Jézus és a gyermekek

(Mk 10:13-16) Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. (14) Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: En gedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. (15) Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, semmiképpen sem megy be oda. (16) Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. /RÚF/

Az ókori világban kívánatosnak tartották, hogy sok gyermek szülessen a családokban (kü lönösen fiúk – a férfiak uralta kultúrában), de a szülés és a gyermekkor egyáltalán nem volt egyszerű. Modern orvosi ellátás nélkül nagy volt az egészségügyi kockázat az anyák számá ra a szülésnél, majd az újszülöttek, csecsemők és kisgyermekek esetében. Sok kultúrában tradicionális gyógymódokkal, amulettekkel próbálták az érintetteket megvédeni az ellenséges erőktől. Fontosnak tartották a nagy családot, a gyerekek társadalmi státusza mégis alacsony volt, lényegében, mint a rabszolgáké. 

(Gal 4:1-2) Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, (2) hanem gyámok és gondozók felügyelete alatt áll az apa által megszabott ideig. /RÚF/) 

A görög-római világban kitették, magukra hagyták, vagy a folyóba dobták a testi hibával születetteket vagy a nem kívánt gyerekeket. A fiúkat többre tartották a lányoknál; előfordult, hogy a lánygyermekeket kint hagyták a szabadban, hogy a természet erői végezzenek velük. Néha a magukra hagyott kisbabákat megmentették, de csak azért, hogy rabszolgának neveljék, vagy eladják őket. 

Márk 9. fejezetében a tanítványok valószínűleg nem értették Jézus tanítását arról, hogy úgy fogadják Isten országát, mint egy kisgyermek. (Mk 9:33-37). Meg érkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? (34) Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (35) Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha va laki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! (36) És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: (37) Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem be fogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. /RÚF/] 

Rászóltak azokra, akik Jézushoz vitték a gyermekeiket, hogy áldja meg őket. Talán arra gondoltak, hogy a Mesternek nincs ideje ilyen apró-cseprő dolgokra. Tévedtek. Jézus ezt rossz néven vette. Márk evangéliumában sok helyen olvassuk, hogy meglepően reagált az emberek szavaira vagy tetteire. Fontos tanítás rejlik abban, hogy szigorúan rászólt azokra, akik távol akarták tartani tőle a gyerekeket. Határozottan szólt, hogy a tanítványok ne álljanak a gyerekek út jába. Miért? Mert övék a mennyeknek országa, amit gyermeki lelkülettel, szemlélettel kell befogadni – valószínűleg így utalt az Istenbe vetett egyszerű, fenntartás nélküli hitre. „Ne tüntessétek fel hamis színben Jézust keresztényietlen jellemetekkel! Hideg, kemény maga tartásotokkal ne tartsátok távol a kicsinyeket tőle! Sose érezzék azt, hogy a menny kellemetlen hely lenne számukra, ha ti is ott lennétek! Ne adjatok okot erre! Ne beszéljetek a vallásról úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mint a gyermekek számára érthetetlen dologról! Ne tegyetek úgy, mintha tőlük nem volna elvárható, hogy Krisztust gyermekkorukban elfogadják! Ne keltsétek bennük azt a hamis benyomást, hogy Krisztus vallása örömtelen vallás, és hogy a Megváltó mellett le kell mondaniuk mindarról, ami az életet örömteljessé teszi!” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 26./old.  

White idézet: Krisztus idejében az anyák hozzá vitték a gyermekeiket, hogy kezét rájuk téve áldja meg őket. E cselekedetük által nyilvánították ki hitüket Jézusban és szívük szorongó félelmét a gondjaikra bízott kicsinyek jelenlegi és jövőbeli jólétéért… Amikor az anyák előrehaladtak a poros országúton, és a Megváltóhoz közeledtek, Ő látta akaratlanul kicsorduló könnyeiket és remegő ajkukat, miközben halk imát rebegtek gyermekeikért. Hallotta tanítványainak dorgáló szavait is, és azonnal visszavonta a rendelkezésüket. Szerető, hű szíve nyitott volt a gyerekek fogadására. Egyiket a másik után vette karjába, és megáldotta őket, miközben az egyik gyermek keblére dőlve mélyen elaludt. Jézus bátorító szavakat szólt az édesanyákhoz munkájukkal kapcsolatban. Ó, mily nyugalom szállt a lelkükre! Milyen örömmel gondoltak Jézus jóságára és kegyelmére, mikor vissza gondoltak erre az emlékezetes alkalomra! Kedves szavai eltávolították a terhet a szívükből, és új reményt és bátorságot ébresztettek bennük. Így minden fáradtságérzetük elmúlt. – Boldog otthon, 273./old.  

A házaság Istentől eredő terve

 (Mk 10:1-12.) Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. (2) Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? (3) Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? (4) Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. (5) Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, (6) mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. (7) Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, (8) és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. (9) Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! (10) Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. (11) Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; (12) és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. /RÚF/

(1Móz 1:27). Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. /RÚF/ (1Móz 2:24). Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik felesé géhez, és ezért lesznek egy testté. /RÚF/ 

Ebben a szakaszban a farizeusok megkérdezték Jézust, szabad-e a férfinak elbocsátani a fe leségét. A farizeusok törvényesnek tartották a válást. A kérdés igazából az volt, hogy milyen alapon lehet elválni. Sámmáj iskolája szigorúbb volt: csak meddőség, anyagi természe tű elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás vagy házasságtörés esetét tekintették jogalapnak. Hillél iskolája elnézőbben, szinte bármiért engedélyezte a válást, noha annak kimondása bonyolultabb volt, ami lassította a folyamatot. Tehát kicsit furcsa, hogy miért ilyen burkoltan tették fel a kérdést: Szabad-e elválni? A kérdés mögött tulajdonképpen az a terv húzódott meg, hogy Jézust szembeállítsák Heródes Antipással, a Jordántól keletre lévő régió kormányzójával, ahol Jézus akkor tartózkodott. Antipás elvált ember volt, később Heródiást, a fivére feleségét vette el. Heródes azért fejeztette le Keresztelő Jánost, mert megfeddte törvénytelen viszonyáért.

 Mt 14:1-12. Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, (2) és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. (3) Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. (4) János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! (5) Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. (6) Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; (7) ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. (8) Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. (9) A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. (10) Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. (11) Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. (12) Azután eljöttek tanítványai, elvit ték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak. /RÚF/]

Jézus elhárította a támadást, amikor megkérdezte a farizeusoktól, hogy mit hagyott meg Mózes ezzel kapcsolatban. A farizeusok válaszukban (5Móz 24:1-4). [Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellen szenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától. (2) Ha az elmegy a házától, majd hozzámegy feleségül valaki máshoz, (3) de a második férje is meggyűlöli, válólevelet ír neki, a kezébe adja, és elbocsátja a házától, vagy ha meghal a második férj, aki feleségül vette, (4) akkor az első férje, aki elbocsátotta, nem veheti újra feleségül, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony. Utálatos dolog az ilyen az Úr előtt. Ne kövess el ilyen vétket azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül! /RÚF/] szakaszára utaltak, amely egy konkrét esetet taglalt a válás utáni újrahá zasodás kérdésében. Az izraeliták között Mózes napjaiban már gyakorlat volt a válás. Az 5Mózes 24. fejezetében említett törvény védelmet nyújtott a nőknek, Jézus korában viszont Hillél iskolája már elferdítette ezt a rendelkezést, szinte bármilyen okkal megkönnyítve a válást. Így a nők védelmére alkotott törvény már inkább a férfiaknak segített, hogy könnyedén eldobhassák a feleségüket. 

Ahelyett, hogy megvitatta volna velük 5Mózes 24. fejezetének esetjogát, Jézus visszautalt Isten eredeti tervére a házassággal kapcsolatban  (1Mózes 1-2). Megjegyezte, hogy kezdetben Isten férfit és nőt (1Móz 1:27.), két személyt teremtett. Azután idekapcsolta (1Móz 2:24) versét, miszerint a férfi elhagyja atyját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Az egységnek ez a fogalma az alap, Jézus erre utalva erősítette meg és ismerte el a házassági köteléket. Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember ne válassza el.  

Jézus azért jött e világra, hogy helyreigazítsa a hibákat, és visszaállítsa Isten erkölcsi kép mását az emberben. A házassággal kapcsolatban rossz felfogás alakult ki Izrael tanítóinak elméjében. A házasság intézményét eredménytelenné tették. A férfiak szíve annyira meg keményedett, hogy már a legjelentéktelenebb ürüggyel is el akartak válni a feleségüktől, vagy ha úgy döntöttek, akkor a feleséget elszakították a gyermekeitől, és elküldték. Ezt nagy megszégyenítésnek tekintették, mely a legnagyobb szenvedést jelentette az eltávolított nő számára. Krisztus eljött, hogy a gonoszságokat helyreigazítsa. Az első csodáját egy menyegző alkalmával tette. Ezáltal jelentette ki a világnak, hogy a házasság, ha tisztán és szeplőtlenül megőrizzük, szent intézmény. – Boldog otthon, 341./old.  

Kéréseinkre várva

 „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben; kérjetek, és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” Jn 16:24 

Az ima a Menny elrendelt eszköze, hogy a bűn ellen sikeresen küzdjünk, és keresztényi jellemet fejlesszünk. Az isteni befolyás, amely az imánkra válaszként érezteti a hatását, véghezviszi a kérelmező lelkében mindazt, amiért Istenhez könyörög. Kérhetjük bűnünk bocsánatát, a Szentlélek erejét; kérhetünk Krisztushoz hasonló lelkületet, bölcsességet és erőt, hogy művét munkálhassuk; kérhetünk minden, általa megígért adományt, mert ígérete így szól: „Kérjetek, és megadatik néktek!”

Jézusban találunk segítséget, benne juthatunk győzelemre… Krisztus kegyelme arra vár, hogy fejezzük ki az iránta való igényünket. Krisztus kegyelmet és erőt ad szükségleteiteknek megfelelően, ha kéritek tőle… Krisztus vallása megkötöz és elfojt minden megszenteletlen vágyat, serkenti a tetterőt, önfegyelmet és szorgalmat. A hétköznapi élet dolgai terén is takarékosságra, tapintatra és önmegtagadásra nevel, és arra, hogy még a szegénységet is panaszhang nélkül viseljük el. Krisztusnak az emberi szívet uraló Lelke megmutatkozik a jellemben, és nemes vonásokat és képességeket fejleszt. „Elég néked az én kegyelmem” (2Kor 12:9) – mondja Krisztus.

Minden erőnket feszítsük meg, hogy fenntartsuk a közösséget Jézussal… Imádkozzunk családi körben; de mindenekfelett ne hanyagoljuk el a titkos imát, mert ez lelkünk lehelete, élete. Lehetetlen, hogy lelkünk fejlődjék, ha az imát mellőzzük. A családi légkörben és nyilvánosan mondott ima nem elegendő. Csendben és egyedüllétben öntsd ki a szívedet; imád csak annak füléhez jusson, aki meghallgatja. Egyetlen kíváncsi fül se hallja meg kéréseidet. A csendes magányban mentes a lélek az összes külső befolyástól és izgalomtól… Egyszerű, gyermeki hittel közösséget ápol a lélek Istennel, miáltal isteni fénysugarakat fogad magába, amelyek erőt és kitartást biztosítanak a Sátán elleni küzdelemben…

Imádkozzatok kamráitokban; mindennapi munkátok és hivatásotok gyakorlása közben is gyakran emeljétek fel szíveteket Istenhez. Így járt Énókh is Istennel. A jó illatú áldozathoz hasonlóan száll fel az ilyen ima a kegyelem trónjához. Akinek szíve Istenben nyugszik, azt Sátán soha le nem győzheti. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)