Mózes próféta szerepe Áron mellett

 

(2Móz 6:28-30). Amikor az Úr Egyiptom földjén beszélt Mózessel, (29) így szólt az Úr Mózeshez: Én vagyok az Úr! Mondd meg a fáraónak, Egyiptom királyának mindazt, amit én mondok neked! (30) Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen én még a beszédben is ügyetlen vagyok! Hogyan hallgatna rám a fáraó? /RÚF/ 

(2Móz 7:1-7). Az Úr azt mondta Mózesnek: Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád lesz. (2) Te mondj el neki mindent, amit én parancsolok neked! Testvéred, Áron meg beszéljen a fáraóval, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! (3) Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén, (4) a fáraó még sem hallgat majd rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregeimet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. (5) Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait. (6) Mózes és Áron eszerint jártak el. Úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta nekik az Úr. (7) Mózes nyolcvan, Áron pedig nyolcvanhárom éves volt, amikor beszéltek a fáraóval. /RÚF/

Isten Jahveként mutatkozott be Mózesnek, amivel azt fejezte ki, hogy személyes Isten, aki közel van az emberekhez, Ő a nép Istene, aki szövetséges kapcsolatba lépett velük. Utasította Mózest, hogy menjen és beszéljen a fáraóval, de Mózes, akinek nem volt elég önbizalma, ismét tiltakozott: „hogy hallgatna rám a fáraó”? (2Móz 6:30), /ÚRK/ Itt megint nemcsak az alázata mutatkozott meg, hanem az is, hogy ki akart bújni a feladat alól, ami eddig nem ment túl jól.  

„Amikor Isten meghagyta Mózesnek: menjen vissza a fáraóhoz, Mózesen meglátszott, hogy nem bízott magában. Az ’aral szefatayim kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy »körülmetéletlen ajkú«, ami Mózes beszédbeli hiányosságait fejezi ki (2Móz 6:12, 30). Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen én még a beszédben is ügyetlen vagyok! Hogyan hallgatna rám a fáraó? /RÚF/, hasonlóan ahhoz, amit (2Móz 4:10) versében találunk: »nehéz nyelvű«”. (Andrews Bible Com mentary: Old Testament. „Exodus”, Berrien Springs, MI, 2020, Andrews University Press, 205./old.)  

Kegyelméből Isten elküldte Áront, hogy segítsen neki. Mózes Áronnal beszélt, aki pedig nyilvánosan szólt a fáraóhoz, így Mózes Isten szerepében jelent meg az egyiptomi uralkodó előtt, Áron pedig a prófétájaként. Ez a beszámoló remek meghatározását adja a próféta szerepének. A próféta Isten „szóvivője”, ő adja tovább és értelmezi Isten üzenetét a népnek. Mózes szólt Áronhoz, aki pedig elmondta az üzenetet a fáraónak. Isten is így kommunikál a prófétákkal, akik aztán továbbadják a tanításait a népnek. Ez történhet szóban, személyesen, vagy ami gyakori volt, hogy a próféta üzenetet kapott Istentől, majd azt leírta. Isten azt is elmondta Mózesnek, hogy mire számíthat a fáraóval való találkozás alkalmával. Figyelmeztette, hogy feszült és tartós szembenállásra kerül sor. Már másodszor hangsúlyozta ki, hogy a fáraó nagyon makacs lesz és Ő megkeményíti a szívét. 

(2Móz 4:21). Mert ezt mondta az Úr Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd elbocsátani a népet /RÚF/; 

(2Móz 7:3). Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén /RÚF/ Azonban ebből jó származik: „megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr”. (2Móz 7:5), /ÚRK/ Vagyis Isten még a hamarosan bekövetkező kaotikus (zűrzavaros) körülmények között is megdicsőül.  

White idézet: Áron megnyerő természetű férfi volt, akit Isten arra választott ki, hogy Mózes mellett álljon és szóljon helyette, hogy Mózes szószólója legyen. Isten Áront választhatta volna vezetőnek, de aki ismeri a szíveket és az emberi jellemet, tudta, hogy Áron határozatlan, nincs benne erkölcsi bátorság, hogy bármily körülmények közt síkra szálljon az igazság mellett, tekintet nélkül a következményekre. Áron népszerűségre vágyott, s olykor rávették, hogy súlyos hibákat kövessen el. Gyakran hallgatott az emberek unszolására, ezzel szégyent hozva Istenre. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 293./old. 

A héberek nem hallgattak Mózes bátorító szavaira

 

Az Úr igen komoly dolgokat ígért Mózesnek azzal kapcsolatban, amit tenni készült. A találkozás bizonyára megerősítette Mózest, ám a bátorsága valószínűleg rövid életű volt, amikor hallotta a nép válaszát.

(2Móz 6:9-13). Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt. (10) Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (11) Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! (12) Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! (13) De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából. /RÚF/ 

A héberek elcsüggedtek nagy bánatukban, szenvedéseik és kemény munkájuk közben, és meg sem hallották Mózes bátorító szavait arról, hogy Isten cselekedni fog, teljesíti, amit ígért. Már olyan hosszú ideje vártak, de a reményük nem vált valóra. Miért lenne most másként? Odalett a bátorságuk, a hitük, ami még keserűbb tapasztalat lehetett számukra, hiszen életükben először valós esélyt láttak a szabadulásra. És vajon melyikünk nem tapasztalt már hasonlót? Ki az, aki nem érezte már magát szomorúnak, csalódottnak, elégedetlen nek, sőt úgy, mintha Isten elhagyta volna? Emlékszünk Jób történetére? És mi a helyzet Aszáffal, a zsoltárossal, aki olyan kérdésekkel küzdött, hogy a gonoszoknak jól megy a sora, az igazak pedig szenvednek. Azonban a küzdelmek ellenére az egyik legmegkapóbb hitvallomás Aszáftól származik: 

„De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe. Kicsodám van az egekben? Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is a testem és szívem, szívem kősziklája és az én örökségem te vagy, Istenem, mindörökké” (Zsolt 73:23-26), ÚRK 

A szent történelem során Isten biztosította népét, hogy velük van-e. (Ézs 41:13; Mt 28:20) Az Ő békességét, vigasztalását adja nekik, megerősíti őket, hogy kitarthassanak az élet nehézségei között is. (Jn 14:27). Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! /RÚF/; 

(Jn 16:33). Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen én bennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. /RÚF/; 

(Fil 4:6-7). Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; (7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. /RÚF/  

„Népemmé fogadlak titeket s Istenetekké lészek néktek” (2Móz 6:7) – a szövetség megfogalmazása is azt mutatja, hogy milyen szoros, meghitt kapcsolatot akart Isten tartani a népével. 

White idézet: Izráel egyiptomi rabszolgaságából való szabadulását és az ígéret földje elfoglalását kísérő csodálatos intézkedések sok pogányt arra késztettek, hogy Izráel Istenét a legfőbb Úrnak ismerjék el. „Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait”. (2Móz 7:5) Még a gőgös fáraó is kénytelen volt elismerni Jahve hatalmát. „Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek és tiszteljétek az Urat... Kérjetek áldást rám is!” (2Móz 12:31-32) – Próféták és királyok, 367-369./old. 

„Én”! Én, az ÚR, a te Istened

 Mózest először kiosztja a fáraó, majd a saját népe is csak átkozza. Mózes tehát Istennek panaszkodik, keserűségében és csalódásában amiatt, hogy Izrael helyzete még rosszabb lett, megkérdezi:

  „Uram, miért engeded, hogy rosszul bánjanak ezzel a néppel? Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bementem a fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel. Te pedig nem szabadítottad meg a népedet” (2Móz 5:22-23), ÚRK 

Nyilvánvaló, hogy Mózes elégedetlen az Úrral, és tekintettel a helyzetre, ez talán érthető is. Isten erős választ adott a kérdésére. Cselekedni fog, méghozzá igen határozottan. „Majd meglátod, mit cselekszem a fáraóval”. (2Móz 6:1), ÚRK

(2Móz 5:22-23). Ekkor Mózes az Úrhoz fordult, és ezt mondta: Uram, miért bánsz ilyen gonoszul ezzel a néppel? Miért is küldtél ide engem?! (23) Mert amióta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek vele a nevedben, csak még gonoszabbul bánik ezzel a néppel, te pedig sem mit sem tettél, hogy megszabadítsd a népedet. /RÚF/ 

(2Móz 6:1-8). Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. (2) Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr! (3) Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten”, de azt a nevemet, hogy „Úr”, nem nyilatkoztattam ki nekik. (4) Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. (5) Meghallottam Izráel fiainak jajkiáltását is amiatt, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és visszaemlékeztem szövetségemre. (6) 6 Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, és megmentelek benneteket a nekik végzett rabszolgamunkától; megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. (7) Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. (8) Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! /RÚF/ 

 Ezek után Isten már nemcsak szólni fog, hanem nagy erővel fel is lép népe érdekében. Néhány fontos tényre emlékezteti Mózest ezzel kapcsolatban:

1) Én vagyok az Úr; 2) Én jelentem meg a pátriárkáknak; 3) Én kötöttem szövetséget velük; 4) Én ígértem nekik Kánaán földjét; 5) Én meghallom Izrael népének sóhajtását; 6) Én megemlékezem a szövetségről, és nektek adom az ígéret földjét.  

Figyeljük meg, hogy Isten újból és újból azt mondja: „Én”! Én, az ÚR, a te Istened ezt és ezt cselekedtem, tehát bízhatsz abban, hogy megteszem érted, amit megígértem.

 Az Úr nagy komolysággal kijelentette, hogy négy jelentős dolgot fog megtenni Izraelért, mivel Ő az élő Úr:  

1) „kihozlak titeket Egyiptom nehéz igája alól”; 2) „megszabadítalak titeket a kemény szolgálattól”; 3) „megmentelek benneteket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által”; 4) „Népemmé fogadlak titeket, Istenetek leszek”. (2Móz 6:6-7), ÚRK 

Ez a négy isteni cselekedet biztosítja és erősíti meg újra az Úr kapcsolatát népével. Ezeknek a tetteknek Isten az alanya, az izraeliták pedig áldásokban és kegyelemben részesülnek. Isten ingyen, szeretetből kínálja fel az ajándékokat – tette ezt akkor velük, mint ahogy most velünk is teszi.  

White idézet: Isten hatalma fenséges kinyilatkoztatásával szabadította ki Izraelt egyiptomi rabszolgaságából és Egyiptom összes istenein végrehajtotta ítéleteit, csapásait. „Kihozá azért az ő népét örömmel, és az ő választottait vigassággal… Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék” (Zsolt 105:43-45) Isten megszabadította őket a rabszolgaságból, hogy jó földre vezesse őket – egy olyan földre, amelyet isteni gondviselésében menedékül készített számukra ellenségeik elől, ahol majd szárnyai árnyékában lakozhatnak. Isten magához vette őket és örökkévaló karjaival átölelte őket. Az irántuk megmutatott minden jóságáért és kegyelméért csak azt kívánja meg tőlük, hogy ne legyenek nékik idegen isteneik Ő előtte, az élő Isten előtt, és magasztalják az Ő nevét és tegyék azt dicsőségessé a földön. – Pátriárkák és próféták, 334./old.