2024. június 30., vasárnap

Futurizmus (művészeti) és pretorianizmus (testőrség)

 A Jelenések könyve 17. fejezetében szereplő parázna asszonyára vonatkozó profetikus bizonyítékok egyre több embert győztek meg, hogy a reformációhoz csatlakozzon. Ez nagy gondot jelentett a katolikusoknak. Valamit tenniük kellett ellene.

Valójában két dolgot is tettek. A Tridenti zsinat idején (1545-1563) az egyház legbriliánsabb elméit bízták meg, hogy dolgozzanak a „probléma” megoldásán. Ők pedig kétféle „megoldást” is javasoltak.

Mi a helyes megoldás egy problémára, ha Isten rámutat, hogy valamit helytelenül tettél? (Péld 28:13) "Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer." (Zsolt 32:5) "Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela."

A katolikus Egyház szerint a gond az volt, hogy Dániel könyvének és a Jelenések könyvének próféciái rájuk mutattak. Nyilvánvaló volt tehát, hogy másként kell magyarázni őket. De hogyan oldhatják meg ezt? Egyáltalán nem volt könnyű. A legműveltebb katolikus tudósok dolgoztak rajta éveken át, mielőtt valami olyasmit ötlöttek volna ki, ami mindnyájuknak tetszett.

Az első választ egy Fransisco Ribera nevű jezsuita tudós dolgozta ki. 1590-ben egy új elmélettel állt elő, amit „futurizmusnak” nevezett. Ötlete valóban rendkívül egyszerű volt. Csupán állítsuk azt, hogy Dániel könyvének és a Jelenések könyvének próféciái (néhány nyilvánvaló kivétellel) majd csak az idők legvégezetén fognak teljesülni. Ha egy prófécia még nem teljesült be, akkor az nem is szólhat a pápaságról.

Huszonnégy évvel később egy másik jezsuita tudós, név szerint Luis de Alcasar újabb elmélettel állt elő, amit „pretorianizmus” – ként ismerünk. Állítása szerint a próféciák Jeruzsálem pusztulásával és a Római Birodalom bukásával már mind réges-régen beteljesedtek. Ez ugyanolyan jól bevált. Ha a prófécia már régen beteljesült, akkor egyáltalán nem szólhat a pápaságról.


Az 1600-as évekre a Katolikus Egyház már két elméletet is kidolgozott a próféciák félremagyarázására, hogy jelentésüket eltereljék önmagukról. Természetesen semmiképpen nem lehetett mind a kétféle elméletben hinni, hiszen az egyik kizárja a másikat. Mégis úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavar az egyházban. Egyes katolikusok mind a mai napig a futurizmust, míg mások a pretorianizmusrt tanítják.

Az évek során ezek az eszmék természeten változtak és továbbfejlődtek.

Eleinte úgy tűnt, a pretorianizmus a népszerűbb, annak ellenére, hogy később keletkezett. Aztán történt valami, ami a futurizmus népszerűsége felé billentette a mérleget. A jezsuita tanítók százai készítették elő az utat. No, nem úgy, hogy szertejártak volna a futurizmust terjesztve. Nem. A klasszikus műveltséget oktatták Nyugat-Európában. Tagadhatatlan, hogy a jezsuita oktatók voltak a legképzettebb professzorok. Rengeteget dolgoztak, hogy elsajátítsák Homérosz, Platón, Arisztotelész és Szókratész műveinek tanait. Tanulmányozták a jogalkotás, a logikus gondolkodás és a vitatkozás tudományát. Mindenre megtaníthattak valakit, hogy sok pénzt keressen és híres legyen. Ebben ők voltak a legjobbak.

A futurizmus oktatása

Ugyanúgy értelmezik a „sikert” a keresztények, mint mások? (Filippi 3:7-8.)"De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,"

Sajnálatos módon sok protestáns is jezsuita iskolákba küldte gyermekeit tanulni a „megfelelő állás” és a „sok pénz” reményében. Ennek következtében egyre több protestáns gondolkodásmódja olyanná vált, mint a katolikusoké.

A futurizmus terjesztésének legjelentősebb személyisége John Darby volt. Az angol férfiú a Plymouth Testvérek nevű kis egyház alapítóinak egyike volt. Darby 1832-ben bejelentette, hogy új igazságot „fedezett fel” a Bibliában, amit „titkos elragadtatás"-nak nevezett. Ez Ribera futurizmusa egy részének új, sokkal bonyolultabb változata volt.


John Dorby elmélete

John Darby elméletének igazán hosszú az elnevezése: diszpenzácionalizmus. Darby szerin hét különféle „diszpenzáció”, vagyis időszak létezik a megváltási terv folyamatának során. Isten terve a bűnösök megmentésére szerinte megváltozott. Minden alkalommal újabb megmentési terv következik be.

Változik-e valaha Isten? Megváltozhat-e a megváltási terv? (Zsid 13:8)Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. (Mal 3:6) Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!

Darby rövidesen Amerikában is elterjesztette eszméit, ahol sok evangélikus át is vette őket. Köztük Dwight L Moody. E nézetek még népszerűbbé váltak a Scofield bibliakommentár megjelenése után.

Ezt a Bibliát Cyrus Scofield készítette. Olyan volt, mint a King James változat, csak végig lábjegyzetekkel látták el, melyek lényege az volt, hogy próféciákat megpróbálják összhangba hozni az új diszpenzácionalizmussal.

Ez a Biblia különösen Amerika déli államaiban, az úgynevezett „Bibliás övezetben”volt népszerű. Mivel a különböző egyházak tagjai ugyanazt a Bibliát tanulmányozták, rövidesen a legtöbbjük azonos hitre jutott, legalábbis a próféciák értelmezésével kapcsolatban.

A legtöbben nem foglalkoznak Darby elméletének bonyolultabb részeivel. A „titkos elragadtatásról” azonban már szinte mindenki hallott. Ezen elmélet szerin a „valóban jó keresztények” egy nap váratlanul, hirtelen el fognak tűnni. Bármilyen figyelmeztetés nélkül, titokban a Mennybe kerülnek. Azután mindenkinek lesz még hét éve eldönteni, követi-e Jézust, vagy sem. Az elmélet szerint a hét esztendő végén tér vissza Jézus és megöli Sátánt mindazokkal az emberekkel együtt, akik addigra nem tértek meg, és felállítja országát. Napjainkban protestáns lelkészek ezrei tanítják a titkos elragadtatás elméletét. Protestáns szemináriumok (lelkészképző intézetek) oktatási programja alapul ezen az elméleten. Könyvek és folyóiratok cikkei, sőt még filmek is terjesztik az elméleteket, melyeket eredetileg a reformáció elleni harcra szántak.

A Biblia sokat elmond arról, milyen is lesz Jézus eljövetele valójában. Még többet megtudunk majd róla az elkövetkezendő hetekben. Most egyelőre olvassuk el az 1Thesssz 4:16-17.(Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.) (/igemorzsa.hu/gyerek_oldal/biblia-tanulmany)

2024. június 28., péntek

A hangos kiáltás

 

A Babilon elestét bejelentő angyalnak „nagy hatalma” van. Mint Jelenések 14. fejezetének angyalai, ez is emberi hírnököket jelképez. Olyan erővel hirdeti Isten dicsőségét, ami az egész földet beragyogja. Az Újtestamentumban a hatalomra vagy az erőre használatos görög szó az exuszia, ami gyakorta utal Krisztus diadalára a sötétség fejedelmei és erői felett, Máté evangéliumában pedig Jézus a tanítványok kiküldésével kapcsolatban használja. (Mt 10:1) "És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget". verse szerint hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Isteni erővel küldte ki őket, hogy győzzenek a jó és a gonosz csatájában. Máté 28. fejezetében szintén elküldi őket „mennyen és földön” minden hatalommal, hogy tegyenek „tanítványokká minden népeket” (Mt 28:18-19). És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevébenAz újszövetségi egyház a Szentlélek erejével telve, az élő Krisztus hatalmával haladt előre, aki életében és halálában legyőzte a pokol fejedelmeit és erőit, és Isten „dicsősége beragyogta a földet” (Jel 18:1).És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. Néhány év leforgása alatt a tanítványok az egész akkor ismert világban hirdették az evangéliumot. (Kol 1:23).Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává.

 A végidőben a Szentlélek olyan erővel árad ki, mint még soha azelőtt, és az evangélium gyorsan eljut az egész világra. Ezrek térnek meg egy nap alatt, Isten kegyelme és igazsága az egész bolygóra kihat. A világ így meghallja a figyelmeztető üzenetet, világszerte elterjed az evangélium és az abban felkínált reménység. „Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a lezárulásakor a késői esőben ismét teljesedni fognak…

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés, csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 523-524. o.). 

2024. június 27., csütörtök

A megváltás titka

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka. Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3:16)

A titkok titka ez! Az értelem számára nehéz megragadni Krisztus nagyságát, a megváltás titkát. A szégyenletes keresztet felállították, kezeit és lábait átszögezték, a kegyetlen dárda átszúrta a szívét, és Jézus megfizette a megváltás árát az emberiségért…

A megváltás témája kimeríthetetlen, legmélyebb elmélkedésünkre méltó. Túlszárnyalja a leghatalmasabb gondolatot és a legélénkebb képzelet határát is. Ki kutathatná ki Isten titkait?…

Ha ma Jézus velünk volna, ugyanazt mondaná, mint tanítványainak. „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Jn 16:12).Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. Jézus mély és élő igazságot szeretett volna megnyitni a tanítványok előtt, de földiességük, valamint homályos és hiányos felfogóképességük ezt lehetetlenné tette. Nem tudták volna hasznosítani a nagy, dicsőséges és ünnepélyes igazságot. A lelki növekedés hiánya bezárja az ajtót a világosság Krisztustól jövő sugarai előtt… 

Akik szorgosan munkálkodtak Isten Igéjének bányájában, és felfedezték a drága ércet az igazság gazdag forrásaiban, a korszakokon át rejtett isteni titkokban, fel fogják magasztalni az Úr Jézust, minden igazság szerzőjét azáltal, hogy jellemükben bemutatják hitük megszentelő hatalmát. Jézust és kegyelmét ott kell őrizni a lélek legbelső szentélyében. Ha ez megtörténik, akkor a szavak, az ima, a buzdítás és a szent igazság megjelentése által Ő mutatkozik meg

A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas és felemelt trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: „Mi Atyánk” ( EGW: Isten csodálatos kegyelme)

 

Pál szolgálata Korinthusban

  „Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadn...