Miért van kiemelkedő szerepe a végidőben különösen a negyedik parancsolatnak?

 

„Amikor elvégezte Isten hetednapon a munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott.” (1Móz 2,2)

„Hat napon át munkálkodj, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se állatod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van: mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20,9–11)

„Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.” (Jel 14,7)

A Teremtés könyvéből azt láthatjuk, hogy a szombatot Isten nem Izráel elhívásakor (Ábrahám elhívásakor vagy a sínai törvényadáskor), hanem az ember teremtése (az emberiség elindítása) során különítette el. A szombat a teremtés emlékünnepe, amely mindaddig fennmarad, amíg a teremtés fennáll. „A pihenőnap semmilyen természeti jelenségtől sem függ, mert a természet nem ismeri a pihenést, még kevésbé a hetedik napot mint a nyugalom napját… Mert a hét bármelyik napjára tekintet nélkül az égitestek keringenek, a fű nő, a madarak énekelnek, a tenger zúg. A természet nem különbözteti meg a napokat.

A pihenőnap csak az embernek adatott Istentől, és mi isteni meghatározásként is fogadjuk. A pihenőnap összefüggésben van Isten teremtői művével, s valójában ennek a műnek az emléke.” (Golubics M.: Isten nyugalomnapja korszakokon át, 4. o.)

 

„A szombat a teremtés és megváltás hatalmának a jegye… Emlékeztet bennünket az ember dicsőséges állapotára… és bizonyságot tesz Isten szándékáról, miszerint ismét a saját hasonlatosságára akar újjáteremteni.” (Ellen G. White: Előtted az élet/ Nevelés, 250. o.)

 

„A szombat az emberért lett, és ez a mi Urunk napja. Krisztusé, mert »minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett« (Jn 1,3). Mivel Krisztus teremtett mindent, Ő alkotta a szombatot is, és Ő különítette el a teremtés emlékünnepeként.

A szombat Krisztusra mutat mint Teremtőre és Megszentelőre. Azt hirdeti, hogy égen-földön mindent Ő teremtett és tart fenn. Ő az egyház feje is, általa békülhetünk meg Istennel… A szombat tehát jele Krisztus hatalmának, amellyel szentté tud tenni bennünket…

Mindazoknak, akik Krisztus teremtő és megváltó hatalma jeleként fogadják el a szombatot, örömük lesz benne. Krisztust látják szombaton, Őbenne találnak boldogságot. A szombat… miközben felidézi az Éden elveszített békéjét, az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben minden az Ő hívását ismétli: »Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én nyugalmat adok nektek.« (Mt 11,28) (…)

A szombat a természetre irányítja gondolatainkat, és kapcsolatba hoz bennünket a Teremtővel. A madarak énekében, a fák susogásában, a tenger zenéjében még mindig meghallhatjuk annak hangját, aki Ádámmal beszélgetett Édenben, hűvös alkonyatkor… »Megvidámítottál engem, Uram, a te cselekedeteddel.

A te kezeid műveiben örvendezem. Mely nagyok, Uram, a műveid, igen mélységesek a te gondolataid!« (Zsolt 92,5–6) A szombat arra rendeltetett, hogy ezt a természetbe írott üzenetet az emlékezetünkben tartsa.” (Ellen G. White: Jézus élete, 208., 235. o.)

Érvényes-e a Tízparancsolat?

 

Olvassuk el a Tízparancsolatot 2Móz 20,1–17-ből!

 

Vizsgáljuk meg, hogy az Újszövetség kijelentései és felhívásai párhuzamosak-e a Tízparancsolattal:

 

2Móz 20. fejezet:

Ne legyen más istened rajtam kívül! (3. v.)

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt vannak. (4. v.)

Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! (7. v.)

Emlékezz meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! (8. v.)

 

Újszövetség:

Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van! (Ap csel 14:14–15) 

Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! (1Jn 5,21)

Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. 

Hanem legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek. (Jak 5,12)

Jézus utal a végidőig tartó érvényességére

(Mt 24:20).Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon

 

2Móz 20. fejezet:

Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked! (12. v.)

Ne ölj! (13. v.)

Ne paráználkodj! (14. v.)

Ne lopj! (15. v.)

 

Újszövetség:

Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”, ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig az, „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön”. (Eféz 6:1–3)

Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére. (Mt 5:21–22)

Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. (1Kor 6:9–10)

Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (Eféz 4:28)

 

2Móz 20. fejezet:

Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! (16. v.)

Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánt felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé! (17. v.)

 

Újszövetség:

Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert a cselekedeteivel együtt. (Kol 3:9)

Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, ami nem illik - hanem inkább hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának vagy tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. (Eféz 5:3-5)

 

Nyilvánvalóan érvényesek a parancsolatok az Újszövetségben is, de tegyük fel a kérdést: ha Krisztus az erkölcsi törvényeket törölte volna el áldozata által, mi lenne ennek a következménye?

Tovább nem volna értelmezhető a bűn fogalma, a bűn nem létezne. Azok tehát, akik kereszténynek vallják magukat, semmilyen tettükért nem lennének felelősségre vonhatók, mindenki azt tehetne, amit akar. De nem csak ők, mert az Ige világosan kijelenti, hogy

„…ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is” (1Jn 2:2). 

Ha az engesztelés (elfedezés) ilyen értelemben állna fenn, Isten nem ítélhetné meg sem a keresztényeket, sem a pogányokat. Így valóban „megszűnne a választófal” a jó és a rossz között, csakhogy ezáltal a szenny öntene el mindent. A bűn kapna igazolást Krisztus által, de akkor miért lett volna szükség egyáltalán az áldozatra? Isten ennyire logikátlan lenne? Hiszen hatalmas áldozatot vállalt, de így ez fölösleges volt, hisz kijelenthette volna: mától mindenki azt tesz, amit akar.

Melyik a két legnagyobb parancsolat a törvényben, mintegy annak összefoglalása? Az első: szeresd Istent, a második: szeresd felebarátodat. A törvény lényege a szeretet.

„A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvény betöltése a szeretet.” (Rm 13,10) 

Isten lényének fő jellemzőjét pedig így fogalmazza meg János apostol: 

„Az Isten szeretet.” (1Jn 4,8)

Hatályon kívül helyezni a törvényt annyi, mint hatályon kívül helyezni a szeretetet – hatályon kívül helyezni Istent. Ha hatályos az ölés, lopás, bálványimádás, akkor a szeretet hatálytalan, mert ezek a szeretet elleni tettek. Ha Isten a szeretet, akkor nem teheti hatályossá azt, ami a szeretettel ellentétes.

Ha az erkölcsi törvény nem volna érvényes, egészében nem lenne az. Akkor aki gyilkolt, aki lopott, nem vonható felelősségre – ez esetben viszont ugyan miért kellett volna Jézusnak meghalnia? Maga az áldozat ténye a legerősebb érv a Tízparancsolat érvényessége mellett. Ha Krisztus áldozatával eltörölte volna az erkölcsi törvényt, szabadon ölhetnénk, lophatnánk, imádhatnánk bálványokat – márpedig számtalan felhívás van ezek ellen az Újszövetségben.

 

„A törvényt nem kizárólag a héberek számára és javára nyilatkoztatta ki az Úr a Sínai-hegyen. Noha megtisztelte a népet azzal, hogy törvényének őrévé és megtartójává tette, a Tízparancsolatot az egész világ szent örökségéül adta… Tíz rövid, tekintélyt parancsoló szabály tartalmazza az Isten és embertársaink iránti kötelességeinket. E szabályok mindegyike a szeretet nagy, alapvető elvén nyugszik… A Tízparancsolat ezt részletezi, hogy alkalmazható legyen az ember körülményeihez és állapotához.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, A törvényadás c. fej.)

Mi a törvény betöltése?

„Megkérdezte őt egy törvénytudó, kísértvén őt, és mondván: »Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?« Jézus pedig mondta néki: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.«” (Mt 22,35–40)

„A törvény betöltése a szeretet.” (Rm 13,10)

 

Gyakran hallható: „A keresztények Jézusban élnek, Jézusban már betöltöttük teljesen a törvényt, Ő az egyetlen, aki ezt meg tudta tenni, és mindennek eleget tett.” Valóban, Krisztus betöltötte s törvényt, de nem helyettünk, és nem azért, hogy nekünk ne kelljen. Kívánja Isten a törvény betöltését a hívőktől? Pál megadja a választ: 

„Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.” (Rm 2:13)

A törvény betöltése és a szeretet váltófogalmak, éppen nem arról van szó, hogy a törvény érvénytelen. Ha a törvény érvénytelen lenne, be sem kellene tölteni, tehát szeretetben sem kellene járni.

 

„Jézus két fontos elvben foglalta össze az Úr törvényét… Ádám törvényszegése után Isten nem változtatta meg a törvény elveit, hanem részletesebben fogalmazta meg, hogy megfeleljen az ember bukott állapotának. Olyan elvek sora ez, amelyek irgalmasságot, jóságot és szeretetet fejeznek ki… »Ha engem szerettek, tartsátok meg parancsolataimat« – ez Isten törvényének az összegzése és lényege… Ezt cselekedd, akkor nem kerülsz Sátán uralma és hatalma alá… Isten azért adta, rendelte el szent törvényét, hogy védőfalként álljon teremtményei körül.” (Ellen G. White: „A Te Igéd igazság”, 17–18. o.)

 

„Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogad el – teremtményei hódolatának azon a meggyőződésen kell alapulnia, hogy Ő igazságos és jó.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, Miért engedte meg Isten a bűnt? c. fej.)