(Jn 10:27-30). Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. (28) Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (29) Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. (30) Én és az Atya egy vagyunk. /RÚF/
(Jn 14:7-9). Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. (8) Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. (9) Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? /RÚF/
(Róm 1:19-20). mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. (20) Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, /RÚF/
(2Tim 3:16-17). A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; (17) hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen. /RÚF/
(Zsid 1:1-2). Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, (2) ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. /RÚF/
Isten a bűn jelenléte dacára számos módot talált a bűnbe süllyedt emberekkel való kommunikálásra. Önkinyilatkoztatásának egyik módja a teremtés által történt. A természet világa hatalmas erővel mutatja be csodatetteit. A tudósokat ámulatba ejtik az univerzum csodái és még az élet „legegyszerűbb” formáinak is a bonyolultsága. Ám a természetben meglátszanak a bűneset következményei is, amire a legfőbb példa minden élő halála.
Isten a próféták által is szólt az emberiséghez – olyan embereken keresztül, akiket hírnökeiül választott. Beszélt például Noéval, Ábrahámmal, Mózessel és Dániellel, kinyilvánította népére vonatkozó akaratát. Prófétáinak az üzenetei lényegében arra emlékeztetnek, hogy nem felejtette el gyermekeit, továbbra is velünk van. Egyes próféták írásai a Szentírás részeként most is elérhetők, mások azonban nem írtak bibliai könyveket.
Ugyanakkor sok prófétai kijelentést megtalálunk a Szentírásban. (2Tim 3:16-17) A Biblia Isten kinyilatkoztatása. A saját szavaiból tudjuk meg, hogy ki is Ő, láthatjuk meg rendíthetetlen szeretetét és fedezhetjük fel vezetését az életünkben.
Továbbá a Biblia által értjük meg azt is, hogy kik vagyunk, honnan származunk és merre tartunk. Ott találjuk meg Istennek az életünkre vonatkozó célját.
Isten közlésének azonban a legeredményesebb módja Jézus Krisztus által történt, akit nekünk már a Biblia nyilatkoztat ki. Az Édenben Isten kereste Ádámot és Évát, és Krisztus is azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10).
Kijelentette: „aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9). Élete, halála és feltámadása által beteljesítette az ígéretet, amit Ádám és Éva kapott az Édenben. Eljött, hogy meghaljon helyettünk, így nekünk örök életünk lehessen általa.
Jézus mennybemenetele után a Szentlélek vezet el bennünket „minden igazságra” és „a bekövetkezendőket kijelenti” nekünk (Jn 16:13), /ÚRK/
Azt mutatja be Jézus személye, szeretete, jelleme és önfeláldozása, hogy milyen valójában az Atya Isten.
White idézet: Csak úgy készülhetünk fel Jézus eljövetelére, ha már itt, a Földön megismerjük Istent… Erőteljes tanításaival és tetteivel Krisztus a legtökéletesebben mutatta be Őt. Íme, mit mond Krisztus az ihletett evangélista révén? „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt.” (Jn 1:18) „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni.” (Mt 11:27) Ezek a kijelentések rámutatnak arra, hogy fontos Jézus jellemét tanulmányoznunk. Csak Krisztus megismerése által ismerjük meg Istent.
Krisztus, a mi képviselőnk, a lehető legmagasztosabb helyen tartózkodik. Amikor az Atya küldöttjeként lejött a Földre, saját kezébe vette az Isten által lehetővé tett megváltást. Az egész emberiséget megváltotta, mivel benne van az istenség teljessége… Olyan csodálatosan mutatta be az Atyát, hogy még a farizeusok szolgáit is elbűvölte a jelenléte… Miközben Isten dicsőségének Krisztus személyét övező meleg sugarait szemlélték, és miközben ajkáról hallhatták a kegyelmes szavakat, megszerették Istent. És amikor a farizeusok megkérdezték: „Miért nem hoztátok el Őt?”, a szolgák így válaszoltak: „Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!” (János 7:45-46)
Jézust szemlélve a képmására változunk el, és méltóvá leszünk eljövetelére. Most kell felkészülnünk Urunk visszatérésére. Nem egy pillanat műve a felkészülés. Az ünnepélyes eseményre való felkészülésünk során kitartó munkát kell társítanunk az éber várakozáshoz. A kettő együtt tesz méltóvá Krisztusban. A munkának és az imádkozásnak úgy kell ötvöződnie, ahogy Krisztusban egyesült az emberi természet az istenivel. Az Úr gyermekei így dicsőítik Őt. A mindennapok elfoglaltságai között a hit bátorító és reményteljes szavait fogják szólni. Akaratukat és érzelmeiket odaszentelik Krisztusnak, így készülnek fel találkozni Urukkal, és amikor majd eljön, örömmel kiáltják: „Íme, Istenünk és Megváltónk, akit mi vártunk!” – Mennyei helyeken, 250./old. (augusztus 31.)
Isten hírnökeit mindenkor megvetették és üldözték, de éppen szenvedéseik által terjedt el az istenismeret. Minden egyes tanítványnak soraikba kell beállni és munkájukat végezni, tudván, hogy az ellenség semmit sem tehet az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Isten azt akarja, hogy az igazság közismert legyen, és gondosan tudassák és megbeszéljék az emberek, még akkor is, ha ez a rájuk zúduló gyűlölet és megvetés árán történik is. Az emberek kedélyét fel kell rázni közönyükből. Minden harc, üldöztetés és minden erőfeszítés eszköz Isten kezében olyan lelkek felébresztésére, akik e nélkül tovább szunnyadnának.
Isten követőinek történetében hányszor igazolódott ez a tapasztalat! Az ékesen szóló és nemes Istvánt a Magas Tanács beleegyezésével megkövezték, de ez az evangélium ügyének semmit sem ártott. Viszont a mennyei fény, amely arcát beragyogta, s részvéte, amely halálakor mondott imáját áthatotta, olyan éles nyílvesszők voltak, melyek meggyőzték a Tanács álszenteskedő szolgáit, és meghódították Sault, az üldöző farizeust, aki Isten kiválasztott eszköze lett, hogy Jézus Krisztus nevét elvigye a pogányokhoz és Izráel gyermekeihez. Később pedig az idős Pál a római fogságából a következőket írta: „Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust… azt hívén, hogy fogságom nyomorúságát így megnövelik. Csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből a Krisztus prédikáltatik…” (Fil 1:16, 18). Pál elfogatása által olyannyira elterjedt az evangélium, hogy még a császár palotájából is számos lelket nyert meg Krisztusnak. Sátán fáradozásai ellenére is „az el nem múló mag”, Isten szava, amely örökké megmarad, magvetésként hull az emberi szívekbe. Isten gyermekeinek üldöztetése és meggyalázása által Jézus neve megdicsőíttetik, és lelkek menekülnek meg. – Isten fiai és leányai, 261./old. (szeptember 11.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése