Pál hálás Isten vigasztalásáért, amivel a szenvedőket veszi körül. Ebben a részben a vigasztal ige (parakaleó) és a vigasztalás főnév (paraklészisz) összesen tízszer fordul elő, és ez egyharmada e két szó összes előfordulásának (huszonkilenc) 2Korinthus levelében. Úgy mutatja be itt Istent, mint aki „az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene; aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Kor 1:3-4)
Aki részesül Isten vigasztalásában, az ne tartsa azt meg magának! (2Kor 1:4-5) Csak az Isten vigasztalását tapasztaló, szenvedést átélt szív képes igazán vigasztalóan fordulni azokhoz, akik szintén megpróbáltatnak.
Pál azért tudta erősíteni az embereket, mert szenvedései között ő is tapasztalta Isten vigasztalását.
„Ha szorongatnak minket, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalást nyerünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van” (2Kor 1:6), /ÚRK/. Ez a szeretet!
Miért fejezi ki a háláját itt Pál?
(2Kor 1:8-11). Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. (9) Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; (10) aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, (11) mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást. /RÚF/
Pál így számol be nyomorúságukról: „rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk”
(2Kor 1:8), /RÚF/. A munkatársaival együtt attól tartottak, hogy elérkezett számukra a vég. Egy pillanatig úgy gondolták, hogy egyetlen reményük a feltámadás. Isten azonban megszabadította őket, és megváltozott a helyzet.
(2Kor 1:10) A halálfélelem után (2Kor 1:8) feltétel nélküli reménység vett erőt rajtuk, hogy Isten újból megmenti őket. (2Kor 1:10) Istennek a múltban tapasztalt győzelmei bizalommal töltenek el azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is megsegít. A bajokat Isten felhasználja arra, hogy bizalomra tanítson bennünket. A nehézségek lelki érettségre vezethetnek, legalábbis olyan mértékig, amennyire engedjük, hogy közelebb vonjanak bennünket Istenhez. Pál hálaadása bemutatja még a közbenjárói imádság erejét és az Isten szabadítása miatti hálát. (2Kor 1:11)
White idézet: Isten azt kívánja, hogy engedelmes gyermekei igényt tartsanak áldására, és dicsérettel, hálaadással járuljanak elébe. Isten az élet és erő forrása… Választott népéért megteszi azt, aminek minden szívet hálára kellene késztetnie. Ezért elszomorítja, hogy olyan kevés hálát mutatunk ki. Azt kívánja, hogy népe erőteljesebben fejezze ki: tudja, oka van az örömre és a vidámságra.
Emlékezzünk gyakran arra, hogyan bánt Isten a népével. Hányszor felállította az útjelzőket az Úr az ősi Izráel számára. Hogy el ne feledjék a múlt történetét, megparancsolta Mózesnek, hogy szedje verses énekekbe a történeteket, hogy a szülők megtaníthassák arra gyermekeiket… A mi nemzedékünkben is csodatevő Istenként tevékenykedett népéért az Úr. Gyakran szükséges mind a fiatalok, mind az öregek figyelmét ráterelni Isten ügyének múltbeli történetére. Szükségünk van arra, hogy gyakran emlegessük jóságát, és dicsérjük Őt csodálatos tetteiért…
Isten földi és mennyei egyháza egyazon gyülekezetet alkot. A földi hívők és a soha el nem bukott mennyei lények egyetlen egyházat képeznek. Minden mennyei lény érdeklődést tanúsít a szentek földi istentisztelete iránt. A Menny belső udvaraiban figyelnek a Föld külső udvaraiban elhangzó bizonyságtételekre. A Földön imádkozók dicséretét és hálaadását átveszik a mennyei kórusok. Dicséret és hálaadás hangzik a Menny udvaraiban, mert Krisztus nem hiába halt meg Ádám elbukott fiaiért. Míg az angyalok magából a kútfőből isznak, a Földön a szentek a trónról hömpölygő tiszta patakokból oltják szomjukat. Azokból a patakokból, amelyek megörvendeztetik Isten városát. Bárcsak mindnyájan tudatában lennénk annak, hogy milyen közel van a Menny a Földhöz! (…) Isten angyalai jelen vannak a szentek minden földi gyülekezésén. Hallgatják a bizonyságtevést, az énekeket és az imát. Ne feledjük, hogy a mennyei angyalok seregeinek kórusa kíséri dicséreteinket. – Isten csodálatos kegyelme, 75./old. (március 8.)
Adjunk énekben hálát és dicsőséget Istennek! Amikor Sátán megkísért, ne adjunk hangot érzéseinknek! Inkább énekeljünk hittel hálaadó éneket Istennek! …
Az ének az a fegyver, amelyet mindig használhatunk a csüggedés ellen. Amikor kitárjuk szívünket a Megváltó jelenlétéből áradó napfény előtt, egészség és áldás lesz az osztályrészünk.
„Magasztaljátok az Urat, mert jó, Mert örökkévaló az Ő kegyelme. Ezt mondják az Úrnak megváltottai, Akiket megváltott a szorongatónak kezéből…” (Zsolt 1071-2)
„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok.” (1Thessz 5:18) Ez a parancs egyben biztosíték is. Szavatolja, hogy még a látszólag ellenünk szóló dolgok is javunkra szolgálnak. Isten nem kéri, hogy legyünk hálásak azért, ami árt nekünk. – A nagy Orvos lábnyomán, 254-255./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése