Mózes felesége Cippóra körülmetélte fiát

(2Móz 4:18-31). Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék visszamenni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! (19) Az Úr ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged. (20) Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes. (21) Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor vissza mégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet, (22) de te mondd meg a fáraónak: Így szól az Úr: Izráel az én elsőszülött fiam. (23) Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon áldozattal engem! Ha nem akarod őt elbocsátani, akkor megölöm a te elsőszülött fiadat. (24) Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az Úr, és meg akarta ölni. (25) De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! (26) Akkor eltávozott tőle az Úr. Cippóra akkor a körülmetélés miatt nevezte így Mózest: Véren szerzett vőlegény. (27) Áronnak pedig ezt mondta az Úr: Menj Mózes elé a pusztába! Ő elment, és találkozott vele az Isten hegyénél, és megcsókolta őt. (28) Mózes elbeszélte Áronnak mindazokat az igéket, amelyekkel az Úr elküldte, és mindazokat a jeleket, amelyeket megparancsolt neki. (29) Azután elment Mózes és Áron, és összegyűjtötte Izráel fiainak összes véneit. (30) Áron elmondta mindazt, amit az Úr mondott Mózesnek, Mózes pedig bemutatta a jeleket a nép előtt. (31) A nép pedig hitt. Amikor meghallották, hogy az Úr számon tartja Izráel fiait, és meglátta nyomorúságukat, meghajoltak és leborultak. /RÚF/

A Biblia kutatói megdöbbenve olvassák, hogy miután Mózes az Úrnak engedelmeskedve elindult, vissza Egyiptomba, az Úr „meg akarta ölni” (2Móz 4:24), ÚRK. A történet szövegösszefüggéséből nyilvánvaló, hogy a körülmetélés volt itt a kérdés. Kisebbik fiát nem metélték körül, amit pedig megkövetelt az ábrahámi szövetség. 

(1Móz 17:10-11). Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! (11) Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. /RÚF/ 

Isten népe vezetőjeként Mózesnek tökéletes engedelmességet kellett tanúsítania Isten iránt, hogy engedelmességre vezethesse a többi embert. Az Isten előtti teljes meghajlás példáját kellett bemutatnia. Cippóra, a felesége a tettek embere volt, és hogy megmentse a férje életét, azonnal körülmetélte a fiát, majd véres „előbőrét, Mózes combjához érintette” (2Móz 4:25), RÚF. A vér az engesztelést, az életet és a szövetség megpecsételését jelképezi. A helyzet drámaiságát csak fokozta, hogy mindez olyan gyorsan történt.  

„Midiánból eltávozva Mózes az Úr nemtetszésének megdöbbentő és rettenetes figyelmeztetését kapta. Fenyegető módon egy angyal jelent meg, mintha el akarná őt pusztítani. Az angyal semmi magyarázatát nem adta megjelenésének, azonban Mózesnek azonnal eszébe jutott, hogy Isten egyik követelményét semmibe vette… nem hajtotta végre kisebbik fián a körülmetélés szertartását. Nem tett eleget annak a feltételnek, amely feljogosította a gyermeket Isten Izráellel kötött szövetségének áldásaira. A kiválasztott vezető részéről tanúsított mulasztás csökkenthette volna a nép szemében az isteni előírások erejét. Czippóra attól való félelmében, hogy az angyal megöli férjét, maga hajtotta végre a körülmetélést. Az angyal ezután megengedte Mózesnek, hogy folytassa útját. Mózesnek a fáraóhoz való küldése életveszéllyel járt, és életét csak a szent angyalok által őrizhette meg. Amíg Mózes tudatosan elhanyagolta kötelességét, addig nem lehetett biztonságban, ebben az esetben Isten angyalai sem védhették meg őt”. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 213-214./old.) 

 White idézet: Miközben Mózes Egyiptom felé tartott, az Úr angyala fenyegető módon jelent meg előtte, mintha el akarná pusztítani őt. Mózesnek halálfélelme támadt. Korábban engedett a felesége óhajának, és nem metélte körül a fiát, ezzel azonban semmibe vette Isten parancsát. Felesége ekkor attól félt, hogy férje meg fog halni, így hát leküzdötte a fia iránti túlzott engedékenységét, és eleget tett az isteni elvárásnak. Ekkor az angyal békén hagyta Mózest. Küldetése során, a fáraóval szemben állva Mózes újabb veszélyes helyzetekbe került, ám az Úr az angyalok oltalmára bízta őt. Amikor szándékosan szembeszegült Isten valamely parancsával, máris elveszítette biztonságát, mivel Isten angyalai nem oltalmazhatták meg őt engedetlenségében. Ezért jelent meg előtte az Úr angyala, és ezért fenyegette meg őt halálosan, és bár nem szolgált különösebb magyarázatokkal, Mózes tudta az angyal megjelenésének okát. Isten határozott parancsával indult el Egyiptomba, tehát jó úton haladt. Ám eszébe jutott, hogy a felesége kérésére elmulasztotta körülmetélni a fiát, s ezzel megszegte Isten parancsát. Miután azonban eleget tett a rendelkezésnek, folytathatta útját, és immár semmi sem akadályozhatta meg az angyalokat abban, hogy szolgáljanak néki.

A Krisztus visszajövetelét megelőző szorongattatás idején az igazak életét szent angyalok fogják oltalmazni. Akik meg fogják érni a megpróbáltatás idejét, de semmibe vették Isten parancsolatait, nem lesznek biztonságban. Az angyalok nem oltalmazhatják meg őket az ellenség haragjától, ha tudatosan elhanyagolják küldetésüket, vagy áthágják Jehova törvényét. – Spiritual Gifts, 3. köt., 195-196./old. 

Négy kifogás Mózestől

(2Móz 4:1-18). Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! (2) De az Úr erre megkérdez te tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. (3) Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. (4) Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. (5) Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. (6) Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a ruhád alá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és ami kor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. (7) Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. (8) Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgat nak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. (9) De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. (10) Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. (11) De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! (12) Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (13) De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! (14) Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mond ta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. (15) Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. (16) Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. (17) Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket! (18) Ekkor Mózes visszament Jetróhoz, az apósához, és így szólt hozzá: Szeretnék vissza menni testvéreimhez Egyiptomba, hadd lássam, élnek-e még? Jetró így felelt Mózesnek: Menj el békével! /RÚF/

Mózes ismét megpróbálta kimenteni magát a feladat alól, amit Isten kért tőle. (2Móz 3:11). Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? /RÚF/) Nem akart Egyiptomba menni és szembe szállni a fáraóval. Végtére is, korábban már kudarcot vallott, amikor egymaga próbált segíteni a hébereken. Még a saját népe sem hitt benne, nem fogadta el vezetőnek. Ezért is mondta Mózes a harmadik kifogást: „De ha nem hisznek nekem, s nem hallgatnak a szavamra” (2Móz 4:1), ÚRK. Nem valami újat akart megtudni, hanem megpróbálta elhárítani a feladatot, aminek az elvégzésére kérte Isten.  

Mózesnek két csodát kellett tenni, előbb Izrael vénei, majd a fáraó előtt: 

 1) a botja kígyóvá változott, majd újból bot lett, és 

 2) a keze leprás lett, majd azonnal meggyógyult. 

A két csodának arról kellett meggyőzni a véneket, hogy Isten közbelép értük. Amennyiben mégsem hittek volna neki, harmadik csodaként jött a víz vérré változtatása. [2Móz 4:8-9.]  

Isten ezeket a nagy csodákat tette, Mózes azonban újabb kifogással állt elő, a negyedikkel, azzal, hogy ő nem tud jól beszélni.

 A négy kifogás sorozata mutatja, hogy Mózes habozott Isten hívását követni. „Logikus” mentségekkel palástolta, hogy nem akart elindulni. Az első három kifogását kérdésként mondta el: 1) Ki vagyok én? 2) Ki vagy te? 3) Mi van, ha nem hisznek nekem? És 4) – a negyedik egy kijelentés volt: „nem vagyok én ékesenszóló”. (2Móz 4:10) Isten mindenre válaszolt, erős megoldást adott, Mózes kifogásaira sok felemelő ígéretet mondott. 

Ezek után Mózes elmondta az ötödik, egyben utolsó kifogását, nyíltan ezt kérte Istentől: „Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz”. (2Móz 4:13) Erre Isten azt felelte neki, hogy már elküldte a testvérét, Áront, aki támogatni fogja. Mózes végül csendben elfogadta a megbízást, és mielőtt útnak indult Egyiptomba, Jetró áldását kérte. 

White idézet: Mózes az Úrhoz fordult: „De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.” De Isten biztosította őt, hogy a kígyóvá változó pálcával valamint a bélpoklossá váló kezével tett csodák által félelmet fog kelteni a fáraóban és az egyiptomiakban, és nem fogják bántani őt. Ezekkel a jelekkel próbálta megerősíteni Mózest abban a hitében, hogy meg fogja győzni a fáraót és népét arról, hogy egy nála magasztosabb hatalom ereje nyilatkozik meg előttük. De elmondta azt is, hogy a fáraó még a csodák láttán sem bocsátja majd el Izraelt. Mózes szeretett volna mentesülni e nehéz feladat alól. Azzal próbálta mentegetni magát, hogy nem beszéli jól a nyelvet, mivel már jó ideje elhagyta Egyiptomot. 

Az Úr megfeddte Mózest félelméért. Úgy félt, mintha az őt kiválasztó Isten nem tehette volna képessé a feladatra, vagy mintha Isten rosszul választott volna. „Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?” Micsoda felhívás, micsoda feddés ez a bizalmatlanok számára!

 „Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, amit beszélned kell. Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz.” Kitartóan kérte az Urat, hogy küldjön mást erre a szolgálatra. Mózes tartózkodása kezdetben alázatából, önbizalmának hiányából és szerénységéből fakadt. De miután Isten megígérte, hogy eltávolítja minden nehézségét, hogy ajkával lesz és megtanítja arra, amit mondania kell, és hogy Ő vezeti sikerre a küldetést, viszont ő mégis fenntartásokat fogalmazott meg, ezzel kiváltotta Isten nemtetszését. Mivel nem volt hajlandó vállalnia azt, amiért Isten tulajdonképpen megtartotta az életét, és amire felkészítette őt, és még annak ellenére is hitetlenségről és égbekiáltó bátortalanságról tett bizonyságot, hogy Isten a jelenlétéről biztosította őt, az Úr megdorgálta hitetlenségét. Mózes valójában már nem reménykedett Izrael szabadulásában, és nem hit te, hogy küldetését siker fogja koronázni. – Spiritual Gifts, 3. köt., 192-193./old.

Az Úr Neve

 (2Móz 3:13-22). De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? (14) Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. (15) Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre! (16) Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és mondd meg nekik: Az Úr, atyáitok Istene: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartalak benneteket és mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek, (17) és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre. (18) Ők majd hallgatnak a szavadra. Azután menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az Úrral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért ki háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak! (19) Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged majd, (20) de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot minden féle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. (21) És jóindulatot ébresztek e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel. (22) Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket meg ruhákat, és adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra: így szereztek majd zsákmányt Egyiptomtól. /RÚF/

Isten úgy mutatja be magát Mózesnek, hogy „’ehejeh ’aser ’ehejeh”, ami szó szerint azt je lenti: „leszek, aki leszek” vagy „VAGYOK, AKI VAGYOK”. Amikor (2Móz 3:12) versében Isten kijelenti Mózesnek, hogy „Én veled leszek!” (ÚRK), ugyanazt az ’ehejeh igét mondja, mint a 14. versben. Ez azt jelenti, hogy Isten örökkévaló, transzcendens Isten, ugyanakkor közel van hozzánk, ott lakozik „a megtörttel és alázatos szívűvel is”. (Ézs 57:15), /ÚRK/

Isten népe már kezdettől fogva ismerte a nevét, azt, hogy „Jahve” (Úr), még ha ennek a mélyebb jelentésével nem is voltak tisztában. Mózes is ismerte a Jahve nevet, de mint mások, ő sem tudta, mi az igazi jelentése, és erre kérdezett rá: „Mi a neved?”  

Segítséget nyújt Isten kijelentése (2Móz 6:3) versében: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint mindenható Isten, de az Úr [Jahve] nevemen nem voltam előttük is mert” (ÚRK). Itt nem arról van szó, hogy Ádám, Noé, Ábrahám és a többi pátriárka nem ismerte a „Jahve” 

 (1Móz 2:4, 9). Ez az ég és a föld teremtésének története. (9) Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. /RÚF/; 

(1Móz 4:1, 26). Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól! (26) Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét. /RÚF/; 

(1Móz 7:5). Nóé úgy is tett mindent, ahogyan az Úr megparancsolta ne ki. /RÚF/;

 (1Móz 15:6-8). Abrám hitt az Úrnak, és ő ezt számította be neki igazságul. (7) Az után ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet. (8) Abrám ezt kérdezte: Ó, Uram, Uram! Miből tudhatnám, hogy én öröklöm azt? /RÚF/ stb. nevet, csak a mélyebb jelentése volt ismeretlen a számukra. 

 A Jahve név arra mutat, hogy Isten személyes – a népe Istene, a szövetség Istene. Övéihez közel van, meghitt kapcsolatot tart velük, beleszól az emberi ügyekbe. A Mindenható Isten 

  (1Móz 17:1). Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! /RÚF/) csodát tesz, hatalma által közbelép. Jahve olyan Isten, aki erkölcsi erejét szeretettel és gondoskodással mutatja be. Úgy is ismerjük még, hogy „Elohim” („hatalmas, erős, transzcendens Isten”, „minden nép Istene”, „a világmindenség Ura”, „mindenek Teremtője”), de a Jahve név az emberiséggel való kapcsolatának más vetületeit mutatja meg.

Nincs varázserő Isten nevének ismeretében vagy nevének kimondásában. A neve kinyilatkoztatja, hogy mi az igazság Istenről és az általa mindazoknak felkínált üdvösségről, akik hittel fordulnak hozzá. Amint Jóel mondja: „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül” (Jóel 2:32)

White idézet: Amikor betelt az idő, Isten utasította Mózest, hogy pásztorbotját cserélje isteni pálcára, ami erőt nyújt neki – ezzel fog csodákat és jeleket tenni elnyomott népe meg szabadítása érdekében, és ezzel fogja megóvni őket az ellenségtől. „Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Egyiptomból? És felele: Én veled leszek! És ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek. Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 188./old.