2024. április 1., hétfő

A Lélek kardja - Isten Igéje

„Az üdvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde." Ef 6:17

Isten bőségesen gondoskodott eszközökről, hogy sikerrel küzdjünk meg a gonoszsággal, amely a világban van. A Biblia az a fegyvertár, . amelyből a küzdelemre felvérteződhetünk. Derekunkat az igazság övezze körül. Mellvértünk az életszentség legyen. A hitnek pajzsát tartsuk a kezünkben, az üdvnek sisakját pedig hordjuk a fejünkön. A Lélek kardjával, amely Isten Igéje, törjünk utat magunknak a bűn kötelei közül.

Noha az első Ádám elbukott, a második Ádám a legmegpróbálóbb körülmények ellenére is kitartott Isten és az Ő szava mellett. Atyja jóságába, irgalmába és szeretetébe vetett hite egy pillanatra sem ingott meg. Fegyvere a "meg van írva" vezérelve volt, ami nem más, mint a Lélek kardja, amely minden ember számára elérhető. 

Ezekben a romlással és veszedelemmel teli napokban a fiatalok sok próbának és kísértésnek vannak kitéve. Sokan veszélyes vizeken hajóznak. Navigátorra van szükségük, de megvetik a szükséges segítséget, mert alkalmasnak érzik magukat hajójuk vezetésére. Nem veszik észre a rejtett sziklát, amelybe beleütközve, hitük és boldogságuk hajótörést szenvedhet... Sokan hajlanak az akaratos és heveskedő viselkedésre. Nem figyelnek a Szentírás bölcs tanácsára. Nem vívnak harcot önmagukkal, és nem aratnak értékes győzelmet. Büszke és hajthatatlan akaratuk letéríti őket a kötelesség és engedelmesség útjáról.

Isten nagy dolgokat vár el fiaitól és leányaitól. Ahogy rátekintek az ifjúságra, szívem csordultig megtelik érzésekkel. Micsoda lehetőségek állnak előttük! Ha őszintén vágyakoznának tanulni Krisztustól, Ő Dánielhez hasonlóan nekik is adna bölcsességet... „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete”... „Minden utadban megismered őt, és ő igazgatja lépteidet” (Zsolt 111:10; Péld 3:6).

A fiatalok törekedjenek értékelni azt a hatalmas kiváltságot, hogy Isten tévedhetetlen bölcsessége vezérelheti őket. Tegyék az igazság Igéjét tanácsadó társukká, és váljanak szakértővé a Lélek kardjának forgatásában. Sátán bölcs hadvezér, de Jézus Krisztus alázatos és odaadó katonája győzelmet arathat felette. (EGW Isten csodálatos kegyelme)

Az üdvösség sisakja - tiszta gondolatokkal

„Az üdvösség sisakját is fölvegyétek" Ef 6:17 

Isten arra szólít fel, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik.

Gondolatainkat a tisztaság szeretetére kell szoktatnunk és nevelnünk. Ha növekedni akarunk kegyességben és az igazság szeretetében, feltétlenül ápolnunk kell magunkban a lelki dolgok szeretetét... A jó szándék is helyes, de mit sem ér, ha nem valósítjuk meg azt eltökélt tettekkel. Sokan el fognak veszni, mert miközben reménykednek és vágyakoznak a keresztény magaviselet elérésére, nem tesznek komoly erőfeszítést ennek érdekében. A megméretéskor híjával találtatnak az Úr előtt. Akaratunkat a helyes irányban kell gyakorolnunk. Teljes szívből keresztény akarok lenni. Meg akarom ismerni a tökéletes szeretet hosszúságát, szélességet, magasságát és mélységét. Figyeljünk oda Jézus szavaira! „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert megelégíttetnek” (Mt 5:6). Krisztus mindenről gondoskodott annak érdekében, hogy kielégítse a szentségre vágyók éhségét és szomját.

Elmélkedjünk az Írásokon! Gondolkodjunk józanul és mélyen az örök üdvösségünkkel kapcsolatos kérdésekről! Jézus végtelen irgalma és szeretete, értünk hozott áldozata komoly és ünnepélyes gondolkodásra késztet. Időzzünk el drága Megváltónk és közbenjárónk jellemének nagyszerűségén! Törekedjünk megérteni a megváltási terv értelmét! Gondolkodjunk el annak küldetése felől, akik eljött, hogy megszabadítsa népét a bűnétől! Hitünk és szeretetünk növekedni fog, ha szüntelenül a mennyei dolgokról elmélkedünk. Imánk egyre kedvesebb lesz Isten előtt, mert egyre inkább megtelik hittel és szeretettel. Kéréseink egyre értelmesebbek és odaadóbbak lesznek. Jézusba vetett bizodalmunk növekedni fog. Naponkénti és élő tapasztalatot fogunk szerezni arról, hogy Krisztusnak hatalma van mindazok üdvözítésére, akik Istenhez jönnek általa. (EGW Isten csodálatos kegyelme)

2024. március 30., szombat

Két kecskebak - egy Azázelnek a pusztába

 Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. "Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette" (3Móz 16:16).

Azt a bakot pedig, amelyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, és hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.(3Móz 16:10)

Azázel: (bűnbak). A szó pontos jelentése bizonytalan; kizárólag a 3Móz 16,8.10.26-ban fordul elő, kapcsolatban azoknak a kecskebakoknak egyikével, amelyek a nagy engesztelési napra bűnért való áldozatul voltak kiszemelve. A nevet vonatkoztatják mind személyre, mind pedig személytelen valamire:  gonosz lélek,  ördög.

Mivel Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést. Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik majd le. Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést. A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megvallásával záródott le.

És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,(3Móz 16:21)

Az pedig, aki elvitte az Azázelnek való bakot, mossa meg ruháit, és a testét is mossa le vízben, és azután menjen be a táborba.(3Móz 16:26)

Miután Krisztus bűnért való áldozatként meghalt a kereszten, a ceremóniális törvény nem lehetett többé érvényben. 1844-ben a mi nagy Főpapunk belépett a mennyei szentély szentek szentjébe, hogy megkezdje a vizsgálati ítélet munkáját. Az előkép-szolgálatban, amikor a főpap elvégezte az engesztelés munkáját a földi sátorban, a szentek szentjében, a népnek meg kellett sanyargatnia a lelkét Isten előtt és meg kellett vallania bűneit, hogy a bűnök engesztelést nyerjenek és kitöröltessenek. Vajon ma nekünk kevesebb is elég, mint volt az előkép-jellegű ítéletnapon, most, amikor Krisztus a mennyei szentélyben közbenjár az Ő népéért és minden egyes perben hamarosan megszületik a végső és visszavonhatatlan ítélet? 

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...