2022. november 20., vasárnap

Az egyetlen reménység

 

Az egyetlen reménység a haláltól való szabadulásra nézve az, ha annak az okozójától, a bűntől szabadulnak meg az emberek a megváltó Krisztus kegyelme által.

Mert így már jelen, földi életükben "átmennek a halálból az életre". Az utolsó ítélet felmentő ítéletéig ők sem szabadulhatnak meg ugyan a haláltól, de az "örök életük már megvan" (János 5:24). "Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."

Jézus visszajövetelekor "mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" számukra (I. Korinthus 15:26).

Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (i.e. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból:

"Mert tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. Miután ezt a bőrömet megrágják, nem e testben* látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, az én szemeim látják meg őt, nem más..." (Jób 19:25-27)

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..., mert megnyugosznak fáradságuktól, és cselekedeteik követik őket" (Jelenések 14:13).

Az első halál


Az embert joggal érdekli nemcsak az, hogy mi a halál oka, hanem az is, hogy mi a halál maga. A Hamletből idézett sorok mutatják, hogy a halálfélelem egyik fő oka a tudatlanság a halál mibenléte felől: Az ember retteg a halál utáni valamitől, az "ismeretlen tartománytól, amelyből még nem tért vissza utazó". Riasztó dolog kényszerítve, feltartóztathatatlanul haladni valami sötét ismeretlen felé. De a Megváltó azért jön, hogy "megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak" (Zsidókhoz 2:15). 
Isten Igéje teljesen elveszi a halál miatti félelmet, mert pontosan feltárja előttünk annak mibenlétét.

A halál a Biblia szerint is a "kapcsolatok szétesése", mert felbomlik az az "összetétel", ami az emberi személyiséget, kinek-kinek a saját, egyedi énjét alkotja. Az emberi lény felépítéséről így ír:

"Formálta az Úr Isten az embert a föld porából és lehelte az ő orrába életnek leheletét, és így lőn az ember élő lélekké" (I.Mózes 2:7).

Ugyanez szemléletesen, egy "képletben" felírva:
 

test+"élet lehelete"="élő lélek"
(a Föld porából, azaz a Földön levő elemekből és anyagokból alkotva) (az élet kizárólagosan Istentől jövő és a Lelke által fenntartott ajándéka) (emberi személyiség, egyéniség) 


Mi történik a halálban ezzel az emberi lénnyel?

  • Elvész, vagy visszavonatik az "élet lehelete", ajándéka. Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni. A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: "Por vagy te és ismét porrá leszel" (I. Mózes 3:19). Az Istentől nyert "élet lehelete" nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Figyeljük meg: nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá", mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül.
  • A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén. Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának a gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével.

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet... A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy - jelenlegi, bukott állapotában - teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás (katolikus szerző): Remény vagy halál? Vigília, 1978. november, 723. és 725-726. 1.)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál - mint a 'bűn zsoldja' - a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula (protestáns szerző): Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet, 1964/65, 262-263. 1.)

  • A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység

(Van néhány ige a Bibliában, amely a szövegösszefüggés azonnali át nem látása miatt vagy a fordítás hibájából úgy tűnhet, mintha a lélek halhatatlanságát tanúsítaná. De a közelebbi vizsgálat kideríti, hogy a valóságban egy sem mondja ezt.)

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak... Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett... Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor 9:7-8, 12).

"Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállnak a csendességbe" (Zsoltárok 115:17).

  • Az előzőekben idéztük Jézus szavát, hogy ebből a halálból minden ember "kijön még", mindenki feltámad a maga ítéletére az ő eljövetelekor. De mi támad fel és hogyan, ha a halál pillanatától fogva az élő lélek (az emberi személyiség) nincs többé, a test pedig szétporlad? Jézus mondotta a régen elhunyt halottakról, hogy Isten számára ők mind létezők, mert "mindenek élnek őnéki" (Lukács 20:38). Bár emberileg semmi sem marad a halálban az emberből, Isten emlékezetében "él" minden teremtménye, és bármikor feltámaszthatja őket. Amint a teremtés és az élet titkát sem, úgy ezt sem nyilatkoztatta ki Isten, hogy miként őrzi meg a megholtaknak mintegy a "személyiségadatait". Határozottan kijelenti azonban, hogy mind az Atya, mind a Fiú "akiket akar, megelevenít" (János 5:21).

Sok ember lehetetlenségnek tartja a feltámadást. Ezen a ponton megakadnak, mert ezt az ígéretet hihetetlen mesének tartják. A Biblia is idézi a feltámadásra vonatkozó jellegzetes emberi kérdést, és választ is ad rá:

"De mondhatná valaki: Mimódon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem ezt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Isten pedig testet ad annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét" (I.Korinthus 15:35-38). Ha a természetben mindenütt ott látjuk azt a csodát, hogy egy parányi mag őrzi egy növény teljes növekedési, virágzási és termő "programját", akkor miért is tartjuk azt olyan hihetetlennek, hogy Isten meg tudja őrizni egy ember személyiségének a jellemzőit is a maga "technikájával", és ezáltal újra tudja teremteni?! Bizonyára igaza van Blaise Pascalnak az alábbi megállapításával:

"Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, az legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk." (Gondolatok, 222. sz. töredék)

  • Az ember úgy éli át a halál és a feltámadás közöm állapotot és időt, mint egy alvást. Mind az Ó-, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza:

"(A halottak) az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból" (Jób 14:12).

Pál apostol írja: "Nem akarom..., hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük..., hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak" (I. Thesszalonika 4:13-14).

Milyen megnyugtató és bátorító ez a hasonlat! Az alvás nem kellemetlen dolog. És azon sem kell aggódni, hogy vajon mit álmodunk:

"Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János 11. fejezetében)... Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526. Összes művek, Erl. kiadás, 41. és 373. 1.)

  • Mindezekből az is következik, hogy a halottak "lelkeivel" semmiféle érintkezés sem lehetséges. A Biblia határozottan kijelenti a halottakról, hogy "többé semmi részük sincs semmi dologban, amely a nap alatt történik" (Prédikátor 9:8).

"Vajon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy, és az oktalan állat lelkét, hogy alámegy?... Ki hozhatja őt (a halottat) vissza, hogy lássa, mi lesz őutána?" (Prédikátor 3:21-22)

A Biblia mindennemű halottidézést "utálatosságnak" nevez, a spiritiszta jelenségeket a démoni világ produktumának mondja (1Krónika 10:13-14)."Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy elbírjátok azt viselni. Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!"/RÚF/

"Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened teelőled" (V.M6zes 18:10-12).

A második halál

 A második halált, avagy a kárhozat halálát a keresztények általában örökkévaló gyötrelemnek hiszik a középkorban kialakult egyházi tanítás nyomán. A lélek halhatatlansága eszméjének következményeként jött létre ez az elgondolás. Ha ugyanis a lélek különválik a testtől a halál pillanatában, és mint halhatatlan és elpusztíthatatlan valami létezik tovább, akkor valóban nemigen lehet mást elképzelni a kárhozat büntetéseként. Ez a felfogás azonban Isten jellemére vet árnyékot és azon túl az egész megváltási tervre is! 
Mert jogos a kérdés: Ilyen engesztelhetetlen bosszút vagy megtorlást alkalmaz a szeretet Istene? A megváltottak öröme pedig egy ilyen borzalmas háttéren fog megvalósulni? Élvezni fogják az üdvösség javait egykori embertársaik, netán családtagjaik örökös kínjainak a tudatában?

A Biblia azonban - hála Istennek - semmi ilyesmit nem tanít. A kárhozat ítélete - amint a "második halál" kifejezés is utal erre - örök megsemmisülés, az élet jogának elvétele egy világosan indokolt ítélethirdetés nyomán. Ez súlyos, tragikus vég és igazságszolgáltató büntetés, de mégis a lehetséges legirgalmasabb dolog, ami a gyógyulni nem akaró, bűneikben megkeményedett emberekkel történhet. Íme, néhány világos ige:

"Egy kevés idő még és nincs gonosz, nézed a helyét és nincsen ott... Elmúlt és ímé nincsen! Kerestem, de nem található!" (Zsoltárok 37:10, 36)

(Akik az utolsó ítéletkor isznak Isten "haragpoharából",) "olyanok lesznek, mintha nem lettek volna" (Abdiás 1:16).

Végül maga a sír és a halál is örökre megsemmisülnek a végső ítélet végrehajtás pusztító lángtengerében - mondja ez az ige, jelképes beszéddel, mintegy megszemélyesítve a sírt és a halált:

"A sír* és a halál vettetnek a tűznek tavába, ez a második halál, a tűznek tava" (Jelenések 20:14).

* A Károlyi-Bibliában "pokol"-nak fordított szónak ez a helyesebb visszaadása

Ezután rögtön az újjáteremtett föld látomása következik a bibliai leírásban, azzal a bejelentéssel, hogy ott minden újjá lesz, és hogy ott "semmi elátkozott nem lesz többé" (Jelenések 22:3).

(Erre nézve is félre lehet érteni néhány igehelyet az első látásra, ám igazából egyik sem támogatja az örök gyötrelem tanát.)

Pál Korinthusban küldött levelei

Pál Efezusban tartózkodott, amikor 1Korinthus levelét megírta.  (1Kor 16:5- 9). Hozzátok pedig akkor megyek, ha átutaztam Makedónián. Mert M...