A Sion hegyén

A Sion a Bibliában Dávid városát és Isten városát egyaránt jelenti. A Sion képletesen Izráelre mint Isten népére utal (Ézs 60:14).Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az ÚR városa, Izráel Szentjének Sionja. A Sion lelki értelemben történő használata az Újszövetségben is folytatódik, ahol keresztény tartalommal megtöltve Isten lelki királyságát: a mennyei Jeruzsálemet jelenti (Zsid 12:22) Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez;  (Jel 14:1)És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. Péter apostol kijelenti, hogy Krisztus Sion sarokköve: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg” (1Pt 2:6).

Jelenések 14. fejezetében Isten népe a Sion hegyén van. Eredetileg a közvetlenül a mai Jeruzsálem óvárosától nyugatra álló hegyet nevezték Sionnak, azt tekintették az isteni trón és a nép közötti jelenléte székhelyének. Később a Mórija hegyét, a templom hegyét is Sion hegyével azonosították.

Vagyis mint A jelenések könyvének legtöbb kulcsjelenete, úgy Isten végidei maradékának ez a fontos bemutatása is a szentély szókészletével történik. A Báránynak hála Isten népe a szent hegyen áll!

(Zsolt 15:1-5)Dávid zsoltára. Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? (2)Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; (3) nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára (4) Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az Urat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is (5) Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha. /RÚF/

(Zsolt 24:1-10) Dávid zsoltára. Az Úré a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.(2) Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon. (3) Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? (4)Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.(5) Áldást nyer az ilyen az Úrtól, igazságot a szabadító Istentől.(6) Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela) (7) Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! (8)Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. (9)Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! (10)Ki az a dicső király? A Seregek Ura, ő a dicső király! (Szela.)  /RÚF/

(Jel 14:1-5) És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. (2)Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását, és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. (3)És új éneket énekelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről: (4)ezek nem szennyezték be magukat nőkkel, mert szüzek, ezek követik a Bárányt, ahova megy, ezek vétettek meg áron az emberek közül első zsengéül az Istennek és a Báránynak,(5)és szájukban nem találtatott hazugság: ezek feddhetetlenek.

Jó magas elvárásokat támaszt Dávid zsoltára a bűnös emberek számára azzal kapcsolatban, hogy kik léphetnek Isten színe elé. Vajon ki mondhatja el őszintén közülünk, hogy mindig tökéletességben járt, mindig igazat szólt a szívében (Zsolt 15:2)? Senki nem állíthatja, hogy "nem rendül meg soha" (Zsolt 15:5) /ÚRK/. A Biblia tanítása szerint aki azt mondja, hogy soha nem követett el bűnt, abban nincs meg az igazság (1Jn 1:8).

Csak egy következtetésre juthatunk: egyedül a Bárány tehet bennünket képessé arra, hogy megálljunk a Sionon. A zsoltárában Dávid ugyan nem említi a Bárányt, de Ő az, aki megjelenik Jelenések 14. fejezetében. Mintha ez a fejezet megadná a választ Dávid kérdésére. Isten Báránya a Sion hegyén, a szentélyben áll, ezért mi is ott lehetünk vele, mert hit által Isten nekünk tulajdonítja az Ő tökéletes igazságát. Tehát "bizalmunk van a szentélybe való bemenetelre Jézus vére által azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által" (Zsid 10:19-20, /ÚRK/. Mégis, miben reménykedhetnénk Jézus vére nélkül? Valójában semmiben!

White idézet: A trón a kristálytengerre néz, amely az Istentől rásugárzó dicsőségben mintha tűzben égő üvegből lenne. A tengeren sorakoznak fel azok, akik diadalmaskodtak „a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán”. A száznegyvennégyezer a Báránnyal a Sion-hegyén áll, kezükben az „Istennek hárfái”, és a „hárfások szava”, „akik az ő hárfájukkal hárfáznak”, olyan, mint a sok víz zúgása és nagy mennydörgés hangja. A trón előtt „új éneket” énekelnek, amelyet a száznegyvennégyezren kívül senki más nem tanulhat meg. Ez Mózes éneke és a Bárányé – a szabadulás éneke. Ezt az éneket csak a száznegyvennégyezer tudja megtanulni, mert ez tapasztalatuk éneke – olyan tapasztalaté, amilyen senki másnak soha nem volt. „Ezek azok, akik követik a Bárányt valahová megy.” Krisztus a földről, az élők közül ragadta el őket, és ők „Istennek és a Báránynak zsengéi” (Jel. 15:2–3; 14:1–5). „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból.” Olyan nyomorúságot viseltek el, amilyen nem volt, amióta nép kezdett lenni. Kiállták Jákób éjszakájának gyötrelmeit, és közbenjáró nélkül álltak meg az utolsó csapások idején. De megszabadultak, mert „megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében”. „Szájukban nem találtatott álnokság, mert... feddhetetlenek” Isten előtt. „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az Ő templomában; és aki a királyi széken ül, kiterjeszti sátorát felettük.” Az éhség és a ragály a szemük láttára tette a földet pusztasággá. A nap nagy hőséggel perzselte az embereket. Ők is szenvedtek, éheztek, szomjaztak. De „nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7:14–17)  A nagy küzdelem (Advent Kiadó, 1986)

Főpapunk

Mózes felügyelte a szent sátor készítését, de nem alakíthatta azt a saját tetszése szerint. Isten egy mintát mutatott neki, azt kellett követnie. "Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készíttesd el, amelyet a hegyen mutattam neked" (2Móz 25:40),   /ÚRK/. A zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy az akkor használt minta a "különb" valóság, a mennyei szentély volt.

 (Zsid 9:11-15) Krisztus pedig megjelent mint a jövendő javak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha a bakok és bikák vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel a test tisztaságára, mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljatok. És ezért új szövetség közbenjárója ő, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. /ÚRK/

A földi szentély bámulatos részletességgel vetítette előre Jézus szolgálatát a paptól, az áldozatokon és a berendezési tárgyakon át a díszítő elemekig. Ezek mind Jézusról szóltak.

A jelenések könyvének a szentéllyel kapcsolatos képvilága természetesen igen gazdag. Az első versekben máris ott a szentélyből a gyertyatartó, a 4. fejezet konkrétan említi a szövetség ládáját, és számos más utalást is találunk a templomra. Az ószövetségi szentély ismerete nélkül lehetetlen megérteni János látomásait. Pál megjegyzi, hogy Izrael tapasztalatai "példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett" (1Kor 10:11).

A templom részleteinek vizsgálatából sokat tanulhatunk. E részletek megértésének fontos alkotóelemét találjuk A zsoltárok könyvében: milyen volt Isten népének személyes kötődése a templomhoz. Bepillanthatunk abba, hogyan viszonyult Dávid a szentélyhez és az ott végzett szolgálatokhoz, láthatjuk Isten népének szívből jövő reakcióját arra, amit a Messiás értük tesz. Nem csupán a mintázatok által ismerhetjük meg Jézust, hanem elmélyülhetünk azoknak az embereknek a személyes tapasztalataiban, akik megértették, amit Isten a szentély által tanít, levonhatjuk a tanulságokat magunknak, kapcsolatba hozhatjuk ezeket az Istennel szerzett tapasztalatainkkal is.

(Zsolt 122:1-9) (1) Ének fölmenetelkor. Dávidtól. Örvendezem, amikor azt mondják nekem: Menjünk el az Úr házába! (2) Lábunk ott áll kapuidban, ó, Jeruzsálem! (3) Jeruzsálem, te szépen épült, jól egybeszerkesztett város! (4)  hová följárnak a nemzetségek, az ÚR nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, hogy ott dicsérjék az ÚR nevét. (5) Mert ott állnak az ítélőszékek, Dávid házának székei. (6)Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért. Legyenek boldogok a téged szeretők! (7) Békesség legyen várfalaid között, csöndesség palotáidban. (8) Testvéreimért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! (9) Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kívánjak jót neked. /ÚRK/

A Krisztusra mutató áldozati szolgálat ideje elmúlt, az emberek tekintete a világ bűneiért hozott igazi áldozat felé fordult. A földi papság megszűnt, Jézushoz járulunk, az új szövetség közbenjárójához "és a meghintésnek véréhez, amely jobban beszél, mint az Ábel vére" (Zsid 12:24). "Még nem nyílt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor. [...] Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált sátoron keresztül, [...] az ő tulajdon vére által ment be egyszer mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve" (Zsid 9: 8-12).  (EGW: Jézus élete)

Ennekokáért ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük" (Zsid 7:25). Bár a szolgálat áthelyeződött a földiből a mennyei templomba, bár a szentély és a mi nagy Főpapunk emberi szemnek láthatatlan, a tanítványok mégsem szenvednek kárt. Közösségükben nem következhet be szakadás, nem csökkenhet az erő a Megváltó távollétében. Amíg Jézus szolgál a fenti szentélyben, addig Lelke által Ő a földi egyház papja is. Visszavonult a földi szemek elől, de távozásakor adott ígérete beteljesedett: "Ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mát 28:20). Miközben erejét helyettes szolgáira ruházza, éltető jelenléte most is egyházával van. (EGW: Jézus élete)

Akit Isten a színe elé hív

Miután a tróntermi jelenetben megjelent az Úr Ézsaiásnak (Ézs 6:1-8). Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. (2) Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. (3) Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (4) A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. (5) Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! (6) Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. (7) Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! /RÚF/, és miután meghallotta, hogy „vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva” (Ézs 6:7), /ÚRK/, így felelt Isten hívására: „itt vagyok én, küldj el engem”. (Ézs 6:8), /ÚRK/ Vagyis amint megtudta, hogy Isten elfogadja – noha tisztában volt hibáival –, készen állt cselekedni az Úrért.

Nem ugyanígy vagyunk mi is? Hogyan hirdethetnénk az üdvösséget másoknak, ha mi magunk nem tapasztaltuk? Pedig a miénk lehet, ha hiszünk Jézusban és abban, amit értünk végbevitt!

(Zsolt 51:9-17). Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. (10) Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. (11) Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! (12) Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! (13) Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! (14) Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, (15) hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. (16) Ments meg, mert vért ontottam, ó, Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. (17) Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. /RÚF/

Akit Isten a színe elé hív, azt utána visszaküldi. A bölcs Isten úgy határozott, hogy elsődlegesen a megváltottak képviseljék az üzenetét a bűnbe süllyedt világon. Földi népének hatása egyszer majd erőteljesen érezhetővé lesz. (Jel 18:1). Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennyből: nagy hatalma volt, és dicsősége beragyogta a földet. /RÚF/] ige szerint a bukott bolygónak szóló utolsó hívás beragyogja az egész világot.

„Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred a szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ilyen megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel, és az Ő lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Isten jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Fülöphöz hasonlóan, ha az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk”. (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 58./old.)

Jelenések 14. fejezetében a három angyal üzenetének alapja „az örökkévaló evangélium”. (Jel 14:6) Vagyis az evangélium, a Jézus által felkínált üdvösség üzenete szól, mielőtt elhangzana az, hogy „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7), vagy hirdetnék Babilon leomlását (Jel 14:8). Egy második angyal követte őt, aki így szólt: Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet. /RÚF/, vagy hogy „valaki imádja a fenevadat és annak képét…” (Jel 14:9) Ez azért van így, mert a három angyal figyelmeztetéseinek és üzeneteinek semmi értelme nem lenne anélkül a reménység és ígéret nélkül, amit az üzenet hirdetői Jézusban, az Ő érdemeiben nyertek el. Az „örökkévaló evangélium” nélkül valójában nem tudnánk más értéket közvetíteni a világnak!

White idézet: A Jelenések könyve 18. fejezetében leírt jövendölések hamarosan beteljesednek. A harmadik angyal üzenetének hirdetésekor egy másik angyal szállt le a mennyből, „akinek nagy hatalma vala, és a föld fénylett annak dicsőségétől”. Az Úr lelke nagy kegyelemmel fogja megáldani az odaszentelt életű embereket, és akkor majd a férfiak, nők és gyermekek dicsőítik Őt, és hálát adnak neki, így a föld betelik istenismerettel és az ő semmihez sem fogható dicsőségével úgy, ahogy a vizek betöltik a tenger mélységeit.

Akik mindvégig megőrizték töretlen bizalmukat, fölkelnek majd, amikor a harmadik angyal üzenetét nagy erővel hirdetik. A hangos kiáltás idején az egyház az Úr gondviselésétől támogatva fogja hirdetni az üdvösség ismeretét, ami így minden városba és faluba eljut. A föld betelik az üdvösség ismeretével. Olyan hatalmas lesz azok sikere, akik Isten megújító Lelke által szorgoskodnak, hogy a jelenvaló igazság fénye mindent beragyog. – Advent Review and Sabbath Herald, 1904. október 13.

Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek be, a lezáruláskor a késői esőben fognak ismét beteljesedni. Ez a „felüdülés ideje”, amelyet Péter apostol előre látott, amikor ezt mondta: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust.” (ApCsel 3:19-20)

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik majd, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz le az égből az emberek szeme láttára. (Jel 13:13) És a föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak.

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, és most a mag ki fog kelni, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi a hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és tisztán felragyog az igazság. Isten őszinte gyermekeit már nem tudják visszatartani a családi és egyházi kapcsolatok. Elszakítják ezeket a kötelékeket, mert mindennél drágább nekik az igazság. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak. – A nagy küzdelem, 611-612./old.