Krisztus megjelenése a Genezáret tavánál

(Jn 21:1-19) Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: (2) együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. (3) Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. (4) Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. (5) Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. (6) Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. (7) Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. (8) A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. (9) Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. (10) Jézus így szólt hozzájuk: Hozzatok a most fogott halakból! (11) Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. (12) Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. (13) Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. (14) Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül. (15) Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (16) Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az én juhaimat! (17) Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat! (18) Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. (19) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem! /RÚF/

A 21. fejezet azzal kezdődik, hogy több tanítvány is visszament Galileába, Péter pedig éjszakai halászatra hívta őket. Mintha visszatértek volna a régi idők, a tanítványok újból a szakmájukat – a halászatot – gyakorolták. Aznap éjjel viszont semmit nem fogtak. Reggel odaszólt nekik a partról egy titokzatos idegen, hogy vessék a hálójukat a csónak jobb oldalára. Ezek után olyan sok halat fogtak, hogy képtelenek voltak beemelni a hálót a hajóba. Hasonlít az eset arra, ami szolgálatuk kezdetén történt.

János azonnal felismerte Jézust, el is mondta Péternek, aki rögtön a vízbe ugrott és kiúszott a partra. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert, minden alkalommal az iránta való szeretetéről. Még a kereszt előtt Péter erősködött, hogy az életét is odaadná Jézusért

 A galileai találkozás alkalmával azonban Péter már nem önmagára hivatkozott, hanem Jézusra: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged” (Jn 21:17)  Péter még nem ért el a szeretet magasabb fokára. Valójában Péter felelete inkább alázatot mutat. Folyton maga előtt láthatta a tagadás jelenetét, ezért valószínűleg tudatosan használt „visszafogottabb szót”, nem mert túl sokat állítani önmagáról. Jézus éppen ezt erősítette meg, ez lett a döntő elem Péter visszaállításában.

Vitathatatlan, hogy a szolgálatra való alkalmasság egyik legfőbb jellemzője az alázat, ha az ember nem önmagára, hanem Jézus Krisztusra összpontosítja a figyelmét. Jézus feltámadásának egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy megbocsátott Péternek, akiből a korai egyház vezetője lett. Nehéz volna magyarázatot találni kimagasló szerepére, ha Jézus nem fogadta volna vissza a szolgálatba a többi tanítvány jelenlétében. 

A szolgálatba való visszaállításakor Jézus megjövendölte Péternek, hogyan fog meghalni (Jn 21:18). Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. /RÚF/), aki pedig kíváncsi lehetett János halálára is. Jézus vissza akarta terelni a figyelmét: Őt kövesse, ne azzal foglalkozzon, hogy mi lesz a másik tanítvánnyal.

(Jn 21:23-25). Elterjedt tehát a testvérek között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? (24) Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele. (25) De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket. /RÚF/

Nem értették jól, hogy mire gondolt Jézus, amikor ezt mondta: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!” (Jn 21:22) /RÚF/ Azt hitték, hogy Jézus visszatér, mielőtt János meghalna. Telt-múlt az idő, János megöregedett, és válsághelyzetet teremthetett volna, ha Jézus visszajövetele előtt meghal (természetesen meg is halt). János azzal igazította ki a félreértést, hogy jelezte: ez nem prófécia volt arról, ami történni fog, hanem kijelentés, hogy a döntés Jézus kezében van. 

White idézet: Jézus egyedül akart beszélni Péterrel, mert volt valami, amit csak vele akart közölni… Azért, hogy megerősödhessék hite végső próbájára, az Üdvözítő feltárta előtte a jövőjét. Megmondotta neki, hogy egy aktív élet leélése után, mikor már túljut élete delén, valóban követheti majd Urát… 

Jézus így egészen nyilvánvalóvá tette Péter számára halálának a módját. Sőt még kezeinek a kereszten való kiterjesztését is megjövendölte neki. Jézus ismét azt parancsolta tanítványának: „Kövess engem!” (Jn 21:19.) Pétert nem bátortalanította el halála módjának a kinyilatkoztatása. Felkészültnek érezte magát arra, hogy Uráért bármiféle halált elszenvedjen.

 Hajdan Péter test szerint ismerte Krisztust úgy, mint ma is sokan ismerik. Többé azonban nem kellett neki egy ilyen korlátozott ismerettel megelégednie. Péter többé nem úgy ismerte Krisztust, mint ahogy akkor ismerte, mikor emberi, földi közösségben volt vele. Akkor és ott Péter emberként, mennyből küldött tanítóként szerette Jézust. Most azonban már Istenként szerette. Péter megtanulta a leckét, hogy számára Krisztus volt „minden mindenben”. (1Kor 15:28.) Péter most már kész volt arra, hogy részt vegyen Ura szolgálatában, amelyhez az áldozat is hozzátartozott. Mikor végül keresztre feszítették, akkor saját kérésére fejével lefelé függesztették, mert azt gondolta, hogy túl nagy megtiszteltetés lenne számára, ha ugyanazon a módon szenvedné el a halált, mint Mestere. – Jézus élete, 815./old.

"Jézus Krisztus feltámadt"

(Jn 20:1-7). A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. (2) Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. (3) Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. (4) Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. (5) Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. (6) Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, (7) és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. /RÚF/

Jézus péntek délután halt meg és vasárnap kora hajnalban támadt fel. A szombat közeledte miatt (Jn 19:42. Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust. /RÚF/) A temetési szertartást sietve végezték, nem fejezték egészen be. A követői nagyon szerették Jézust, de meg akarták tartani a szombatot, így aznap nem mentek ki a temetőbe. (Mk 16:1) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét. /RÚF/; Lk 23:56. Azután visszatértek, illatszereket és drága keneteket készítettek. Szombaton azonban pihentek a parancsolat szerint. /RÚF/] A szombat után, vasárnap reggel több asszony is fűszereket vitt a sírhoz. Megdöbbenve látták az elhengerített követ és az üres sírt. 

A korán érkezők egyike Mária Magdaléna volt, aki aztán elszaladt Péterhez és Jánoshoz, hogy elmondja nekik, mit látott. A két férfi erre a sírhoz futott, János megelőzte Pétert, előbb ért oda. Lehajolt, benézett a sírboltba, de nem lépett be. Látta a gyolcsot, amibe Jézus testét tekerték. Péter még be is ment, és megnézte a sírboltban a lepedőket, majd észrevette a kendőt is, amivel Jézus fejét takarták le. Nem a lepedőkkel volt együtt, hanem külön, összehajtva.

(Jn 20:8-10). Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. (9) Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. (10) A tanítványok ezután hazamentek. RÚF/

Miután Péter belépett a sírboltba, János is utánament. (Jn 20:8) versében az áll, hogy János bement, látott és hitt. Vajon mi miatt hitte el, hogy Jézus valóban feltámadt, amikor látta a gyolcslepedőt és a külön összehajtott kendőt? 

Ahhoz, hogy erre felelni tudjunk, gondolkozzunk kicsit azon, miért is volt üres a sír. A legegyszerűbb válasz az volna, hogy a sírrablók miatt, ez azonban három okból sem lehetséges. Először is, Máté leírja, hogy a sírt őrizték (Mt 27:62-66) Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, (63) és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! (64) Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. (65) Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! (66) Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt. /RÚF/], ezért nem lehetett szó a sír kirablásáról. Másodszor, a sírrablók jellemzően értékes dolgokat lopnak el, nem oszlásnak indult holttesteket. Harmadszor pedig, a sietség miatt nem lett volna idejük összehajtani a kendőt. Tehát nem csoda, hogy amikor János látta az összehajtogatott kendőt, hitt Jézus feltámadásában. 

 (Jn 20:11-13). Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, (12) és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. (13) Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. /RÚF/

Máriára az volt az utolsó utalás ezt megelőzően, amikor Péternek és Jánosnak beszélt az üres sírról. (Jn 20:2). Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. /RÚF/). A férfiak a sírhoz szaladtak, Mária pedig egy kicsivel később ment vissza oda. Péter és János benézett a sírba, majd elment, Mária pedig még tovább maradt ott. Az utóbbi néhány nap alatt bizonyára sokat sírt. Most pedig még ez is? Lehajolt és benézett a sírboltba. Meglepetésére két fehérbe öltözött angyal ült ott, ahol korábban Jézus teste feküdt. Megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:13) ÚRK Fájdalmában azt felelte, hogy azért, mert elvitték az Urat, és nem tudja, hová tették.

(Jn 20:14-18). Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. (15) Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. (16) Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. (17) Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. (18) Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. /RÚF/ 

Mária könnyes szemmel megfordult, és látta, hogy áll mögötte valaki. Az angyalokhoz hasonlóan kérdezte az Idegen is: „Asszony, miért sírsz”? (Jn 20:15) ÚRK Mária azt hitte, a kertésszel beszél, és kérte, hogy segítsen neki megtalálni Jézus testét. 

Az Idegen csak egy szót szólt: „Mária”. Az egyetlen szavas kinyilatkoztatás után az egész világ megváltozott számára. Meglepetten ismerte fel, hogy a feltámadott Jézus beszél vele, ekkor ráismert és köszöntötte. Jézus azt mondta neki, hogy ne tartóztassa, mert fel kell mennie az Atyához, de Mária menjen, és közölje a tanítványokkal: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (Jn 20:17.) Mária teljesítette a feladatot, elmondta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és részletesen beszámolt mindarról, amit mondott neki. (Jn 20:18) 

(1Kor 15:12-20) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? (13) Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. (14) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (15) Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. (16) Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. (17) Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. (18) Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. (19) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. (20) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. /RÚF/ 

White idézet: A kertben Mária sírva állt, amikor Jézus már egészen szorosan ott volt mögötte. Szemeit annyira elborították a könnyek, hogy nem ismerte fel Őt. A tanítványok szíve annyira megtelt bánattal és fájdalommal, hogy nem hitték el az angyalok üzenetét sem, de még magának Krisztusnak a szavait sem. 

 Milyen sok keresztény cselekszik ma is úgy, miként a tanítványok tettek! Milyen sokan visszhangozzák Mária kétségbeesett kiáltását: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették Őt.” (Jn 20:13.) Milyen sok embernek lehetne elmondani azokat a szavakat, amelyeket az Üdvözítő mondott el: „Mit sírsz? Kit keresel?” (Jn 20:15.) Az Úr pedig szorosan mellettük vagy előttük áll. Könnytől megvakított szemeik azonban nem tudják meglátni, nem tudják felismerni Őt. Az Úr beszél hozzájuk, de ők nem értik azt, amit mond nekik. – Jézus élete, 794./old.

"Elvégeztetett!"

(Jn 19:17-22) Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. (18) Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. (19) Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (20) A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. (21) A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: Ne azt írd: A zsidók királya, hanem ahogyan ő mondta: A zsidók királya vagyok. (22) Pilátus így válaszolt: Amit megírtam, megírtam. /RÚF/] 

E szakaszából megtudjuk, hogy Pilátus latinul, görögül és héberül is felíratta: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19.) A vallási vezetők azt akarták, hogy ezt megváltoztassa, de Pilátus hajthatatlan volt. A felirat maradt, az igazság néma tanújaként. Jézus trónra lépését jelezte a kereszten. Köztörvényes bűnözőként függött a kereszten, aki valóban a Királyuk, a zsidók Királya volt!

Pilátusnál és a zsidóknál nagyobb hatalom irányította a felirat elhelyezését Jézus feje fölé. Isten gondviselésében ennek az volt a szerepe, hogy a Szentírás megfontolására és tanulmányozására késztessen”. (Ellen G. White: Jézus élete. 654./old.)  

(Jn 19:25-27). Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. (26) Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! (27) Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. /RÚF/

A kereszt lábánál állók között volt János, a szeretett tanítvány és Mária, Jézus anyja is. Évekkel korábban, amikor József és Mária bemutatni vitte Jézust a templomba, Simeon éppen ezt a helyzetet jövendölte meg. (Lk 2:34-35) Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak (35) – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. /RÚF/] Most a haldokló Jézus az anyjához szólt: „Asszony, íme, a te fiad.” Jánosnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” (Jn 19:26-27), ÚRK 

(Jn 19:28-30). Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. (29) Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. (30) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. /RÚF/

 Rettenetes az itt leírt jelenet, de minden beteljesedett, teljessé lett, elvégeztetett.  

White idézet: Jézus tekintete végigfutott a tömegen, amely összegyűlt halálának szemlélésére, és meglátta a kereszt lábánál anyját, Máriát, akit János támogatott. Mária visszatért a rettenetes jelenet helyére, mert nem volt képes tovább távol maradni fiától. Jézus utolsó tanítását a fiúi szeretetről adta. Anyjának bánattól lesújtott arcára, majd Jánosra tekintve így szólt anyjához: „Asszony, ímhol a te fiad.” (Jn 19:26.) Majd tanítványához fordult: „Ímhol a te anyád!” (Jn 19:27.) János megértette Jézus szavait és a rá bízott szent megbízatást. Azonnal elvezette Krisztus anyját a kálváriai félelmetes jelenettől. Attól az órától fogva gondot viselt róla, mert kötelességének tartotta, azért otthonába fogadta őt. Jézus fiúi szeretetének példája elhomályosulatlanul ragyog elő a századok homályából. Legnagyobb szenvedéseiben sem feledkezett meg anyjáról, hanem minden szükségletéről gondoskodott jóléte érdekében. – A megváltás története, 224./old.  

A nép néma csendben várta ennek a félelmetes jelenetnek a végét… Később a homály hirtelen eloszlott a keresztről, és Jézus hangja úgy zengett, mint a harsonáké: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.” (Lk 23:46.) Ekkor fény ragyogta körül a keresztet, és a Megváltó arca olyan dicsőségben ragyogott, mint a Nap. Majd fejét lehajtva, meghalt…  

Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött… Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226./old.