Üdvözítőnk az élet kenyere

 Lelkek éheznek az élet kenyere és vize után, de mi ez annak, akinek szíve a világon csügg. Ha szavukkal nem is, cselekedeteikkel sokan ezt mondják: „Nem adhatom fel érdeklődésemet ezek iránt a földi kincsek iránt, hogy így biztosítsam számomra az örökkévalót. Az eljövendő élet túlságosan távolinak tetszik számomra ahhoz, hogy számításba vegyem. A földi javakat választom és vállalom a jövő kockázatát. Isten kegyelmes és jó.” – Rest szolga! Ha megmaradsz ezen az úton, sorsod a képmutatókéval és a hitetlenekével lesz egyenlő. A klubhelyiség szeretete, a vacsorák és a világi társak, Belsazár ünnepségéhez hasonlóan, az Istenről való elfeledkezéshez és nevének megbecstelenítéséhez vezetnek.  (Szemelvények E. G. White írásaiból 2. kötet) 

Könyörgésünk a mindennapi kenyérért nem csak a testünknek naponta szükséges táplálékot foglalja magában, hanem a lelki táplálékot is, az örök élet elnyerése céljából. Jézus megparancsolta: „Munkálkodjatok, ne az eledelért, mely elvész, hanem az eledelért, mely megmarad az örök életre.” „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (Jn 6:27, 51). Üdvözítőnk az élet kenyere, s ha szeretetét felismerjük, magunkba fogadjuk Őt, és ekkor az a kenyér táplál bennünket, amely a mennyből szállt alá. 

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük.

Amikor Jézus ezt mondta a tömegnek: „Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak (Jn 6:33), akkor valaki a tömegből ezt mondta: „Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!” (34) Közöttük volt az, de nem az élet kenyere ként ismerték fel. Jézus ekkor nyíltan megmondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.”(35 vers)

Táplálkozzatok Isten igéjéből s észreveszitek, hogy az valóban az élet kenyere. Krisztus mondta: „Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak.” Magyarázatul hozzáfűzi: „A lélek az, amely megelevenít. A test nem használ semmit. A szavak, melyeket szólok hozzátok, élet és lélek." (Ján.6:63)

Krisztus szava az élet vize

 Azon a reggelen a pap azt a szertartást végezte, mely a pusztai szikla megütésére emlékeztetett. A szikla Őt jelképezte, aki halála által az üdvösség élő patakját árasztja minden szomjazóra. Krisztus szava az élet vize. Az összegyűlt tömeg színe előtt elkülönítette magát: üssék meg, hogy az élet vize ömölhessen a világra. Krisztus megütésével Sátán az élet Fejedelmét akarta megsemmisíteni, de a megütött sziklából élő víz folyt. Amint Jézus beszélt az emberekhez, a szíveket különös tisztelet hatotta át, és sokan készek voltak együtt felkiáltani a samáriai asszonnyal: "Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam!" (Jn 4:15)  (Jézus élet)

 Minden igazi tanítvány misszionáriusként születik az Isten országába. Aki iszik az élet vizéből, az élet forrásává válik. Az elfogadóból továbbadó lesz. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a sivatagban, amely azért buzog, hogy felüdítsen mindenkit, és a pusztulás előtt állókban vágyat ébresszen az élet vize után.

Kész volt befogadni a legnemesebb kinyilatkoztatást, mivel érdekelték az Írások, és a Szentlélek már felkészítette, hogy több világosságot tudjon befogadni. Tanulmányozta az ígéretet: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened teközüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5Móz 18,15) Szerette volna megérteni ezt a próféciát. A világosság már bevilágított elméjébe. Az élet, a lelki élet vize, amit Krisztus ad minden szomjas léleknek, kezdett buzogni szívében. Az Úr Lelke munkálkodott benne.

Krisztus ezt mondta: „boldogok akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.” (Lk 11:28) Egyedül az élet kenyere képes megelégíteni az éhező lelket. Egyedül az élet vize oltja a szomjas lélek szomjúságát. A tanítványok gondolatait gyakran kíváncsiság hozta izgalomba, de Krisztus, ahelyett hogy kielégítette volna vágyukat olyan dolgok megismertetésével, amelyekre nem volt szükségük munkájuk megfelelő elvégzéséhez, más irányba terelte gondolataikat. A gyakorlati istenfélelem nagyon szükséges tanításait adta eléjük. (A keresztény nevelés alapjai)

A kereszténység a társas kapcsolatok útján lép érintkezésbe a világgal. Mindazoknak, akik mennyei világosságot kaptak, fényt kell árasztaniuk a jobbik utat nem ismerők sötét ösvényére. A Krisztus Lelke által megszentelt közösségi befolyásunkat fel kell használnunk arra, hogy embereket Krisztushoz vezessünk. Nem szabad Krisztust sóvárgott, szent és drága kincsként szívünkbe rejteni, és e kincsnek csak egymagunk örülni. Krisztusnak azzá kell lennie bennünk, mint az a forrás, amelyből az örök élet vize fakad, hogy felüdítse mindazokat, akikkel érintkezünk! (A nagy orvos lábnyomán)

Élete által Krisztus olyan vallást alapított, amelyben nincsen társadalmi osztályvagy valláskülönbség, amelyben a zsidók és pogányok, szabadok és szolgák valóságos testvéri közösségben kapcsolódnak össze és egyenlők Isten előtt. Tevékenységüket nem befolyásolja politikai kérdés. Jézus nem tett különbséget felebarát és idegen, barát és ellenség között. Az élet vize után szomjazó lélek indította meg szívét.

Megtérés

 

„Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9, ÚRK)

„Amikor az ember megtér és megszentelődik, megbékül Istennel, mert összhangba kerül Isten törvényének elveivel. A bűnös ezáltal megbékül Istennel. Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte Isten képmását. Szíve harcban állt Isten törvényének elveivel. »A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti« (Róm 8:7). De »úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta«, hogy az ember megbékülhessen Istennel és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek Isten kegyelme által meg kell újulnia, felülről új életet kell kapnia. Ez a változás az újjászületés, amely nélkül – mondja Jézus – az ember »nem láthatja az Isten országát«. 

 Az első lépés az Istennel való megbékéléshez a bűn belátása… Hogy a bűnös felismerje bűnösségét, jellemét Isten mércéjével, az igazság nagyszerű zsinórmértékével kell megmérnie. 

A törvény tükör, amely megmutatja, milyen tökéletes az igaz jellem; elfogadása képessé teszi az embert arra, hogy saját jellemében meglássa a hibákat. A törvény rámutat az ember bűneire, de nem gyógyítja ki belőlük. Míg életet ígér az engedelmeseknek, kijelenti, hogy a törvényszegő osztályrésze halál. A bűnöst csak Krisztus evangéliuma szabadíthatja meg a bűn szennyétől és a kárhozattól. A bűnösnek meg kell bánnia bűneit Isten előtt, akinek törvényét áthágta; hinnie kell Krisztusban és engesztelő áldozatában. Így kap bűnbocsánatot »az előbb elkövetett bűnök«-re, és isteni természet részesévé lesz. Ő Isten gyermeke; a fiúság Lelkét kapta, aki által így kiált: »Abba, Atyám«!” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 402 o.)