Krisztus ismét visszatér a Földre

 „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, istentelenségük minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök szóltak Őellene.” (Júd 14–15)

„Az ezer esztendő végén Krisztus a megváltottak és az angyalok kíséretében ismét eljön a Földre. Félelmetes méltósággal száll alá, és életre szólítja a gonoszokat a végítéletre. Hatalmas sereg jön elő, megszámlálhatatlan, mint a tenger fövenye. Micsoda különbség van köztük és azok között, akik az első feltámadáskor léptek ki sírjukból! Az igazakat Jézus hervadhatatlan ifjúsággal és szépséggel ruházta fel. A gonoszok pedig a betegség és a halál nyomait viselik.

Az emberek sokaságát magával ragadja Isten Fiának dicsősége. A gonoszok egy emberként kiáltják: »Áldott, aki jő az Úrnak nevében!« Nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt velük. Akaratlanul mondják, az igazság kényszeríti ki szájukból. Most is éppúgy gyűlölik Krisztust, és szívük éppúgy lázad ellene, mint amikor sírba szálltak. Nincs több kegyelemidejük a múlt hibáinak helyrehozására. Ennek semmi értelme nem lenne. Az élethosszig tartó törvényszegés megkeményítette szívüket. A második próbaidő alatt is megkerülnék Isten kívánalmait, és lázadást szítanának a menny ellen, akárcsak először.

Krisztus az Olajfák hegyére ereszkedik le, ahonnan feltámadása után fölemelkedett, és ahol az angyalok megismételték visszatérése ígéretét. A próféta ezt mondja: »Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik… igen nagy völggyé. És az Úr lesz az egész föld királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.« (Zak 14,5. 4. 9) Az új Jeruzsálem káprázatos ragyogással alászáll az égből a fogadására megtisztított és előkészített helyre. Krisztus belép a szent városba, s Vele népe és az angyalok.” (A nagy küzdelem, 662–663. o., Korszakok nyomában, 588. o.) Maranatha)

Az ezeréves ítélkezés

 „Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?” (1Kor 6,3) 

„Az első és második feltámadás közötti ezer év során ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet követi. »Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétség titkait, másrészt megjelenti a szívek tanácsait.« (1Kor 4,5) Dániel kijelenti, hogy amikor »eljöve az Öregkorú, ítélet adaték a magasságos egek szenteinek« (Dán 7,22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja Jelenések könyvében: »Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.« »Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig.« (Jel 20,4. 6) Erről mondta Pál, hogy »a szentek a világot ítélik meg« (1Kor 6,2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszok felett. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenki ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a büntetést a gonoszok tettei szerint, s ez az ítélet nevük mellé kerül a halál könyvébe.

Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: »Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni?« (1Kor 6,3) Júdás apostol pedig kijelenti, hogy »az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta« (Júd 6). 

A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661–662. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.) 

Tömjénezés oltára - imádság (tömjén illatával fel száll Istenhez)

A tömjénáldozat bemutatásakor a pap közelebb került Isten jelenlétéhez, mint a naponkénti szolgálat bármelyik más cselekményével. Mivel a szentély belső kárpitja nem ért fel az épület mennyezetéig, ezért Isten dicsősége, amely megmutatkozott a kegyelem trónja fölött, részben látható volt a sátor első helyiségéből. Amikor a pap tömjénnel áldozott az Úr előtt, akkor a szövetség ládája felé tekintett; és amint a tömjén füstje felemelkedett, az isteni dicsőség leereszkedett a kegyelem trónjára és betöltötte a szent helyet és gyakran mindkét helyiséget annyira, hogy kénytelen volt visszavonulni a sátor ajtajához. Amint e jelképes szolgálatban a pap hittel tekintett a kegyelem trónjára, amelyet nem láthatott, úgy Isten népének is most imáikat Krisztushoz kell küldeniük, nagy főpapjukhoz, aki - noha az emberi szem nem láthatja őt - érettük könyörög a mennyei szentélyben. (EGW Pátriarkák és próféták)

A tömjén, amelynek füstje és illata Izrael imáival együtt száll fel a mennybe, Krisztus érdemeit és közbenjárását ábrázolja. Krisztus tökéletes igazságossága, amelyet Isten hit által az ő népének tulajdonít, teszi egyedül elfogadhatóvá Isten számára a bűnös emberi lények szolgálatát. A szentek szentje kárpitja előtt az állandó engesztelő áldozat oltára, a szentély előtt pedig a folyton égő áldozat oltára állott. Istent vérrel és tömjénezéssel kellett megközelíteni. Ezek a jelképek a nagy Közbenjáróra mutattak, aki által a bűnösök megközelíthetik Istent, és aki által egyedül kaphatnak kegyelmet és üdvösséget a bűnbánatot tartó hívő lelkek.  (EGW Pátriarkák és próféták)

A szertartási törvényt Krisztus adta. Miután ezt már nem kellett megtartani, Pál apostol a valós helyzetében és értékében tárta ezt a törvényt a zsidók elé. Megmutatta a helyét Isten megváltási tervében és viszonyulását Krisztus munkájához. A nagy apostol ezt a törvényt dicsőségesnek és Alkotójához méltónak mondja. A szentély ünnepélyes istentisztelete azokat a nagyszerű igazságokat ábrázolta, amelyeket ki kellett nyilatkoztatni az egymást követő nemzedékeknek. A tömjén füstje, amely Izrael imádságaival szállt fel, Isten igazságosságát képviseli, ami egyedül teheti Isten számára elfogadhatóvá a bűnös imádságát. A vérző állat az áldozati oltáron a Megváltó eljöveteléről tett tanúbizonyságot. A szentek szentjéből pedig az isteni jelenlét látható jele ragyogott ki. Így a sötétség és a hitehagyás korszakain át, amelyek egymást követték, Isten a hitet életben tartotta az emberek szívében, míg eljött a megígért Messiás adventjének ideje.  (EGW Pátriarkák és próféták)

Az első helyiségben, vagyis a szent helyen volt a szent kenyerek asztala, a gyertyatartó és a tömjénezés oltára. A szent kenyerek asztala az északi oldalon állott. Ezt az asztalt díszes koronájával együtt tiszta arannyal vonták be. A papoknak erre az asztalra minden szombaton tizenkét kenyeret kellet helyezni két sorban elrendezve és tömjénnel meghintve. Azokat a kenyereket, amelyeket elvettek az asztalról - mivel szent kenyereknek számítottak - a papoknak kellett megenniük. Délen helyezték el a hétágú gyertyatartót a hét lámpájával együtt. Karjait választékosan kidolgozott virágmintákkal díszítették. Ezek a virágminták a liliomokhoz hasonlítottak. Az egész gyertyatartó egy darab tömör aranyból készült. Mivel a sátornak nem voltak ablakai, a lámpákat sohasem oltották ki egyszerre ugyanazon időben. Éjjel és nappal állandóan árasztották világosságukat. A kárpit előtt, - amely elválasztotta a szent helyet, a szentélyt a szentek-szentjétől, a legszentebb helyiségtől, az Isten közvetlen jelenlétének helyétől - állott a tömjénezés aranyból készített oltára. Ezen az oltáron a papnak minden reggel és este tömjént kellett elégetnie. Ennek az oltárnak a szarvait a bűnért való áldozat vérével kenték meg, az engesztelés nagy napján pedig az egész oltárt meghintették vérrel. Ezen az oltáron a tüzet maga Isten gyújtotta meg, és ezt a tüzet gondosan ápolták. Éjjel és nappal a szent tömjén töltötte be illatával a szent helyiségeket és a sátor körüli külső térséget is. (EGW Pátriarkák és próféták)