Három hűséges héber ifjú

 „A mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket, de ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállítottál, nem imádjuk"(Dániel könyve 3,17–18) 

Súlyos próba várt ezekre a fiatalokra, Hanániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednegó)  amikor Nabukodonozor király kiadott egy rendeletet, amelyben felszólította a birodalom tisztviselőit, hogy gyűljenek össze a nagy szobor felavatására, s a hangszerek megszólalásakor hajoljanak meg és imádják a bálványt. Aki ezt elmulasztja, azt azonnal be kell vetni az égő, tüzes kemencébe. Ennek a szobornak az imádatát Babilon bölcsei találták ki, hogy rábírják a héber ifjakat: csatlakozzanak a bálványok tiszteletéhez. A káldeusok azt akarták, hogy a nagyszabású ünnepség feledtesse el a héber fiatalokkal Istent, és fogadják el a babiloni bálványok imádatát.A kijelölt napon, amikor megszólalt a zene, a hatalmas tömeg leborulva imádta az aranyszobrot. A hűséges ifjak azonban nem akartak leborulni egy bálvány előtt. Ekkor a király megparancsolta, hogy a kemencét hétszer erősebben fűtsék be, és amikor ezt megtették, a három héber ifjút beledobták. A lángok olyan vadul lobogtak, hogy azok a férfiak, akik az ifjakat a tűzbe vetették, halálra égtek. A király arca hirtelen elsápadt a félelemtől. Hangja izgalomtól remegett, amikor megszólalt: „Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem nincs rajtuk, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek fiáé.” (Dániel könyve 3,25) 

A hithősöket minden korszakban Isten iránti hűség jellemezte – a világ felfigyelt rájuk, s világosságuk felragyogott a sötétségben. Dániel és társai a Krisztus-követő hősiesség példái. Babilon királyi udvarában szerzett tapasztalatukból megtanulhatjuk, mit akar tenni Isten azokért, akik szívük legőszintébb szándékával szolgálják Őt. (Youth’s Instructor, 1907. október 29.)

Eszter királynő

A fogság utáni évek múlásával azonban megváltoztak a körülmények. Sok új felelősség nehezedett Izráel vezetőire. A jeruzsálemi templomot újjáépítették és felszentelték. Több pap kellett a szolgálatok végzéséhez. Sürgetően szükség volt istenfélő emberekre, akik a népet tanítják. Ezenkívül a Babilonban maradt zsidókat vallásszabadságuk korlátozásának veszélye fenyegette. Zakariás próféta, valamint a nemrégiben – Eszter és Márdokeus korában – átélt nyugtalan idők is világosan intették a Médó-Perzsiában élő zsidókat, hogy térjenek vissza saját földjükre. Eljött az idő, amikor már veszélyes volt pogány hatások között élniük. E megváltozott körülmények láttán a Babilonban élő papoknak hamar fel kellett volna ismerniük a rendeletben Isten üzenetét, amely Jeruzsálembe szólítja őket. (Próféták és királyok 613.)

 „Ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (Eszter könyve 4,14)

Egy bizonyos napot jelöltek ki, amelyen a zsidókat megsemmisítik és tulajdonukat elkobozzák. A király nem volt tudatában a messze terjedő következményeknek, amelyek kísérték volna a rendelet teljes végrehajtását. A terv titkos sugalmazója, Sátán igyekezett kiirtani a földről azokat, akik megőrizték az igaz Isten ismeretét.

Azonban az ellenség fondorlatait legyőzte egy Hatalom, amely az emberek között uralkodik. Isten az Ő gondviselése által Esztert, a zsidó nőt, aki félte Őt, királynővé választották Médó-Perzsiában. Közeli rokona volt Márdokeus. Válságos helyzetükben elhatározták, hogy fellebbeznek a királyhoz népük érdekében. Tervük az volt, hogy Eszter a király elé merészkedik mint közbenjáró. Márdokeus így szólt: „Ki tudja, talán a mostani időért jutottál királyságra.”

A válság, amivel Eszter szembenézett, gyors és komoly cselekvést követelt, azonban Márdokeussal együtt felismerték, hogy ha Isten nem munkálkodik érdekükben hatalmasan, saját erőfeszítéseik semmit sem érnek. Így Eszter időt szakított az Istennel való kapcsolatra, ami az ő erejének forrása volt. Majd így szólt nagybátyjához, Márdokeushoz: „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, aki Susánban találtatik, és böjtöljetek értem, ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal, én is és leányaim így böjtölünk, és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére, ha azután elveszek, hát elveszek.” (Próféták és királyok, 600-601.)

Eszteren, a királynőn keresztül csodálatos szabadítást vitt véghez az Úr az Ő népén. Amikor úgy tűnt, hogy nincs mód és hatalom megmentésükre, Eszter és azok az asszonyok, akik társául álltak mellé, böjttel, imával és azonnali cselekvéssel megoldást hoztak nemzetüknek. 

A gyorsan pergő események – Eszter megjelenése a király előtt, az iránta tanúsított feltűnő jóindulat, a király és királyné lakomái Hámánnal mint egyetlen vendéggel, a király nyugtalan álma, Márdokeus nyilvános kitüntetése, valamint Hámán gonosz mesterkedésének leleplezése utáni megalázása és bukása – mind a jól ismert történet összetevői voltak. Isten csodálatosan cselekedett bűnbánó népe érdekében. A király ellenrendeletet adott ki, amely megengedte a zsidóknak életük védését. „A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel” juttatták el a birodalom minden részébe a királyi rendeletet, amely megengedte a zsidóknak, hogy védjék életüket. „Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés” (Eszt 8:14, 17).(EGW: Próféták és királyok)

Felsarúzva lábatokat - igazságot eljuttatni embertársainkhoz

"És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;"(Efézus 6:15)

A bűn járványként pusztít, s a gondolkodó, istenfélő emberek megdöbbenve állnak előtte. Az eluralkodó romlottságot emberi toll nem képes leírni. Minden nap új politikai viszály, megvesztegetés és csalás híreit hozza. Naponta hallunk a szívszorító erőszakosságokról, törvénytelenségekről, az emberi szenvedések iránti közömbösségről, és az élet durva, démoni megsemmisítéséről. Minden nap bizonyságot tesz az egyre terjedő őrültségről, gyilkosságokról és öngyilkosságokról. Ki kételkedhet benne, hogy a sátáni eszközök növekvő mértékben rombolnak, hogy megzavarják és megrontsák gondolkodásunkat, megfertőzzék és elpusztítsák testünket-lelkünket?

Az evangélium a békesség üzenete. A kereszténység olyan életforma, amely - ha elfogadják és követik - békét, összhangot és boldogságot teremt az egész Földön. Krisztus vallása szoros testvéri közösségbe von ja mindazokat, akik elfogadják tanításait. 

Krisztus békéje az igazságból fakad, és Istennel áll összhangban. A világ ellenségeskedik Isten törvényével, a bűnösök az Alkotójukkal, ennek eredményeként egymással is... Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatnak a szívre. Az egyetlen erő, amely az igazi békét fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyt, amely zavart okoz.

Az Istennel együtt munkálkodó férfiak és nők arca mennyei békességet fejez ki. A Menny légköre veszi körül őket. Számukra már eljött Isten országa.

Az Úr hamarosan eljön. Ez legyen beszédünk és imádságunk tárgya. Higgyünk ebben! Tegyük ezt életünk részévé... Övezzük fel magunkra a keresztény fegyverzetet, és tegyünk róla, hogy lábaink útrakészek legyenek "a békesség evangéliumának" hirdetésére.

Kiadványaink terjesztése házról házra. — Testvérem, vajon felveszitek-e a keresztény fegyverzetet? "Felsaruzván lábatokat a békesség evangéliumának készségével” képesek lesztek házról házra járva az igazságot eljuttatni embertársaitokhoz. Néha nehéznek találjátok majd ezt a munkát, de ha hitben indultok, az Úr előttetek jár, s ösvényetekre világosságát hinti. Amikor szomszédaitok otthonait felkeresitek, hogy eladjátok vagy elajándékozzátok kiadványainkat, s alázatosan tanítjátok az igazságot, akkor a menny világossága lesz kísérőtök, amely azután e hajlékokban is marad (Review and Herald, 1906. V. 24.). (EGW)