Mikor imádkozunk, Istent szólítjuk meg

 

Mikor imádkozunk, Istent szólítjuk meg (Mennyei Atyánk, vagy Teremtő Istenünk, vagy Kegyelmes Istenünk)

"...egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért..." 1Tim 2,5
Ezért ha befejezzük imánk akkor Jézus Krisztus nevében…vagy neve által. Ámene

Isten akarata szerinti imádságaink bizonyosan meghallgatásra találnak (1Jn.5:14). Isten akaratát megismerhetjük Igéjének tanulmányozása által, amely az Ő Személyét  Gondolatait nyilatkoztatja ki számunkra. Bibliatanulmányozásaink tehát megtaníthatnak minket mind arra, hogy miként, és mind arra, hogy miért imádkozzunk, így erőteljesekké teszik imádságainkat. "Ha ... beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik néktek" (Jn.15:7). Számos példa található a helyes imádságról a Szentírásban (Zsolt.119:164; Dán.6:10). A reggel és este történő imádságoknak néhány rövid hálaadó imádság elmondásával a nap folyamán úgy kell tűnnie számunkra, mint a legkevesebbnek, amit tettünk.

A tényleges értékelése annak, hogy Krisztus a személyes Főpapunk, aki felajánlja imádságainkat hatékonyan Istennek, fel kell, hogy lelkesítsen minket a rendszeres hitben történő imádkozásokra. Az imádság azonban nem lehet csupán egy Isten elé terjesztett "kívánság-lista", hálát kell adnunk az ennivalóért az étkezések előtt, azért, hogy utazásaink alkalmával biztonságban tartott minket stb. Ezek és sok más hálaadás és kérelem fontos részét kell, hogy képezzék az imádságoknak.

Problémáinknak csupán az Úr elé helyezése imádság által, önmagában is egy jelentékeny békeérzettel fog betölteni minket: "Semmiért se aggódjatok (Semmi sem túl kicsi ahhoz, hogy ne imádkozzunk érte), hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban" (Fil.4:6,7).

Kegyelmes Istenünk, Mennyei Atyánk!

Azért imádkozunk, hogy nyisd meg a mi értelmünket, hogy megértsük a Te szavaidat. De imádkozunk a Szentlélek ajándékaiért is, hogy Ő adjon békességet a mi szívünkbe, szeretetet és örömet. Azért is imádkozunk, hogy képesek legyünk a Te nevedben szólnunk, hogy a Te prófétai üzenetedet megosszuk más emberekkel. Kérünk, add a Te alázatosságodat nekünk, hogy lelki szegények legyünk és teljesen tőled függjünk. Imádkozom minden egyes személyért itt, nyilatkoztasd ki, hogy milyen mélyen szeretsz mindenkit, aki itt van. Segíts, hogy emberek le tudják győzni azt hogy másokhoz, hasonlítgassák magukat. és csak arra fókuszáljunk hogy mit adtál nekünk. Hogy megosszuk másokkal a Te igédet, mértékletességgel, alázatossággal és a Te Szent lelked hatalmával. Köszönjük ez a lehetőséget, amit ma  adtál nekünk, hogy megnyithattuk a Te igédet, segíts hogy tudjuk betölteni prófétai küldetésünket ahogy  a Te prófétáid  Ézsaiás ... is betöltötték, ugyan úgy ahogy János is betöltötte az  újszövetségben. Kérünk, Urunk segíts, hogy meglássuk, milyen nagy kiváltságban van részünk. Köszönjük Jézusunk, hogy ismerhetünk Téged a Te nevedben kértünk. Ámen

Jézus visszajövetele: Utolsó ítélet, örök élet

 „Akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,30)

„Maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből.” (1Thess 4,16)

„Ímé eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja őt, még akik őt általszegezték is, és siratja őt e föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” (Jel 1,7)

 

Jézus eljöveteléről sokan gondolkodnak úgy, hogy azon nem egy látható eseményt kell érteni, hanem a világ mintegy „felnő” Krisztushoz egy lelki, vallási fejlődés révén, és így egyszer csak megvalósul a világban a keresztény eszmék uralomra jutása, s ezáltal „jelenik meg, tér vissza” Krisztus. Az Ige egyértelmű kijelentései szerint azonban Krisztus valóságosan, látható, hallható, mindenki számára érzékelhető módon fog visszatérni. Megjelenését kozmikus jelenségek kísérik, és minden ember szembesül dicsőségének megnyilvánulásával. A megváltási terv végső eseménysorozata kezdődik meg ekkor, amellyel Isten lezárja Sátán uralmát, a bűn hatezer éves földi történelmét. Aratáshoz, szürethez is hasonlítja a Szentírás ezt az időszakot, amikor beérik a gabona, a jó mag, az evangélium elvégzi a maga munkáját, és „megszámlálhatatlan sokaság” várja a Szabadító érkezését. Ugyanakkor a gonoszság is beérik, olyannyira, hogy Noé napjaihoz hasonlítja Jézus ezt az időszakot. Ha nem lépne közbe, hogy „elpusztítsa azokat, akik a földet pusztítják”, akkor valóban egy ember sem maradna meg.

Krisztus első és második adventje a megváltásunk két legnagyobb és egymást kiegészítő eseménye. Amikor emberként közöttünk volt, majd meghalt értünk, megszerezte minden ember számára a bűn feletti győzelem, az örök élet lehetőségét. Amikor visszatér isteni dicsőségében, elhozza megváltottainak a drága áron megszerzett üdvösséget. Az egész menny örömmel hirdeti a szeretet győzelmét, Krisztus földi uralmának kezdetét: „Hallottam mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Alleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki…” (Jel 19,6–7)

Krisztus szabadítóként jön

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket, ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában! (Ésa 25,9)

„Akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24,30)

„A föld királyai és a fejedelmek, a gazdagok, a vezérek és a hatalmasok, és minden szolga és minden szabad elrejtették magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba, és mondták a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek ránk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától!” (Jel 6,15–17)

 

A Szentírás tömör megfogalmazása: „sír a föld minden nemzetsége”, érzékelteti azt a döbbenetes hatást, ahogyan az Őt várók örömteli vágya teljesül – de a neki ellenállók rémületét és elveszettségük felismerését is. Az adventvárás az első keresztények számára boldog készülődést, csillapíthatatlan sóvárgást jelentett a Megváltójukkal való találkozás után. Sajnos az évszázadok során ez a várakozás megfakult, de minden időben voltak olyan hívők, akik ébren tartották Krisztus visszatérésének reménységét. A nagy adventmozgalom tömegek figyelmét hívta fel újra erre a közelgő eseményre, amely a legtöbb keresztény egyházban már csak tantétel maradt, vagy azt is átértelmezték. Krisztus szabadítóként jön, és a végidő megpróbáltatásait átélő hívők számára ez lesz a legörömtelibb pillanat. Nemcsak a szenvedéseiktől való megszabadulás miatt, hanem mert szeretett Urukkal szemtől szemben találkozhatnak.

Ugyanez az esemény kifejezhetetlen félelmet vált ki azokban, akik nem voltak élő kapcsolatban Krisztussal, és nem készültek fel jövetelére. Számukra „megemésztő tűz” a Krisztust övező isteni dicsőség, nem is élhetik túl a vele való szembesülést, őket „megemészti az Úr szájának leheletével, és megsemmisíti megjelenésének feltűnésével” (2Thess 2,8).

 

„Keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfia jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a Föld felé közeledő, egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy fehér felhőként, megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem »fájdalmak férfia«-ként jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem menny és föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki »hív és igaz«, aki »igazságosan ítél és hadakozik«. »És mennyei seregek követik Őt.« (Jel 19,11–14) A királyt szent angyalok megszámlálhatatlan sokasága kíséri. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam hangzik. Az égen számtalan tündöklő alak látható, »tízezerszer tízezer és ezerszer ezer«. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet, az a tündöklés meghaladja a képzeletet. »Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé.« (Hab 3,3–4) Amint az »élő« felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona. Szent homlokán a dicsőség királyi koronája tündököl. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap… Az igazak reszketve kiáltják: »Ki állhat meg?« Az angyalok ajkán elhal az ének, és egy ideig félelmetes csend van. Majd Jézus hangja hallható: »Elég néked az én kegyelmem.« Az igazak arca felragyog, és minden szívet öröm tölt be. Az angyalok pedig, akik közelednek a földhöz, egyre hangosabban énekelnek.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, Isten népe megszabadul c. fej.)