Isten igéje és továbbadása

 Wiclif Jánost

A Biblia volt a reformátorok hitének alapja és tanításainak lényege. Megértették, hogy „Istennek igéje… él és megmarad örökké” (1Pt 1:23). Minden szavát nagy becsben tartották. Miközben lapjait olvasták, elhitték ígéreteit, és a hitük megerősödött, bátorságuk megújult. „Így van ez Isten Igéjének minden ígéretével. Bennük Ő személy szerint mindnyájunkhoz szól, olyan közvetlenül, mintha ténylegesen hallanánk szavát. Krisztus megígéri nekünk kegyelmét és hatalmát. Ezek azok a falevelek, amelyek »népek gyógyítására szolgálnak.« (Jel 22:2, RÚF) Elfogadva, belénk ivódva, jellemünk erősségévé, az élet mozgatórugójává, fenntartójává lesznek. Semmi másnak nincs ilyen gyógyító ereje. Ezen kívül semmi sem képes azt a biztonságot és hitet adni, amely az egész ember éltető erejévé válik.” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán)

A Szentírás örömet hint a bánatunkra, reményt ad a csüggedésben, fényt hoz a sötétbe. Utat mutat, ha össze vagyunk zavarodva, bizonyossággal tölt el a bizonytalanságban, erőt a gyengeségben és bölcsességet a tudatlanságban. Ha az Igén elmélkedünk és hit által bízunk ígéreteiben, Isten életadó hatalma erővel tölt el fizikailag, értelmileg, érzelmileg és szellemileg. A reformerek gondolatait áthatotta a Szentírás. Az Igével éltek és sokan közülük az Ige miatt haltak meg. Nem közömbös, önelégült, nemtörődöm keresztények voltak, sekélyes hitélettel. Tisztában voltak vele, hogy Isten Igéjének ereje nélkül nem állhatnak ellen a velük szemben felsorakozó gonoszság erőinek.

 Wiclif Jánost fűtötte a szenvedély, hogy angolra fordítsa a Bibliát, amit aztán az átlagember is olvashat és megérthet. Mivel azonban ez tilos volt, a hitéért vizsgálat alá vonták, eretneknek nyilvánították és halálra ítélték. A perben így szólalt fel: „»Mit gondoltok – mondta végül –, kivel harcoltok? A sír szélén álló öregemberrel? Nem! Az igazsággal – azzal az igazsággal, amely erősebb nálatok, és le fog győzni titeket«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem). Wiclif halála előtti szavai beteljesedtek, Isten igazságának fénye eloszlatta a középkor sötétségét.

William Tyndale a bátorság példája a látszólag lehengerlő túlerővel szemben. Leghőbb vágya volt, hogy pontos, olvasható bibliafordítást adjon Angliának. Elhatározta, hogy az eredeti nyelvekből lefordítja a Bibliát, kijavítja Wiclif száznegyven évvel korábbi fordításának hibáit. Végül őt is letartóztatták és perbe fogták. A németországi Wormsban kinyomtatott fordításának sok példányát elkobozták és nyilvánosan elégették. A perére 1536-ban, Belgiumban került sor. Eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték. Hóhérai megfojtották, miközben a máglyára kötözték, majd a testét elégették. A beszámolók szerint utolsó szavait nagy hévvel, hangosan mondta: „Uram, nyisd meg Anglia királyának szemét!” Isten csodálatos módon válaszolt Tyndale imájára. A halálát követő négy éven belül a Biblia négy angol fordítását adták ki. 1611-ben kinyomtatták a King James Bibliát, főként Tyndale munkája nyomán. Ötvennégy teológus dolgozott rajta, akik nagyrészt az ő korábbi angol fordításait vették alapul. Egy becslés szerint az 1611-es King James Biblia Ótestamentumának 76%-a, az Újtestamentumának pedig 83%-a Tyndale fordítása. 2011-ben volt a King James Biblia megjelenésének 400. évfordulója, akkorra már több mint egymilliárd példányt nyomtattak belőle, így világszerte több tízmillió ember életére hatott. Egyáltalán nem volt hiábavaló William Tyndale áldozata! Bármilyen nehéznek is tűntek a körülmények, Tyndale és munkatársai hitték, hogy Isten mindenképpen véghezviszi akaratát. Tyndale életének jelentősége nagy az örökkévalóság fényében. 

Életnek fája - Az igaznak gyümölcse

 A Biblia az üdvözültek örökségét országnak nevezi. A mennyei Pásztor ott az élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az életnek fája megtermi gyümölcsét minden hónapban és a fa levelei a nemzeteket fogják szolgálni. Állandó folyamok folynak ott, amelyek kristály tiszták, partjain a lengedező fák árnyékot vetnek az Úr megváltottai számára készített ösvényekre. A messzenyúló síkságok szép dombokká emelkednek, és Isten hegyei felemelik szellős ormaikat. Azokon a békés síkságokon, ama élő folyamok mellett talál otthont Isten népe, amely oly sokáig volt zarándok és vándor.

 Az élet fája Krisztus gyermekei iránt fenntartó gondoskodásának képviselője. Mikor Ádám és Éva evett a fáról, elismerték Istentől való függőségüket. Az élet fájában az élet folytatásának ereje volt, s ameddig ettek belőle, nem tudtak meghalni. Az özönvízelőttiek élete a fa életadó ereje következtében nyúlt hosszúra, melyet Ádámtól és Évától örököltek (RH 1897. jan. 26).

 Az édeni élet fájának gyümölcse természetfeletti erővel rendelkezett. Enni belőle örök életet jelentett. Gyümölcse a halál ellenszere volt, levele pedig az élet és a halhatatlanság fenntartását szolgálták. Az ember engedetlensége miatt azonban a halál betette a lábát a földre. Ádám evett a jó és a gonosz tudásának fájáról, melynek érintését az Úr megtiltotta. Bűne megnyitotta a nyomorúságok zsilipjeit. A bűn behatolása után a mennyei Kertész átültette a mennyei paradicsomba, ágai mégis lehajolnak az alsó világba. A Krisztus vére általi megváltás révén még mindig ehetünk életadó gyümölcseiből. Krisztusról írva van: „Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága.” Ő az élet forrása. A neki való engedelmesség az életadó hatalom, amely megvidítja a lelkeket. Krisztus mondja: „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” (Ján 6,35; Jel 2,7 mr.). (ST 1909. már. 31).

 Az emberek fiai a gonoszság gyakorlati ismeretével rendelkeznek, ámde Krisztus eljött a világra megmutatni nekik, hogy Ő az élet fáját ültette számukra, melynek levelei a nemzetek gyógyítására valók (1898, 67. kézirat).

 Az élet fájának leveleit ajánlja nektek az Úr. Édesebb a méznél, a lépes méznél is. Vegyétek, egyétek, emésszétek s félénkségetek el fog múlni (1898, 71. kézirat). 

Krisztus… volt az élet fája annak, aki szakítani és enni akart belőle (1898, 95. kézirat). 

Senki se feledje, hogy az élet fájának tizenkét fajta gyümölcse van. Ez földi küldetésünk tizenkét lelki tevékenységét ábrázolja. Számunkra a Biblia az élet fája. A Szentírás minden részének megvan a maga áldó haszna. Az Ige minden részéből tudni lehet valamit. Tanuljátok meg hát, hogyan kutathassátok a Bibliát. A Biblia nem darabokból tákolt valami, hanem fontos nevelő. Gondolkodásodat kell életre kelteni, mielőtt az Ige tanulmányozás valóban javadat szolgálja. Lelki izmot és inakat kell alkalmazni erre. A Szentlélek eszetekbe juttatja Krisztus szavait. Megvilágosítja a gondolkodást s irányítja a kutatást (1898, 3. levél).

 Krisztus az életünk és a halhatatlanság forrása. Ő az élet fája. Aki hozzá jön, annak lelki életet ad (RH 1897. jan.26). (EGW:Jelenések könyve)

Az asszony magva - Krisztus és követői

 „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között; az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1Móz 3:15)

Amikor Sátán meghallotta, hogy ellenségeskedés lesz közte és az asszony között, az ő magva és az asszony magva között, már tudta, hogy az emberi természetet megrontó munkája nem lesz zavartalan; hogy az ember valahogyan képes lesz hatalmának ellenállni. De amikor a megváltás terve még jobban feltárult, Sátán és angyalai örvendeztek, hogy az ember elbuktatásával le tudják hozni Isten Fiát magasztos helyéről. Sátán azt mondta, hogy terve eddig eredményes volt a földön, és hogy Krisztus is legyőzhető lesz, amikor magára veszi az emberi természetet, és így az elbukott emberiség megváltása meggátolható. ( EGW: Pátriárkák és próféták)

Nem sok út vezet a mennybe. Senki sem választhatja meg a maga útját. Krisztus azt mondja: "Én vagyok az út [...] senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam" (Jn 14:6). Mióta az első evangéliumi beszéd elhangzott, mikor az Éden kertben Isten kijelentette, hogy az asszony magva összezúzza a kígyó fejét, akkor Isten tulajdonképpen Krisztust emelte fel Útként, Igazságként és Életként. Krisztus volt az Út, mikor Ádám élt, mikor Ábel Istennek ajándékozta a leölt bárány vérét, ábrázolva a Megváltó vérét. Krisztus volt az Út, amelyen Isten megvédte a pátriárkákat és a prófétákat. Számunkra is egyedül Krisztus az az Út, amelyen járva eljuthatunk az Atyához. ( EGW: Jézus élete)

Ábel meggyilkolása volt az első példája annak az ellenségeskedésnek, amely – Isten kijelentése szerint – a ,kígyó és az asszony magva, azaz Sátán és alattvalói, valamint Krisztus és követői között dúl majd. Az ember bűne következtében Sátán uralmat szerzett az emberiség felett; Krisztus azonban képessé teszi az embert arra, hogy Sátán igáját lerázza magáról. Valahányszor az Isten Bárányába vetett hit által egy emberi lélek megtagadja a bűn szolgaságát, Sátán haragja fellángol. Ábel szent élete cáfolta Sátán állítását, hogy az ember képtelen megtartani Isten törvényét. Amikor Kain a gonosz lelkétől indíttatva látta, hogy nem befolyásolhatja Ábelt, annyira feldühödött, hogy kioltotta az életét. És azóta is, bárhol akad valaki, aki kiáll Isten törvényének igazságossága mellett, ugyanilyen lelkület nyilvánul majd meg vele szemben. Ez az a lelkület, amely minden korban máglyákat rakott és kínpadokat állított Krisztus tanítványai számára. A Jézus követőire zúdított kegyetlenkedésekre Sátán és seregei bujtogatnak, mert nem tudják őket uralmuk alá kényszeríteni. A legyőzött ellenség bosszúja ez. Jézus minden vértanúja győztesként halt meg. A próféta mondja így: „És ők legyőzték azt (a régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak) a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jel. 12:11, 9) ( EGW: Pátriárkák és próféták)

Ahogy a Biblia két törvényről, egy változhatatlan, örökkévalóról és egy ideiglenes, mulandóról beszél, ugyanúgy két szövetség létezik. Először a kegyelem szövetsége köttetett az emberrel, amikor a bűneset után Isten ígéretet tett, hogy az asszony magva majd a kígyó fejére tapos. Ez a szövetség minden embernek a megbocsátást és Isten kegyelmét ajánlotta, és a jövőben engedelmességet kívánt, a Krisztusba vetett hit által. Örök életet is ígért azoknak, akik Isten törvényéhez hűségesek.( EGW: Pátriárkák és próféták)