Izrael népe első szülöttei, "akár ember, akár állat, enyém az"

 Izrael népe első szülöttei, Közeledett a megváltás, a szabadítás megígért ideje. A népnek fel kellett készülni. A puszta hit nem volt elég, a hitük szerint kellett cselekedniük is. Isten elmondta, hogy mit tegyenek, és ekkor aszerint kellett eljárniuk hittel. A körülmények ugyan egészen mások voltak, mint amiről Jakab írt, de az elv pontosan illik ide: „Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt”? (Jak 2:17-20)

(2Móz 13:1-16). Azután így beszélt Mózeshez az Úr: (2) Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. (3) Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. (4) Ma, ábíb hónapban vonultok ki. (5) És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. (6) Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. (7) Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. (8) És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. (9) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, hogy az Úr törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. (10) Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre. (11) Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. (14) És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. (16) Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. /RÚF/ 

Isten kegyelme őrizte az izraelita családokat, amelyek hitükből fakadóan vérrel kenték be az ajtófélfákat. Az Úr azután új utasítást adott Mózes által: „Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, ami az ő anyjának méhét megnyitja”. (2Móz 13:2) Ez a törvény vonatkozott az embereken kívül az állatokra is. 

 A rendelkezés mögött meghúzódó egyik elv, hogy minden az Úré, mivel Ő a Teremtő: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai”. (Zsolt 24:1) „Enyém az ezüst, és enyém az arany – ezt mondja a Seregek Ura”. (Hag 2:8), /ÚRK/ Az izraeliták első szülöttei Isten rájuk árasztott áldásainak „zsengéi” voltak. Ez azt is jelezte, hogy egészen az Úrnak szentelik magukat, és tudják: mindenüket tőle kapják.

Itt találkozunk a megváltás gondolatával is. Az elsőszülött fiúk megmenekültek a haláltól, mert a vér befedezte őket. Megváltották őket a haláltól, mint ahogy megváltást nyernek mindazok, akiket Jézus vére befedez. Ahogy Pál írja Jézusról: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata”. (Kol 1:14)  

Isten arról is rendelkezett, hogyan kell a felajánlást megtenni, megünnepelve az egyiptomi szolgaságból való szabadulásukat. Az állatokat fel kellett áldozni, de a fiaik megváltást nyertek.

(2Móz 13:12-13, 15) (12) akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. (13) A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg.   (15) Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. 

White idézet: Amikor Izrael megszabadult Egyiptomból, Isten újra elrendelte az elsőszülöttek felajánlását. Izrael népe még egyiptomi fogságban volt, amikor Isten a fáraóhoz, Egyiptom királyához küldte Mózest a következő üzenettel: „Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izrael. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem, és te vonakodol elbocsátani: ímé, én megölöm a te elsőszülött fiadat.” (2Móz 4:22-23)  

Mózes átadta az üzenetet a büszke királynak, de ő így válaszolt: „Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam az Izraelt? Nem ismerem az Urat, és nem is bocsátom el Izraelt.” (2Móz 5:2) Az Úr jeleket és csodákat tett népéért: rettenetes csapásokkal sújtotta a fáraót. Végül az öldöklő angyal azt a parancsot kapta, hogy ölje meg Egyiptom földjén minden ember és minden állat elsőszülöttjét. Hogy az izraeliták megmeneküljenek ettől a csapástól, Isten utasítása szerint ajtófélfájukat meg kellett hinteniük egy leölt bárány véré vel. Minden házat meg kellett jelölniük, hogy amikor az angyal halált hozó küldetéssel jön, elkerülje az izraeliták házait.  

Miután az Úr ilyen ítélettel sújtotta Egyiptomot, így szólt Mózeshez: „Nékem szentelj minden elsőszülöttet, …akár ember, akár barom, enyém legyen az.” (2Móz 13:2) „Amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr.” (4Móz 3:13) Miután Isten elrendelte a szentélyszolgálatot, kiválasztotta Lévi törzsét, hogy Izrael népe első szülöttei helyett ők végezzék a szenthely szolgálatát. De az elsőszülöttet továbbra is Isten tulajdonának kellett tekinteni, és a megszabott váltságdíjjal kellett visszavásárolni.

  Az elsőszülött bemutatásának törvénye tehát különleges jelentőséggel bírt. Egyrészt arra emlékeztetett, hogy az Úr milyen csodálatos módon szabadította meg Izrael gyermekeit, másrészt előképe lett annak a nagyobb szabadulásnak, amelyet Isten egyszülött Fia szerez. Amiképpen az ajtófélre hintett vér megoltalmazta Izrael elsőszülötteit, ugyanúgy Krisztus vére az erő, amely megmenti a világot. – Jézus élete, 51./old.

A páska éjjelén isteni ítélet sújtotta azokat, akiket nem védett a vér.

 (2Móz 12:1-13). Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: (2) Ez a hónap lesz az első hó napotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. (3) Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. (4) Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. (5) Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. (6) Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. (7) Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. (8) Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. (9) Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. (10) Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. (11) Így egyétek: legyen a derekatok fel övezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. (12) Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. (13) De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. /RÚF/

Senki nem menekült meg sem pozíciója, sem képzettsége, sem társadalmi állása révén. A büntetés elért minden családot, a fáraóétól a rabszolgákéig, még az állatok elsőszülöttjei is elpusztultak. Egyiptom büszkesége a porba hullott.

(2Móz 12:31-36). A fáraó még éjszaka hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta: Induljatok, menjetek ki az én népem közül Izráel fiaival együtt, menjetek, és szolgáljátok áldozattal az Urat, ahogy kívántátok. (32) Vigyétek juhaitokat és marháitokat is, ahogyan kívántátok, csak menjetek! Kérjetek áldást rám is! (33) Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! (34) A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát. (35) Izráel fiai Mózes beszéde szerint jártak el, mert ezüst és arany ékszereket meg ruhákat is kértek az egyiptomiaktól. (36) Az Úr ugyanis jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, s ezért hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt Egyiptomtól. /RÚF/ 

Milyen érdekes, amikor a fáraó azt mondta a hébereknek, hogy menjetek és imádjátok az Isteneteket, még hozzátette: „Kérjetek áldást rám is”. (2Móz 12:30) HUNB) Kérjetek áldást rám is? Egyiptom fáraója, népének földi „istene” vajon miért kérte ezt? Úgy hangzik, mintha végre kezdte volna felmérni a héberek Istenének hatalmát, és szerette volna ennek valami hasznát látni. Azonban hogyan áldhatná meg Isten, amikor lázad ellene, dölyfösen, makacsul kitart a bűnben? Végül valóban elengedte őket, de nem azért, mintha meghajolt volna Jahve akarata előtt, hanem csak mert vereséget szenvedett. Nem tért meg, ahogy a későbbi tetteiből is kitűnik. Egyszerűen csak azt akarta, hogy véget érjen az országára szakadó pusztulás. A fáraó hatalmas vereséget szenvedett. A legszörnyűbb csapás tragikus körülményei után engedélyezte, hogy Izrael elhagyja Egyiptomot. Amit korábban következetesen megtagadott, bármennyi szenvedést zúdított is a népére a tetteivel, azt ekkor megengedte. Érthető módon az egyiptomi nép is azt akarta, hogy a héberek távozzanak. Ki is mondták: Menjetek el, különben „mindnyájan meghalunk”. (2Móz 12:33) Közben Isten gondoskodott arról, hogy az izraeliták ne üres kézzel hagyják el Egyiptomot, hanem olyan dolgokkal, amelyekre szükségük lesz a vártnál végül sokkal hosszabbra nyúló útjuk során. Az egyiptomiak értékes tárgyakat ajándékoztak nekik, hogy a nép mielőbb távozzon az országból. Az ajándékok az izraeliták több évszázados rabszolgamunkájának fizetségéül számítottak. Az egyiptomiak számára elég olcsónak tűnt ez az ár azért, hogy a héberek elhagyják az országukat.

  White idézet: Ézsaiás próféciáinak egyik legszebb, legvigasztalóbb szakasza a felhő és tűzoszlopra hivatkozva mutatja be Isten gondoskodását népe iránt a gonosz erőivel vívott végső nagy küzdelem idején. „Mert teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen. És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen s oltalom és rejtek szélvész és eső elől.” (Ésa 4:4-5)

Izrael népe sivár, sivatagos területen vonult keresztül. Csodálkoztak, vajon hova vezet az útjuk; kezdtek elfáradni, és néhány szívben felébredt a félelem, hátha az egyiptomiak üldözésükre indultak. Ám a felhő csak haladt előre, ők pedig követték. Ekkor az Úr utasította Mózest, hogy az útról letérve üssenek tábort egy tenger melletti sziklás szorosban. Tudatta vele azt is, hogy a fáraó üldözőbe veszi őket, de Isten megdicsőül majd csodálatos szabadulásuk által.

 Egyiptomban elterjedt a hír, hogy az izraeliták, ahelyett, hogy a pusztában ünnepet szentelnének, a Vörös-tenger felé tartanak. A fáraó tanácsadói jelentették a királynak, hogy rabszolgái elmenekültek, és soha többé nem térnek vissza. Most már a nép is bánta a hiszékenységét, hogy elsőszülöttei halálát Isten hatalmának tulajdonította. Vezető embereik az ijedtségből felocsúdva természeti okokra vezették vissza a csapásokat. Keserű szemrehányással illették magukat: „Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izraelt a szolgálatunkból?!” – Pátriárkák és próféták, 283./old.  

Amikor az isteni erőteljes és meggyőző világosság megmutatkozott, mint a nagy VA GYOK, a fáraó kénytelen volt meghátrálni. Ám amint csökkent a nyomás, az újból előtörő hitetlensége elnyomta az Istentől kapott világosságot. Amikor visszautasította az első csoda nyilvánvaló voltát, elhintette a hitetlenség magvát, amit hagyott kicsírázni és növekedni, és annak termését arathatta le. Ezek után a királyt többé nem lehetett meggyőzni az Úr hatalmáról. Megkeményítette szívét, fokról fokra süllyedt bele a hitetlenségébe, mígnem a hatalmas kiterjedésű Egyiptomban elpusztultak az elsőszülöttek, a családok büszkeségei. Ezek után a fáraó a hadserege élén indult el Izrael üldözésére. Megpróbálta visszahozni azt a népet, melyet a Mindenható a karjával szabadított meg. Olyan hatalom ellen vonult, amely bármely emberi hatalomnál nagyobb, ezért seregével együtt a Vörös-tengerbe veszett. – Christ Triumphant, 103./old.  

A húsvét megünneplése a zsidó nemzet születésével kezdődött.

 

„A páskának egyrészt emlékeztető, másrészt előremutató jelképes ünnepnek kellett lennie. Nemcsak az Egyiptomból való szabadulásra kellett emlékeztetnie, hanem arra a nagy szabadításra is előre kellett mutatnia, amelyet Krisztus visz majd véghez azzal, hogy kiszabadítja népét a bűn kötelékeiből. Az áldozati bárány ábrázolja »Isten Bárányát«, akiben van a mi üdvösségünk egyedüli reménysége. Az apostol mondja: »…a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk«. (1Kor 5:7) Az nem volt elegendő, hogy a páskabárányt levágják, a vérét még az ajtófélfára is fel kellett hinteniük. Éppen így Krisztus vérének érdemeit el kell fogadnia az embernek. Nem elég hinnünk, hogy Jézus Krisztus meghalt az egész világért, hanem azt is hinnünk kell, hogy személy szerint értünk is meghalt. Az engesztelő áldozatot úgy kell elfogadnunk, mint amelyet Krisztus személyesen érettünk hozott”. (i. m. 233./old.)

A hitüket gyakorló zsidó családok világszerte a mai napig ünneplik a páskát (pészah). Az ünnep első estéjén széderestet tartanak (a „széder” jelentése: rend). Ekkor elmondják a ki vonulás történetét, majd a család elfogyasztja a páskavacsorát. Bámulatos, hogy ezt szó szerint a kivonulás idejétől fogva megtartják! Ennél már csak a hetedik nap, a szombat megünneplése nyúlik a távolabbi múltba, amit a hitüket gyakorló zsidók szintén megtartanak.  

White idézet: A húsvéti látogatás Lukács 2:41-51 {DA 75}  

A húsvét megünneplése a zsidó nemzet születésével kezdődött. Egyiptomi fogságuk utolsó éjszakáján, amikor semmi jele sem volt a szabadulásnak, Isten megparancsolta, hogy készüljenek fel az azonnali utazásra. Figyelmeztette a fáraót, hogy az egyiptomiakat egy utolsó csapás fogja sújtani, és utasította a zsidókat, hogy gyűjtsék össze családjukat lakhelyükön. Miután meghintették ajtófélfáikat a megölt bárány vérével, a bárányt sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel kellett megenniük. "És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt, mert az Úr páskája az"- mondotta az Úr. (2Móz 12:11) Éjfélkor az egyiptomiak minden elsőszülöttje meghalt. Ezután a fáraó üzenetet küldött Izraelnek: "Keljetek fel, menjetek ki az én népem közül, …és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, amint mondátok". (2Móz 12:31) A zsidók független nemzetként távoztak Egyiptomból. Az Úr megparancsolta, hogy a húsvétot évenként tartsák meg. "Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izrael házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket". (2Móz 12:26-27) A csodálatos szabadulás története így szállt nemzedékről nemzedékre. 

A zsidóknál a tizenkettedik életév volt a választóvonal a gyermekkor és az ifjúkor között. Amikor egy héber fiú betöltötte ezt az életkort, a törvény fiának és Isten fiának nevezték. Különleges lehetőségeket kapott a vallásos oktatásra, és elvárták tőle, hogy részt vegyen a szent ünnepeken és szertartásokon. Ennek a szokásnak megfelelően látogatott el a gyermek Jézus húsvétkor Jeruzsálembe. József és Mária - csakúgy, mint a többi hű izraelita - minden évben elmentek, hogy részt vegyenek a húsvéti ünnepen. Amikor Jézus elérte az előírt élet kort, őt is magukkal vitték. 

Évenként három ünnep volt: a húsvét, a pünkösd és a sátoros ünnepek, amikor minden izraeli férfinak meg kellett jelennie az Úr előtt Jeruzsálemben. E három ünnep közül húsvétkor jöttek el a legtöbben. Sokan jöttek azokból az országokból, ahol a zsidók elszórtan éltek. Palesztina valamennyi vidékéről is rengeteg hívő eljött. Mivel az utazás Galileából napokig tartott, az utazók nagyobb csoportokba tömörültek, társaságot és védelmet keresve. A nők és az öregek ökör- vagy szamárháton mentek a meredek, sziklás utakon. Az erősebb férfiak és a fiatalok gyalogszerrel utaztak. A húsvét március végére vagy április elejére esett, a mezők virágba borultak, a madarak boldogan énekeltek. Az utat Izrael történetének emlékhelyei szegélyezték. Az apák és anyák elbeszélték gyermekeiknek a csodákat, amelyeket Isten művelt gyermekeikért az elmúlt időkben. Az utazás alatt énekeltek, zenéltek, és amikor végül megpillantották Jeruzsálem tornyait, minden hang diadalmas énekben egyesült: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem! Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban". (Zsolt 122:2.7) {DA 76} 

A gyermek Jézus első ízben lépett be a templomba. Látta a fehér ruhás papokat, amint ünnepélyes szolgálatukat végezték. Szemlélte az oltáron vérző áldozatot. Együtt borult le imában a hívőkkel, mialatt a tömjénfelhő felszállt Isten elé. Tanúja volt a húsvéti istentisztelet mély benyomást keltő szertartásainak, amelyek értelmét napról napra világosabban látta. Minden mozzanat az Ő életéhez kapcsolódott. Új érzések ébredtek benne. Csendben, elmerülten tanulmányozott egy nagy kérdést. Küldetésének rejtélye feltárult előtte. {DA 78.1}