Vallásosság ma: Krisztus várók vagy eljövetelvárók?

 A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban.

”. 80- as évek vége amikor első alkalommal találkoztam adventistákkal, és szóba kerültek a végidei próféciák. Végidő. az elmúlt években sokszor visszatért ez a kérdés. 

Azóta 40 év eltelt, , és még mindig várakozunk. Valós eseményt várunk? Hogyan ápolhatjuk a bizonyosságot? Legtöbben régen abbahagytuk a számítgatást, de továbbra is az apokaliptikus izgalmak esetleges ránk gyakorolt hatása alatt gondolunk a második adventre. Ez alatt azt értem, hogy továbbra is a külső bizonyítékok mindenhatóságára esküszünk. A második advent rohamos közeledését véljük felfedezni minden vallási, politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezeti eseményben.

A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az Úr eljövetele vagy adventje fogalom sokoldalú és egymással szorosan összefüggő jelentéséből csak egyet vagyunk hajlandók figyelembe venni, nevezetesen Jézus Krisztus fizikai visszatérését. Pl. A kéz érintése nélkül leszakadó kőről beszélve nagyon fontosnak tartjuk azt hangsúlyozni, hogy itt nem arról az Isten országáról van szó, ami Jézus földi szolgálatával eljött. Értem én, hogy a kereszténység nagy része ezzel a magyarázattal próbálja elmismásolni a második advent valóságát. Ugyanakkor az ilyen mondatok tovább erősítik azt a magatartást, hogy nem Krisztus várásra, hanem eljövetelvárásra összpontosítunk. Másokat viszont egyre inkább arra késztetnek, hogy feladják a várakozást. Belefáradtak a sok-sok hamis jósolgatásba.

2. A második advent várása körüli lelkesedés folyamatosan hullámzott a kereszténység kétezer éve alatt. A felfokozott érdeklődést leginkább a félelem és számítgatás motiválta. Ugyanakkor ezekben a hullámokban mindig benne volt az Úr keze és sokan őszinte hitre és bizonyosságra jutottak. 

Az adventvárás kapcsán egy sajátos, visszatérő mintával találkozunk. Röviden így írható le: egy őszinte tapasztalat és egy félreértésen alapuló elképzelés keveréke. Néhány rövid példa:

Az apostolok várták Jézus visszatérését, hiszen személyesen Tőle kapták az ígéretet. Bár azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett” (ApCsel 1:7), mégis nagyon lassan értették meg a helyes várakozás igazi természetét. Kevés volt nekik az első csalódás, amikor a királyság helyett a kereszttel találkoztak.

Advent úttörőink átmentek egy nagy csalódáson őszinte hitük és Istennel szerzett valódi tapasztalatuk ellenére. De ez nem volt elég nekik, továbbra is próbálkoztak. George Knight leírja, hogy számos kísérletük volt még az advent idejének kiszámítására. Pl. Joseph Bates 1850-ben ezt írta: „A hét vércseppről az arany oltáron a kegyelem trónja előtt teljes szívvel hiszem, hogy az élő szentek vizsgálatának az időszakát jelképezi a szentek szentjében.” Ennek alapján kijelentette, hogy az advent előtti ítélet hét évig tart, így Krisztus 1851 októberében fog visszajönni. 

3. Ellen White hónapokkal a várt esemény előtt ezt írta: „Az Úr megmutatta nekem, hogy a harmadik angyal üzenetének haladni kell és hirdettetnie Isten szétszóródott gyermekei között, és ez nem lehet idő függvénye, mert nem lesz több időmeghatározás. Láttam, hogy egyesek hamis izgalmat keltenek azzal, hogy időpontokról prédikálnak; mégis a harmadik angyal üzenete erősebb lehet, mint az időmeghatározás. Láttam, hogy ez az üzenet megáll a saját lábán, és nincs szükség időmeghatározásra a megerősítéséhez, és nagy erővel fog terjedni elvégezve a munkáját.” R&H 1851. július 21. Máig sem fogadta meg mindenki ezt a tanácsot.

1989-ben egyik akkoriban nyugdíjas – azóta elhunyt – lelkészünk keresztül kasul járta az országot azzal az üzenettel, hogy Jézus ugyan azt mondta, hogy   

„azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja” (Mt 24:36), de az évet tudhatjuk.    Ezt a témát a végtelenségig lehetne folytatni az utóbbi évek gyalázatos, mégis sokakat izgalomban tartó példáival is.

A nevezett és névtelen úttörőinket és kortársainkat tévedéseik ellenére is őszinte hívőknek tekintjük. Azt jelenti ez, hogy mindegy hogyan várakozunk és mindegy hogyan prédikálunk? Semmiképpen sem! Isten szeretné, ha végre tanulnánk elődjeink hibáiból. Radikális szemléletváltásra van szükségünk az advent várása kapcsán. Az örökség ápolása nem lehet a hibák ismételgetése.

(4) Így jutottunk el az általam választott témához. Krisztus várók vagy eljövetelvárók? A hit és cselekedetek feszültsége a Krisztus várásban. 

A címben mindjárt világossá akartam tenni a dilemmát: egy személyt várunk vagy egy eseményt? Krisztus várók vagy eljövetelvárók vagyunk? Miért nem mindegy? A Krisztus várás VALAKIRE összpontosít, míg az eljövetelvárás VALAMIRE, egy eseményre.

Nem könnyű kilépnünk saját árnyékunkból. Azt gondolhatjuk, hogy az adventmozgalom kiindulópontja egy prófécia-alapú számítgatás volt. Valóban? Ha ez igaz lenne, nincs menekvés. Hitelt vesztett, zátonyra futott közösség vagyunk. 

Ha igaz lenne, akkor az apostoli egyházra is igaz lenne, hogy egy földi királyságot váró, számítgató mozgalom volt. Mint ilyen, már az elején hitelt vesztetté vált volna. De egyáltalán nem ez történt. Az adventmozgalommal sem ez történt.

Az apostoli egyház Jézus ígéreteinek alapján álló, valós tapasztalatok által éltetett reményteljes mozgalom volt. Pontosan ez igaz úttörőinkre is. Jézus ígéreteinek alapján állva szereztek valós tapasztalatokat, amelyek reményt és mély elkötelezettséget kölcsönöztek számukra. Mindkét esetben igaz az is, hogy keveredett bele némi emberi számítgatáson alapuló várakozás. 

5. Miért keveredett bele? Miért van sokszor ma is benne ez az emberi számítgatás, félelem, spekuláció és időleges nekibuzdulás? Egyszerűen azért, mert soha nem szűnt meg teológiánkban a kettősség: miszerint az üdvösség alapja hit és cselekedetek. Ahogy a felvezetőben olvashattátok, az adventhívők gondolkodási mintáiba mélyen be vannak ágyazva olyan kifejezések, mint „megtartani a törvényt/a szombatot”, „gyülekezetbe járni”, „tizedet fizetni”, „Jézus eljövetelét várni” stb. Ezek a kifejezések az emberi cselekedetekre fókuszálnak és tőlünk teszik függővé Isten munkáját. Úgy állítják be a dolgokat, hogy minden a jövőben dől el. Ha eléggé jó leszel, akkor neved az élet könyvében marad. Fontos a hit, de azt is mi tesszük, és még fontosabb, hogy legyenek cselekedeteink és óvjuk meg magunkat a bűntől.

Miért választotta Jézus Júdást

 ...ha tudta, hogy elfog veszni?

 Isten az akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Ezért nem csak azokat hívja el az igaz életre, akikről előre tudja, hogy üdvözülni fog, hanem másokat is. (Szentírás szerint Isten tudja, ismeri előre az ember szabad választásai nyomán kirajzolódó döntéseit, és nem pedig előre elrendeli azokat!) 

„Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak”(Máté:22/14)

Azonban azokat nem hagyja magukra, akikről előre ismeri, hogy nem fogják, mert nem akarják a szeretetés az önzetlenség útját választani. Isten eljárásaiból kitűnik, hogy nem közömbös az elveszett sorsa iránt.

Megváltozásuk érdekében mindent megtesz értük, semmilyen körülmények közt sem mond le róluk. Jézus bizalommal fogadta magához, Júdás azonban nem tért meg, lelkileg nem született újjá, pedig elengedhetetlen volt a szívbéli átalakuláshoz. Értelmileg felfogta az igazságot és lelkesedett is érte, de nem tudott teljesen azonosulni vele. Az újjászületésben az ember logikája, gondolkodásmódja, életfeltétele is megváltozik. A becsvágy, az önérdek eltűnik. Megszületik az emberben az igazi hit, amely által azonosulni tud Isten elgondolásával, lelkületével, szeretettörvényével. Szíve mélyéből átadja magát Teremtőjének. Júdásnál ami későbbiekben kiderül, ez nem történt meg. Indítékai emberi elképzelései nem változtak meg gyökeresen.

Júdás rejtélye: Júdás jelleme

 Márk 14,10. 18-21. Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik. Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én? Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, a ki velem együtt márt a tálba. Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.

"Kétféle tapasztalat létezik. A külső látszat, és a benső munkálkodás. Júdás jellemében az isteni és az emberi is ott munkálkodott. Sátán munkálta az emberit, Krisztus az istenit. (…) Júdás azonban jelleme emberi oldalát összetévesztette vallásos érzelmeivel, s mint igen szükséges vonásokkal bánt velük. Ezzel a nézettel nyitva hagyta az ajtót Sátán előtt, aki birtokba vette őt. Ha Júdás gyakorlatba ültette volna át Krisztus tanításait, akkor teljesen Istennek szentelve szívét átadta volna magát Neki. Keverék tapasztalata azonban tévútra vezette őt."
"Júdás őszintén vágyakozott rá, hogy megváltozzék és remélte, hogy a Jézussal való közösség által ezt el is fogja érni. Mégsem ez a vágya volt az uralkodó."
"János is, Júdás is, mindketten képviselik Krisztus hitvalló követőit. Mind a két tanítványnak egyforma alkalma volt, hogy szemlélje és kövesse az isteni Mintaképet. Mindkettő egyformán szoros kapcsolatban élt Jézussal; kiváltságuk volt, hogy tanításait hallgathatták. Jelleme mindkettőnek igen fogyatékos volt; de mindketten hozzáférkőzhettek az isteni kegyelemhez, mely tulajdonságaikat átalakíthatja. Mialatt azonban egyikük alázatos szívvel tanult Jézustól, a másik kimutatta, hogy nem cselekvője, csupán hallgatója az Igének. Egyikük naponként meghalt "én"-jének, legyőzte a bűnt és az igazság megszentelte életét, viszont a másik, mivel ellenállott a kegyelem átformáló erejének, önző vágyainak engedett, tehát teljesen Sátán rabszolgájává vált." (Ellen G. White, 28. kézirat, 1897; Előtted az élet, 89. o.; Az apostolok története, Átalakult élet c. fej.)