Nikodémus a Magas Tanács tagja

Nikodémus hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.

Nikodémus magas tisztségét, bizalmi állását nagy műveltségének és kiváló képességeinek köszönhette. A nemzeti tanács megbecsült tagja volt. Őt is felkavarta Jézus tanítása, s noha gazdag, tanult és köztiszteletnek örvendő ember volt, furcsa módon mégis vonzódott az alázatos názáretihez. Az Üdvözítő ajkáról elhangzó tanítások mélyen hatottak rá, és szeretett volna többet megtudni ezekről a csodálatos igazságokról.

Nikodémus tiszteletben álló izraelita tanító, a Szanhedrin egy vagyonos tagja volt. Az ő bizonyságtételének több okból is fontos szerep jut János evangéliumában. Úgy szólította meg Jézust, hogy „Mester”, isteni küldetésének igazolásaként utalt a jelekre, amelyeket Jézus tett. Tehát bizonyítékot mutatott arra, hogy Jézus a Messiás, még mielőtt valóban tudatában lett volna.  

A jelekben Nikodémus annak bizonyságát látta, hogy Jézus Istentől jött, de nem ismerte fel bennük a Messiásra mutató ószövetségi próféciák teljesedését, tehát volt benne némi kétség. Ekkor még nem fogadta el, hogy Ő a Krisztus.  

 „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3,5) Nikodémus tudta, hogy Jézus itt a vízzel való keresztségre és a szív Isten Lelke általi megújulására utalt. Meggyőződött arról, hogy annak a jelenlétében van, akiről Keresztelő János jövendölt. „Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? ” – kérdezte Jézus Krisztus (Ján 3,10). 

Krisztus Nikodémushoz intézett szavainak gyakorlati jelentősége van ma számunkra: "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született." (Jn 3:5-8)

„Monda néki Nikodémus: mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az anyjának méhébe másodszor, és születhetik-e?” (Jn 3:4.) Kinyilatkoztatta azt a tényt - amit sokan tesznek, amikor az éles igazság megérinti a lelkiismeretet -, hogy a testi ember nem fogja fel Isten Lelkének dolgait. Semmi nincs bennük, ami válaszolna a lelki dolgokra; a lelki dolgok lelkileg érthetők meg. Bár Nikodémus nem fogta fel Jézus szavait, Ő mégsem volt türelmetlen vagy rosszalló, hanem még világosabbá akarta tenni az általa képviselt igazságot. Ünnepélyes, nyugodt méltósággal ismételte Jézus a szavakat oly módon, hogy meggyőzze őt isteni igazságáról: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükséges néktek újonnan születnetek” (Jn 3:5-7).

Jézus azonban ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. A magányos hegyi éjszakán az egyetlen hallgatóhoz intézett szavak nem vesztek el. Nikodémus egy ideig nem ismerte el nyilvánosan Jézus Krisztust, de figyelte életét és eltöprengett tanításain. A főtanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus elpusztítására irányuló terveit. Amikor végül Jézust fölemelték a keresztre, Nikodémus visszaemlékezett az Olajfák hegyén elhangzott tanításra: „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,14–15) Abból a titkos beszélgetésből származó világosság bevilágította a keresztet a Golgotán, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.(EGW:  Jézus élete)

Nikodémus, Arimáthiai Józseffel közösen viselte Jézus eltemettetésének költségeit. A tanítványok féltek ugyan, hogy Krisztust nyíltan kövessék, de Nikodémus és József bátran segítségükre siettek; e gazdag és köztiszteletben álló férfiak pártfogása nagyon értékes volt számukra. Így a tanítványok megtehették szeretett Mesterükért mindazt, amit szegénységük miatt egyébként nem tehettek volna. Sőt e gazdag és befolyásos férfiak pártfogása a papok és főemberek gonoszsága ellen is megvédelmezte őket. (EGW:Az apostolok története

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serken (EGW:  Jézus élete)

Bethániai Mária odaült Jézus lábához

 

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna a lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat; ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött. (EGW:  Isten csodálatos kegyelme)

Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak később valóra. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. 

A jóillatú ajándékot, amelyet Mária a Megváltó élettelen testére szándékozott kenni, az élő testre önthette. Temetésekor annak édes illata csak a sírboltot járhatta volna át, most azonban Jézus szívét töltötte be a bizonyossággal, hogy hisz benne és szereti Őt. Arimáthiai József és Nikodémus nem ajánlották fel szeretetük ajándékát Jézusnak, amíg élt. Keserű könnyekkel hozták drága kenetüket hideg, öntudatlan testére. Az asszonyok, akik keneteket vittek a sírhoz, hiába fáradtak, mert Ő már feltámadt. Mária viszont, azáltal hogy akkor öntötte ki szeretetét a Megváltóra, amikor Jézus még láthatta odaadását, a temetésére kente fel Őt. Amikor Jézus nagy próbatételének sötétjébe szállt le, magával vitte ennek a cselekedetnek az emlékét – annak a szeretetnek a zsengéjét, amelyet megváltottaitól fog kapni mindörökké.

A Szentírás úgy említi Mária tettét – Jézus felkenését –, mint ami megkülönbözteti őt a többi Máriától. A Jézus iránti szeretet és tisztelet cselekedetei bizonyítják az Isten Fiába vetett hitet. A Szentlélek úgy említi, mint Mária Krisztus iránti hűségének bizonyítékait, „ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala”  (1Tim 5,10)  

Krisztus gyönyörködött Mária őszinte vágyában, hogy Ura akaratát teljesítse. Elfogadta a tiszta érzelmek gazdagságát, amit tanítványai nem tudtak és nem is akartak megérteni. Mária kívánsága, hogy így szolgáljon Urának, értékesebb volt Krisztus szemében a világ összes drága keneténél, mert kifejezte az asszony megbecsülését a világ Megváltója iránt. Máriát Krisztus szeretete késztette. Jézus Krisztus páratlan jelleme betöltötte a lelkét. A kenet szívét jelképezte. Külső megnyilvánulása volt annak a szeretetnek, amelyet túláradó mennyei folyamok tápláltak. (EGW:  Jézus élete)

A lelki szegények - az alázatosak és a Jézus Krisztussal való kapcsolat

 

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5:2-3)

 Krisztus hegyi-beszéde hirdeti, hogy kik is áldottak igazán: „Boldogok a lelki szegények; akik nem magukat dicsőítik, hanem tettetés nélkül valók, szerények, nem túl kevélyek, hogy tanítani lehetne őket, nem hiúk s nem vágynak a világ tapsára – övék a mennyek országa.

"Övék a mennyeknek országa" - mondja Krisztus a lelki szegényekről. Ez az ország nem földi, tehát nem is múlandó. Krisztus feltárta előttük szeretetének, kegyelmének és igazságának lelki birodalmát... Az Ő alattvalói a lelki szegények, az alázatosok és az igazságért üldözöttek. Övék a mennyeknek országa. Ha Krisztus műve még nem is egészen tökéletes bennük, a folyamat megkezdődött, amely alkalmasakká teszi őket "a szentek örökségében való részvételre a világosságban" (Kol 1:12).

Akik beismerik lelki szegénységüket, akik érzik, hogy semmi jó sincs bennük, azok Krisztusra tekintve erőt és szentséget nyerhetnek... [Jézus] felkínálja, hogy szegénységünket kegyelmének gazdagságával cseréljük fel. Mi nem vagyunk érdemesek Isten szeretetére; azonban jótállónk, Krisztus méltó erre, és teljesen üdvözítheti is mindazokat, akik hozzá közelednek. Bár múltunk lehet rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban, akkor részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. (EGW: Isten csodálatos kegyelme)

A kevély nem érez hiányt, ezért bezárja szívét Krisztus és a kimondhatatlan áldások előtt, melyek adományozása végett Urunk a Földre jött. Akik a maguk szemében gazdagok és dicséretre méltók, azok nem kérnek hittel, ezért nem is részesülnek Isten áldásában. Úgy érzik, hogy nincs szükségük semmire, ezért üresen távoznak. Akik viszont tudják, hogy nem menthetik meg magukat, és a saját erejükből szent cselekedetekre sem képesek, azok nagyra értékelik azt a segítséget, melyet Krisztus tud nyújtani nekik. Ezek a lelki szegények, őket nevezi Jézus áldottaknak.  (EGW: Gondolatok a Hegyibeszédről)