Hogyan jellemzi a törvényt a Szentírás?

 „De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe, és ki is tart mellette, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén boldog lesz a cselekedetében.” (Jak 1:25)

„Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.” (Jak 2:12)

„Azért a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Rm 7:12)

             

„Isten törvénye ugyanolyan szent, mint Ő maga. Akaratának megnyilatkozása, jellemének tükröződése, isteni szeretetének és bölcsességének kifejezése.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, A kísértés és a bukás c. fej.)

 

Isten törvénye a szabadság törvénye is, mivel szabadon választhat az ember, hogy engedelmeskedik-e, hiszen Isten senkit nem kényszerít erővel erre. Szabadság törvénye azért is, mert csak a bűntől való szabadság állapotában tölthető be Isten törvénye és akarata. A törvény nem nehéz iga és elhordozhatatlan teher, hanem a vele belsőleg, szabadon azonosuló ember számára védelem, és életének útmutatója.

Mi a törvény? - a törvény Isten minden szavát jelenti

 „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezei munkáját hirdeti az égboltozat… Az Úr törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úr bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úr parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké, az Úr ítéletei változhatatlanok, és mindenestől fogva igazságosak.” (Zsolt 19:2 és 8–10),  (2Móz 20:11)

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény vagy a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17–18)

„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.” (Ésa 42:3)

 

(2Kor 5:10) Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.

 

A Bibliában a törvény szó jelenti Isten minden szavát jelenti...

(2Sám 7:18–19), Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél? (19)És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől messze időre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!

... Mózes öt könyvét, amelyet „törvény”-nek neveztek – mint a többi bibliai könyv alapját –, és az Írás törvénynek nevezi a Tízparancsolatot is – ez utóbbit értik általában törvényen a keresztények. Törvények irányítják a fizikai életet – de ugyanígy vannak a lelki életre vonatkozó törvények és törvényszerűségek is. Elviekben világos, hogy egy törvényt csak a törvény szerzője tehet semmissé. Isten törvényét csak Isten hatálytalaníthatná, ha szándékában állna.

Ki volt a Tízparancsolat kihirdetője? Nem más, mint Jézus Krisztus. Pál apostol világosan tanítja ezt a Korinthusiakhoz írt levelében: 

„A mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által, s mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben, s mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követte őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10:1–4)

A Krisztus által kihirdetett törvényt csak maga Krisztus függeszthetné fel. Beszélt-e Jézus arról, milyen a viszonya a törvényhez? Igen, világosan kijelentette a hegyi beszédben,

(Mt 5:17–18). Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. (18) Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.

Azt tanította, hogy nem a Tízparancsolat pusztán formai megtartását várja el, hanem a parancsolatok lelki lényegének betöltését: 

„Ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába. Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja atyjafiának: ráka, méltó a főtörvényszékre, s aki ezt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5:20–22)

Ha Jézus betöltötte Isten törvényét az életével, ha a törvény a „keble közepette volt”, ennek fényében megfellebbezhetetlen kívánalom ugyanez az ember számára is:

„Aki azt mondja, hogy őbenne [Krisztusban] marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.” (1Jn 2:6)

Jézus „a szombat Urának” jelentette ki magát, azaz mindenekfelett álló tekintélynek például a szombattal kapcsolatos kérdésekben. Az Atya általa teremtette a világot ...

(Kol 1:16); Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.

Zsid 1:2), A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette,

... tehát Ő nyugodott meg a teremtés műve utáni hetedik napon, Ő „szentelte és áldotta meg” ezt a napot mint a teremtés emlékünnepét, a Teremtő imádásának örök jegyét. Ő a 

„Vagyok, aki Ábrahám előtt lett” (Jn 8:58), aki Mózesnek is így mutatkozott be a Hóreb- vagy Sínai-hegyen, és aki átadta neki később a Tízparancsolatot is, saját ujjával írva, benne a IV. parancsolattal. Jézus Krisztus teremtő és újjáteremtő művét hirdeti a szombatnap, Őt ismeri el a szombatünnepléssel Urának és Istenének a keresztény. Ő hívja közösségébe ezen a napon igéjének engedelmeskedő teremtményeit, hogy gazdag áldásaiban részesítse őket.

Jézus nem úgy utalt a törvényre, mint amelynek érvénye Ővele véget érne, hanem azt mondta, hogy az Ő szolgálata után is, „míg az ég és a föld elmúlik”, a törvény minden rendelkezése érvényben marad – kivéve természetesen azokat a rendelkezéseket, amelyekről maga Isten jelenti ki világosan, hogy nem kell azokat megtartani. Gondolhatunk itt a ceremoniális törvényre, benne az áldozati rendszerrel, évi ünnepkörrel, „amelyek árnyékai az eljövendő jóknak”. Az erkölcsi kívánalmak alól sem old fel Isten, ugyanakkor ez utalás az ószövetségi próféciákra is, amelyek egy része még ezután fog beteljesedni, és amelyekről sajnálatosan keveset (vagy semmit sem) tud az egyetemes kereszténység. Mindent tanítani kell, ami Isten akaratával megegyező, és itt Jézus éppen a törvény kapcsán említi ezt.

Szerepünk a Krisztusban való növekedés

 

„Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát véghez ne vigyétek! Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.” (Gal 5:16–17)

„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtlen.” (Mt 26:41)

Lásd még: 2Pt 1:3–11

„Mert valaki meg akarja tartani az életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, az megtalálja azt.” (Mk 8:35)

„Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: a szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére – míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kor mértékére.” (Eféz 4:11–13)

(Péld 11:25; Mt 25:21. 31–46)

 

 „A keresztény élete folytonos harc és küzdelem. A győzelmet azonban emberi erővel nem vívhatja ki, mert a harctér: az emberi szív. A megvívandó harc a legnagyobb, amit valaha ember vívott, s abból áll, hogy saját énünket átadjuk Isten akaratának. Átadjuk a szívünket, hogy Isten szeretete irányítsa.

A test és vér kívánságából született régi természetünk nem örökölheti Isten országát. El kell hagyni régi útjainkat, örökölt hajlamainkat és eddigi szokásainkat.

Aki elhatározza, hogy belép ebbe a lelki országba, tapasztalni fogja, hogy felvonul ellene a fékevesztett emberi természet minden ereje és szenvedélye, felerősítve a sötétség birodalmának minden hatalmasságával… Rossz szokásainkat és helytelen kívánságainkat – melyek lényünket uralják – nem tudjuk önerőnkből legyőzni; nem tudjuk legyőzni hatalmas ellenségünket, aki bennünket rabszolgaságban tart. Egyedül Isten segítségével győzhetünk. Azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk, akaratunk és szokásaink felett, de beleegyezésünk és együtt munkálkodásunk nélkül nem segíthet. Isten lelke az embernek kölcsönzött képességek és erők által működik. Szívünket meg kell nyitnunk Isten lelke átformáló erejének, akaraterőnknek együtt kell működnie Isten erejével.

A szentségtelen élet átalakulása megszentelt életté: állandó folyamat. Isten napról napra munkálkodik a hívő megszentelődésén, az embernek azonban együtt kell működnie vele, kitartóan törekednie, hogy az egyik erényt a másik után megszerezze. Mialatt ezen fáradozunk, Isten munkálja a megszerzett jó tulajdonságok gyarapodását. Megváltónk mindenkor kész meghallgatni a töredelmes, bűnbánó szív imáját, megsokszorozza hűségesei iránti kegyelmét és békességét. Örömmel árasztja ránk áldásait, melyekre a gonosszal vívott küzdelemben szükségünk van.” (Ellen G. White: Gondolatok a hegyi beszédről, Bírálat helyett mutass jó példát! c. fej.)

 

Egy igazán megtért ember nem kötelességből vagy az elvárások miatt teszi, hogy a környezetében lévőkkel megossza azt, ami neki is új életet adott: az evangéliumot. E nélkül szinte már nem is tud élni. Annak tudatában, hogy valami igazra, tisztára, tökéletesre talált, vágyakozik ezt másokkal is megosztani, és ezért semmilyen áldozatot sem sajnál. Azonban igen sajnálatos, hogy ennek a lelkületnek az elapadása, meglanyhulása természetesen hozza magával visszafejlődésünket, vagy akár lelki halálunkat is előidézheti!

 

„A másokért végzett önzetlen munka állhatatosságot, elmélyülést, szilárdságot és Krisztushoz hasonló szeretetteljes jellemet eredményez, békét és boldogságot nyújt. A szív mindig nemesebbre törekszik. Többé nincs helye a hanyagságnak és önzésnek. Azok, akik ily módon gyakorolják a keresztény erényeket, növekedni és erősödni fognak, hogy Istenért dolgozhassanak. Világosan látnak, állandóan gyarapszanak hitben és értelemben, s növekszik imáik ereje. Isten Lelke munkálkodik a szívükben. Azok munkálják legbiztosabban saját üdvösségüket, akik ilyen önzetlen fáradozással áldozzák oda magukat embertársaik javáért. A Krisztus kegyelmében való növekedés egyedüli útja az, ha önzetlenül végezzük az általa ránk bízott munkát, s minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük azokat, akik támogatásra szorulnak. Akik tétlenül elfogadják a Lélek kegyelmi ajándékait, de Krisztusért mit sem tesznek, azok tapasztalják majd, hogy a semmittevés mind a lelki, mind az anyagi világban elerőtlenedést és végül romlást eredményez. Az az ember, aki vonakodik mozogni, csakhamar annyira erőtlen lesz, hogy nem képes használni a tagjait – ehhez hasonlóan az a keresztény, aki nem akarja Istentől nyert erőit felhasználni, nem növekedhet Krisztus kegyelmében, sőt még a meglévő erőt is elveszíti…

Isten az evangélium üzenetét és a szeretetszolgálatot a mennyei angyalokra bízhatta volna, felhasználhatott volna más eszközöket is, hogy tervét megvalósítsa. De végtelen, kimondhatatlan szeretetében Krisztus és az angyalok munkatársaivá tett bennünket, hogy így részesülhessünk abban az áldásban és lelki növekedésben, amely az önzetlen munkából fakad. Imában Istennel küzdesz majd, és hited megerősödik, lelked felüdül a megváltás és üdvösség forrásánál. A megpróbáltatások és küzdelmek Isten Igéjéhez és az imához vezetnek. Krisztus kegyelmében és ismeretében fogsz növekedni, és gazdag tapasztalatokra teszel szert.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, Életünk és munkánk c. fej.)