Halálközeli élmények

 A „halálközeli élmények” a legelterjedtebb mai érvek közé tartoznak, amelyekkel „bizonyítani” próbálják a lélek természetes halhatatlanságát. Raymond A. Moody, Jr. közzétette öt évig tartó kutatásának eredményeit, amelynek során száznál is több ember esetét vizsgálta, akiket „klinikailag halottnak” nyilvánítottak, de azután újraélesztettek. Ezek az emberek állították, hogy mielőtt visszatértek az életbe, láttak egy szeretetteljes, fényességes lényt. Ezt „izgalmas bizonyítéknak” tekintik arra, hogy „az ember lelke életben marad a halál után.” (hátsó borító) Az évek során sok hasonló könyvet kiadtak, amelyek ugyanezt a gondolatot erősítik.

 A kutatásban említett esetek mindegyikében szereplőket klinikailag halottnak nyilvánították, de valójában nem voltak azok, szemben Lázárral, aki négy napig halott volt, a teste is oszlásnak indult. (Jn 11:39. Jézus így szólt: Vegyétek el a követ! Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. /RÚF/) Sem Lázár, sem a bibliai időkben feltámasztott más halott nem említett túlvilági élményt, sem a Paradicsomból, sem a purgatóriumból, sem a pokolból. Ez valóban olyan érv, amit a hallgatás bizonyít, és teljesen megegyezik a holtak öntudatlan állapotának bibliai tanításával!

 Viszont mi a helyzet a ma gyakran részletesen elbeszélt„halálközeli” élményekkel?          

  A mennyiben elfogadjuk a halottak öntudatlan állapotának bibliai tanítását [Jób 3:11-13. Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? (12) Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? (13) Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna /RÚF/ Zsolt 115:17. Nem a halottak dicsérik az Urat, nem azok, akik a csend honába tértek, (18) hanem mi, mi áldjuk az Urat most és mindörökké. Dicsérjétek az Urat! /RÚF/Zsolt 146:4. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. /RÚF/ Préd 9:12. (10) Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell! /RÚF/],        akkor két fő lehetőségünk marad: a halálközeli élmény vagy szélsőséges körülmények között kialakuló, természetes pszichokémiai hallucináció vagy természetfeletti, sátáni megtévesztés. (2Kor 11:14. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. /RÚF/) Valóban a sátáni megtévesztés lehet a magyarázat, főleg azért, mert bizonyos esetekben az emberek arról számoltak be, hogy beszéltek meghalt rokonaikkal. Persze lehet a két tényező kombinációja is. Mivel annyira elterjedt és sokak számára roppant meggyőző ez a csalás, alapvetően fontos, hogy szilárdan ragaszkodjunk Isten Igéjének tanításához, bármit is tapasztaljunk mi magunk vagy mások, ami ellentétes a Biblia tanításával!

Érzelmeink és a vágyaink

 Hogyan küzdhetünk az ellen, hogy az érzelmeink és a vágyaink rávegyenek minket Isten Igéjével szembenálló dolgok megtételére?

White idézet: Létezik egy széles körben elterjedt hamis vélekedés Jézus szeretetével kapcsolatosan, amely szerint azért kell ebben a szeretetben maradnunk, mert csak kizárólag a Jézusba vetett hitre van szükségünk. Ezeknek a lelkeknek azonban meg kell tanítani azt is, hogy Jézus szeretete a szívbe alázatot és parancsolatai iránti engedelmes életet hozhat. „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatai nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4) Ha Jézus szeretete csupán az ajkunkon marad, egyetlen lelket sem tud üdvösségre vezetni...

Akik elutasítják a bibliai igazságokat, azt hangoztatják, hogy szeretik Jézust. Viszont, aki tényleg szereti Őt, engedelmes szeretetről tesz bizonyságot, és az Ige betöltője, nem csupán hallgatója lesz. Nem fogja ezt hajtogatni: „Csak hinnem kell Jézusban.” Ez a kijelentés különben igaz, csak hogy aki ezt hangoztatja, nem veszi komolyan a tartalmát. Jézusban hinni azt jelenti, hogy elfogadod Őt személyes Megváltódnak és Példaképednek. Aki szereti Jézust, annak követnie kell a példáját. Szoros kapcsolatban kell lennie Jézussal, mint a szőlővessző a szőlőtőkével. – This Day With God, 299./old.

Az emberi természet ingadozó. Az ember az értelmével ismeri meg az igazságot, de nem szakad el a világtól. Nem akarja elfogadni, hogy Isten különleges gyermekének kell lennie. Ismeri a bibliai igazságokat, de nem akar engedelmeskedni, ezért elfordul az igazságtól. Hitetlenség vezérli, emiatt a lelkére sötétség borul. Saját útját akarja járni, ami meg is adatik neki. Az igazság viszont kárt szenved. Krisztust semmibe veszi, és ha nem tér meg, akkor pusztulás vár rá. – The Upward Look, 18./old.

A hit és az érzés annyira különbözik egymástól, mint kelet a nyugattól. A hit nem függ érzéstől.Naponta szenteljük magunkat Istennek. Higgyük, hogy Krisztus megérti és elfogadja az áldozatot anélkül, hogy megvizsgálnánk magunkat, vajon megvan bennünk az érzésnek az a foka, mely –szerintünk – megfelel hitünknek. Hát nem mienk az ígéret, mely szerint, ha hittel kérjük, mennyei Atyánk készségesebben részesít Szentlélekben, mint a szülők adnak jó ajándékokat gyermekeiknek? Menjünk előre, mintha Isten királyi székéhez küldött minden imára választ hallottunk volna attól,akinek ígéretei sohasem okoznak csalódást. Mikor szomorúság nyom, akkor is előjogunk dallamot zengeni szívünkben Istennek. Ha ezt tesszük, a köd és fellegek visszagördíttetnek, s a sötét árnyékból Isten jelenlétének tiszta verőfényébe lépünk. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 537./old.

MISZTICIZMUS

A világunkat elárasztják a miszticizmus erős hullámai. A „miszticizmus” átfogó kifejezés, a gondolatok óriási körét öleli fel. Vallási szempontból ez a szó az egyén és az Isten vagy az Abszolút valamilyen lelki tapasztalatban vagy transzban történő kapcsolódására utal. Ez jellemzi még bizonyos egyházak istentiszteletét is. A formáját és intenzitását tekintve a jelenség eltérő lehet, de általában Isten írott Igéjének tekintélye helyett a szubjektív tapasztalatot fogadják el. A Bibliát minden esetben nagyrészt megfosztja tanító szerepétől, és a keresztény sebezhetővé válik a saját tapasztalatai által. Az ilyen szubjektív vallás nem ad védelmet semmiféle megtévesztés, főleg a végidei csalások ellen.

A posztmodern keresztény világban erős a tendencia a bibliai tanítás jelentőségének csökkentésére, azt elavult vallási formák unalmas visszatérésének tekintik. Ebben a folyamatban Krisztus tanításai helyére mesterségesen Krisztus személyét állítják – úgy érvelve például, hogy bizonyos bibliai történetek nem lehetnek igazak, mert Jézus (amilyennek ők gondolják) soha nem engedte volna meg, hogy egyes esetek a leírtak szerint történjenek meg. Így végül az egyéni érzések és ízlések lesznek a Szentírás magyarázatának kritériumai, vagy pedig alapok, amelyek talaján nyíltan elutasítják a Biblia világos tanítását. Ez gyakran az Isten iránti engedelmesség kérdésében mutatkozik meg, ami pedig Jézus szavai szerint lényeges eleme a lelki házunk sziklára építésének. Aki azt gondolja, hogy nem számít, milyen tantételben hisz az ember, ameddig elfogadja Jézus Krisztust, veszélyes talajon áll. Az inkvizítorok, akik számtalan protestáns hívőt halálra ítéltek, hittek Jézus Krisztusban. Akik „ördögöket űztek ki” Krisztus nevében Sokan mondják majd ne azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk űztünk (Mt 7:22), szintén hittek benne. „Az az állásfoglalás, hogy lényegtelen, mit hisz az ember, Sátán egyik legjobban bevált csalása. Sátán tudja, hogy az igazság megszenteli azt az embert, aki szeretettel elfogadja az igazságot, ezért folyvást hamis elméletekkel, mesékkel, más evangéliummal igyekszik felcserélni az igazságot.”

 (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 448./old.)