A második angyal üzenete

 

„Más angyal követte azt, mondván: »Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! Mert paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.«” (Jel 14,8)

„Ezek után láttam más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma volt, és a föld fénylett a dicsőségétől. És kiáltott teljes erejéből, nagy szóval, mondván: »Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögök lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madár tömlöcévé. Mert paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a föld királyai vele paráználkodtak, s a föld kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.« És hallottam más szózatot a mennyből, amely ezt mondta: »Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek a bűneiben, és ne kapjatok csapásaiból: mert bűnei az égig hatottak, és megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.«” (Jel 18,1–5)

Az 1840-es években a népszerű egyházak elutasították az első angyal üzenetét. És amikor az adventhívőket kizárták azokból az egyházakból, beteljesedett a második angyal üzenete. Azok az egyházak, melyek elutasították az első angyal üzenetét, szintén Babilon részesei lettek, és Babilon „elesett”.

 

A második angyal mondandója tartalmában és hirdettetésének módjában is eltér a másik kettőétől. Egy tényt állapít meg: a végidő egyházainak jelképesen Babilonnak nevezett csoportja (Jel 17,1–5) És jöve egy a hét angyal közül, akinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül; Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes vala káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva vala.Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja. Isten  szemében elbukott. Az első angyal üzenetével szoros összefüggésben teszi ezt: a magukat kereszténynek valló közösségek, amelyek nem fogadták örömmel Jézus visszatérésének hírét, hanem elutasították azt, magukat minősítették.

 

„A második angyal üzenete 1844 nyarán hangzott fel először, és akkoriban leginkább az Egyesült Államok egyházaira vonatkozott, ahol az ítéletre való figyelmeztetés a legszélesebb körben hangzott, s a legáltalánosabban visszautasították, és ahol az egyházak hanyatlása a legrohamosabb volt.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem/Korszakok nyomában, Az elutasított intés c. fej.)

 

Az első és a harmadik angyaltól eltérően ez az üzenet nem „nagy szóval” hangzik. Csak a 18. fejezetben erősödik fel, akkor azonban már a másik kettőt is felülmúlóan: „…kiáltott teljes erejéből, nagy szóval…”

 

„A második angyal üzenete azonban 1844-ben még nem érte el a teljes beteljesedését. Az egyházak abban az időben erkölcsi bukást éltek át annak következtében, hogy nem fogadták be az adventüzenet világosságát, de ez a bukás még nem volt teljes. Mivel azonban továbbra is elutasították az időre szóló különleges igazságot, egyre mélyebbre süllyedtek. De még mindig nem mondható, hogy »leomlott (elesett)… Babilon…, mert paráznasága haragborából adott inni minden pogány népnek«. Babilon még nem itatott meg minden népet. A világhoz igazodás és a korunknak szóló, próbára tevő igazságokkal szembeni közömbös lelkület teret hódít a keresztény világ minden országának protestáns egyházaiban. Ezekre az egyházakra is vonatkozik a második angyal ünnepélyes és rettenetes ítélete. A hitehagyás munkája azonban még érte el a tetőpontját.

A Jel 18. fejezete arra az időre mutat, amikor a hármas intés (lásd Jel 14,6–12) elutasításának következményeként az egyház teljesen eljut a második angyal által megjövendölt állapotra, és Isten felszólítja a még Babilonban levő népét, hogy szakadjon el attól a közösségtől. Ez az üzenet az utolsó, amelyet a világ kap, és ez az üzenet elvégzi a maga munkáját. Amikor azok, »akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban« (2Thess 2,12), ki lesznek szolgáltatva a súlyos csalások és hazugságok befogadásának, akkor az igazság fénye ragyog mindazokra, akiknek a szíve nyitva van befogadására, és az Úr minden gyermeke, aki még Babilonban van, hallgat e hívásra: »Fussatok ki belőle, én népem!« (Jel 18,4)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem/Korszakok nyomában, Az elutasított intés c. fej.)

 

„Láttam a mennyben angyalokat fel-alá járni, leszállni a földre, majd újra fel a mennybe, valamilyen fontos esemény teljesedésére készülve. Majd láttam egy másik hatalmas angyalt, aki megbízást kapott, hogy szálljon le a földre, és egyesítse hangját a harmadik angyaléval, adjon erőt és súlyt az üzenetének. Az angyal nagy hatalmat és dicsőséget kapott, és amikor alászállt, dicsősége megvilágította a földet. A világosság, amely az angyalt övezte, mindenhova elhatott, amikor nagy erővel, fennhangon kiáltotta: »Leomlott, leomlott a nagy Babilon, s lett ördögök lakhelyévé, minden tisztátalan lélek tömlöcévé, és gyűlöletes madarak tömlöcévé.« A Babilon bukásáról szóló üzenetet, ahogyan a második angyal hirdette, megismételte, kiegészítve annak a romlottságnak a megemlítésével, amely 1844 óta jelent meg az egyházakban. Ez az angyal éppen időben érkezett, hogy a harmadik angyal üzenetének végső nagy munkájához csatlakozzék, amikor az hangos kiáltássá erősödik. Isten népe így készíttetik elő arra, hogy megálljon a kísértés órájában, amely hamarosan bekövetkezik. Láttam, hogy nagy világosság nyugodott meg rajtuk, és egyesült erővel, bátran hirdették a harmadik angyal üzenetét.

Angyalok küldettek el, hogy a hatalmas angyalt támogassák munkájában, és a következő kiáltást hallottam, amely úgy tűnt, mindenfelé hangzik: »Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és ne kapjatok csapásaiból! Mert bűnei az égig hatottak, s megemlékezett Isten az ő gonoszságairól.« Úgy tűnt, hogy ez az üzenet kiegészíti a harmadik angyal üzenetét, ugyanúgy, ahogy az éjféli kiáltás 1844-ben a második angyal üzenetét. Isten dicsősége nyugodott meg a türelmesen várakozó szenteken, akik félelmet nem ismerve hirdették az utolsó ünnepélyes figyelmeztetést és Babilon bukását. Felszólították Isten népét, hogy fussanak ki Babilonból, nehogy részesei legyenek rettenetes sorsának.” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások, A hangos kiáltás c. fej.)

 

A fenti idézetekből megérthetjük, hogy a névleges kereszténység romlása egy előrehaladó, kiteljesedő folyamat, amely a végén éri el a tetőpontját. Ekkor jön el az ideje annak, hogy mindent felülmúló erővel és határozottsággal hangozzék a felszólítás, hogy Isten őszinte gyermekei jöjjenek ki onnan. Ahogyan Jel 13. fejezetének két fenevadja válaszút elé állítja az emberiséget, ugyanúgy válaszút elé állítja Isten is, eme üzenet által. Addigra azonban Isten látható népe körében is végbe kell mennie a megtisztulásnak, „világosság” és „Isten dicsősége” kell hogy „megnyugodjon rajtuk”. Ki kell emelkednünk a laodiceai állapotból, hiszen csakis Isten igazságának megélése adhat erőt és tekintélyt egy ilyen súlyos üzenetnek. Ennek híján furcsa, felemás módon csapódhat le más egyházak híveiben, ha őket az egyházuk elhagyására szólítjuk fel. Nem szerencsés, és valószínűleg nem is gyümölcsöző, ha a kritikai üzenetünk erősebb és jobban hallható, mint az evangélium képviselete az életünkben.

A harmadik angyal üzenete

 

„Harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; és az ő kínlódásuk füstje felmegy örökkön-örökké, és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, akik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” (Jel 14,9–12)

 A harmadik angyal üzenete egy ijesztő figyelmeztetés a fenevad bélyegéről. (Jel 9-10.)"És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig."

Az adventisták tovább kutatták a Bibliát. Felismerték, hogy a Jelenések könyvének 13. fejezetében leírt fenevad sokakat kényszerít majd a fenevad bélyegének felvételére. A legtöbb protestáns egyház tisztában volt vele, hogy a 13. fejezetben ábrázolt első fenevad a Római Katolikus egyházat jelképezi. Az adventisták felfedezték, hogy a katolikus egyház azt állította magáról, hogy joga van megváltoztatni Isten tiszteletének szent napját szombatról vasárnapra. Ez, - állította a katolikus egyház- az ő hatalmának jele!

De vajon mit jelképez a második fenevad? (Jel 13:11) Azután láték más fenevadat feljőni a földből, akinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;  Ez a második fenevad úgy nézett ki, mint a bárány és nem a vízből, hanem a földből jött föl. A Bibliában a fenevadak országokat, vagy nemzeteket jelképeznek Így szóla: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, amely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. (Dán 7:23). A víz olyan helyet jelent ahol sok ember van, népeket, tömegeket És monda nékem: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek. (Jel 17:15), a föld pedig olyan helyet, ahol kevés ember van. A Bibliát gondosan tanulmányozók előtt világossá vált, hogy az Egyesült Államok az egyetlen ország, melyre igaz a bárány-külsejű fenevad jellemzése.

Bár szelíd báránynak látszik, úgy cselekszik, mint a sárkány. Az adventisták döbbenten fedezték fel, a fenevad képének elkészítése azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban érvényes csodálatos lelkiismereti és vallásszabadságtól egy nap majd megfosztják az embereket és arra kényszerítik őket, hogy felvegyék fenevad bélyegét, hatalmának jelét, a vasárnapünneplés szokását.

„A legfélelmetesebb fenyegetést, amely valaha is halandókhoz szólt, a harmadik angyal üzenete tartalmazza. Szörnyű bűn lehet az, amely Istent olyan haragra indítja, melybe nem vegyül kegyelem. Mindenki tisztán láthat e fontos kérdésben. Isten, mielőtt ítélkezne, óva inti e bűntől a világot, hogy mindenki megtudja, miért fog ítélete lesújtani, és mindenkinek legyen alkalma megmenekülni a büntetéstől.

Ellentétben azokkal, akik megtartják Isten parancsolatait, és őrzik Jézus hitét, a harmadik angyal rámutat egy másik csoportra, amelynek a tévelygéseivel szemben ez a komoly és félelmetes figyelmeztetés hangzik: »Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, s bélyegét felveszi homlokára vagy kezére, az is iszik Isten haragjának borából.« (Jel 14,9–10) Ennek az üzenetnek a megértéséhez jól kell értelmeznünk az itt alkalmazott szimbólumokat.

Amikor az ősegyház megromlott, mert feladta evangéliumi egyszerűségét, és pogány rítusokat és szokásokat fogadott el, elveszítette Isten Lelkét és erejét. Mivel azonban az emberek lelkiismeretét irányítani akarta, a világi hatalom támogatását igényelte. Így jött létre a pápaság, egy olyan egyház, amely irányította az államhatalmat, és felhasználta saját céljainak előmozdítására, főképpen az »eretnekség« megbüntetésére. Hogy az Egyesült Államok megformálhassa a fenevad képét, ahhoz a vallási hatalomnak úgy kell a polgári hatalmat irányítania, hogy az egyház az államhatalmat is saját céljainak szolgálatába állítsa.

Amikor az Egyesült Államok legjelentősebb egyházai a közösen vallott tantételekben egységre jutva arra befolyásolják az államot, hogy tegye kötelezővé rendelkezéseiket és tartsa fenn létesítményeiket, akkor a protestáns Amerika már megformálta a római hierarchia hasonmását, aminek elkerülhetetlen következménye, hogy a polgári hatóság büntetést ró azokra, akik eltérő véleményt vallanak.

A próféta óva int a fenevadnak és bélyegének imádásától, majd kijelenti, hogy itt vannak azok, »akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét«. A kinyilatkoztatás ilyen éles különbséget tesz Isten parancsolatainak megtartói és azok között, akik imádják a fenevadat, valamint a fenevad képét, és felveszik bélyegét. Ebből következik, hogy a törvény megtartása és a törvény áthágása jelzi a különbséget Isten imádói és a fenevad imádói között…

A pápaság csak Isten törvényének megváltoztatásával tudta Isten fölé emelni magát. Mindazok, akik az így megváltoztatott törvénynek tudatosan engedelmeskednek, mindenekfölött tisztelik azt a hatalmat, amely a törvényt megváltoztatta. Aki a pápai törvényeknek engedelmeskedik, az a pápa iránti hűség jelét veszi magára az Isten iránti hűségjel helyett.

Amikor tehát az Egyesült Államokban kötelező lesz a vasárnap megtartása, tulajdonképpen a fenevadnak és képének az imádása lesz kötelező.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem/Korszakok nyomában, Isten változhatatlan törvénye c. fej.)

 

Az üzenet szerint Isten parancsolatait és Jézus hitét egyszerre kell megtartani. Másként nem is lehetséges, hiszen emberi erővel képtelenek vagyunk összhangra jutni Isten törvényével. A törvény feladata, hogy „Krisztusra vezérlő mesterünkké legyen” (Gal 3,24), megigazulni azonban – akár a múlt bűneinek az elrendezésére nézve, akár a mindenkori kísértések legyőzését tekintve – csakis Krisztusba vetett hit által és az Ő segítségével lehet. Ennek eredményeként jutunk összhangra Isten törvényével, és ezért kap akkora hangsúlyt ennek az üzenetnek a végén, hogy bár a küzdelem Isten törvénye körül, és azon belül különösen a negyedik parancsolat vonatkozásában zajlik majd, Isten nem önmagában a hűséget várja el tőlünk, hanem a Fiába vetett hitet, és annak a hitnek a gyakorlását a szorongattatás idején, amellyel Krisztus Urunk is élt és győzött. Ezt a hitet minősíti a békességes tűrés is, ami azt jelenti, hogy állhatatosan kitartani lázongás, zúgolódás nélkül, és önként alatta maradni a tehernek (ez a kifejezés eredeti jelentése), amelyet pedig letehetnénk. Ez a keresztény egyik legfőbb erénye. Az evangélium összefüggésében ez annyit jelent, hogy kényszer hatására sem adni fel a hitet, és közben megőrizni a lelki békét. Ez lesz a végidő hívő népének nagy próbája is.

Kik alkalmasak az üzenetnek a hirdetésére?

„Láttam, ímé egy Bárány állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégy ezren, akiknek homlokán írva volt az ő Atyjának neve… Ezek azok, akik asszonyokkal nem fertőztették meg magukat, mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert Isten királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14,1–5)

Az idézett szakasz a 13. fejezet és a hármas angyali üzenet között olvasható, a látomássorozat önálló szakaszaként. Az előző fejezet a végidő két nagy főhatalmát mutatta be, akik egymással karöltve szinte az egész világot a bálványimádás útjára kényszerítik, minden lehetséges eszközt felhasználva ennek érdekében. Az egyes emberre nehezedő nyomás szinte elképzelhetetlen lesz. A fejezet jövendöléseit komolyan átgondolva joggal vetődik fel a kérdés, hogy lesznek-e egyáltalán olyanok, akik ellent tudnak állni ennek a példátlan kényszernek "És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben".(Dn 12,1); Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. (Mt 24,21), és ha igen, vajon megadatik-e, hogy mi magunk is közéjük számláltassunk? Ugyanilyen erővel vetődik fel az a kérdés is, hogy ezeknek az utolsó, felrázó üzeneteknek a hirdetésére „kicsoda alkalmas” (2Kor 2,15) "Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;"

A választ az idézett szakaszban találjuk: lesznek, méghozzá nem is kevesen, hanem kifejezetten sokan és minden népből, akik győzni fognak a fenevad felett "És láték mennyben más nagy és csodálatos jelt: hét angyalt, akinél vala a hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja. És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái."  (Jel 15,1–2). De ebben a küzdelemben csak azok tudnak megállni, és csak azok hívhatják fel hitelesen embertársaikat is arra, hogy álljanak Isten oldalára, akik győztek a bűn felett és elérték a tökéletességet, méghozzá maradéktalanul: Isten királyiszéke előtt feddhetetlenek, a szájukban álnokság nem található. Ez a győzelem azért is elengedhetetlen, mert a kegyelemidő lejárta után nincs mód a bűnök rendezésére. Ráadásul csak ilyen embereket pecsételhet el Isten és nyilváníthat magáénak, s támogathat Szentlelkével a küzdelemben és a másokért végzett munkában.