Az utolsó ítélet

 „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel 20,12)

„Krisztus ekkor ismét megmutatkozik az ellenség előtt. Messze a város felett, fényes, arany alapzatú trónon ül Isten Fia, és körülötte országának polgárai. Nincs nyelv, amely el tudná mondani, nincs toll, amely le tudná írni Krisztus hatalmát és fenségét. Az Örökkévaló Atya dicsősége beragyogja a Fiút, betölti Isten városát, és a kapukon át bevilágítja az egész földet.

A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszökként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. Majd azok következnek, akiknek a jelleme hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta; s azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. Mögöttük pedig »nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből… a trón előtt és a Bárány előtt… fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak« (Jel 7,9).

A megváltottak dicsérő énekbe kezdenek. Énekük betölti a levegőt. »Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé.« (Jel 7,10) Az angyalok és a szeráfok ajkáról is az imádat hangja csendül…

A föld és a menny összesereglett lakóinak jelenlétében megtörténik Isten Fiának megkoronázása. Majd a királyok Királya, aki megkapta a legnagyobb méltóságot és hatalmat, ítéletet mond a kormányzata ellen lázadókra, s végrehajtja ítéletét törvénye megszegõin és népe sanyargatóin…

A gonoszoknak, mihelyt a könyvek megnyílnak és Jézus rájuk tekint, minden bűnük eszükbe jut.” (A nagy küzdelem, 665–666. o., Korszakok nyomában, 590–591. o.) Maranatha

Az új Jeruzsálem elleni támadás

 „Sátán… kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket… hogy egybegyűjtse őket háborúra…” (Jel 20,7–8)

„Abban a roppant nagy tömegben temérdek ember van az özönvíz előtti időből: magas kort megért, hatalmas termetű lángelmék, akik a bukott angyalok befolyásának engedve minden ügyességüket és tudásukat a maguk dicsőségére használták. Csodás művészi alkotásaik láttán a világ bálványozta tehetségüket. De Isten eltörölte őket a földről kegyetlen és gonosz találmányaik miatt, amelyek megfertőzték a földet és eltorzították Isten képmását. Vannak közöttük királyok és hadvezérek, akik népeket győztek le; vitéz emberek, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek el; büszke, becsvágyó harcosok, akiknek közeledtére birodalmak reszkettek. A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, ami a sírba szálláskor bennük élt.

Sátán először angyalaival tanácskozik, majd a királyokkal, hódítókkal és hatalmasokkal. Felmérik párthíveik erejét, létszámát, és kijelentik, hogy a városon belüli sereget, amely az ő seregükhöz képest kicsi, le tudják győzni. Terveket szőnek a gazdag és dicső új Jeruzsálem elfoglalására. És nyomban készülődni kezdenek a csatára. Leleményes harceszközöket gyártanak. A sikereikről híres hadvezérek seregekké szervezik a harcosok sokaságát. 

Végül támadásra szól a parancs, és a megszámlálhatatlan sereg elindul. Soha nem volt földi hódítónak ekkora serege. Az első háború óta eltelt századok során soha nem hívtak össze ehhez fogható hadat. Sátán, a leggyakorlottabb hadvezér áll a had élén. Angyalai is egyesítik erejüket a végső harcra. Királyok és harcedzett katonák zárkóznak fel Sátán mögé, majd hatalmas csapatok következnek parancsnokaik vezérletével. A tömött sorok katonai pontossággal haladnak a repedezett földön Isten városa felé. De Jézus parancsára bezárulnak az új Jeruzsálem kapui. Sátán seregei körülveszik a várost, és felkészülnek az ostromra.” (A nagy küzdelem, 664. o., Korszakok nyomában, 589–590. o.) Maranatha

A második feltámadás

 „Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik fogságából. És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket…” (Jel 20,7–8) 

„A második feltámadás az ezer esztendő végén lesz. Ekkor a gonoszok feltámadnak, és megjelennek Isten előtt, hogy »a megírott ítélet« végrehajtassék. A Jelenések könyvének írója, miután látta az igazak feltámadását, így szólt: »A többi halottak… meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő.« (Jel 20,5) Ésaiás pedig ezt mondja a gonoszokról: »Összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.« (Ésa 24,22)” (A nagy küzdelem, 661. o., Korszakok nyomában, 586–587. o.)

„Ekkor Sátán felkészül az utolsó nagy összecsapásra. Amíg a gonoszság fejedelme nem gyakorolhatta hatalmát, és nem volt kit becsapnia, tehetetlen és komor volt. De amikor a gonoszok feltámadnak, és Sátán maga mellett látja a nagy sokaságot, reménye újraéled, és eltökéli, hogy nem adja fel a nagy küzdelmet. Az elkárhozottak egész seregét zászlaja alá gyűjti, és megkísérli velük megvalósítani tervét. A gonoszok Sátán foglyai, Krisztus megtagadásával meghódoltak a lázadó vezér előtt. Most is készek elfogadni javaslatait, és teljesíteni parancsát. Sátán azonban korábbi ravaszságához híven nem árulja el kilétét. Fejedelemnek mondja magát, a világ jogos urának, akit jogtalanul kiforgattak örökségéből. Becsapott alattvalói előtt megváltónak tünteti fel magát. Azt hazudja, hogy az ő hatalma hozta ki őket a sírból, és azt ígéri, hogy felszabadítja őket a legkegyetlenebb elnyomás alól. Krisztus távollétében Sátán – állításai alátámasztására – csodákat művel. A gyengéket erőssé teszi, és mindenkit betölt saját szellemével és erejével. Majd a szentek tábora ellen vezetve őket, el akarja foglalni Isten városát. Ördögi ujjongással mutat a feltámadtak megszámlálhatatlan sokaságára, és kijelenti, hogy vezérükként képes lesz legyőzni a várost, s visszaszerezni trónját és birodalmát.” (A nagy küzdelem, 663. o., Korszakok nyomában, 588–589. o. Maranatha)