tagjaiként követni fogjuk Jézust a mennyben, és örökké vele akarunk maradni. Isten népének meghatározó jellemzője, hogy

  „az ő neve homlokukon lesz.” (Jel 22:4) 

Ez annyit jelent, hogy mindig rá fogunk gondolni. 

White idézet: Az Úrnak népe van a földön, amely követi a Bárányt, ahová csak megy. Ezrek vannak, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Ők állnak majd vele a Sion hegyén is. Nekik e földön kell megállniuk, teljes páncélzatban, készen arra, hogy részt vegyenek a pusztulásba rohanók megmentéséért végzett munkában. 

Nem kell megvárni, míg megtérünk, hogy követhessük Krisztust. Isten népe ezt már itt lent is megteheti. Csak akkor követhetjük Isten Bárányát a fenti udvarokban, ha itt is követjük Őt… Nem szabad szeszélyesen vagy alkalomszerűen követnünk Krisztust, vagy csak akkor, amikor az az előnyünkre válik. El kell döntenünk, hogy követjük Őt. A mindennapi életben úgy kell követnünk a példáját, ahogy a nyáj is bizalommal követi pásztorát. Úgy kell követnünk Őt, hogy szenvedünk érte, és minden lépésnél azt mondjuk: „Ha megöl is engem, én mégis bízom benne.” (Jób 13:15); a King James-fordítás alapján) Életgyakorlatának a mi életgyakorlatunknak kell lennie. És ahogy igyekszünk olyanok lenni, mint Ő, és akaratunkat akaratával összhangba hozni, úgy Őt fogjuk kinyilatkoztatni. 

Nem egy tétlen álomországban vagyunk. Mi Krisztus katonái vagyunk, akiket besoroztak abba a munkába, hogy megmutassuk hűségünket Megváltónkhoz. Amilyenek a mennyei otthonokban leszünk, mikor üdvözültünk, mikor már örökre üdvözültünk, annak a tükörképe lesz, amilyenek most vagyunk jellemben és szent szolgálatban. Nem kellene-e azzal megmutatnunk a hűségünket, hogy itt, próbaidőnk helyén megtartjuk Isten parancsolatait? – Mennyei helyeken, 298./old. (október 18.) 

Amint Isten népe megszaggatja szívét az Úr előtt, és tiszta szívért könyörög, elhangzik a parancs: „Vegyétek le róluk a szennyes ruhákat!”, és e bátorító szavakat intézik hozzájuk: „Íme, levettem rólad a te álnokságodat és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!” (Zak 3:4) Isten megpróbált, megkísértett, de hűséges gyermekeit felöltöztetik Krisztus igazságának szeplőtlen palástjába. A megvetett maradékot dicső ruhákba öltöztetik, hogy a romlott világ többé sohase szennyezze be őket. Nevük bent marad az élet könyvében minden korszak hűségesei között, mert ellenálltak a csaló fortélyainak. A sárkány ordítása se térítette el őket hűségüktől, ezért most örökre biztonságban vannak a kísértő csalásaival szemben. Bűneiket ráhelyezték a bűn szerzőjére, okozójára. 

Maradék népének az Úr nemcsak megbocsátotta bűneit, nemcsak elfogadta őket, hanem megtiszteltetésben is részesítette. „Tiszta süveget” tettek a fejükre. Az Úr „királyokká és papokká” tette őket „az Ő Istenének és Atyjának”. (Jel 1:6) Miközben Sátán továbbra is hangoztatta vádjait és igyekezett megsemmisíteni e csoportot, a láthatatlan szent angyalok elpecsételték őket az élő Isten pecsétjével. Ezek azok, akik „Sion hegyén” állnak a Báránnyal (Jel 14:1), és az Atya „neve homlokukon lesz”.

 (Jel 22:4) „És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak az a száznegyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről. Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14:3-5) – Lift Him Up, 377./old. 

Az emberiség újra, örökre egyesül Istennel

 

Amikor János apostol száműzöttként élt Pátmosz szigetén, kapott egy látomást, amelyben látta, hogy az emberiség újra, örökre egyesül Istennel. 

A menyasszony gyönyörű, és a menyegző napján mindenki őt akarja látni. Az esküvő fordulópont az ifjú pár életében, hiszen attól kezdve együtt fog élni a menyasszony meg a vőlegény – és igaz lesz ez a mi kapcsolatunkra is Istennel, amikor visszatér. Jézus helyet készít nekünk ...

(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/ 

... gyönyörű helyet, amely túl csodálatos ahhoz, hogy le lehessen írni. „Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok tudják majd, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 599./old.) 

Bár nem tudjuk igazán elképzelni, milyen lesz az új ég és új föld, Isten látomást adott róla Jánosnak, így vágyhatunk az „esküvőre”, amely nemsokára eljön. Isten arra hív bennünket, hogy „Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel”. (Kol 3:2) 

Isten nagy odaadással készíti elő az eseményt, és nem akarja, hogy ez a „menyegző” meglepetésként érjen minket. 

(Mt 22:1-14). Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: (2) Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. (3) Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. (4) Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! (5) De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. (6) A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. (7) A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. (8) Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. (9) Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! (10) A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. (11) Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, (12) és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. (13) Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. (14) Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. /RÚF/; 

(Mt 25:1-13). Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. (2) Öt közülük balga volt, öt pedig okos. (3) A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, (4) az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban. (5) Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. (6) Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! (7) Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat. (8) A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik. (9) Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak! (10) Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. (11) Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! (12) Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. (13) Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok! /RÚF/ 

Az egész világegyetem látja majd ezt az eseményt, és mi fő szereplői vagyunk a történetnek – bizonyos értelemben. Csatlakozunk majd a „menyasszonyhoz”, a városhoz, amelybe Jézus elvisz második adventjekor. Érdekes megfigyelni, hogy néhol Isten népét (a szenteket) szintén menyasszonynak hívja 

(Jel 19:7). Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, /RÚF/),

... talán mert ők laknak majd az új Jeruzsálemben, ami 

„Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony”. (Jel 21:2), /ÚRK/ 

A szent város szemet gyönyörködtető leírása azt mutatja, hogy bensőséges kapcsolat lesz majd Isten népe és a város között, hiszen mindkettőt „menyasszonynak” nevezi. A Biblia részletes leírást ad a városról. A „Szent Várost, az új Jeruzsálemet, amely Isten országának fővárosa és jelképe, az angyal »menyasszony«-nak, a Bárány „feleségé«-nek nevezi”. (Ellen G. White: A nagy küzdelem.) 

(Jel 21:9-27). És jött egy a hét angyal közül, akiknél a hét pohár volt, telve a hét utolsó csapással, és így szólt hozzám: Jöjj, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. (10) Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely Istentől, a mennyből szállt alá, (11) telve Isten dicsőségével; ragyogása hasonló volt a legértékesebb drágakőhöz, a kristályfényű jáspishoz, (12) fala nagy volt és magas, tizenkét kapuja volt, előttük tizenkét angyal, és a kapukra nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei: (13) kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, és nyugat felől három kapu. (14) A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. (15) Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát (16) a város négyszögletű volt, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő. (17) Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, emberi mértékkel, amely az angyalé is.(18) Falának építőanyaga jáspis, és a város színarany, tiszta üveghez hasonló. (19) A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, (20) az ötödik szárdonix, a hatodik karneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. (21) A tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg. (22) Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. (23) s a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány (24) a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. (25) Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. (26) A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, (27) tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. /RÚF/ 

White idézet: Krisztus, aki Évát hitvestársként adta Ádámnak, első csodáját egy menyegzőn tette. Nyilvános szolgálatát lakodalomban kezdte, ahol barátok és rokonok együtt örvendeztek. Így szentesítette a házasságot, és olyan intézményként ismerte el, amelyet Ő maga alapított. Úgy rendelkezett, hogy férfiak és nők szent házasságban egyesüljenek, családot alapítsanak, amelynek tisztességgel megkoronázott tagjait a mennyei család tagjainak kell tartanunk. 

Krisztus megtisztelte a házastársi viszonyt azzal is, hogy a közte és megváltottai közötti kapcsolat egyik szimbólumává tette. Ő a vőlegény, az egyház a menyasszony, akiről mint választottjáról ezt mondja: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!” (Énekek 4:7) 

Krisztus „szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván… hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket”. (Ef 5:25-28) 

A családi kötelék a legszorosabb, leggyöngédebb és legszentebb minden kapcsolat között a földön. Isten az emberiség áldásául szánta. És áldás is az mindenütt, ahol értelmesen, istenfélelemben és a vele járó felelősségeket kellően mérlegelve lépnek a házasság kötelékébe. – A nagy Orvos lábnyomán, 356./old.

Mind az Ó-, mind az Újszövetség felhasználja a házassági kapcsolatot a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent egység szemléltetésére. Jézus gondolataiban az esküvői szertartás öröme előremutatott arra a boldog napra, amikor menyasszonyát hazaviszi atyja házába, és a megváltottak a Megváltóval együtt ülnek le a Bárány menyegzői vacsorájához. Így szól: „Amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni… Nem neveznek többé elhagyatottnak, …hanem így hívnak: én gyönyörűségem; …mert az Úr gyönyörködik benned.” (Ésa 62:5, 4) „Örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.” (Sof 3:17) Amikor János apostol mennyei dolgok látomását kapta, így írt: „És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát… Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.” (Jel 19:6-7, 9) – Jézus élete, 151./old.

Egy nap meglátjuk Jézust - szemtől szemben

Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy közeli kapcsolatban éljünk vele. 

(1Móz 2:7). Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. /RÚF/ 

Mióta Teremtőnk megalkotta az emberiséget, mindent megadott ahhoz, hogy helyreállítsa a széttöredezett kapcsolatunkat vele. 

(Jn 3:16). Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /RÚF/ 

A szívünkbe ültette az örökkévalóság utáni vágyat, mégsem képes felfogni az emberiség, mit tett érte Isten a kezdetektől végig. 

(Préd 3:11). Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott. /RÚF/ 

Részesei vagyunk a körülöttünk – sőt bennünk – dúló nagy küzdelemnek. Mégis hányszor elmulasztjuk, hogy elég hosszú időre megálljunk és elgondolkodjunk azon, milyen hatalmas árat fizetett Isten annak a kapcsolatnak a helyreállításáért, amelyet eredetileg szánt nekünk. Túl gyakran belefeledkezünk földi csatáinkba és próbáinkba, nem tartva szem előtt, hogy 

„a mi polgárságunk a mennyben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3:20), /ÚRK/ 

A világunk bukdácsol egyre közelebbi végzetéhez, és mi tudjuk, hogy egy nap egy kicsike felhő jelenik meg majd a keleti égbolton. Ahogy közeledik, látjuk majd, hogy a felhőn ül 

„valaki, az Emberfiához hasonló, a fején aranykorona és kezében éles sarló”. (Jel 14:14) 

Nem egyedül jön, számtalan angyal tart vele, 

(Mt 25:31). Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. /RÚF/

... és minden szem meglátja majd Őt. 

(Jel 1:7). Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. /RÚF/

Ahogy egyre közeledik, hallani fogjuk a kiáltását, Isten trombitája fog szólni, a sírok megnyílnak, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban haltak meg.

 (1Thessz 4:16). Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, /RÚF/

 Mindannyian felismerik majd annak a hangját, aki hívta őket 

(Jn 5:28). Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, /RÚF/ 

(1Thessz 4:17). azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. /RÚF/ 

(Fil 2:10-11). hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; (11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. /RÚF/ 

Megrendítően csodálatos és nagyszerű gondolat! Egy nap meglátjuk Jézust – a maga valóságában, igazán látjuk majd Őt. Hallani fogjuk majd a hangját, és Urunknak valljuk Őt. Akiről annyit olvastunk, akihez imádkoztunk, akiről oly sokat beszéltünk másokkal, aki után a szívünk úgy vágyott… végül szemtől szemben látjuk majd. Ebben teljesen biztosak lehetünk, mert Isten hűséges, és az ígéretei igazak

 (Jel 22:6). És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. /RÚF/

Abban a pillanatban, amikor a trombita hangja zeng, és amikor minden szem Jézusra néz, tudni fogjuk, hogy megérte a várakozás. Minden kitartó imádkozás, minden olyan idő, amit neki adtunk, minden pillanat, amikor bátran szólaltunk meg érte, minden próba abban a jelenetben éri el a csúcspontját, amikor meglátjuk Megváltónk arcát. 

(Jel 22:4). és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. /RÚF/ 

White idézet: Isten városába nem teheti be lábát semmi tisztátalan. Aki majd ott lakik, az még idelenn tisztává válik. Aki Jézustól tanul, abban egyre növekvő undor támad a neveletlenség, a csúnya beszéd és a szennyes gondolatok ellen. Akinek Jézus lakik a szívében, annak a gondolkodása és a viselkedése is tiszta és kifinomult lesz. 

Akiknek a szíve a Szentlélek bennük lakozásával megtisztult, azoknak minden megváltozott. Ők meg tudják ismerni Istent. Az Úr a szikla hasadékába rejtette Mózest, amikor Isten dicsősége elvonult előtte. Mi is akkor szemléljük Isten szeretetét, amikor Krisztusban vagyunk elrejtve. 

„Aki szereti a szív tisztaságát, beszéde kedvesség: annak barátja a király.” (Péld 22:11) Hit által már most, már itt szemlélhetjük Őt. Mindennapi életünkben, gondviselése megnyilatkozásaiban jóságát és irgalmasságát ismerjük fel… A tiszta szívű ember új és vonzó szépségben látja Istent, mint Megváltóját. Miközben felismeri Isten jellemének tisztaságát és szépségét, maga is vágyakozik visszatükrözni az Üdvözítő jellemét. Olyan atyának látja, aki sóvárog magához ölelni megtérő fiát, ezért szíve kimondhatatlan és dicső örömmel telik meg. 

A tiszta szívű ember felismeri a Teremtőt hatalmas keze műveiben, a mindenség alkotásainak szépségében. Igéjét olvasva világosabbá válik irgalmasságának, jóságának és kegyelmének kinyilatkoztatása. 

Az igazság szépsége és becses volta, melyet a világ szerinti bölcs nem vesz észre, folyamatosan kitárul azok előtt, akikben bizakodó, gyermeki kívánság él megismerni és teljesíteni Isten akaratát. Úgy ismerjük fel az igazságot, ha az isteni természet részeseivé válunk. 

A tiszta szívű ember mintegy Isten látható jelenlétében él az Isten által számára kiszabott idő alatt. A jövő halhatatlan állapotában pedig színről színre fogja látni Őt, miként Ádám is látta, amikor Istennel volt az Édenben. „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” (1Kor 13:12) – Krisztusi élet, 378./old. (december 30.)