Krisztus az első zsenge

 (1Kor 15:12-34, 45). Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (21) Mivel ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. (22) Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. (23) Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. (24) Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat az Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. (25) Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. (26) Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. (27) Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy mindent az ő lába alá vetett, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. (28) Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. (29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? (30) Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban? (31) Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (32) Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”. (33) Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (34) Legyetek valóban józanok, és ne vétkezzetek, mert némelyek nem ismerik Istent: megszégyenítésetekre mondom ezt. (45) Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. /RÚF/ 

Ha Jézus nem élne, pusztán illúzió volna minden várakozás a jövőre nézve. (1Kor 15:12-19) Ámde Krisztus az elaludtak zsengéjeként feltámadt a halottak közül”. (1Kor 15:20), /ÚRK/ A feltámadása történelmi esemény volt, következésképpen biztosak lehetünk abban, hogy a Krisztusban meghaltak mind feltámadnak majd visszajövetelekor. (1Kor 15:20-23) 

 Mit jelent az, hogy Jézus „az első zsenge”? 

A bűnös világ korszakának a végét jelöli a Krisztusban meghaltak testi feltámadása. (1Kor 15:24); 

(Jel 20:5-6). A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. (6) Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. /RÚF/ 

Krisztus a második Ádámként végül visszaadja az országot az Atyának, átadva neki a világ feletti uralmat. (1Kor 15:25-28) Úgy kell érteni azt, hogy Krisztus aláveti magát az Atyának (1Kor 15:28), ahogy az Ádám és Krisztus közötti összefüggést mutatja be az apostol. Mint az utolsó Ádám a megváltási tervben (1Kor 15:45), Jézus egészen az Atya akarata alá rendeli magát, amit az első Ádámnak nem sikerült megtenni. 

(1Kor 15:29-34) szakaszában Pál folytatja a gondolatát arról, hogy milyen balgaság tagadni Krisztus feltámadását. A keresztség példáját említi, ami annak a szimbóluma, hogy a hívő egyesül Krisztussal halálában és feltámadásában. 

(Róm 6:3-4). Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? (4) A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. /RÚF/; 

(Kol 2:12). A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. /RÚF/

Nincs értelme tagadni a feltámadás valóságát. Az viszont nehezen érthető, hogy mit értett Pál „a halottakért keresztelkednek meg” (1Kor 15:29) kifejezés alatt. 

„Különféle javaslatokat ajánlottak már, de úgy a legjobb magyarázni ezt a kifejezést, mint ami azoknak a döntésére utal, akik azért keresztelkedtek meg, hogy a feltámadáskor újra találkozhassanak meghalt szeretteikkel. Az is lehet, hogy a keresztség melletti döntést a Krisztusban meghaltak példás életének hatására hozták meg. Ez nem arra utal, hogy egyesek a halottak helyett keresztelkedtek meg, inkább miattuk”. (Carl P. Cosaert: „1Corinthians”, Andrews Bible Commentary: New Testament. Berrien Springs, MI, 2022, Andrews University Press, 1652./old.) 

Továbbá, semmi értelme nem lenne veszélyeztetni az életüket, ha nincs feltámadás. (1Kor 15:30-32) Akkor inkább élvezniük kellene a világ örömeit. (1Kor 15:32) 

Gondolkozzunk Pál szavain 2Tim 1:12 versében! Hogyan lehetett ennyire biztos a jövőben? Mi hogyan lehetünk biztosak benne? 

(2Tim 1:12). Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. /RÚF/ 

White idézet: Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, valamint egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Őket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként… 

A Krisztussal együtt feltámadott halottak bementek a városba, és megjelentek sokaknak, és elmondták mindenkinek, hogy „Krisztus feltámadott a halottak közül, és mi is vele együtt támadtunk fel”. Látva őket, némelyek megrémültek. A feltámadottak nemcsak saját feltámadásukról tettek megcáfolhatatlan bizonyságot, hanem a keresztre szegezett Megváltójuk feltámadásáról is. Feltámadása után Krisztus senkinek nem mutatta meg magát követőin kívül, a feltámadását illető bizonyságtételekből azonban nem volt hiány. Ezek a bizonyítékok több részről érkeztek, például attól az 500 személytől, akik Galileába gyűltek össze, hogy találkozzanak feltámadt Urukkal. Ezt a bizonyságtevést nem lehetett elfojtani. Krisztus feltámadásának szent jelenetei örökre fennmaradtak. 

A feltámadottak pedig mindazok feltámadását képviselték a világegyetem előtt – mintegy biztosítékként –, akik személyes Megváltójukként hisznek Krisztusban. Ugyanaz a hatalom, mely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, egyházát is fel fogja támasztani. Az egyház, mint Krisztus menyasszonya vele együtt fog megdicsőülni minden hatalmasság, erő és név felett, nem csak ezen a földön, hanem a mennyei udvarokban, az odafelvaló világban… 

Krisztus volt a zsengéje azoknak, akik elaludtak. Ugyanezt – Krisztusnak a halottakból való feltámadását – ünnepelték a zsidók az árnyékszolgálat idején… Amikor az első gabonaszemek beértek a termőföldeken, gondosan begyűjtötték azokat, hogy amikor az emberek Jeruzsálembe mennek, a kévéket hálaáldozatként mutassák be az Úrnak… 

Miközben Krisztus tanítványait megáldva felemelkedett, angyalsereg vette Őt körül felhőként. Jézus magával vitte a foglyok sokaságát. Ő vitte az Atyához az elaludtak zsengéit, mintegy bizonyságul arra, hogy győzött a halál és a sír felett. – Christ Triumphant, 286./old. 

Krisztus feltámadt a halottak közül első zsengéjeként azoknak, akik elaludtak. Előképe volt a kévelengetésnek. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt. Több mint ezer évig hajtották végre ezt a jelképes ceremóniát. A szántóföldekről az első megérett, magvas gabonakalászokat összegyűjtötték. Amikor az emberek felmentek Jeruzsálembe, akkor az első termésből kötött kévéket lengették hálaáldozatként az Úr előtt. Amíg ez a felajánlás meg nem történt, a sarlóval nem érinthették meg a gabonaszálakat, nem gyűjthették és köthették azokat kévékbe. Az Istennek felajánlott kévék ábrázolták azt a nagy lelki aratást, amelynek a kalászait és kévéit be kellett takarítani Isten országa számára. Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. – The Faith I Live By, 180./old.