Eltérés a hit és a gyakorlat között

A kereszténység történelme során teológusok, lelkészek és más egyháztagok tanulmányozták az Újszövetséget, hogy megállapítsák, milyennek kell az egyháznak lennie. Csodálattal tekintünk például Az apostolok cselekedeteiben bemutatott egyházra, de hamar szem elől tévesztünk egy jelentős elemet: azt, hogy az embereknek problémái vannak. Úgy tűnik, azért is hasznos olvasni az Újszövetséget, hogy megtudjuk: a Biblia szerint milyen ne legyen az egyház. Jó kiindulópontnak bizonyulnak Pál levelei, amelyeket a korinthusiaknak küldött. 

1Kor 5:1-13 verseit, milyen botrányos helyzetről ír Pál ebben a szakaszban? 

(1Kor 5:1-13). Mindenfelé az a hír járja, hogy paráznaság van közöttetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő: hogy tudniillik valaki apjának feleségével él. (2) Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (3) Mert én, aki testben távol vagyok, de lélekben jelen, mint jelenlevő már ítéltem afelett, aki így cselekedett. (4) Úgy ítéltem, hogy miután az Úr Jézus nevében összegyűltünk, ti és az én lelkem, a mi Urunk Jézus hatalmával, (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. (8) Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával. (9) Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. (10) De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból. (11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek! (12) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? (13) A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül! /RÚF/

Az „apjának feleségével” (1Kor 5:1), /RÚF/ kifejezés azt sejteti, hogy Pál egy férfi és a mostohaanyja vérfertőző kapcsolatára utal. Erről a helyzetről valószínűleg „Khloé emberei” (1Kor 1:11), /ÚRK/ számoltak be neki. A vérfertőzést olyan szörnyű bűnnek tekintették, „amilyen még a pogányok között sincs” (1Kor 5:1), /ÚRK/, és ez megtörténik egy korai keresztény gyülekezetben? Kitűnik Pál szavaiból (1Kor 5:1-2) versében, mennyire megdöbbentette a hír, hogy egy gyülekezeti tag ilyet tesz. 

A helyzet pedig tovább súlyosbodott. Az apostol még jobban megrökönyödött, amikor megtudta: ahelyett, hogy a korinthusiak szomorkodnának a történtek miatt, inkább büszkék magukra, mert tolerálják ezt a bűnt. (1Kor 5:1-2) Ezért az apostol nemcsak az erkölcstelen férfit, hanem a gyülekezetet is elmarasztalja a hitük és a gyakorlatuk közötti nyilvánvaló eltérés miatt. Valójában Pál világossá teszi: helyreigazítást követel az, hogy a gyülekezet ennyire engedékenyen viszonyul a vérfertőző taghoz. Ráadásul még büszkélkednek, sőt kérkednek is ezzel a szexuális természetű botránnyal?! (1Kor 5:2, 6) Ez már túl sok volt Pálnak. Mi a baj ezekkel az emberekkel? 

A levélben nincs magyarázat arra, hogy a korinthusi gyülekezet miért volt annyira elnéző a vérfertőző férfival. Talán vagyonos volt, és támogatta a gyülekezetet? Vagy talán nem ítélték meg kellőképpen ezt a dolgot amiatt, hogy „Minden szabad”? (1Kor 6:12) Nem tudjuk. Bármi volt is a valós ok, vakon szemet hunytak a Biblia előírásainak kirívó megsértése felett 

(3Móz 18:7-8). Apád szemérmét és anyád szemérmét ne fedd föl: anyád ő, ne fedd föl a szemérmét. (8) Apád feleségének a szemérmét ne fedd föl: apádé az a szemérem. /RÚF/], és még büszkélkedtek is ezzel. 

Mi az, amit egyértelműen elítél a Szentírás, aminek tolerálása – a „szeretet” és az „elfogadás” nevében – fenyegeti egyházunkat?

White idézet: A Szentlélek a lelki élet lehelete a lélekben. A Lélekben való részesedés a Krisztus életében való részesedést jelenti. A Szentlélek átitatja elfogadóját Krisztus tulajdonságaival. Csak azok, akiket Isten ily módon oktatott, akik megismerték a Szentléleknek a belső emberre gyakorolt hatását; akikben megnyilvánul a Krisztuséhoz hasonló jellem, csak azok állhatnak ki az emberek képviselőiként, hogy szolgáljanak az egyház meghatalmazásában. 

Akinek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak. (Jn 20:23). Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. /RÚF/) Krisztus itt nem adja meg senkinek azt a szabadságot, hogy megítéljen másokat. A Hegyibeszédben is megtiltotta ezt. Ez Isten előjoga. Krisztus azonban az egyházra, mint szervezetre helyezi a felelősséget, az egyház minden egyes tagjáért, akik bűnbe estek; az egyháznak az a kötelessége, hogy figyelmeztesse, fegyelmezze, és ha lehet, állítsa helyre őket. „Ints, feddj, buzdíts – írj a Pál apostol – teljes béketűréssel és tanítással.” (2Tim 4:2) Minden igazságtalansággal szemben lelkiismeretesen járj el! Ints minden lelket, aki veszélyben forog! Ne hagyj magára senkit, hogy megcsalja önmagát! Nevezd a bűnt mindig a valódi nevén! Jelentsd ki azt, amit Isten mondott a hazugságról, a szombattörvény megszegéséről, a lopásról, a bálványképek imádásáról és minden más gonoszról. „Akik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal 5:21) Ha elvesznek a bűnben, akkor azt az ítéletet, amelyet te, mint egyház kijelentettél Isten szavából, azt a mennyben is kijelentik. Azok, akik a bűn elkövetését választják, megtagadják Krisztust. Az egyháznak meg kell mutatnia, hogy nem szentesíti, nem hagyja jóvá tetteiket, különben maga az egyház becsteleníti meg Urát. Az egyháznak mindig azt kell mondania a bűnről, amit Isten mondott és mond róla. Az egyháznak úgy kell foglalkozni a bűnnel, amint azt Isten előírta, és akkor az egyház cselekedeteit jóváhagyják majd a mennyben is. Aki megveti az egyház tekintélyét, az magának Krisztusnak a tekintélyét veti meg. 

A képnek azonban van egy világosabb oldala is. „Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak.” (Jn 20:23) Az egyház tartsa meg ezt a gondolatot uralkodó gondolatának. A tévelygőkért való munkájában az egyház minden vezetője és tagja irányítsa tekintetét Krisztusra… 

Az egyház fogadja el a bűnösök bűnbánatát hálás szívvel. A bűnbánót vezessék a hitetlenség sötétségéből a hit és az igazságosság világosságára. Remegő kezét tegyék Jézus Krisztus szerető kezébe. A meg bocsátásnak ezt a formáját a menny jóváhagyja. – Jézus élete, 805-806./oldal 

Ákán története arra a komoly leckére tanít, hogy egyetlen ember bűne miatt Isten helytelenítése nyugszik meg a népen vagy a nemzeten, míg csak meg nem keresik és meg nem büntetik a bűnöst. A bűnnek a természetéből fakadóan rontó hatása van. Egyetlen halálos poklossággal fertőzött ember ezreket fertőzhet meg… Sokan nem merik megdorgálni a gonoszságot, nehogy ezzel feláldozzák állásukat vagy népszerűségüket. Némelyek pedig a dorgálást a szeretet hiányának tartják. Isten szolgája… a legkomolyabb kötelezettség alatt áll, hogy Isten szavát félelem vagy részrehajlás nélkül előtárja. A bűnt valódi nevén kell nevezni. 

Isten szeretete sohasem vezet a bűn lekicsinylésére; sohasem takar el vagy menteget be nem vallott helytelenséget. Ákán túl későn döbbent rá, hogy Isten Törvénye a Szerzőjéhez hasonlóan nem változik, hanem mérlegre teszi minden gondolatunkat, tetteinket, érzéseinket. Nyomon követ minket, és ismeri tetteink titkos rugóit. Ha szemet hunyunk a bűn felett, az arra vezeti az embereket, hogy Isten törvényét félvállról vegyék. Sokan elrejtik gonoszságaikat embertársaik elől, és azzal áltatják magukat, hogy Isten nem veszi szigorúan a törvényszegést. Pedig Isten törvénye annak fontos mértéke, hogy mi helyes, s az élet minden cselekedetét ezzel vetik össze ama napon, mikor Isten minden tettet, minden rejtett dolgot ítélet elé állít, akár jó, akár gonosz az. A tiszta szív tiszta életre vezet. Hiába bármi mentséget találnunk a bűnre. Kicsoda esedezhetne a bűnösért, amikor Isten tanúskodik ellene? – Isten fiai és leányai, 214./oldal (júl. 26.)

Bűn a gyülekezetben

„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” (1Kor 6:19-20)

Az agyunk, mint a szivacs: ami az érzékszerveinken át belekerül, ott is marad. Talán nem is tudatosul bennünk minden hatás, ami bennünket ér (képtelenek lennénk világosan gondolkozni, ha mindenre emlékeznénk), de ott van, és bizonyos mértékig hat arra, amit gondolunk, érzünk és teszünk.

Éppen ezért olyan könnyen befolyásol még bennünket, keresztényeket is minden rossz dolog, ami körbevesz bennünket. A keresztény egyház kezdettől fogva küzdött ezzel a problémával. Honnan jött például a vasárnapünneplés? Vajon a semmiből vette át az egyház? Persze, hogy nem. A környező kultúrából érkezett.

Korinthusban láthatjuk ennek az elvnek a kibontakozását. A pártokra szakadástól való ...

(1korinthu 3:1-4) Én tehát, testvéreim, nem szólhattam hozzátok úgy, mint lelki emberekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint Krisztusban kiskorúakhoz. (2) Tejjel tápláltalak titeket, nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, (3) mert még testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (4) Ha az egyik ezt mondja: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon beszéltek-e? /RÚF/

... óvás után Pál a nemi erkölcstelenséggel, a pereskedéssel, a prostitúcióval, a házassággal és a házasság nélküli élettel kapcsolatos kérdések felé fordul.

(1Korinthus 5:5-7) (5) átadjuk az ilyet a Sátánnak teste pusztulására, hogy lelke üdvözüljön az Úrnak ama napján. (6) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? (7) Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. 

A gyülekezetre rendkívüli mértékben hatottak a világi minták. A könyv első négy fejezetében bemutatott megosztottság ajtót nyitott a következő fejezetekben erkölcsi értelemben kifogásolt viselkedési formáknak. Hogyan közelíti meg Pál a gyülekezetben megnyilvánuló bűnök kérdését? Milyen tanulságot vonhatunk le a szavaiból?

White idézet: Pál úgy érezte, hogy az Úr elvárásainak meg kell felelni, és a büntetéseit el kell kerülni. Az apostolhoz hasonlóan meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy elnyerjük az élet koronáját, ami örök tisztességet szerez minden győztesnek. Ne elégedjünk meg haszontalan élettel. Mi az alázat? Bűnösségünk és méltatlanságunk megtérést eredményező felismerése. Ugyanakkor biztosaknak kell lennünk a „betegség” súlyosságáról is, mielőtt éreznénk azt, hogy szükségünk van kezelésre. Akik nem ismerik fel a bűn súlyos voltát, nem képesek értékelni az engesztelést sem, és nem érzik igényét annak, hogy megtisztuljanak minden bűntől. A bűnös önmagához és a hozzá hasonló bűnösökhöz méregeti magát. Nem tekint Krisztus feddhetetlenségére és szentségére. Amikor Isten törvénye meggyőződést ültet a szívébe, akkor kijelenti Pállal együtt: „Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn, én pedig meghalék…” (Róm 7:9-10) …

Isten az Ő dicsőségére teremtette az embert. Nem fogja eltűrni, de nem is tűrheti el a bűn jelenlétét ott, ahol Ő uralkodik. Ha a gyülekezetben vannak Isten ellen vétkező emberek, minden eszközzel meg kell próbálnunk megtérésre vezetni őket. Ha ez nem történik meg, akkor Isten nevét gyalázat éri. Az Úr túlságosan makulátlan ahhoz, hogy eltűrje a törvénytelenséget…

Napjainkban a gyülekezetekben Ádám bűnét egyszerű tévedésnek tekintik, mint amit azonnal meg kell bocsátani, és amire többé senkinek sem kell emlékeznie. Az isteni mérce azonban sokkal magasztosabb, az Ő szava sosem változik, és az Ő szemei előtt minden önző és kapzsi cselekedet gyűlöletes. A hívők szívét meg kell tisztítani, szentelni, finomítani és nemesíteni…

Testvéreim, tekintsetek fel! Talán az evangélium elveszítette a szíveket megmozgató erejét? Vajon azért nem tisztulnak, szentelődnek és készülnek fel a szívek a Szentlélek befogadására, mert kialudt Krisztus Lelkének megújító befolyása? Nem, hiszen a Lélek Kardja, az élő Isten Igéje még mindig közöttünk van, csak teljes komolysággal kellene kezelni. Használjuk úgy, ahogy használták hajdan Isten választott emberei, és akkor élő, felüdítő ereje utat talál a szívekhez…

Az Úr megújulásra szólít fel bennünket… Ha a gyülekezet felébred, határozott változások állnak be. Férfiak és nők térnek meg, és töltekeznek be Isten Lelkével, hogy országról országra, városról városra járva hirdessék az igazság üzenetét. A lelkekért élők őszinte szeretettel fogják megnyitni a Bibliát és hirdetni az Igét. – Our Father Cares, 286./oldal

Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti

„Isten igazságban hívő, maradék népének egysége és összetartása meggyőző erővel képviseli a világban az általuk ismert igazságot és azt, hogy ők Isten választott népe. Ez az egység és összetartás zavarja az ellenséget, aki eltökélte, hogy ez nem maradhat így. Isten népét a jelenvaló igazság egyesíti, amit szívükkel hisznek és az életükkel bemutatnak, és ez roppant erőssé teszi befolyásukat”. (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 327./old.) 

„Isten kivezet egy népet, hogy tökéletes egységben álljanak az örök igazság magaslatán. Krisztus önmagát adta a világért, hogy »tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt«. (Tit 2:14) 

A tisztítás folyamatának a célja, hogy eltávolítson az egyházból minden igazságtalanságot, viszálykodást és versengést, hogy építsenek, ne romboljanak, valamint energiáikat az előttük álló nagy munkára összpontosítsák. Istennek az a terve, hogy egész népe eljusson a hit egységére. Közvetlenül a kereszt előtt Krisztus azért imádkozott, hogy tanítványai egyek legyenek, mint ahogy Ő is egy az Atyával, és így elhiggye a világ, hogy az Atya küldte Őt. Ez a rendkívül megindító, csodálatos imádság a korszakokon át elhat egészen a mi időnkig. Jézus ezt mondta: »De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem«. (Jn 17:20)” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 17./old.) 

White idézet: A legnagyobb munka

„Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Márk 16:15) 

„»Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek« – ez Krisztus parancsa követőinek. Nem mindenkit hív el Isten prédikátornak vagy misszionáriusnak a szó szoros értelmében, de mindenki együttműködhet Vele azzal, hogy a jó hírt átadja embertársainak. Mindenkinek, nagynak vagy kicsinek, műveltnek vagy tudatlannak, idősnek vagy fiatalnak szól ez a parancs.” (Nevelés, 264./old.) 

„Mindenki, aki ismeri a mára vonatkozó igazságot, felelős azért, hogy megismertesse másokkal is. Krisztus szolgái nagymértékben felelősek a világ jólétéért és üdvösségéért. Legyenek Isten munkatársai, hogy lelkeket nyerjenek Krisztusnak! (…) 

A bűnös szívére Krisztus gyakorol vonzást, mégpedig a megfeszített Krisztus. A Golgota keresztjén Jézus páratlan szeretetében nyilatkozott meg a világ felé. Szeretete a sötétségből a világosságra vezeti az embereket, a törvényszegésből az engedelmességre és igazi szentségre. Amikor valaki Jézust szemléli a Golgota keresztjén, a lelkiismeret ráébreszti a bűn szörnyű voltára, úgy, mint semmi más.” (Review and Herald, 1904. március 10.; 1892. november 22.) 

„Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely oly dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1113./old.) 

„Minden keresztény kiváltsága nemcsak várni, de siettetni Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. Ha mindaz, aki Krisztus nevét vallja, gyümölcsöt teremne az Ő dicsőségére, gyorsan bevethetnénk az egész világot az evangélium magvával. A termés hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy betakarítsa az értékes gabonát.” (Bizonyságtételek VIII., 22-23./old.)  – Maranatha, „A legnagyobb munka” című fejezet, 99./old. (ápr. 1.)