Huszonnégy Vén - első gyümölcsök

És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék vala; és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának. (Jel 4:4) Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek. (Jel 4:10-11) És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5:8) És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt. (Jel 5:14) És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orcájára és imádá az Istent, (Jel 11:16) És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja! (Jel 19:4)

Ki a 24 Vén?

Földi szolgálata alatt Jézus életre hívott néhány halottat. Feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és egy főembernek, név szerint Jairusnak a leányát és Lázárt. Ezeket azonban nem ruházta fel halhatatlansággal. Feltámadásuk után is még mindig alá voltak vetve a halálnak. Azok azonban, akik Krisztus feltámadásakor jöttek elő a sírjukból, már az örök életre támadtak fel. Vele együtt emelkedtek fel a halál felett aratott győzelmének bizonyságaiként, diadalemlékeiként. Ezek - mondotta Krisztus -, többé nem foglyai a Sátánnak, mert megváltottam őket. Hatalmam első gyümölcseiként kihoztam őket a sírjukból, hogy velem legyenek ott, ahol én vagyok, és hogy soha többé ne lássanak halált, és ne tapasztaljanak szomorúságot. ( EGW: Jézus élete)

(Máté 27: 52-53) És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.És kijövén a sírokból a Jézus föltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.

Jézust megvetik Názáretben

(Márk 6:1-6) És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai.

2

) És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

3) 

Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.

4

) Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

5)

Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

6)

És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

 Jézus szavai a zsinagógában a hallgatók önigazultságának gyökeréig hatoltak. Meg kellett érteniük a keserű igazságot: eltávolodtak Istentől, eljátszották a jogot, hogy Isten népe lehessenek. Minden szó késként hasított beléjük, s tárta fel valódi állapotukat. Most megvetették a hitet, melyre az imént Jézus ihlette őket. Nem akarták belátni, hogy Ő, aki szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember. A hitetlenségük rosszindulatot szült. Sátán irányította őket, és ők dühödten ordítoztak a Megváltó ellen. Elfordultak tőle, akinek küldetése a gyógyítás és helyreállítás volt, s ekkor megmutatkoztak bennük a pusztító jellemvonásai. – Jézus élete, 239. o.

A tanítványok üzenete ugyanaz volt, mint Keresztelő Jánosé vagy magáé Krisztusé. „Elközelített az Istennek országa.” (Mk 1:15) Nem volt szabad vitába keveredniük az emberekkel, hogy a Názáreti Jézus-e a Messiás, hanem a nevében kellett az ő irgalmas cselekedeteit véghez vinniük. […] A tanítványoknak első misszióútjukon csak „Izrael házának eltévelyedett juhaihoz” (Mt 10:6) kellett menniük. Ha már ekkor hirdették volna az evangélium ot a pogányoknak vagy a samaritánusoknak, elvesztették volna befolyásukat a zsidók felett. A farizeusok előítéleteinek felszításával olyan vitába keveredtek volna, amely már munkájuk kezdetén elbátortalanítja őket. Még maguk az apostolok is lassan értették meg, hogy az evangéliumot minden nemzetnek el kell vinni. Míg fel nem fogják ezt az igazságot, addig nem készültek föl a pogányokért végzett munkára. Amennyiben a zsidók elfogadják az evangéliumot, Isten hírvivőként küldte volna ki őket a pogányokhoz. Ezért kellett elsőként hallaniuk az üzenetet. – Jézus élete, 350–351. o.

 Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendezni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta. Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét, és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek… Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek benne, de Sátán visszatartotta őket ennek a beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől. Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiúsíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett az az idő, mikor már beteljesednek azok, amikért Jézus a világba jött. – Tapasztalatok és látomások, 160–161. o.

Jézus feltámasztja Jairus rabbi leányát, és meggyógyítja a nagybeteg asszonyt

 

Márk 5:21-24) És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett.(22)És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék,(23) És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.(24) El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt.

Jézus... egy darabig a tengerparton maradt, tanított és gyógyított, azután betért Lévi-Máté házába, hogy részt vegyen a lakomán a vámszedőkkel. Itt talált rá Jairus, a zsinagóga vezetője. Ez a zsidó vén nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette magát, és így kiáltott: „Az én leánykám halálán van; jer, vesd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” (Mk 5:23) Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé. Bár a tanítványok már olyan sok irgalmas cselekedetét látták, mégis meglepte őket, hogy Jézus hajlandó engedni az öntelt rabbi kérésének. – Jézus élete, 342. o.

A Megváltó áttörte magát a tömegen, és megközelítette azt a helyet, ahol a szerencsétlen asszony állt. Ő mindeddig hiába próbált újra és újra Jézus közelébe férkőzni. Most itt volt az alkalom, de nem tudta, hogyan szólítsa meg. Nem akarta feltartóztatni a lassan haladó Jézust. De úgy hallotta, hogy ha megérintik a ruháját, gyógyító erő árad ki belőle. Attól való féltében, hogy elszalasztja a gyógyulás egyetlen alkalmát, előretolakodott. […] Krisztus ismerte az asszony minden gondolatát, és arra ment, ahol az asszony állt. Tudott nagy ínségéről, és alkalmat adott neki hite gyakorlására. Az asszony az előtte elhaladó Jézus Krisztus felé nyúlt, és pusztán ruhája szegélyét sikerült megérintenie. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult . Erre az egy érintésre összpontosította egész hitét. Fájdalma és elesettsége azon nyomban megszűnt. – A nagy Orvos lábnyomán, 59–60. o.

Krisztus nem a saját tájékoztatása végett tette fel a kérdést [„Ki az, aki engem illete?”]. Tanítást akart adni a népnek, tanítványainak és az asszonynak. Reményt kívánt ébreszteni a megpróbált asszonyban. Tudatosítani akarta benne, hogy a hit hozott gyógyító erőt. Az asszony bizalma nem maradhatott észrevétlenül. Istent kellett hálás beismerésének megdicsőítenie. Krisztus tudatni akarta vele, hogy helyesli hitből fakadó cselekedetét. Nem akarta, hogy csak részleges áldással távozzon el. Tudnia kellett, hogy Jézus ismeri szenvedését; hogy szánakozva szereti, és helyesli, hogy hisz hatalmában: hiszi, hogy Krisztus minden bajától korlátlanul meg tudja szabadítani, aki hozzá jön. [… Az asszony – látva, hogy nincs kibúvó – remegve lépett elő, és Jézus lábához vetette magát. A hála könnyeit hullatva elmondta neki ott mindenki előtt, miért érintette meg a ruháját, és miként gyógyult meg azonnal. Félt, hogy Jézus ruhájának megérintése vakmerő cselekedet volt. De egyetlen rosszalló szó sem hangzott el Krisztus ajkáról... „Bízzál, leányom – szólt kedvesen –, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!” (Lk 8:48) Ó, milyen vigasztalóak voltak ezek a szavak! Attól való félelme, hogy megsértette Jézust, nem mérgezte meg örömét. – A nagy Orvos lábnyomán, 60–61. o.