Ezsdrás, a pap és írástudó - Nehémiás reformátor

 Hetven évvel azután, hogy a foglyok első csoportja Zorobábel és Jósua vezetésével hazatért, Artaxerxes Longimanus lépett Médó-Perzsia trónjára. A király nevét Isten különös intézkedése kapcsolja össze a szent történelemmel. Uralkodása alatt élt és munkálkodott Ezsdrás és Nehémiás. Ő adta ki Kr.e. 457–ben a harmadik és egyben utolsó rendeletet Jeruzsálem helyreállítására. Uralkodása alatt tért haza a zsidók egy csoportja Ezsdrás vezetésével; Nehémiás és társai fejezték be Jeruzsálem falainak építését; szervezték ujjá a templomi szolgálatot. Ezsdrás és Nehémiás nagy vallási reformációt indított. Artaxerxes hosszú uralkodása alatt sokszor tanúsított jóindulatot Isten népe iránt. Bizalmas és szeretett zsidó barátaiban – Ezsdrásban és Nehémiásban – Isten által különleges munkával megbízott embereket ismert meg.

Ezsdrás óvatossága, amellyel az Úr kincsének szállításáról és biztonságáról gondoskodott, valamire tanít, amivel érdemes komolyan foglalkozni. Ezsdrás csak azokat választotta ki, akiknek megbízhatósága kiállta a próbát, és világos eligazítást adott nekik felelősségükről. Azzal, hogy megbízott becsületes tisztviselőket – kincstárosokat – az Úr javainak kezelésével, Ezsdrás elismerte az Isten munkájával kapcsolatos rend és szervezés szükségességét és fontosságát.

Nehémiás nem volt pap. Próféta sem volt. Nem tartott igényt rangos címre. Nehémiás reformátor volt, akit Isten e fontos időre támasztott. Nehémiás azt akarta, hogy a nép megbéküljön Istennel. Nemes céltól lelkesítve, minden energiáját ennek megvalósítására összpontosította. Igyekezetét mély és töretlen becsületesség jellemezte.

Az a helyreállítási munka és reformáció, amelyet a hazatért foglyok Zorobábel, Ezsdrás és Nehémiás vezetésével végeztek, a lelki helyreállításnak olyan példáját tárja elénk, amit a föld történelmének záró napjaiban kell véghezvinni. Izráel maradéka gyenge, esendő nép volt, kitéve ellenségei rontásának. Isten azonban velük akarta megőriztetni a földön a maga és törvénye ismeretét. Ők voltak az igazi istentisztelet és szent kinyilatkoztatások őrei. Különböző tapasztalatokban volt részük Jeruzsálem falai és a templom építése közben. Heves támadásokat kellett kivédeniük. Súlyos terhet hordtak a munka vezetői, de megingathatatlan bizalommal és alázatos lélekkel mentek előre. Szilárdan bíztak Istenben és hitték, hogy diadalra viszi igazságának ügyét. Ezékiás királyhoz hasonlóan Nehémiás is „ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait... ezért vele volt az Úr” (2Kir 18:6–7)

Ezsdrás és Nehémiás – miközben dolgoztak – megalázták magukat Isten előtt; megvallották a maguk és népük bűneit; bocsánatért könyörögtek, mintha ők vétkeztek volna. Türelmesen fáradoztak, imádkoztak és szenvedtek. Nem a pogányok nyílt ellenségeskedése nehezítette munkájukat, hanem az állítólagos barátok rejtett ellenszegülése, akik befolyásukat a gonoszság szolgálatába állítva, tízszeresen súlyosbították Isten szolgáinak terhét. Ezek az árulók olyan anyagot szolgáltattak az Úr ellenségeinek, amelyet felhasználhattak a népe elleni harcban. Gonosz indulataik és lázadó szándékaik állandó harcban álltak Isten világos kívánalmaival.

Júda népe ünnepélyesen és nyilvánosan megfogadta, hogy engedelmeskedik Isten törvényének. De amikor Ezsdrás és Nehémiás befolyása nem volt közvetlenül érezhető, sokan elfordultak az Úrtól. Nehémiás egy időre visszatért Perzsiába. Míg távol volt Jeruzsálemtől, bűnök lopództak be, és félő volt, hogy megrontják a nemzetet. A bálványimádók nemcsak a városban vetették meg lábukat, de jelenlétükkel még a templom körzetét is megfertőzték. (EGW: Próféták és királyok)

Három hűséges héber ifjú

 „A mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket, de ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállítottál, nem imádjuk"(Dániel könyve 3,17–18) 

Súlyos próba várt ezekre a fiatalokra, Hanániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednegó)  amikor Nabukodonozor király kiadott egy rendeletet, amelyben felszólította a birodalom tisztviselőit, hogy gyűljenek össze a nagy szobor felavatására, s a hangszerek megszólalásakor hajoljanak meg és imádják a bálványt. Aki ezt elmulasztja, azt azonnal be kell vetni az égő, tüzes kemencébe. Ennek a szobornak az imádatát Babilon bölcsei találták ki, hogy rábírják a héber ifjakat: csatlakozzanak a bálványok tiszteletéhez. A káldeusok azt akarták, hogy a nagyszabású ünnepség feledtesse el a héber fiatalokkal Istent, és fogadják el a babiloni bálványok imádatát.A kijelölt napon, amikor megszólalt a zene, a hatalmas tömeg leborulva imádta az aranyszobrot. A hűséges ifjak azonban nem akartak leborulni egy bálvány előtt. Ekkor a király megparancsolta, hogy a kemencét hétszer erősebben fűtsék be, és amikor ezt megtették, a három héber ifjút beledobták. A lángok olyan vadul lobogtak, hogy azok a férfiak, akik az ifjakat a tűzbe vetették, halálra égtek. A király arca hirtelen elsápadt a félelemtől. Hangja izgalomtól remegett, amikor megszólalt: „Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem nincs rajtuk, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek fiáé.” (Dániel könyve 3,25) 

A hithősöket minden korszakban Isten iránti hűség jellemezte – a világ felfigyelt rájuk, s világosságuk felragyogott a sötétségben. Dániel és társai a Krisztus-követő hősiesség példái. Babilon királyi udvarában szerzett tapasztalatukból megtanulhatjuk, mit akar tenni Isten azokért, akik szívük legőszintébb szándékával szolgálják Őt. (Youth’s Instructor, 1907. október 29.)

Eszter királynő

A fogság utáni évek múlásával azonban megváltoztak a körülmények. Sok új felelősség nehezedett Izráel vezetőire. A jeruzsálemi templomot újjáépítették és felszentelték. Több pap kellett a szolgálatok végzéséhez. Sürgetően szükség volt istenfélő emberekre, akik a népet tanítják. Ezenkívül a Babilonban maradt zsidókat vallásszabadságuk korlátozásának veszélye fenyegette. Zakariás próféta, valamint a nemrégiben – Eszter és Márdokeus korában – átélt nyugtalan idők is világosan intették a Médó-Perzsiában élő zsidókat, hogy térjenek vissza saját földjükre. Eljött az idő, amikor már veszélyes volt pogány hatások között élniük. E megváltozott körülmények láttán a Babilonban élő papoknak hamar fel kellett volna ismerniük a rendeletben Isten üzenetét, amely Jeruzsálembe szólítja őket. (Próféták és királyok 613.)

 „Ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?” (Eszter könyve 4,14)

Egy bizonyos napot jelöltek ki, amelyen a zsidókat megsemmisítik és tulajdonukat elkobozzák. A király nem volt tudatában a messze terjedő következményeknek, amelyek kísérték volna a rendelet teljes végrehajtását. A terv titkos sugalmazója, Sátán igyekezett kiirtani a földről azokat, akik megőrizték az igaz Isten ismeretét.

Azonban az ellenség fondorlatait legyőzte egy Hatalom, amely az emberek között uralkodik. Isten az Ő gondviselése által Esztert, a zsidó nőt, aki félte Őt, királynővé választották Médó-Perzsiában. Közeli rokona volt Márdokeus. Válságos helyzetükben elhatározták, hogy fellebbeznek a királyhoz népük érdekében. Tervük az volt, hogy Eszter a király elé merészkedik mint közbenjáró. Márdokeus így szólt: „Ki tudja, talán a mostani időért jutottál királyságra.”

A válság, amivel Eszter szembenézett, gyors és komoly cselekvést követelt, azonban Márdokeussal együtt felismerték, hogy ha Isten nem munkálkodik érdekükben hatalmasan, saját erőfeszítéseik semmit sem érnek. Így Eszter időt szakított az Istennel való kapcsolatra, ami az ő erejének forrása volt. Majd így szólt nagybátyjához, Márdokeushoz: „Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, aki Susánban találtatik, és böjtöljetek értem, ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal, én is és leányaim így böjtölünk, és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére, ha azután elveszek, hát elveszek.” (Próféták és királyok, 600-601.)

Eszteren, a királynőn keresztül csodálatos szabadítást vitt véghez az Úr az Ő népén. Amikor úgy tűnt, hogy nincs mód és hatalom megmentésükre, Eszter és azok az asszonyok, akik társául álltak mellé, böjttel, imával és azonnali cselekvéssel megoldást hoztak nemzetüknek. 

A gyorsan pergő események – Eszter megjelenése a király előtt, az iránta tanúsított feltűnő jóindulat, a király és királyné lakomái Hámánnal mint egyetlen vendéggel, a király nyugtalan álma, Márdokeus nyilvános kitüntetése, valamint Hámán gonosz mesterkedésének leleplezése utáni megalázása és bukása – mind a jól ismert történet összetevői voltak. Isten csodálatosan cselekedett bűnbánó népe érdekében. A király ellenrendeletet adott ki, amely megengedte a zsidóknak életük védését. „A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel” juttatták el a birodalom minden részébe a királyi rendeletet, amely megengedte a zsidóknak, hogy védjék életüket. „Minden egyes tartományban, minden egyes városban és helységben, ahova a király törvényes parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés” (Eszt 8:14, 17).(EGW: Próféták és királyok)