Jézus elleni cselszövés

 Mk 14:1-11. Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, (2) mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. (3) Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. (4) Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? (5) Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint három száz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, (6) de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. (7) Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. (8) Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. (9) Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. (10) Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. (11) Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust. /RÚF/

(Márk 14:1) közli, hogy a páska ünnepéig még két nap van hátra. A találkozó valószínűleg vagy kedden este, vagy szerdán történhetett azon a héten. A vallási vezetőknek volt egy tervük, precízen időzítettek, és csak eszközre volt szükségük a céljuk eléréséhez, az pedig meglepő helyről fog érkezni.

 A Jézus elleni cselszövés egy asszony történetével kapcsolódik össze, aki drága, illatos olajjal keni meg Jézus fejét. Márk nem fedi fel az asszony kilétét, akinek lenyűgöző ajándéka, amit Jézusnak adott, éles ellentétben áll Júdás álnokságával, amikor elárulta Urát. Az asszonyt nem nevezi meg az író, Júdást igen: egy a tizenkettő közül. Az asszony ajándékának árát közli az író, Júdás tettének ára csupán a pénz ígérete.

Az asszony tettének pontos okát nem tudjuk meg, de a vacsoravendégekre nagy hatást tett az, hogy egy éves keresetnek megfelelő összegű illatos olajat csak úgy ráöntött Jézusra. Az Úr azonban fellépett az asszony védelmében, kijelentette, hogy felejthetetlen tettéről mind végig megemlékeznek majd az evangélium hirdetése során. Valóban mind a négy evangélium feljegyzi a történetet valamilyen formában, valószínűleg azért, mert Jézus szavai emléket állítottak az asszony tettének.

Júdás árulása sem mehet feledésbe. Márk utalt arra, hogy az ő indítóoka a kapzsiság volt. János evangéliuma ezt világosan közli is. [Jn 12:4-6. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: (5) Miért nem adták el inkább ezt a kenetet há romszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? (6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. /RÚF/]   

Márk a „jó” szóval eljátszva szemlélteti a két, egymástól eltérő indítékot, vagy tervet, ami szerepel ezekben a történetekben. Jézus kijelenti az asszony tettéről: „jó dolgot cselekedett énvelem” (Mk 14:6), majd hozzáfűzi, hogy a szegényekkel mindenkor „jót tehettek” (Mk 14:7), (Mk 14:9) versében pedig a jó hír (evangélium) szerves részeként említi az asszony tettét. Mk 14:11 versében arról olvasunk, hogy Júdás keresi „a jó alkalmat” Jézus elárulására. 

Ez a szójáték azt hivatott hangsúlyozni, hogy a Messiás megölésére szőtt emberi terv valójában az evangélium része, mert teljesedik általa Isten akarata, aki Fiát áldozatul adta az emberiség megváltásáért.  

Nikodémus a Magas Tanács tagja

Nikodémus hallotta Keresztelő János prédikálását a bűnbánatról és a keresztségről. János ráirányította az emberek figyelmét arra, Aki Szentlélekkel keresztel. Nikodémus maga is érezte a lelkiség hiányát a zsidóknál, és azt, hogy nagymértékben a vakbuzgóság és a világi ambíciók irányítják őket. Remélte, hogy a dolgok jobbra fordulnak a Messiás eljövetelével. Keresztelő János szívet vizsgáló üzenete mégsem tudta a bűn elítélésére vezetni. Mint szigorú farizeus, büszke volt jó cselekedeteire. Köztiszteletnek örvendett jótékonysága és a templomi szolgálat fenntartása iránti bőkezűsége miatt, s úgy érezte, hogy biztosította Isten kegyét. Megijesztette egy olyan ország gondolata, amely túl tiszta ahhoz, hogy ő jelen állapotában megláthassa.

Nikodémus magas tisztségét, bizalmi állását nagy műveltségének és kiváló képességeinek köszönhette. A nemzeti tanács megbecsült tagja volt. Őt is felkavarta Jézus tanítása, s noha gazdag, tanult és köztiszteletnek örvendő ember volt, furcsa módon mégis vonzódott az alázatos názáretihez. Az Üdvözítő ajkáról elhangzó tanítások mélyen hatottak rá, és szeretett volna többet megtudni ezekről a csodálatos igazságokról.

Nikodémus tiszteletben álló izraelita tanító, a Szanhedrin egy vagyonos tagja volt. Az ő bizonyságtételének több okból is fontos szerep jut János evangéliumában. Úgy szólította meg Jézust, hogy „Mester”, isteni küldetésének igazolásaként utalt a jelekre, amelyeket Jézus tett. Tehát bizonyítékot mutatott arra, hogy Jézus a Messiás, még mielőtt valóban tudatában lett volna.  

A jelekben Nikodémus annak bizonyságát látta, hogy Jézus Istentől jött, de nem ismerte fel bennük a Messiásra mutató ószövetségi próféciák teljesedését, tehát volt benne némi kétség. Ekkor még nem fogadta el, hogy Ő a Krisztus.  

 „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3,5) Nikodémus tudta, hogy Jézus itt a vízzel való keresztségre és a szív Isten Lelke általi megújulására utalt. Meggyőződött arról, hogy annak a jelenlétében van, akiről Keresztelő János jövendölt. „Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket? ” – kérdezte Jézus Krisztus (Ján 3,10). 

Krisztus Nikodémushoz intézett szavainak gyakorlati jelentősége van ma számunkra: "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született." (Jn 3:5-8)

„Monda néki Nikodémus: mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az anyjának méhébe másodszor, és születhetik-e?” (Jn 3:4.) Kinyilatkoztatta azt a tényt - amit sokan tesznek, amikor az éles igazság megérinti a lelkiismeretet -, hogy a testi ember nem fogja fel Isten Lelkének dolgait. Semmi nincs bennük, ami válaszolna a lelki dolgokra; a lelki dolgok lelkileg érthetők meg. Bár Nikodémus nem fogta fel Jézus szavait, Ő mégsem volt türelmetlen vagy rosszalló, hanem még világosabbá akarta tenni az általa képviselt igazságot. Ünnepélyes, nyugodt méltósággal ismételte Jézus a szavakat oly módon, hogy meggyőzze őt isteni igazságáról: „Bizony, bizony mondom néked: ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükséges néktek újonnan születnetek” (Jn 3:5-7).

Jézus azonban ismerte a talajt, amelybe a magot vetette. A magányos hegyi éjszakán az egyetlen hallgatóhoz intézett szavak nem vesztek el. Nikodémus egy ideig nem ismerte el nyilvánosan Jézus Krisztust, de figyelte életét és eltöprengett tanításain. A főtanácsban újra és újra meghiúsította a papok Krisztus elpusztítására irányuló terveit. Amikor végül Jézust fölemelték a keresztre, Nikodémus visszaemlékezett az Olajfák hegyén elhangzott tanításra: „Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,14–15) Abból a titkos beszélgetésből származó világosság bevilágította a keresztet a Golgotán, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját.(EGW:  Jézus élete)

Nikodémus, Arimáthiai Józseffel közösen viselte Jézus eltemettetésének költségeit. A tanítványok féltek ugyan, hogy Krisztust nyíltan kövessék, de Nikodémus és József bátran segítségükre siettek; e gazdag és köztiszteletben álló férfiak pártfogása nagyon értékes volt számukra. Így a tanítványok megtehették szeretett Mesterükért mindazt, amit szegénységük miatt egyébként nem tehettek volna. Sőt e gazdag és befolyásos férfiak pártfogása a papok és főemberek gonoszsága ellen is megvédelmezte őket. (EGW:Az apostolok története

Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik. A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serken (EGW:  Jézus élete)

Bethániai Mária odaült Jézus lábához

 

Máriát nagyon bűnösnek tekintették, Krisztus azonban ismerte az életét alakító körülményeket. A remény minden szikráját kiolthatta volna a lelkében, de nem tette, sőt Ő emelte föl a kétségbeesésből, a romlásból. Hétszer dorgálta meg a nő szívét és értelmét uraló démonokat; ezt Mária hallotta. Hallotta Jézus erős kiáltását Atyjához az ő érdekében. Tudta, mennyire sérti a bűn az Ő szeplőtlen tisztaságát, s az Ő erejével győzött. (EGW:  Isten csodálatos kegyelme)

Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra. Látta jellemének jobb vonásait. A megváltási terv nagy lehetőségekkel ruházta fel az emberiséget, és Máriában ezek a lehetőségek váltak később valóra. Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.

Mialatt Jeruzsálemben ezt az összeesküvést szövögették, Jézus és tanítványai meghívást kaptak Simon lakomájára. Az asztalnál a Megváltó egyik oldalán Simon ült, akit szörnyű betegségből gyógyított meg, a másik oldalon pedig Lázár, akit feltámasztott a halálból. Márta felszolgált, Mária pedig figyelmesen hallgatott minden Jézus ajkáról elhangzó szót. Kegyelmében Jézus megbocsátotta bűneit, előhívta szeretett fivérét a sírból, s Mária szíve csordultig telt hálával. Hallotta, amikor Jézus közelgő haláláról beszélt, ezért mélységes szeretetét és gondoskodását szerette volna előtte kifejezésre juttatni. Nagy, személyes áldozat árán vásárolt egy alabástrom szelence "drága nárdusból való kenetet" (Jn 12:3), hogy ezzel kenje meg Jézus testét. Mostanában azonban azt is hallotta, hogy nemsokára királlyá koronázzák Őt. Mária bánata örömre fordult, és elsőként akart tisztességet tenni Urának. Feltörte a kenetes szelencét, s tartalmát Jézus fejére és lábára öntötte, azután sírva letérdelt, könnyeivel öntözte Őt, s lábát megtörölte hosszú, leomló hajával. 

A jóillatú ajándékot, amelyet Mária a Megváltó élettelen testére szándékozott kenni, az élő testre önthette. Temetésekor annak édes illata csak a sírboltot járhatta volna át, most azonban Jézus szívét töltötte be a bizonyossággal, hogy hisz benne és szereti Őt. Arimáthiai József és Nikodémus nem ajánlották fel szeretetük ajándékát Jézusnak, amíg élt. Keserű könnyekkel hozták drága kenetüket hideg, öntudatlan testére. Az asszonyok, akik keneteket vittek a sírhoz, hiába fáradtak, mert Ő már feltámadt. Mária viszont, azáltal hogy akkor öntötte ki szeretetét a Megváltóra, amikor Jézus még láthatta odaadását, a temetésére kente fel Őt. Amikor Jézus nagy próbatételének sötétjébe szállt le, magával vitte ennek a cselekedetnek az emlékét – annak a szeretetnek a zsengéjét, amelyet megváltottaitól fog kapni mindörökké.

A Szentírás úgy említi Mária tettét – Jézus felkenését –, mint ami megkülönbözteti őt a többi Máriától. A Jézus iránti szeretet és tisztelet cselekedetei bizonyítják az Isten Fiába vetett hitet. A Szentlélek úgy említi, mint Mária Krisztus iránti hűségének bizonyítékait, „ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala”  (1Tim 5,10)  

Krisztus gyönyörködött Mária őszinte vágyában, hogy Ura akaratát teljesítse. Elfogadta a tiszta érzelmek gazdagságát, amit tanítványai nem tudtak és nem is akartak megérteni. Mária kívánsága, hogy így szolgáljon Urának, értékesebb volt Krisztus szemében a világ összes drága keneténél, mert kifejezte az asszony megbecsülését a világ Megváltója iránt. Máriát Krisztus szeretete késztette. Jézus Krisztus páratlan jelleme betöltötte a lelkét. A kenet szívét jelképezte. Külső megnyilvánulása volt annak a szeretetnek, amelyet túláradó mennyei folyamok tápláltak. (EGW:  Jézus élete)