(1Kor 15:5-19). és megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. (6) Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak. (7) Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. (8) Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. (9) Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. (10) De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (11) Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és így lettetek hívőkké. (12) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. /RÚF/
Általánosságban véve nem hittek a feltámadásban az ókori pogányok, főleg nem a görög világban, ahol a test és a lélek dualista felfogása volt jellemző. Szerintük a halál pillanatában a lélek elszáll oda, ahová a holtak lelkének menni kell. (1Kor 15:12-19) szakaszát Pál egy költői kérdéssel nyitja, ami mutatja megdöbbenését: „Micsoda? Hogyan mondhatják köztetek néhányan, hogy nincs halottak feltámadása” (1Kor 15:12), az író fordítása nyomán). Nem tudja elhinni, hogy képtelenek elfogadni a feltámadás valóságát, hiszen olyan sok szemtanúja volt. (1Kor 15:5-8) Ami pedig még rosszabb, hogy a feltámadás nélkül a hitük hazugságra épült volna, tehát továbbra is a bűneikben vannak. Valójában azt mondja, hogy ha nem támadnak fel a halottak, akkor
1) Krisztus nem támadt fel (1Kor 15:13, 16);
2) hiábavaló a prédikálásunk (1Kor 15:14);
3) a hitünk is hiábavaló (1Kor 15:14);
4) hamis tanúk vagyunk (1Kor 15:15);
5) semmit sem ér a hitünk (1Kor 15:17), /RÚF/;
6) még mindig a bűneinkben vagyunk (1Kor 15:17); és természetesen
7) akik meghaltak, azok nincsenek többé. (1Kor 15:18)
A feltámadás nélkül üres az igehirdetés és a hit is. (1Kor 15:14) Itt a görög kenosz szó szerepel, aminek a jelentése: „alaptalan”, „üres”, „hiábavaló”. Jó ez a fordítás, de túl tág. A magyarázók között vita tárgya, hogy a kenosz jelentése: „üres”, abban az értelemben, hogy hiányzik belőle az igazság (tehát „nem igaz”), vagy eredménye nincs (azaz „eredménytelen”, „hatástalan”), vagy nincs célja (vagyis „céltalan”, „hiábavaló”). Bármelyik is a pontos jelentése, (1Kor 15:17) a feltámadás nélkül a hitet értelmetlennek mutatja be, a görög mataiosz szóval. A mataiosz nem sokban különbözik a kenosz-tól, amelyek azt a gondolatot közvetítik, hogy ha Jézus nem él, nem lesz eredménye a hitünknek, csupán illúzió, mert a bűneinkre nem nyertünk bocsánatot. (1Kor 15:17) Hamis tanúk lennénk, akik becsapnak és akiket becsaptak. (1Kor 15:15)
Hogyan lehetne megérteni 1Korinthus 15. fejezetének üzenetét, ha a halottak azonnal a mennybe (vagy pokolra) szállnának? Miért annyira fontos tanítás tehát az, hogy a halottak alszanak?
White idézet: Reménységet kaptunk, az örök élet reménységét. Üdvözítőnket semmi más nem tölti el elégtétellel, csak az, hogy ezt az áldást kínálhatja fel számunkra, viszont a mi kötelességünk hittel belekapaszkodni az ígéret adójába. Számíthatunk szenvedésre, mert akik Ővele osztoznak a szenvedésben, osztozni fognak dicsőségében is. A bűnös és veszendő ember számára megszerezte a megbocsátást és a halhatatlanságot, de a mi kötelességünk hit által elfogadni ezeket az ajándékokat. Ha Őbenne hiszünk, lelkünk ebbe a reménységbe horgonyozhat szilárd, erős hittel. Bízhatunk, hogy Isten elfogad bennünket, de nemcsak ezen a világon, hanem a mennyei világban is, mivel hatalmas árat fizetett az üdvösségünkért. A Krisztus engesztelő áldozatába és közbenjáró munkájába vetett hit megerősít, amikor a küzdő egyházban kísértések törnek ránk. Nézzünk hittel az előttünk álló dicsőséges reménységre, és abba kapaszkodjunk…
A mennyországot nem saját érdemeink, hanem Jézus Krisztus érdemei alapján nyerjük el… Ne bízzatok önmagatokba, hanem csak abba, aki a kárpit mögé lépett. Beszéljetek egymásnak ama boldog reménységről, Urunk, Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenéséről.
Igaz, hogy hatalmas erkölcsi veszélyeknek vagyunk kitéve, és igaz, hogy az a veszély fenyeget, hogy megvesztegethetőkké válhatunk. De ez csak akkor jelent veszélyt számunkra, ha önmagunkban bízunk, és nem tekintünk el saját emberi erőfeszítéseinktől. Ebben az esetben a hitünk zátonyra fut…
Örök életünk reménysége Krisztusban van… Reménységünk a lélek horgonya, amely erőteljesen és töretlenül hatol át a templom kárpitján, és így a viharvert lélek az isteni természet részesévé válik. Immár Krisztusban horgonyoz. A kísértések tajtékzó hullámai közepette nem csapódik a szikláknak, és nem ragadja el az örvény, hanem a hajója túljut a viharos hullámokon.
– That I May Know Him, 79./old.
Gyülekezetünk tagjai nem néznek a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre, akiben az örök életre vágyakozók minden reménysége összpontosul. Pedig ez a mi üzenetünk, érvelésünk, tanításunk, figyelmeztetésünk a bűnben élők felé, bátorításunk a vergődőnek, és reménység minden hívő számára. Ha fel tudnánk ébreszteni az emberek érdeklődését, hogy Krisztusra figyeljenek, Őt szemléljék, akkor félre is állhatnánk, és csak arra kellene kérnünk őket, hogy állandóan Isten Bárányára nézzenek… Akinek szemei Jézus Krisztusra irányulnak, mindent elhagy, meghal az önzésnek. Hinni fog Isten minden szavában, amely olyan dicsőségesen és csodálatosan felmagasztaltatik Krisztusban. – Maranatha, 99./old. (ápr. 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése