Elrejtett kincs

Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. (Máté 13:44)

 Aki engedelmes szívvel, készségesen cselekszi Isten akaratát, nemcsak hogy örömmel fogadja az igazságot, hanem komolyan kutat is utána, mint elrejtett kincs után. Alázatos és befogadó lelkülettel nyitja ki a Szentírást, keresi, hogy hogyan járhatna a világosságban, és azt kérdezi: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9:6) Hajlandó feláldozni - ha kell - bármit, és mindent annak érdekében, hogy összhangba kerüljön Isten akaratával.

Az Úr arra int bennünket, hogy úgy kutassunk az igazság után, mint az elrejtett kincs után. Az Úr megnyitja az értelmét annak, aki valóban az igazságot keresi, s a Szentlélek képessé teszi őt arra, hogy megragadja az igazság kinyilatkoztatását. Erről beszél a zsoltáros, amikor azt kéri, hogy nyissa meg szemeit, hogy szemlélje a törvény csodálatos voltát. Ha a Lélek Jézus Krisztus csodái után vágyódik, akkor elméje képes lesz arra, hogy megragadja egy jobb világ dicsőségét. Csakis a mennyei Tanító segítségével érthetjük meg Isten Igéjének igazságait. Krisztus iskolájában megtanulhatjuk, hogyan lehetünk szelídek és alázatosak, mert ott kaphatunk betekintést az istenfélelem titkaiba.

Jézus szó szerint értette amikor úgy utasította tanítványait, hogy "kutassák az Írásokat". A kutatás azt jelenti, hogy igét igével, lelki dolgokat lelkiekkel kell összevetni. Nem szabad megelégednünk felületes tudással. Kutatnunk kell az elrejtett kincs után, mely a mélyben rejtőzik, ahogy a kereskedő is kutat a drága gyöngyök után. Az igazság szorgalmas kutatójának fény, ragyogó fény lesz a jutalma.

A mennyei kincs értékét szemlélteti, és azt, hogy milyen erőfeszítést kell tennünk megszerzéséért. A földbe rejtett kincs megtalálója hajlandó volt megválni mindenétől és lankadatlanul dolgozni, hogy hozzájusson az elrejtett vagyonhoz. A mennyei kincs keresője sem tart semmilyen munkát túl soknak, és semmilyen áldozatot túl nagynak az igazság kincsének megszerzéséhez. 

 Az emberek fölismerik az Istennel való élő kapcsolatot - Aki élő hit által fogadja Krisztust, az élő kapcsolatban áll Istennel, és tisztességes edény. Az ugyanis a menny légkörét hordozza magával, ami az Isten kegyelme, olyan kincs, amilyet a világ nem tud megvásárolni. Aki élő összeköttetésben áll Istennel, alacsony helyzetben lehet bár, erkölcsi értéke mégis olyan nagy, mint Józsefé, Dánielé, akikben a pogány királyok fölismerték, hogy velük az Isten Lelke. (1894, 54. kézirat) (E.G.W)

Konkoly a búza között

Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; de mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is." (Máté 13:24-25-26)

 A példázat Isten országáról és a megváltás munkájáról szól. Ezt a munkát Isten az egyház által végzi. Jóllehet a Szentlélek az egész világon jelen van, és mindenütt munkálkodik az emberi szívekben, de a gyülekezetben kell növekednünk, és az aratás idejére beérnünk.

"Aki a jó magot veti, az az embernek Fia ... a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai." A jó mag azokat jelképezi, akiket Isten Igéje: az igazság szült. A konkoly azt a csoportot példázza, amely a tévelygés, a hamis elvek megtestesítője, gyümölcse. "Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög." Sem Isten, sem angyalai soha nem vetnek egyetlen olyan magot sem, amely konkolyt terem. A konkolyt mindig Sátán - az Isten és ember ellensége - veti.

Krisztus szolgáit elkeseríti, ha észreveszik, hogy a gyülekezetben álhivők keverednek az igazak közé. Szeretnék megtisztítani a gyülekezetet. A gazda szolgáihoz hasonlóan kiszakítanák a konkolyt. De Krisztus ezt mondja nekik: "Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig."(Máté 13-29)

Krisztus világosan megmondta, hogy a köztudottan vétkezőket ki kell zárni a gyülekezetből; de a jellem és az indítékok megítélését nem reánk bízta. Annál sokkal jobban ismer minket. Ha megpróbálnánk a gyülekezetből kiszakítani azokat, akiket álkeresztényeknek vélünk, biztosan követnénk el hibákat. Sokszor éppen azokat tartjuk reménytelen eseteknek, akiket Krisztus magához vonz. Ha gyarló ítélőképességünkre hallgatva járnánk el velük, talán reményük utolsó szikrájától is megfosztanánk őket. Számos olyan embert fog Isten elmarasztalni, aki ma hivőnek tartja magát. Sokan pedig ott lesznek a mennyben, akikről felebarátaik nem is feltételezték. Az ember a látszatból ítél, Isten pedig a szív alapján. A konkoly és a búza együtt nő az aratásig. Az aratás a kegyelemidő vége.

Krisztus példázata nem mások elítélésére és kárhoztatására tanít, hanem alázatra, és arra, hogy ne bízzunk önmagunkban. Nem minden mag jó, amit a földbe vetnek. Az a tény, hogy valaki a gyülekezet tagja, még nem bizonyítja kereszténységét.

Az éretlen, zöld konkoly kalásza nagyon hasonlított a búzáéhoz. Amikor azonban a szántóföld már fehérlett az aratásra váró kalászoktól, az értéktelen gyomnövények nem hasonlítottak a teli, érett kalászok súlya alatt hajladozó búzához. A kegyességet színlelő bűnösök egy ideig keverednek Krisztus igaz követőivel, és Sátán számít arra, hogy a kereszténység látszata sok embert megtéveszt. De a világ aratásakor semmi hasonlóság sem lesz a jó és rossz között. Lelepleződnek azok, akik a gyülekezet tagjai lettek ugyan, de nem léptek közösségre Krisztussal. 

Isten hagyja, hogy a konkoly a búza között nőjön, és élvezze a napsugár és az eső áldásait. De az aratáskor "megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja Őt" (Mal 3:18). Krisztus maga dönti el, hogy ki méltó a mennyei családhoz. Szavaink és cselekedeteink alapján ítél meg minket. A hitvallásnak semmi súlya sincs a mérlegen. Jellemünk dönti el örök sorsunkat. (E.G.W)

A szombat, helyesen értelmezve

Ha a nem jársz kedvteléseid után a szombat napján, az én szent napomon, ha a szombat napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az Úr maga mondja ezt” (Ézs 58:13–14).

Azonosságunk jele Az egyik áldás, amely valóban fontos az emberi élet számára, a szombati pihenés. A szombatnap emlékeztet bennünket eredetünkre és arra, hogy Isten a Teremtőnk "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van; Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt."(2Móz 20:8–11). Emellett Isten kegyelméről is tanúskodik, mint szerető Megváltóról, aki megszabadította népét a rabszolgaság terhétől "Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, amiképpen megparancsolta néked az Úr, a te Istened. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad;És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad." (5Móz 5:12–15). Mint ilyen, a szombat megünneplése emberi azonosságtudatunk erőteljes jele. Ez az identitás nem a gazdasági sikerből vagy a termelékenységünk szintjéből ered. Azonosságunkat az sem határozza meg, hogy munkaadók vagy munkavállalók vagyunk-e. 

A szombat Isten meghívása, hogy benne megpihenjünk és élvezzük azt, amit kegyelmesen biztosított. A szombat, helyesen értelmezve, a rohanás nélküli nyugalom gyakorlása. Arra tanít minket, hogy pihenjünk meg a rohanástól, a teljesítménykényszertől és a megvalósítástól. Ez a szívem és az elmém heti kijelentése arról, hogy Isten fontosabb, mint a teendőim listája és a teljesítményem. Elismeri az értékrendem eltolódását, és láthatóvá teszi a hűségemet. A szombat lehetővé teszi számomra, hogy lelassuljak és megpihenjek Isten jelenlétében. Engedi, hogy élvezzem az Ő ígéretét, hogy Ő elég számomra. Bár az, hogy szombaton nem veszünk részt világi üzleti tevékenységekben, fontos kifejezése az Isten iránti hűségünknek, az Isten szeretetében és gondoskodásában való pihenés sokkal több, mint a munkától való tartózkodás. A szombati pihenés a Teremtőnkkel való tudatos és tartalmas közösségben teljesedik ki. Amikor megtanulunk megpihenni Isten kimeríthetetlen szeretetének valóságában, és amikor az Ő jósága kerül figyelmünk középpontjába, örömöt, békét tapasztalunk, és vágyat érzünk arra, hogy egész lényünkkel imádjuk Istent.

 Így a szombat örömteli és hűséges megtartása fontos jele annak, hogy kik vagyunk és kikhez tartozunk. A szombati lelkiség gyakorlása a béke, az öröm és a nyugalom pillanataival sokkal többet igényel, mint a hetedik napi munkától való tartózkodás. Ez tudatos tervezést foglal magában, amely a hét folyamán felkészít bennünket a szombati béke csúcspontjára. Mint ilyen, a szombat értelmes ellenkultúrát hoz létre, amely egy határozottan más életmódban válik láthatóvá. A szombat megvéd minket attól, hogy a fogyasztás vezéreljen bennünket. Ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy egyre többet és többet szerezzünk a hatalomért és uralomért folytatott végtelen versenyben, arra kapunk meghívást, hogy megálljunk és tiszteljük Istent, az Ő jóságát és kegyelmét. Ez szöges ellentétben áll büszkeségünkkel és önzésünkkel. A szombat megünneplésével Jézus Krisztus tanítványai leszünk, aki szokása szerint megtartotta a szombatot "És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni". (Lk 4:16). A szombat megszentelése, elkülönítése és Isten különleges céljaira szentelése segít nekünk abban, hogy arra öszszpontosítsunk, ami igazán számít a Jézussal való lelki járásunkban. A szombat nem csak egy nap, amikor aludhatunk, és nem teszünk semmit; ehelyett az egyetlen igaz Isten imádására szolgáló nap, és így értelmes jelévé válik annak, hogy életünk immár a Szentírás élő Istenéhez igazodik. (E.G.W)