A páska

 (2Móz 12:1-20). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mond játok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. (12) Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. (14) Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek. (15) Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. (16) Az első napon tartsatok szent összejövetelt, és a hetedik napon is tartsatok szent összejövetelt. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. (17) Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. (18) Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. (19) Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házaitokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászosat eszik, akár jövevény, akár az ország szülötte. (20) Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek mindenütt, ahol laktok. /RÚF/

Az ember azt gondolhatná, hogy Isten azt fogja elmondani Mózesnek és Áronnak, hogyan szervezzék meg az indulást Egyiptomból, vagyis milyen előkészületeket tegyenek a meneküléshez, főleg az idősekre, a kisgyermekes anyákra, az állatokra stb. vonatkozóan. Ám meglepő módon az isteni utasítás azt írta elő, hogyan ünnepeljék meg a páskát. Más szóval, a figyelem központjába az Úr imádata került, aki megváltani készült őket, az összes többi dologra pedig majd sor kerül a maga idejében.  

Minden családnak el kellett készíteni egy bárányt úgy, hogy semmi ne vesszen kárba. Mindenkinek meg kellett ennie a maga részét, és ha a család nem tudott egy egész állatot elfogyasztani, egy másik családdal kellett összefogniuk. 

A kivonulást minden évben meg kellett ünnepelni, nem egyszerűen a múltbeli eseményemlékére, amit Isten az atyáikért vitt végbe, hanem a kortárs nemzedék számára is érthetővé téve, Isten felszabadító tettét közelhozva. Friss tapasztalatként kellett ezt megélnie minden generációnak. 

A (2Móz 12. és a 13). vers magyarázza el a páska jelentését: az isteni pusztító ítélet „elmegy az izraeliták mellett”, erről kellett megemlékezniük. A pusztítás „elment az izraeliták házai mellett”, ahol az ajtófélfákat megjelölték bárányvérrel, ez volt az élet és a szabadulás jele. A húsvét héber neve pészah, és abból az igéből származik, aminek jelentése: „elmegy mellette”.  

A páska megünneplésének arra a hatalmas és kegyelmes tettre kellett minden izraelitát emlékeztetnie, amit Isten végbevitt a népért. Ez az emlékünnep erősítette nemzeti identitásukat és vallási meggyőződésük pecsétjeként szolgált.  

Röviden tehát: a páska egész ünnepe Jézus megváltó munkájának kinyilatkoztatása. 

White idézet: Izrael fiaitól ezt várta el Isten, ezt kellet megcselekedniük, és tetteik által így tettek bizonyságot azon szabadulásban vetett hitükben, amit Isten ígért nekik. Ha el akarták kerülni a szörnyű büntetést, amit Isten az egyiptomiakra hozni szándékozott, akkor a házaikon fel kellett tüntetniük a vér jelét. El kellett különülniük az egyiptomiaktól, saját otthonaikban kellett összegyűlniük a gyermekeikkel együtt, különben, ha akár egy izraelita is egyiptomiak házában tartózkodott volna, az öldöklő angyal áldozatául esik. Ezen kívül utasítást kaptak, hogy az isteni rendeletek alapján ünnepeljék meg a páskát, és amikor majd a gyermekeik megkérdezik, hogy mi a jelentősége az ünnepnek, meséljék el, hogy milyen csodálatosan őrizte meg az életüket az Úr Egyiptomban. Mondják el, hogy amikor az öldöklő angyal a kivonulás éjszakáján megölte emberek és állatok elsőszülötteit, nem tért be a zsidók otthonaiba, ahol az ajtófélfán a vér jelét látta, s így egyetlen zsidó sem pusztult el. Az emberek meghajtották a fejüket és imádták az Urat, hálát adva ezért a csodálatos emlék ünnepért, ami gyermekeiket is Isten gondviselésére emlékeztette. A csodák és jelek láttán nagyon sok egyiptomi elismerte, hogy a héberek Istene az egyedüli igaz Isten. Ezek az emberek arra kérték a zsidókat, hogy azon az éjszakán fogadják be őket otthonaikba, miközben Isten öldöklő angyala átmegy Egyiptomon, hogy megölje az elsőszülötteket. Meg voltak róla győződve, hogy isteneik semmire sem képesek, és nincs hatalmukban sem megmenteni sem elpusztítani őket. Ezért ettől kezdve Izrael Istenét választották Istenüknek. Eldöntötték, hogy elhagyják Egyiptomot, és Izrael fiaival tartanak, hogy imádhassák Istent. Az izraeliták befogadták otthonaikba a hívő egyiptomiakat. – Spiritual Gifts, 3. köt., 223./old.  

Ez évek alatt a népnek állandóan emlékeznie kellett arra, hogy isteni büntetés alatt van. A Kádesben kirobbant lázadásban elvetették Istent, és egy időre Isten is elvetette őket. Mivel hűtleneknek bizonyultak Isten szövetégéhez, ezért nem kaphatták meg a szövetség jelét, nem részesülhettek a körülmetélés szertartásában. Az a kívánságuk pedig, hogy térjenek vissza a rabszolgaság földjére, méltatlanná tette őket a szabadságra. Így a szabadulásuk emlékére rendelt páska szertartást sem tarthatták meg.  (Pátriárkák és próféták)

Még egy csapás

 

Ámósz próféta kijelenti: „semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7), és Mózes próféta által kinyilatkoztatta a fáraónak, hogy mi következik. Az uralkodó a legkomolyabb figyelmeztetést kapta. Igazságos ítélet történik a gőg, a kizsákmányolás, az erőszak és a bálványimádás felett, mert ezek idézték elő az Egyiptomra szakadó bajokat.

(2Móz 11:1-10). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen. Sőt nemcsak hogy elbocsát, hanem mindenestül elkerget benneteket innen. (2) Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szomszédasszonyától ezüst és arany ékszereket! (3) Az Úr pedig jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó udvari emberei, mind pedig a nép előtt. (4) Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, (5) és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csak úgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. (6) Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. (7) De Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között. (8) Ezek az udvari embereid pedig mind lejönnek hozzám, leborulnak előttem, és ezt mondják: Menj ki te és az egész nép, amely téged követ! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. (9) Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. (10) Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el országából Izráel fiait. /RÚF/

Isten háromnapi sötétséget borított Egyiptomra 

(2Móz 10:22-23). Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. (23) Az emberek nem látták egymást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De, ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. /RÚF/

Isten háromnapi sötétséget borított Egyiptomra , hogy elgondolkozzanak a történteken és azok jelen tőségén. Azután még egy figyelmeztetést küldött, kaptak egy utolsó lehetőséget, hogy helyesen cselekedjenek. (2Móz 11:8) versében azonban az áll, hogy Mózes „nagy haraggal távozott a fáraótól”. (ÚRK) Miért távozott Mózes haraggal? Valószínűleg azért, mert tudta, hogy a tragédia, a tizedik csapás rengeteg ártatlan embert fog sújtani, csakis a fáraó makacs szíve miatt. A bibliai szimbolikában nagy a tízes szám jelentősége, a teljességet jelképezi. (Gondoljunk csak arra, hogy a Tízparancsolat Isten erkölcsi törvényének teljes kinyilatkoztatása!) Az egyiptomi tíz csapás az isteni igazságszolgáltatás és büntetés teljes kinyilvánítása volt. 

Isten a Bíró, aki fellép a gőg, az igazságtalanság, a diszkrimináció, az arrogancia, a kizsákmányolás, a kegyetlenség és az önzés ellen. Ő a szenvedők, a bántalmazottak, az üldözöttek oldalán áll. Igazságot fog szolgáltatni, ami valójában a szeretetének egy másfajta kifejezése. 

 (Zsolt 2:12). Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül! /RÚF/; 

(Zsolt 33:5). Szereti az igaz ítéletet, az Úr szeretetével tele van a föld. (6) Az Úr igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. /RÚF/;

 (Zsolt 85:12). Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből. /RÚF/; 

(Zsolt 89:15). Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. /RÚF/; 

(Zsolt 101:1). Dávid zsoltára. Szeretetedről, törvényedről énekelek, zsoltárt zengek neked, Uram! /RÚF/;

 (Ézs 16:5). Kegyelem által készül egy trón. Megingathatatlanul ül azon Dávid sátrában a bíró, aki törődik a joggal, és szorgalmazza az igazságot. /RÚF/; 

(Jer 9:24). Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr. /KÁR/

Nekünk is a lehető legjobban igyekeznünk kell szeretetteljesnek és igazságosnak is lenni, azonban könnyű szélsőségekbe esni, vagy az egyik, vagy a másik oldalon. Vagy „szeretetből” szemet hunyunk rossz dolgok, olyasmi felett, amit helyre kellene igazítani, a másik véglet pedig, hogy acélos keménységgel hajtunk végre ítéleteket. Egyik véglet sem jó. Az az ideális, csak azt kívánja az Úr, „hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel” (Mik 6:8), /ÚRK/

  White idézet: Bár a fáraó halállal fenyegette meg, ha újra a szeme elé kerül, Mózesnek még egy utolsó isteni üzenetet kellett közölnie a megátalkodott királlyal, ezért bátran az uralkodó elé állt, és félelem nélkül közölte az Úr szavait. „És monda Mózes: Ezt mondja az Úr: Éjfél kőrül kimegyek Égyiptomba. És meghal Égyiptom földén minden elsőszülött, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül, a szolgálónak első szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása. És nagy jajgatás lesz egész Égyiptom földén, amelyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé. De Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Égyiptom között és Izráel között. És mind ezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak előttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, amely téged követ, és csak azután megyek el. És nagy haraggal méne ki a Faraó elől.” – Spiritual Gifts, 3. köt., 221-222./old.

Mikor pedig a fiaitok kérdezni fogják tőletek: »Mi ez a szertartásotok?«, akkor ezt mondjátok: »Páskaáldozat ez az Úrnak, aki elkerülte Izráel fiainak házait Egyiptomban, amikor megverte az egyiptomiakat, a mi házainkat pedig megkímélte«.” (2Móz 12:26-27), ÚRK

Isten kész bölcsességet és erőt adni nekünk, hogy azt tegyük, ami helyes. 

(1Kor 1:30). Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá /RÚF/;

(Fil 2:13). Mert Isten az, aki munkálja ben netek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. /RÚF/ 

Csakhogy az a baj, hogy makacsságunkban nem mindig akarunk helyesen cselekedni. Tudjuk, mi a jó, mégsem vagyunk hajlandóak azt tenni. A kivonulás történetében egy ember még a cáfolhatatlan bizonyítékok dacára sem akart meghajolni Isten előtt, amivel önmagán kívül még nagyon sokakat katasztrófába sodort, és ez általában így történik. 

White idézet: A húsvét megünneplése a zsidó nemzet születésével kezdődött. Egyiptomi fogságuk utolsó éjszakáján, amikor semmi jele sem volt a szabadulásnak, Isten megparancsolta, hogy készüljenek fel az azonnali utazásra. Figyelmeztette a fáraót, hogy az egyiptomiakat egy utolsó csapás fogja sújtani, és utasította a zsidókat, hogy gyűjtsék össze családjukat lakhelyükön. Miután meghintették ajtófélfáikat a megölt bárány vérével, a bárányt sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett megenniük. „És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt, mert az Úr páskája az” – mondotta az Úr. (2Móz 12:11) Éjfélkor az egyiptomiak minden elsőszülöttje meghalt. Ezután a fáraó üzenetet küldött Izraelnek: „Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül, ...és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok”. (2Móz 12:31) A zsidók független nemzetként távoztak Egyiptomból. Az Úr megparancsolta, hogy a húsvétot évenként tartsák meg. „Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki el ment az Izrael házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket”. (2Móz 12:26-27) A csodálatos szabadulás története így szállt nemzedékről nemzedékre. – Jézus élete, 76./old.

Csapások: jégeső, sáskák és sötétség

(2Móz 9:13-35). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, és mondd neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (14) Mert ezúttal minden csapásomat rád bocsátom meg udvari embereidre és népedre, hogy megtudd: Nincs hozzám hasonló az egész földön! (15) Mert már kinyújtottam a kezemet, és megvertelek téged és népedet dögvésszel úgy, hogy ki is pusztulhattál volna a földről. (16) De mégis megtartottalak, hogy megmutassam neked az erőmet, és hirdessék nevemet az egész földön. (17) Ha továbbra is útját állod népemnek, és nem bocsátod el, (18) akkor én holnap ilyenkor olyan hatalmas jégesőt zúdítok le, amilyen nem volt még Egyiptomban alapítása napjától fogva mostanáig. (19) Most azért üzenj, hogy hajtsák be a jószágodat és mindenedet, ami a mezőn van! Mert olyan jégeső támad, hogy elpusztul min den ember és állat, amely a mezőn marad, és nem megy haza. (20) Aki a fáraó udvari emberei közül megijedt az Úr kijelentésétől, biztonságba helyezte szolgáit és a jószágát. (21) Aki azonban nem szívlelte meg az Úr kijelentését, az a mezőn hagyta szolgáit és jószágát. (22) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, hogy jégeső hulljon egész Egyiptomban emberre, állatra és minden mezei növényre Egyiptom földjén. (23) Mózes kinyújtotta a botját az ég felé, az Úr pedig mennydörgést és jégesőt támasztott; villámok csaptak a földre, és jégesőt zúdított az Úr Egyiptom földjére. (24) Esett a jégeső, és egymást érte a villámlás a jégesőben. Olyan hatalmas volt, amilyen nem volt még Egyiptom ban, amióta emberek lakják. (25) Elverte a jégeső egész Egyiptomban mindazt, ami a mezőn volt: embert és állatot egyaránt. A mező összes növényét is elverte a jég, és összetördel te a mező minden fáját. (26) Csak Gósen földjén nem volt jégeső, ahol Izráel fiai laktak. (27) Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: Ez egyszer én vétkeztem! Az Úr az igaz, én és a népem pedig bűnösök vagyunk. (28) Könyörögjetek az Úrhoz, mert elég volt már ebből a félelmetes mennydörgésből és a jégesőből. Elbocsátalak benneteket, nem kell tovább itt maradnotok. (29) Mózes így felelt neki: Mihelyt kimegyek a városból, fölemelem kezemet az Úrhoz. Megszűnik a mennydörgés, és nem lesz több jégeső, hogy megtudd: az Úré a föld. (30) Tudom pedig, hogy te és udvari embereid még mindig nem féltek az Úristentől. (31) A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászban volt, a len pedig virágzott. (32) A búzát és a tönkölyt azonban nem verte el, mert azok később érnek. (33) Amikor eltávozott Mózes a fáraótól, és kiment a városból, fölemelte kezét az Úrhoz, és megszűnt a mennydörgés meg a jégeső, és eső sem ömlött tovább a földre. (34) De amikor a fáraó látta, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve neki is meg udvari embereinek is. (35) Megkeményedett a fáraó szíve, és nem bocsátotta el Izráel fiait, ahogyan megmondta az Úr Mózes által. /RÚF/

(2Mózes 10:1-29). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, mert én tettem konokká a szívét, valamint udvari embereinek a szívét, hogy ezeket a jeleket véghezvigyem közöttük. (2) Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak, hogyan bántam Egyiptommal, és jeleimet is, amelyeket közöttük tettem. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr! (30) Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és ezt mondták neki: Így szól az Úr, a héberek Istene: Mikor fogsz már végre megalázkodni előttem? Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! (4) Mert ha nem akarod elbocsátani népemet, akkor én holnap sáskákat hozok országod egész területére. (5) Úgy ellepik a föld színét, hogy látni sem lehet a földet, és meg eszik a maradékot, amelyet a jégeső megkímélt, és így megmaradt nektek. Lerágnak minden fát, amely a mezőn nő. (6) Sőt tele lesz velük a házad, összes udvari embered és valamennyi egyiptomi háza. Nem láttak ilyet sem őseid, sem azoknak ősei mind a mai napig, amióta ezen a földön laknak. Ezzel megfordult, és kiment a fáraótól. (7) A fáraótól ekkor megkérdezték az udvari emberei: Meddig lesz még vesztünkre ez az ember? Bocsásd el ezeket az embereket, hogy áldozattal szolgálhassanak Istenüknek, az Úrnak! Még mindig nem veszed észre, hogy pusztulóban van Egyiptom? (8) Ezért visszavitték Mózest és Áront a fáraó elé, aki így szólt hozzájuk: Menjetek, szolgáljatok áldozattal Isteneteknek, az Úrnak! De kik fognak elmenni? (9) Ifjainkkal és véneinkkel megyünk – felelte Mózes –, fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és marháinkkal megyünk, mert ünnepet ülünk az Úrnak. (10) Ő azonban ezt mondta nekik: Úgy legyen veletek az Úr, ahogyan én elbocsátalak benneteket családostul! Magatok is láthatjátok, hogy rosszban sántikáltok! (11) Nem úgy lesz! Csak ti, férfiak, menjetek és szolgáljatok az Úrnak, hiszen ti is ezt kívántátok! Azzal elkergették őket a fáraó elől. (12) Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet Egyiptom földje fölé, és jöjjenek föl a sáskák Egyiptom földjére, és rágják le az ország minden füvét, mindazt, amit a jégeső meghagyott! (13) Mózes tehát kinyújtotta a botját Egyiptom földje fölé, és az Úr keleti szelet hozott az országra egész nap és egész éjjel. Reggel aztán a keleti szél meghozta a sáskákat. (14) Feljöttek a sáskák Egyiptom egész földjére, és roppant tömegben szálltak le Egyiptom egész területén. Nem volt ilyen sáskajárás sem azelőtt, sem azután. (15) Ellepték az egész föld színét, úgyhogy elsötétedett a föld, és lerágták a föld minden növényét, a fák minden gyümölcsét, amelyet meghagyott a jégeső. A fákon és a mezei növényeken nem maradt semmi zöld Egyiptom egész területén. (16) Ekkor a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Vétkeztem Istenetek, az Úr ellen és tiellenetek. (17) Most azért még utoljára bocsássátok meg vétkemet, és könyörögjetek Istenetekhez, az Úrhoz, hogy csak ezt az egy halált még fordítsa el tőlem! (18) Mózes kijött a fáraó elől, és könyörgött az Úrhoz. (19) Az Úr pedig igen erős nyugati szélre változtatta a szelet, amely fölkapta a sáskákat, és belesodorta a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész területén. (20) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem bocsátotta el Izráel fiait. (21) Az után ezt mondta az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és akkor olyan sötétség lesz Egyiptom földjén, hogy tapintani lehet a sötétséget. (22) Mózes kinyújtotta kezét az ég felé, és sűrű sötétség támadt egész Egyiptomban három napig. (23) Az emberek nem látták egy mást, és három napig senki sem tudott kimozdulni a helyéről. De ahol Izráel fiai laktak, mindenütt világos volt. (24) Ekkor hívatta a fáraó Mózest, és azt mondta: Menjetek, szolgáljatok áldozattal az Úrnak! Csak a juhaitok és marháitok maradjanak itt, a családtagjai tok is elmehetnek veletek. (25) Mózes azonban azt felelte: Inkább még neked is kellene véresáldozatra és égőáldozatra valót adni nekünk, hogy azt készítsük el Istenünknek, az Úrnak. (26) Velünk fog jönni a jószágunk is, nem maradhat itt egy fia sem, mert abból vesszük majd az áldozatot, hogy szolgáljunk Istenünknek, az Úrnak. Mert magunk sem tudjuk, míg oda nem érünk, hogy mivel kell majd szolgálnunk az Úrnak. (27) De megkeményítette az Úr a fáraó szívét, úgyhogy nem akarta elbocsátani őket. (28) Ezt mondta neki a fáraó: Takarodj előlem! Vigyázz, ne kerülj többé a szemem elé, mert meghalsz, ha még egyszer meglátlak! (29) Mózes így felelt: Jól mondod. Nem látsz engem többé! /RÚF/ 

Nut volt az egyiptomi égistennő, gyakran úgy mutatták be, mint aki mindazt irányítja, ami az ég alatt, a földön történik. Oziriszt tartották a termény és a termékenység istenének. A Biblia a jégesőt gyakran Isten ítéletével kapcsolja össze.

 (Ézs 28:2, 17). Küldi már az Úr az erőset, a hatalmasat. Olyan, mint a jégverés, a tomboló orkán, mint a roppant, elsöprő vizek áradata: hatalma földre terít. A törvényt teszem akkor zsinórmértékké, és az igazság lesz majd a mérce. Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet. /RÚF/;

 (Ez 13:11-13). Ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. Ha majd ömlik a záporeső, parancsomra jégeső esik, és kitör a szélvihar, (12) akkor ledől a fal. Tőletek pedig ezt kérdezik: Hova lett a vakolat, amellyel bevakoltátok? (13) Ezért így szól az én Uram, az Úr: Izzó haragom miatt kitör a szélvihar, haragom miatt záporeső ömlik, és jégesővel vetek neki véget izzó haragomban. /RÚF/ 

Ettől a csapástól védelmet talált, aki biztonságos helyre vitte a javait [2Móz 9:20-21] Ezzel mindenki próbára lett téve: hisznek Isten szavának és aszerint járnak el, vagy nem? Isten bejelentette: azért hagyta életben a fáraót, hogy az egész föld megismerje Őt (2Móz 9:16). Ekkor Egyiptom uralkodója bűn vallomást tett, ám később megint meggondolta magát.  

Széth a vihar, a háború és a zűrzavar egyiptomi istene volt, Ízisszel együtt a földművelés isteneiként tisztelték. Sut tartották a levegő istenének. Szerápisz személyesítette meg az isteni fenséget, a termékenységet, a gyógyítást és a túlvilágot. Az egyiptomi istenek egyike sem volt képes megállítani Isten ítéleteit (2Móz 10:4-20), mert a bálványok nem léteznek.

  (Ézs 44:9-10, 12-17). A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak. (10) Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér? (12) A kovácsmester vésőt fogva dolgozik az izzó szénnél. Pöröllyel készíti a szobrot, erős karral dolgozik rajta. Ha megéhezik, elveszti erejét; ha nem iszik vizet, kimerül. (13) A fafaragó kifeszíti a mérőzsinórt, krétával mintát rajzol, vésővel dolgozik a művén, majd ráspollyal igazít még rajta, míg el nem készít egy emberalakot, feldíszített emberhez hasonlót, hogy egy házban lakjék. (14) Cédrust vág ki, tölgyet vagy cserfát választ, amelyet az erdő fái között nevelt, kőrisfát ültet, amelyet az eső nevel. (15) Ez lesz az ember tüzelője: vesz belőle, hogy megmelegedjék, befűt vele, és kenyeret süt. De istent is csinál belőle, és leborul előtte; bálványszobrot készít, és imádja azt! (16) Felét eltüzeli: ennél a felénél pecsenyét süt, megeszi a húst, és jóllakik. Közben melegszik, és ezt mondja: De jól megmelegedtem, amíg néztem a tűz fényét! (17) A fa többi részéből istent készít: bálványszobrot. Leborulva imádja, és így könyörög hozzá: Ments meg engem, mert te vagy az istenem! /RÚF/. 

A fáraót kérlelték a szolgái, hogy engedje el Izraelt, de ő ezt megint elutasította. Kompromisszumot ajánlott, amit viszont Mózes azonnal elvetett, mert az istentisztelet és a hívő közösség fontos, elválaszthatatlan részei voltak a nők és a gyerekek is. Fő egyiptomi istenségként Rát, a napistent tisztelték, Toth pedig a holdisten volt, de egyikük sem tudott világosságot adni. A fáraó újból alkudozni próbált, mindhiába. Három napra sötétség borult Egyiptomra, ott azonban világos volt, ahol az izraeliták éltek. Ennél nem is lehetett volna szembetűnőbb a különbség. A fáraó a népet ért sorozatos csapások dacára is hajthatatlan maradt, küzdött, nem engedett. Ennek legmélyebb okait természetesen nem tudni, de egy ponton ez már presztízskérdéssé vált számára. Nem számítottak a komoly bizonyságok, sem az, hogy mennyire nyilvánvaló volt, ami történt – még a saját szolgái is kimondták: „Meddig lesz még ő a romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak, az ő Istenüknek! Most sem veszed észre, hogy elvész Egyiptom” (2Móz 10:7), /ÚRK/? Ott volt előtte a helyes válasz lehetősége, de némi habozás után a fáraó ismét nem volt hajlandó meghajolni az Úr akarata előtt, hogy elengedje a népet.  

Drámai példa ez az Írás szavainak igazságára: „Kevélység jár az összeomlás előtt és a bukás előtt fölfuvalkodottság”. (Péld 16:18), /ÚRK/ 

White idézet: Akik figyelmeztek Isten szavára, menedékbe és házaikba vitték az állataikat, miközben azok, akik a fáraóval egyetemben megkeményítették a szívüket, a mezőn hagyták barmaikat. Eljött tehát az ideje, hogy próbára legyen téve az egyiptomiak büszkesége, és megmutatkozzon, hogy ki az, akinek szívét megérintették a csodák, amiket Isten tett népé ért, akikkel ők oly kegyetlenül bántak. „És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, amelyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső. A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk. Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégeső, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább. Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszűnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől. A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala. De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.” Miután a csapás megszűnt, a fáraó újból megtagadta Izrael elbocsátását. A lázadás lázadást szül. A fáraó annyira megkövesedett az Isten akaratával szembeni megátalkodottságában, hogy egész lényében fellázadt a rettenetes isteni hatalom megnyilatkozásai ellen. – Spiritual Gifts, 3. köt., 214-215./old.