Az igazak feltámadása

 „Megelevenednek halottaid, és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, akik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!” (Ésa 26,19) 

„A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből.  A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: »Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!« A halottak mindenütt meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből, mérhetetlen sokan –, életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. »Halál! Hol a te fullánkod? Pokol? Hol a te diadalmad?« – kiáltják (1Kor 15,55). Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze.

Az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel… A halandó, romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, ekkor tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad.

Az élő igazak »nagy hirtelen, egy szempillantásban« elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok »egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig«.” (A nagy küzdelem, 641., 644–645. o., Korszakok nyomában, 570–573. o.) 

„Amikor a kicsiny gyermekek előjönnek a halhatatlanságra porágyukból, azonnal anyjuk karjába repülnek.” (Selected Messages II., 260. o., Szemelvények Ellen G. White írásaiból II., 241. o.)

„Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába.” (A nagy küzdelem, 645. o., Korszakok nyomában, 573. o.) Maranatha

A feltámadás titkai

 

„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll… Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek énbennem.” (Jób 19,25. 27)

„A feltámadáskor megőrizzük személyiségünket, jellemünket, noha nem ugyanazokból az anyagi
részecskékből épül fel a testünk, ahogy a sírba szálltunk. Isten csodálatos művei titkok számunkra. Az ember lelke, jelleme Istennél õriztetik meg. Isten a maga idejében előhívja a halottakat, hogy ismét az élet leheletét adja nekik, és élettel ruházza fel a száraz csontokat. Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől és hibától mentesen. Ismét él, s ugyanazokat a személyiségjegyeket hordozza, így a barát megismeri majd a barátot. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely megmutatja, hogyan adja vissza Isten az anyagnak ugyanazokat az azonosító részecskéit, amelyek a halál előtt a testet alkották. Isten az igazaknak testet ad, olyat, amely Neki tetszik.

Pál mindezt a földbe vetett maggal szemlélteti. Az elültetett mag elbomlik, de új mag jön elő. A gabonaszemben levő természetes anyag, amely elbomlik, sohasem olyannak kel ki, mint amilyen előtte volt, de Isten testet ad neki, amilyen Neki tetszik. Sokkal finomabb anyagból lesz az emberi test, mert ez új teremtés. Elvettetett a természetes test, és feltámadt a lelki test.” (HNA Biblia-kommentár VI., 1092. o.) 

„A hívő meghalhat, ahogyan Krisztus meghalt, de a Megváltó élete benne van. Élete elrejtetett Krisztussal Istenben. »Eljöttem, hogy életük legyen – mondta Jézus –, és hogy bővelkedhessenek.« A hívők eggyé tétetnek Vele a jelenlegi életben, hogy egyek legyenek Vele az örökkévalóságon át…Az utolsó napon feltámasztja őket mint önmaga részét… Krisztus eggyé válik velünk, hogy mi is eggyé lehessünk Vele az istenségben.” (Review and Herald, 1901. június 18.) Maranatha

Laudate Deum - Az új világrend és a vasárnapi törvények előszele