„vétkeitek választottak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedték el előletek arcát” (Ézs 59:2, ÚRK).
Igaz, hogy Ádám és Éva továbbra is Isten gyermeke maradt, ám a bűn következményét nem lehetett elkerülni, ezért el kellett hagyniuk az Édent. Engedetlenségük után már semmi nem maradt változatlan.
A bűn sokféleképpen változtatott az emberiségen. (1Móz 3:14-24) Konkrétan az Istennel való kapcsolatunkat hogyan tette mássá? (2Móz 19:16-22)
(1Móz 3:14-24). Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! (15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. (16) Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (17) Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! (18) Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! (19) Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (20) Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. (21) Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. (22) Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, (23) kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. (24) És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet. /RÚF/
(2Móz 19:16-22). A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. (17) Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. (18) Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen rengett. (19) A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. (20) Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. És fölhívta az Úr Mózest a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. (21) Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj le, és figyelmeztesd a népet, hogy ne törjön előre azért, hogy lássa az Urat, különben sokan elesnek közülük. (22) Még a papok is, akik különben közeledhetnek az Úrhoz, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr! /RÚF/
A bűn teljes mértékben megváltoztatta az emberi életet, úgy, ahogy azt elképzelni sem tudjuk, mert mi csak a bűn világát ismerjük. A bűn következtében „átkozott” lett a föld, „tövist és bogáncskórót” terem. Az ember megismerte a fájdalmat, „verítékével” dolgozik meg az ételéért, aztán meghal, visszatér a porba. A bűn megannyi emlékeztetője közül a halál a legfélelmetesebb. Ugyanakkor a bűn miatt az Istennel való, szemtől szembeni beszélgetés lehetőségét is elveszítettük. Isten azonban megígérte Ádámnak és Évának, hogy megoldást biztosít a bűn okozta pusztítás visszafordítására. Ősszüleink a bűnesetet követően már nem láthatták Istent, nem beszélhettek vele közvetlenül, mégis reménnyel hagyták el az Édent a jelenre és a jövőre nézve. Isten megtette a kezdő lépést, beszélt nekik a megváltási tervről. (1Móz 3:15) Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. ...versét nevezzük „ősevangéliumnak”, ami a történtek ellenére reményt adott nekik (és nekünk). Az eljövendő Messiás ígéretében a jelenre vonatkozóan szerepelt az ellenségeskedés/harc a bűnnel, a jövőre nézve pedig az ember megváltásának reménye. Az, hogy Isten ruhát adott Ádámnak és Évának, mielőtt elhagyták az Édent, egy szimbolikus tett volt, ami jövőbeli megváltásukra mutatott. Jézus későbbi halála és feltámadása által helyreáll az Istennel való bensőséges kapcsolat.
(Jn 14:1-3). Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! (2) Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (3) És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. /RÚF/
Vagyis már ott az Édenben, közvetlenül a bűn belépése után az emberiség reményt és ígéretet kapott arra, hogy Isten majd végleg megoldja a bűn problémáját. Amint megjelent a bűn, elhangzott a Megváltó eljövetelének az ígérete.
White idézet: Az ártatlan Ádám közvetlen közösségben volt Alkotójával. De a bűn válaszfalat emelt Isten és ember közé. Csak Krisztus engesztelő halála tudta áthidalni a szakadékot, és lehetővé tenni, hogy a menny az üdvösség áldásában részesítse a Földet. Az ember még mindig el volt szakítva Teremtője közvetlen közelségétől, de Krisztus és az angyalok által Isten kapcsolatot tartott vele.
Ezáltal fontos eseményeket nyilatkoztatott ki Ádámnak az emberiség történelméből, kezdve az Édenben elhangzott ítélettől az özönvízig, és tovább, Isten Fiának első adventjéig. Ádám azt is látta, hogy míg Krisztus áldozata elégséges az egész világ megváltásához, sokan inkább a bűnös életet választják, mint a megtérést és engedelmességet. Az egymást követő nemzedékek során fokozódik a bűn, és átka egyre súlyosabban nehezedik az emberiségre, az állatokra és a földre. Az ember korát megrövidíti saját bűnös életmódja; termete, erkölcsiés szellemi állóképessége elkorcsosul, mígnem a föld megtelik mindenféle bajjal. Az étvágy és a szenvedélyek kielégítése miatt az ember képtelen a megváltás tervének csodálatos igazságait értékelni. Krisztus mégis híven ragaszkodik ahhoz a szándékához, amiért elhagyta a mennyet, továbbra is érdeklődést tanúsít az ember iránt, és kéri, hogy rejtse el benne gyengeségét és fogyatékosságait. Ő kielégíti azok szükségleteit, akik hittel hozzá fordulnak. Mindig kevesen lesznek, akik megőrzik az istenismeretet és makulátlan tisztaságukat az eluralkodó romlottság közepette.
Az áldozati szertartásokat Isten azért rendelte el, hogy az embert folytonosan emlékeztesse bűnére; hogy általa ismerje el vétkességét, és vallja meg hitét a megígért Megváltóba. E rendtartásnak tudatosítani kellett az elbukott emberiséggel azt az ünnepélyes igazságot, hogy a bűn okozta a halált. Az első áldozat bemutatása végtelenül fájdalmasan érintette Ádámot. Fel kellett emelnie kezét egy olyan élet kioltására, amit csak Isten adhatott. Ekkor látott először halált. Ha engedelmeskedett volna Istennek, nem halt volna meg sem ember, sem állat. Amikor megölte az ártatlan áldozatot, megremegett arra a gondolatra, hogy bűne miatt fog Isten szeplőtlen Bárányának vére hullani…
Csodálta azt a végtelen jóságot, amely ilyen váltságdíjat ad a bűnös megmentéséért. Egy reménycsillag fénylett fel a sötét és rettenetes jövőn, és ez nem volt már teljesen vigasztalan…
Krisztus meghalt az ember megváltásáért, és ezzel nem csak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy cselekedett. – Lift Him Up, 324./old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése